Székely Nép, 1918 (36. évfolyam, 1-104. szám)

1918-01-09 / 3. szám

3. szám. — Nem viszik el a harangokat. A jelen­legi kedvező helyzetben az illetékes hatóságok a harangok további rekvirálásától már eltekint­hetnek, így a még megmaradt harangokat nem kell már félteni. — Nem lesz petróleum. A kőszénhiány mind szélesebb mederben érezteti hátrányait. Holott nem annyira kőszénhiány van, inkább az a baj, hogy a megfelelő kőszén nem kerül oda, a­hová jutnia rendes körülmények között kellene. Pedig már széndiktátorunk is v­n, aki szakkörök állítása szerint erre az állásra kiváló rátermettséggel bír. Majd csak később fog ki­tudódni, kinek vagy kiknek mulasztása idézte elő a szeninséget. Mint megbízható oldalról értesülünk, a brassói kőolajfinomítógyár szén­hiány miatt kénytelen volt üzemét beszüntetni. — a kereskedelem és a békehírek. A legutóbbi hetekben úgy a fővárosban mint a vidéken erősen megcsappant a kereskedelmi forgalom. Dacára a karácsonyi és újévi vá­sárlási szezonnak, a közönség tartózkodik a vételtől, mert a felcsigázott árak rohamos ha­nyatlását várja. Nagyobb városokban, a­hol bő készletek is vannak a legforgalmasabb cikkek­ből, az eddig „elfogyott” portékák jelentékeny tömegben kerülnek elő és azokat már 20—30 percent áreséssel is kínálva kínálják. Sőt, a közelgető béke kifejezői azok az apró cédulák is, a­melyek az árakat tüntették fel a bol­dogabb időkben. Évekig hiányzottak a pillanat­ról pillanatra változó konjunktúra árak miatt, most azonban már kezdenek febérleni a vége­ken és egyes cikkeken. Egy kis gúnnyal szólva az őrült árak fél­őrültekké kezdenek válni. Ez már gyógyulási tünet, a­mit a vevő közön­ség örömmel fogad. — Halálozás. Laborfa­lvi Gyula m Idr. pénzügyi számgyakornok vasárnap délután Sepsiszent­­györgyön elhunyt. A sok szép reménységre jogosító, ambiciózus fiatalember haláláról a családon kívül a m. kir. pénzügyigazgatóság is adott ki gyászjelen­tést. A boldogult temetése tegnap délután ment végbe meleg részvét mellett. — A milliárdos vagyonadó. A pénzügy­minisztérium az új vagyonadó ügyében azt tervezi, hogy az állam ezzel a békekötés után 3 év múlva a haditerhektől megszabadul. A magyar magánvagyont 200 milliárdra becsülik, amelynek összesen 16százalékos megadóztatása három év alatt fedezné az előre látható összes hadi kiadásokat. E mellett azonban a mostani vagyonadó megmaradna. — Segítség a középosztálynak Egy német városból Dortmund­ból érkezik a hír, hogy a város képviselőtestülete olyan határozatot ho­zott, a­mely fordulatot jelent a mai szociál­politika rendszerében, mert nemcsak a munkás­­osztály igényelhet a maga számára támogatást és altruisztikus közintézményeket, hanem a középosztály is, a­mely tulajdonképen a mun­kásoknál sokkal rosszabb helyezetben van. A szervezetlen középosztálynak az a része, a­melynek semmi sem jutott ki a háború arany­­esejéből, éhezik, fázik és nyomorog s nincs senki, a­ki kötelességének tartaná, hogy rajtuk segítsen. Most a német birodalomban akadt egy város, a­melynek képviselőtestülete arra való tekintettel, hogy a háború következtében a középosztálynak egy része önhibáján kívü súlyos anyagi helyezetbe került, elhatározta, hogy 500.000 márka alaptőkével segélypénz­tárt létesít kizárólag a középosztály ama tagjai számára, a­ki válságos anyagi helyezetbe ju­tottak. Minden ilyen lakos igényt tarthat leg­feljebb háromezer márkáig terjedhető kényel­mesen törleszthető kölcsönre, a­melynek k­i­­ranta a körülményekhez képest, minimálisan három, maximálisan öt százalékban állapítandó meg. Ugyanerre a célra rendelkezésre bocsájtott Dortmund város 500.000 márkát az ottani Ipar­banknak is, azzal a rendeltetéssel, hogy ebből az összegből ugyanilyen feltételek mellett enge­délyezhessen hitelt olyan iparosoknak, a­kik már előzőleg is e bank kommitensei közé tar­toztak és a­kik ez idő szerint szorult hely­zetbe jutottak. A segélypénztár kölcsöneire igényt tarthatnak azok a háztulajdonosok és földbirtokosok is, a­kik a háború következté­ben anyagi zavarokkal küzdenek. — Új hadisegély-bélyegek December 31 ével a régi kiadású turulraadaras és azok fel­­használásával készült hadisegélybélyegek, to­vábbá a koronázási emlékbélyegek érvényes­sége megszűnik. A közönség birtokában levő ilyen bélyegek, ha azok teljesen épek, 1918 január hó 31-ig bármily postahivatalnál ha­sonló értékű forgalomban levő postabélyegre becseréltetnek.­­ A sertések létszámának bejelentése A város tanácsa közhírré teszi, hogy a 3658/1917. M. E. rendelet értelmében, mindazon váró­­ lakosok, kik saját házi vagy gazdasági szük­ségletük fedezésére vagy szükségletükön felül, közcélokra hatósági engedélylyel, vagy id­egen számlára sertéseket hizlalnak, nyilvántartás cél­jából 1918. január 10-ig bejelenteni kötelesek. A bejelentés elmulasztása annál inkább bün­tetést von maga után, mivel a bejelentés meg­tételére hirdetményileg egyizben már felavat­tak. Végül felhivatnak arra is, hogy a bejelentett vagy bejelentendő hízó sertések létszámában történendő bármely változás (például levágás, eldöglés stb.) esetről-esetre 48 óra alatt a városi tanácsnál bejelentendő. — Hazafias adomány. A Csomakőrösön szünidőző tanuló ifjúság Szilveszter estén Danes Lajos áll. ig.-tanitó vezetése alatt vallásos es­télyt rendezett, melynek 70 korona tiszta jöve­delmét a zabolai járási hadiárvaház céljaira gróf Mikes Árminná Öméltósága kezeihez be­­szolgált­a. E jótékony hazafias adományért Gróf Mikes Árminná Öméltósága a szegény hadiar­­vák nevében úgy Danes Lajos ig.­tanitó urnak mint a csomakőrösi lelkes ifjúságnak köszöne­tet mond. — Elgázolt lovak. A napokban a zsögöd­­fürdői őrháznál a zsögödi korcsmáros szekere igye­kezett át a vasúti síneken. A szekéren négyen ültek. Egyikük sem vette észre a vonat közeledését, viszont a vonatvezető elöl a magas fák fedték el a kilátást. A szerencsétlenség egy pillanat alatt megtörtént. A lovakat a mozdony darabokra tépte, a szekérben ülők a szekérből kiestek és súlyos zúzódásokat szenvedtek. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a sorompókat a vasút a betörés óta még nem csináltatta meg és így a vasúti őr csak jelekre van utalva, melyek hogy mit érnek, bizonyítja ez az eset. — A szálas takarmány árának kifize­tése. A katonaság által vásárolt, de még ki nem fizetett szálas takarmány árát megfelelő hiteles okmány ellenében a körzet vásárlással megbízott tisztje Csovics főhadnagy, a gazd. ellenőrző tiszt (Sepsiszentgyörgy), továbbá az I-fő hadseregparancsnokság szállásmesteri osz­tálya Tábori posta 170. fizeti ki.­­ A tábori Mozgó­színházban ma, január 9-én este egy nagyobb szabású modern film, a „Libirien“ dráma 4 felvonásban kerül e­ladásra. Két előadás lesz: délután 5 órakor és este 8 órakor. Jegyek előre válthatók a rendes pénztárnál. — Törvényszéki tárgyalás a vasúti váró­teremben. Érdekes tárgyalása lesz a maros­­vásárhelyi kir. törvényszéknek egy vasúti lopás ügyében. Becsák Antal maroshévizi vasutas és társai kerülnek a vádlottak padjára, a­kik vasúti csomagokat loptak és dézsmálták meg. A tárgyalást eddig nem lehetett megtartani, mert a vádlottakat a vasút egy napra sem nélkülözheti. Most az igazságügyminiszter meg­engedte, hogy a tárgyalást a maroshévizi vasúti állomás II. osztályú várótermében tartsák meg. — A gróf és a majom A Reichspost-ban írja gróf N. N. osztrák mágnás, hogy a mikor „Ofen Pesten“ járt, elment az ál­kertbe és ott nagy csodálkozással látta, hogy a majom­­ketrec padlóin hófehér kenyédarabok hevernek a mikhez a torkig lakott majmok már nem is nyúlnak. A gróf kérdezősködésére állítólag azt a választ kapta az állatkert igazgatóságától, hogy a majmok nem esznek mást, mint fehér kenyeret és ezért kénytelenek a finnyá­s álla­toknak azzal szolgálni. Hát ez mi? Irigység? Ezen lehet segíteni. Jöjjön el ide a gróf, adnak itt neki helyet valamelyik ketrecbe, a majom meg elmehet helyette Bécsbe méltóságos urnák , Tüzkereszt. A Társaság utóbbi számá­ban közli Drasche Lázár Alfréd új regényét „A Tüzkeresztet“, A ló próba folytatását.. Herczeg Ferenc novellája, Szép Ernő versei és gazdag társaság rovat teszik a lap tartalmát, mely többek között Kurlovszky Bertál é­s Vadász Miklós rajzait és érdekes képeket, s Farkas Imre tollából ismert cikket közöl a Hatvany kiállításból. A Társaság előfizetési ára negyed évre 10 korona, egyes számok ára 80 fillér s­erkesztőség és kiadóhivatal Budapest, IV. Reáltanoda­ utca 18. O Rókáné őnagysága Budapesten. Benedek Elek új regényt kezd gyermeklapja, a Jó Pajtás leg­újabb újévi számában, pompás, jókedvű történetet a ravasz Rókánéról, a ki a gyermekeknek már régi kedves ismerőse s most legújabb kalandjaival csengő kacagást fog kelteni a gyermekszobákban. A Jó Pajtás ugyanő számában verset írt Vargha Gyula, mesét Falu Tamás és Kozma Imre, érdekes cikket Schöpflin Aladár, elbeszélést Tábori Kornél. Ha­­ranghy Jenő igen szép képet rajzolt. A Kis krónika rovat, a rejtvények, szerkesztői üzenetek egészítik ki a szám gazdag tartalmát A Jó Pajtás-t a Franklin Társulat adja ki ; előfizetési ára negyed évre 4 korona, fél évre 8 korona, egész évre 16 korona. Egyes szám ára 32 fillér. Előfizetéseket el­fogad és mutatványszámokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest, IV . Egyetem­ utca 4 Felelős szerkesztő : Zentai Leó dr. SZÉKELY NÉP 1918. január 9. Tábori levél. Lesbe küldtek. Éjszakára. A drót elé. Térdig havas gödörbe . . . Rád gondoltam, hitestársam . Szivemet a keserűség gyötörte. Jajongott az oláh szél is. Szememből a nagy hidegtől köny fakadt . . . Vagy tán attól hullt a könyem, Hogy a Gombost meg a Bimbót eladtad ? . . Fel se érem az eszemmel, Hová lett a gyenge szived, jóságod ? Hogy is tudtad odaadni, Pénzért, azt a két gyönyörű jószágot ?! .. . Ugy­e, mondták ? ! ... te is montad : Nincsen párjuk a dabasi határban! Nem is akadt más vidéken, Pedig én most sok országot bejártam ! . . . No de, ha már ez a gyász ért: Pár forinttal segitsd öreg anyámat. A boltosnak fizess híven : Ne döngesse örökké a portánkat. Rám is legyen annyi gondod, Ha itt talál felejteni balsorsom : Istenverte oláh­ földből, Rigófü­ttyös temetőnkbe Hazavidd a koporsóm ! . . . Ferke Ágost. IRODALOMS és MŰVÉSZET.­ ­ A „Vasárnap! újság" január 6-iki száma két új regény közlését kezdi: az egyik Szemere György: „Egy falusi kisasszony története“ című leg­újabb műve, a magyar vidéki élet pompásan rajzolt­­ képeivel, a másik Arnold Bennett, a híres angol író­­ „A kópé“ címü műve, a modern angol regény egyik remeke. A szám képei szenzációs részleteket adnak a breszt-litovszki béketárgyalásról, köztük az a tör­ténelmi jelenet, mikor Lipót bajor herceg aláírja a fegyverszüneti szerződést. Más képsorozat Székely Bertalan rajzainak kiállítását és a Szépművészeti Múzeum más új szerzeményeit mutatja be. Szép­­irodalmi olvasmányok : Balázs Sándor novellája, Sajó Sándor verse, Szőllősi Zsigmond tárcája. Egyéb köz­lemények : képek az olasz harctérről, az újévi postai forgalomról Budapesten s a rendes­beli rovatok. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre 10 korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadó­­hivatalában (Budapest, IV., Egyetem­ utca 4 sz.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. 5P» Forgalmas ii/JeshHyispg a­melyhez korcsmahelyiség is tartozik, berendezéssel együtt, haszonbérbe adó, esetleg örök áron is eladó. Értekezni lehet özv. Amigó Mórnéval Maksán. VÁRYO. LAJOS BORKERESKEDŐ BORPINCÉJÉBEN Sepsiszentgyörgy, Csiki­ u. 30. kaphatók finom Erdélyi borok) és pedig: Uj borok literenként 5'50 kor.-tól feljebb 6 „ „ 6‘50 „ „ Butéliás Pecsenye borok Tokaji assza és Szamorodni gyomborok Finom borecet ! Literes üvegek állandóan megvétetnek. Eladó tehenek. Egy fejős és egy borjazó berni tehén eladó. Értekezni lehet a kiadóhivatalban. Eladó bikák. Három darab zimb­ik­áli 2 éves tenyészbika eladó. Értekezni lehet Benkő János bir­tokosnál Illyefalván. Eladó a sepsiszentgyörgyi határon a „Hosszú“ (Lapsiás) nevű düllőben egy 13 hol­das szántó és kaszáló. Ugyancsak eladó Sepsiszentgyörgyön a Sétatér­ utca 11. szám alatt egy nagy, gyümölcsfákkal beültetett kert. Bővebb felvilágosítást nyújt Dr. Szász Dezső ügyvéd Sepsiszent­györgyön (Kossuth Lajos tér 1. szám.)­­ Első Székely Likőrgyár telepemen Olt­ utca 13. Sepsiszentgyörgyön kitűnő felső Kükin­lő megyei UJBOROK eladók. Cégem eddigi szolid kiszolgálása ismeretes, a­miben épugy része­síteni fogom ezután is tisztelt vevőimet. Teljes tisztelettel : REMETE MÓRI Eladó ház. Sepsiszentgyörgyön a Kovács Gábor­­tér 6. szám alatt levő Józsi-féle ház szabadkézből eladó. Értekezni lehet írásban vagy sze­mélyesen Buchholzer József tu­lajdonosnál Brassóban Lópiac 15. sz. alatt. Egy 10 hónapos fehér szőrű, barnás fejű foxterrer 10 nap előtt elveszett, —kérem a meg­találót, esetleg kellő jutalom ellenében, adja vissza. Tompa Sándor vármegyei aljegyző. HIRDETÉSEK felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN. Kénes ásványvíz- és iszapfürdő! ÉRTESÍTÉS ! A kénes ásványvíz- és iszapfürdőmet újra megnyitottam. Én szerencsém tisztelettel értesíteni Sepsiszentgyörgy és vidéke közönségét, hogy a Sepsiszentgyörgyön, Előpataki­ utca 6. szám alatt minden kényelemmel ellátott kénes ásványvizem javulva van dr. Hankó Vilmos csr, a magyar tudom­ányos akadémia tagja által CSSJZ, arany eres bántal­­mak, bőrbajok stb. ellen . Fürdőm mindennap reggeli­g 7 órától este 9 óráig a kö­ö­zönség rendelkezésére áll. 5 . Bőrbetegek részére­­ külön fürdőszakasz. Síi­váló tisztelettel ! Szabó Mihály: VSS&&SIS391 Nyomatott Sepsiszentgyörgyön, a laptulajdonos és kiadó Jókai-nyomda részvénytársulat könyvnyomdájában 1918.

Next