Székely Nép, 1914 (32. évfolyam, 1-145. szám)

1914-06-25 / 67. szám

67. szám. Sepsiszentgyörgy, XXXII. évfolyam. Csütörtök, 1914. junius 25. Előfizetéseket és hirdetéseket :: a kiadóhivatal vesz fel. .. HIRDETMÉNYEK D­Í­J­A : 1 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 20 fillér. Nyilt tér sora 60 fillér KIADÓHIVATAL : Sepsiszentgyörgyön, Csiki­ utca 8. sz ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ........... 16 korona Fél évre.................. 8 korona. Negyed évre ... 1­4 korona Egy hóra ... 1 kor. 50 fi­ Egyes szám 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Csiki-utca 17. s.óra. Szerkesztőségi telefonszám : 47. Megjelenik: kedden, csütörtökön és szombaton. Kiadóhivatali telefonszám: 23. TOLLHEGYEN. A koalíció a mai napig a legnagyobb bizony­talanságban hagyta a nemzetet. Nem vallott nyíltan szerelmet sem a régi, sem a felkínálkozó szövetsé­gesnek. Nem merte kimondani, hogy téged szeretlek, mert ütöd az izraelitákat. Nem mert a hangoztatni, hogy téged imádlak, mert tele tüdővel küzdöl a papi vagyon ellen. A koalíció nem mert nyílt és határozott választ adni, pedig a néppárti ultimátum hangja ellenállhatatlanul erélyes volt. Ezek után pedig a néppárt felé fordul a mi csodálkozó tekintetünk. Hogyan, hát az urak megelégesznek ennek a kérdés­nek ilyen elintézésével ? Azért fenyegetődöztek, hogy most szégyenkezve lapuljanak meg ? Azért hirdették, hogy nem haladnak együtt a radikális párttal, hogy egy hét múlva mégis együtt menjenek vele ? * Nem vágyunk arra, hogy a koalíció kettéhulljon, — egy ellenféllel szemben könnyebb küzdeni, mint két fronton — csak leszögezzük a politikai becsü­let kívánalmait. Éljenek Noé bárkájában mindnyájan a maguk meggyőződése szerint. Öleljék át a radika­­lizmus szerető karjai Rakovszky Istvánékat. Termé­kenyítse meg a gyűlölködő klerikalizmus Jászi Osz­­kárék színes elméjét. Fonódjon össze szép harmoni­kus foltokban a kommunizmus a nagybirtokelmélet bajnokaival. — Valljon Vázsonyi Vilmos is szerel­met a radikálisok ügyvezető alelnökének. Éljenek és orgiázzanak úgy, a­hogy az ösztöneiknek leginkább megfelel.­­ Mi nem féltjük a koalíciótól a munkapárt és ezzel együtt az ország jövőjét. Mi csak egyet kérünk ettől a társaságtól, a politikai becsület nevében, őszinte és nyílt vallomást arról, hogy mire megy ez a játék? Becsületes és férfias nyilatkozatot abban az irányban, hogy a harc itt már nem az elvekért, hanem a koncért folyik. Őszinte és nyílt beismerést kérünk. Nem az elvek harca ez, csak elkeseredett küzdelem a koncért. Noé bárkája kacéran úszik tovább azon az özönvizen, a­melyet a koalíciós kor­mányzás rászabadított az országra, a­melynek kár­tékony hullámait most apasztja a munkapárti rezsim. Addig úszik, a­mig zátonyra fog jutni. TÁRCA. Évzáró beszéd. Irta és a református Székely Mikó­ Kollégiumnak 1914. június 21-iki évzáró ünnepélyén felolvasta Péter Mózes főgimnáziumi igazgató. A Bikánbelüli Kommunitással kapcsolatosan önként kínálkozik az alkalom, hogy e helyen megemlékezzem arról a nagy csapásról, mely kollégiumunkat, egyházközségünket, városunkat és anyaszentegyházunkat Illyefalvi Gödri Fe­renc elöljárósági tagnak, egyházközségi főgond­noknak, városunk polgármesterének és anya­­szentegyházunk erős oszlopának halálával érte, mert hiszen ő annak az áldott emlékű Gödri Ferenc esperesnek, Bikánbelőli kommunitási elnöknek volt unokája, a­kinek elnöklete alatt merült fel 1855-ben a Kommunitás ülésében a Háromszéken létesítendő középiskola eszméje s alakult át 1857-ben Kovásznán a Kommunitás székely nemzetgyűléssé, melyen titkos szava­zás alapján a középiskola székhelyéül városun­kat jelölték ki, s a kinek utolsó nyilvános papi imája 1870. junius 27-én jelenlegi internátusi épületünk alapköve ünnepélyes letevésekor hang­zott el. A nagyatyához méltó unoka a szent hagyományokat híven megőrizte s 18 évi pol­gármestersége alatt rajongó szeretettel folytatta tovább nagyatyjának egyházépitő munkáját; ez a rajongó szeretet emelte őt a sepsiszentgyörgyi református egyházközség főgondnoki székébe s ezért tisztelte meg az erdélyi református egyház­kerületi közgyűlés azzal is, hogy őt 1912. no­vemberében áldott emlékű főgondnokunk dr. Bodor Tivadar helyére elöljárósági tagul Kollégiumunkhoz egyhangúlag megválasztotta. Nagyatyjának szent örökségét büszkeséggel vette át a Kollégiumban is 1913. január havá­ban , de fájdalom, első elöljárósági tagsági nyil­vános ténykedése, az elöljáróság küldöttségének 1913. áprilisében a kultuszminiszter ur őnagy­­méltóságához és a kultuszminiszteri államtitkár ur őméltóságához vezetése alkalmával elmondott beszéde egyúttal hattyúdala is volt, mert munkás életének 51-ik évében két heti súlyos szenvedés után már 1913. július 5-én jobb házába költözött és július 8-án kikisértük végső nyugvó helyére, hol koporsóját nagyaty­jának, a Rikánbelüli Kommunitás elnökének, ha­sonnevű atyjának, a szabadságharc neves küz­dőjének, később járásbirónak porai mellé, a templom körüli várban levő családi sírboltba helyeztük el. Temetése megható részvét mellett folyt le, a püspök ur őméltósága más irányú elfoglalt­sága miatt Nagy Károly püspökhelyettes, fő­jegyző tartotta felette a gyászbeszédet. Imát Szász Béla vallástanár és K­o­r­é­h Endre lelkész, búcsúbeszédeket a különböző testületek nevében M­á­s­i­k Loránd alpolgármester, dr. Király Aladár alispán, dr. Bene István ügyvéd, városi képviselőtestületi tag és Csu­­t­a­k Vilmos múzeumot mondottak. E nemes erőt halála előtt félévvel hívta el a közbizalom arra, hogy kollégiumunk javára is gyümölcsöztesse szíve talentumait. Ám az ígéret betöltetlen maradt, benne vetett reménységünk elhervadott, mert a kiszámithatlan isteni végzés elvette tőlünk az erőst, a tanácsban bölcset mun­kássága derekán ; de neve és emléke élni fog tovább is közöttünk, nemes példája pedig buz­dítani fog hivatásunknak szent lelkesedéssel való betöltésére. Legyen áldott emlékezete! Helyébe elődeinek méltó utódául az egy­házkerületi közgyűlés dr. Koréh Lajos ügyvédet, Kollégiumunk jogügyi tanácsosát, in­tézetünk egykori kiváló növendékét választotta meg egyhangúlag elöljárósági taggá, a­ki ál­lását 1914. januárjában foglalta el az alma­matere iránt érzett nagy szeretetéről tanúskodó szép beszéddel. Dr. Koréh Lajos személyé­ben az egyházkerületi közgyűlés Kollégiumunk elöljáróságának régi, lelkes tagját új munkakör­rel ruházta fel, melynek tőle megszokott, ön­zetlen buzgósággal való betöltése elé a legszebb reményekkel nézünk, ebben a biztató hitben uj munkakörének küszöbén őszinte szívből üdvöz­löm őt s működésére Istennek megsegítő ke­gyelmét e helyről is kérem. A Kommunitásról való megemlékezés rend­jén felújul lelkemben az a másik haláleset is, mely az orbai református egyházmegyének és Kollégiumunknak egyik nagyasszonyát, nyujtódi és szörcsei idősb özvegy Donáth József­­n­é­t szül. dálnoki G­a­á­l Cecilia úrnőt, néhai boldog emlékű Szörcsei id. Donáth József, kézdivásárhelyi királyi törvényszéki elnöknek, az orbai református egyházmegye és a sepsiszent­györgyi református Székely Mikó­ Kollégium halhatatlan érdemű főgondnokának özvegyét ragadta ki az élők sorából Szörcsén folyó évi május hó 16-án délután 5 órakor életének 88-ik, özvegységének 18-ik évében. A 17 hosszú esztendő lefolyása után is, melyet a Nagyasszony özvegységben töltött el, élénken és emlékezetünkben szörcsei id. D­o­­náth Józsefnek nemes egyénisége, a kinek nemes egyszerűségről tanúskodó képe, velem szemben, dísztermünk falát disziti s a ki már 1857-től kezdve munkástagja volt a Kommuni­­tásnak, a ki egyelőre, mint orbai szék alkirály­­birája, később, mint törvényszéki elnök szentelte életét székely véreinek javára, a ki Őfelsége részéről közhasznú szolgálatainak elismerése jeléül a III-ad osztályú vaskorona renddel való kitüntetésben részesült s a kinek halhatatlan érdemeit Kollégiumunk annálese igy örökíti meg: „Ott volt az intézet keletkezésénél s a mig csak élt, kiváló tehetségeivel, nagy szivé­nek meleg szeretetével vett részt ügyeinek inté­zésében. Mint gondnok (1859—1878.) és fő­gondnok (1878—1896.) 37 éven át munkált, fáradott, lelkesült és lelkesített ez intézet érdeké­ben. Ő volt az intézet ügyeinek leghivatottabb ismerője, az alapítás óta felmerült események­nek gyakran megnyilatkozó krónikása. A halál elnémította ősz Nesztorunknak beszédes ajkait, bölcs szavai nem irányítják többé tanácskozá­sainkat, de a kegyeletes megemlékezés messze túléli őt. Tettei, cselekedetei föl lesznek jegyezve a Kollégium történetének lapjain s hirdetni fog­ják kiváló érdemeit.“ A megboldogult nagyasszony ennek a férfiú­nak volt 60 éven át hűséges, odaadó felesége, kiről méltán elmondhatjuk, hogy a női, hitvesi és édes anyai hivatást Kollégiumunk nagy ala­pítója, Hídvégi Gróf Mikó Imre irányeszméinek szellemében híven betöltötte, férjét főgondnoki tisztségének teljesítésében a legnagyobb együtt­érzéssel támogatta s a szomorú özvegyi fátyolt 17 éven át igazi keresztyén hivő lélekhez illő békességtűréssel viselte. Mi az orbai egyházmegyének s a kollégiumi elöljáróságnak és tanári karnak régi tagjai, tud­juk azt, hogy ki volt Donáth Józsefné abban a családban, melynek igazi székely vendégszere­tetéről többször volt alkalmunk meggyőződést szerezni. Ő volt első felkelő és utolsó lefekvő a házban, mert ő nemcsak a gazdasszonyi, hanem a gazdai teendőket is teljesité, mig férje a szé­­kelység kulturális érdekében távol a háztól lan­kadatlan buzgósággal fáradozott, s igy megvaló­­sitá gróf Mikó Imre Iránye­szméiben Nőink hivatásáról olvasható e szép buz­dító szavakat, melynél szebben talán senki se jellemezte a női, a hitvesi hivatást: „Hazám leányai s nincs miért rajzoljam nektek a család élet örömeit. Ti tudjátok és érzitek, mily tiszták és a jónak és a szépnek minden magvaitól áldottak azok. Ok tekintsétek éltetek fő öröm kútfeje gyanánt házaitokat, tegyétek azt paradicsommá — mert tőletek függ — a tiétekre nézve, kárpótoljátok azt, a mit mostanság a közélet megvont a férfitól, öntöz­zétek a családi élet virágait, változzék templommá házatok, legyenek házi isteneitek a hűség, há­ziasság, a családi erények, megemlékezvén, hogy az egész világ üldözése és bajai ellen négy falnak csöndes­­sége biztos védelem, de a négy fal közötti szerencsétlenségtől az egész világ sem elég tágas menedék és hogy. Minden országnak támasza és talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbéd.“ A megboldogult nagyasszony férje halála után is melegen érdeklődött a Kollégium ügyei Becsületes hazafiság. Irta : dr. Gidófalvy István. A mult század utolsó tizedeit és ennek a századnak most folyó és nyilván ezután követ­kező egy pár évtizedét is, a rohamos haladás korának lehet nevezni. Ha a régi világ emberét életre kelthetnék, lett légyen korának legműveltebb emléke, meg­rettenne, látván, hogy korának majdnem min­den gyermekmeséje valóra vált és korunk cso­dákat tár eléje. A repülésről csak mesében hallott, már nem mese, hogy mérföldekre lehessen beszélni. Mutatnánk csak neki egy grammofont! Megvalósult a mesebeli fazék, a­melyben kiki megláthatta, a­mit éppen látni akart. Mert a fontos hadikikötők őre kicsiny szobájában ülve egy pár tenyérnyi nagyságú tükörlapot figyel. Művészi vetítéssel kicsinyítve látja az egész kikötőt. Meg van rajta jelölve az elhelyezett gyilkos lőpor és robbantóanyag s ezeknek gyutacsa egy kis, az ő keze ügyé­­ben álló gombban végződik. Az őr figyel. Látja, hol vonul el az ellenséges hajó s ha az gya­nútlanul a vészes pontok valamelyikére csú­szik, egy ujjnyomás elég, hogy a milliókat érő tengeri kolosszus ezrekre menő személyzetével együtt semmivé legyen. Ez a mese valóság ma már. De mit kezdene föltámadott ősünk egy gyűlésben, a­hol békésen tárgyalnak: el­csodálkozna, keresné, hogy hol a páncél, hol a fegyver és nem értené meg, micsoda düh izzik a levegőben, mikor sehol sincs ellenség: a kényur. A kényur ma is él, parancsa is van, mely a lelkében talál visszhangra s örömest engedelmeskedünk neki: neve Közjó; fegyvere a közszeretet s munkája minden szociális intézmény. Már az ősember az ő parányi eszével felfogta, hogy egymagában nem tud a vad­állatoknak s más őt fenyegető és sanyargató veszedelmeknek ellentállni. Ezért társaival összeállott és a sok gyengeség szövetkezve hatalmas nagy ur. Világokat romboló óriás va­dak és elemek urává lett az egyesült erő. Elpusztította az útjából, a­mi haladásában gátolta. Talpa alatt meg-megingott a talaj, ellen­sége lett az anyaföld, tüzes lávával eltemette, vizzel elmosta évezredek munkáját. A parányi ember, mint egyén, elcsüggedt, de mint tömeg vállat vont és hasznot húzott belőle. Felszínre hozza a szénné égett ősszervezetek átalakult maradványait, fut vele, világit s fejleszti a tudományt, előre viszi az emberiséget. Tehetné e ezt egy ember egyedül? A szövetkezett emberi erő és tudás már teljesen uralkodik a földön. Jöhet idő, midőn a milliók parányi tudásának társas munkája uralkodni fog a világegyetemen is. Nekünk ez messzi­fekvő álomvilág, gyermekmese, légvár s mégis kitartással, a tömegek erejének biztos tudatá­ban haladunk feléje. Utópiának nevezték még a mult század elején is azt az akkor mesébe illő kort, a­melyben most élünk. Mindezt pedig mi hozta létre? Az egyén felszabadult a szolgaság, a rabbilincs alól s szabaddá lévén, belátta, hogy egyedül sem a maga, sem a más érdekében nem sokat, sőt alig valamit tehet. Társakat keresett, össze­­sereglett az egy célért küzdők tömege, szövet­keztek s ma már bármerre nézünk, bármit boncolgatunk, társaságok és szövetkezetek munkáséletét látjuk magunk körül. Magától, mintegy természeti törvényből kifolyólag jöttek létre a szövetkezetek. A társadalom szükségét érezte, megterem­tette s most önmagától hódít, fejlődik tovább a szövetkezeti eszme. Ma már van takarék-, hitel-, segélyező­­építő-, mezőgazdasági-, ipari- és számtalan más szövetkezet. Csakis az országos Központi Hitelszövet­kezet kötelékébe tartozó hitelszövetkezetekről akarok ez alkalommal szólani. A múlt évben, mikor a pénzkrízis mind­nyájunkat lesújtással fenyegetett, ez a több mint 2400 hitelszövetkezet, mely az ország községeinek több mint felére terjeszti ki mű­ködését, egymaga 316 millió koronával támo­gatta a kisgazdákat. 1902-ben —­ mikor az erdélyrészi honmen­tők még nem léptek a küzdő porondra — a szövetkezetek száma Pestpilissoltkiskun vár­megyében volt legtöbb. Utána közvetlen Kolozs és Marostorda következett, csak messzi utánuk cammogott Bihar. Ma pedig, mikor az erdélyi honmentők teljes munkában vannak, Biharnak egyedül több hitelszövetkezete van, mint a má­sik két vármegyének együttvéve. Ez azonban csak úgy volt elérhető, hogy gróf Tisza István nem sa­jnálta a fáradságot a vályogból épült agyagos padlóju házakat meglátogatni, a szö­vetkezet érdekében agitálni, a meglevőket ta­nítani, vezetni, irányítani, mint egy igazi nép­tanító hinteni a gondolatot, termelni az eszmét, hitet, bizalmat, reménységet önteni a népbe. Tegyék kezüket szívükre Erdély meg­mentését célzó, jelesen szónokló, mozsárágyú­­durrogás között, lampionos kocsikon utazgató nagy Hazagyak és tegyenek őszintén nyílt vallomást arra, hogy bányán látogatták meg az erdélyi falvakat abból a célból, hogy ott építés munkát végezzenek, mely munkából nem babér, de mások számára jó aratás terem. Az erdélyi középbirtokosság végveszede­lemben forgott, azokon meg úgy segített kérésünkre gróf Tisza István kormánya, hogy 12 millió koronát bocsátott az Altruista bank rendelkezésére, nem azért, hogy azt teljes biztonsággal első helyen helyezze el, hanem az ingatlan értékének utolsó 25 százalékra, tehát arra adja 10 évre kölcsön legfönnebb 5 és fél százalék kamatért, mely értékre a birtokosok már máshonnan csak uzsorás köl­csönt kaptak. Abból a nagy tömegből, melyet gróf Tisza István kormánya az erdélyi részek meg­mentésére cselekedett, ezt szükségesnek láttam kiemelni, hogy meggyőzzem azokat, a­kik fennen hirdetik, hogy gróf Tisza István Erdély ellen tör, hogy szavuk nem fedi a valóságot és hogy a hitelszövetkezetek érdekhálózatába tartozó, több mint százezer erdélyi ember megtudja azt, hogy egyetlen egy kormány sem tett annyit a szegény emberek érdeké­ben, mint éppen a meghurcolt, sárral meg­dobott gróf Tisza István kormánya. Az a sár és piszok, a mit jobb tudásuk ellenére gróf Tisza Istvánra dobáltak, vissza­száll a dobálódzókra. Magyarország nagyközön­sége annak idején számon fogja kérni a dobálódzóktól, hogy hogy voltak olyan lelki­­ismeretlenek Európa legnagyobb államférfiét

Next