Székely Nép, 1920 (38. évfolyam, 1-72. szám)

1920-09-20 / 43. szám

43. szám. SZÉKELY NÉP 1920. szeptember 20. a tisztviselők egy részét el sem tudjuk helyezni. Az el nem helye­zett tisztviselők rendelkezési ál­lományban maradnak és így régi jogaik teljes fentartásával kíván­ják sorsukat biztosítani. Az állam­nak is eminens érdeke, hogy a tisztviselőket saját és a köz meg­elégedésére intézze el. — Különben is — a­mint már mondottam — pár napon belül ez a kérdés végleges meg­oldást nyer. Az árdrágítók súlyos büntetése Magyarországon. Tudvalevőleg a magyar kép­viselőház elfogadta az árdrágítók, de csakis az árdrágítók elleni botbüntetésről szóló javaslatot. Az erre vonatkozó vitáról szá­mol be következő tudósításunk: Bécs, szeptember 17. A ma­gyar nemzetgyűlésen a botbün­tetési törvényjavaslat tárgyalásá­nál S­z­i­r­á­k­i Pál képviselő indít­ványozta, hogy a botbüntetést az elítélten ruhában hajtsák végre. Elnök szavazásra bocsátja az in­dítványt, s miután csak huszon­­ketten szavaznak mellette, a Ház elveti. Az V-ik szakasznál Pető Sán­dor az első szónok. A szakasz arról szól, hogy a botbüntetés végrehajtása előtt az elítéltet há­rom napra magánzárkába tegyék. Az indokolás szerint ez fokozná a botbüntetés hatását. Ebben a háromnapi elzárásban valóságos siralomhozat lal, a­mire semmi szükség sincs. (Közbekiáltások: De van!) Ha mar nem áll mód­jában, hogy a botbüntetés meg­hozatalát megakadályozza, a rész­leteknél lehetőleg enyhíteni akarná annak durvaságait. Arra kéri a többséget, a­mely meg­szavazta a botbüntetést, hogy legalább ne kapcsolják össze azt egy siralomházi ceremóniával. (Helyeslés a jobboldalon.) Ajánlja, hogy hagyják ki az V. szakaszt­ Tomcsányi igazságügy­­miniszter : Az egésznek csak egy egyszerű gyakorlati jelentősége van, mert tudvalevőleg az ítélet előtt orvosi vizsgálatnak kell alá­vetni az elitéltet. Az orvos nincs rögtön kéznél, azonkívül egy erre külön kirendelt bizottság előtt kell végrehajtani az ítéletet és nem lehet kitenni az elítéltet an­nak, hogy mialatt az ítélet végre­hajtására várakozik, pellengére legyen kiállítva. Tehát éppen humánus célzata van az elzárás rendelkezésének. Ebből nem kö­vetkezik, hogy épen három na­pig kell elzárva lennie, esetleg az elzárás csak órákig fog tartani. Somogyi István előadó megjegyzései után változatlanul fogadják el a szakaszt. A Vl-ik szakasznál B­r­ó­d­y Ernő fejtegeti, hogy ez a szakasz a katonai bíráskodás alá tartozó egyénekre is kiterjeszti a bot­büntetést, tehát a katonai bíróság rendelkezéseibe szól bele. Tom­csányi igazságügyi miniszter: Most még szükség van erre a sza­kaszra, mert ha nincs külön rendel­kezés, hogy a botbüntetés katonai egyénekre is alkalmazható, akkor nem lehet a visszaéléseket a kellő szigorral megakadályozni. Sokorópátkai Szabó István : Nem szándékozott felszólalni a bot­büntetés törvényjavaslata tár­gyalásánál, de úgy tüntetik föl a dolgot, mint hogyha ez a törvényjavaslat a falu ellen készült volna. (Zajos helyeslés.) Őneki teljesen mindegy, ha a Teleki-téren van a Schieber, vagy a magyar falun, botot neki. Az igzságügyminiszter módosítása után teljesen tiszta a helyzet, hogy csak azokra érvényes ez a törvény, akik üzletszerűen fog­lalkoznak árdrágítással, így tehát a falusi, aki véletlenül esik bele, úgy sem kap botot, azonkívül ne felejtsük el, hogy a botot nem a jegyzők, nem a szolgabírók ítélik oda, hanem a független magyar bíróságok. Szilágyi Lajos volt vezér­kari százados. A miniszterelnök helyettese tegnap bejelentette, hogy a kormány a törvényjavas­latot a közhangulat hatása alatt nyújtotta be. Ő is a közhan­gulatra hivatkozik, a­mikor azt mondja, hogy a nemzetgyűlés ne szavazza meg a nemzeti hadse­reg tagjai ellen a botot. O­r­b­ó­k Attila szintén a sza­kasz ellen szólalt fel. A következő felszólaló For­gács Miklós. Közlegény volt a háborúban és mindig az első vonal­ban harcolt. Emlékezetében van, mikor egy társa, egy közlegény, a harcvonalban két almát szedett le egy kerítés mögött álló fáról, ezért megbotozták, ellenben, hogy ha valamelyik tiszt úr a tiszti szolgájának kiadta a parancsot, hogy szerezzen két tyúkot a tiszti konyhára akárhonnan is, ezért a tiszti szolga kitüntetést kapott. Elnök csenget és a követ­kezőket mondja: Ilyen súlyos vádat nem szabad emelni. Nem engedek meggyanúsítani egy tisz­tet azzal, hogy lopásra bírta alá­rendeltjét. A képviselő urat ez­ért a JDSzituációért rendreuta­­sítom. Forgács: A nép egyenlő elbánást vár és ezért javaso­ja ennek a szakasznak a törlését. K­u­n­a P. András: Igenis arról van szó, hogy a katonaság­nál se engedjünk meg sem­miféle visszaélést. Nagyon is üdvösnek tartja ezt a szakaszt és ezért javasolja, hogy azt változatlanul fogadja el a nemzetgyűlés. A nemzetgyűlés változatlanul megszavazta a szakaszt. Több felszólás hiányában az elnök fel­teszi a kérdést, hogy részleteiben megszavazzák-e a javaslatot, mire a kisgazdák kivonultak a terem­ből és a Ház részleteiben is el­fogadja a botbüntetési javaslatot. Magyarországon tehát most már törvényesen botoznak. a Helyreigazítás. A „Székely Nép“ legutóbbi számában „Román Viktor volt subprefectus és társai“ cím alatt a kolozsvári „Keleti Ujság“­­ból átvett cikk bevezető sorait, mi­után tényállításokat nem tartalmaz és általánosságban van tartva, s miután ezért a szerkesztőség a felelősséget vállalni nem hajlandó, — a cikk írója ezennel önként visszavonja s kijelenti, hogy téves információ folyo­mányaként irta. IRDETÉSEK FELVÉTETNEK a kiadóhivatalban. Efly jdzanab­b rónái és a laigaroM. Lupu volt román miniszter cikke. — A román politika óriási bakklövései. Lupu volt román belügyminisz­ternek a „Luptatoru!*-ba irt cik­két, melynek cime :Kolozsváron“ az alábbiakban adjuk : Ha az a szellem fog bennün­ket áthatni, melyet a hóditó ma­gyar fejedelmek Gelu herceg ellen tanúsítottak, akkor semmit sem fogunk elérni, mert az ak­kori idők elmúltak már s az emberek is megváltoztak mind­két részén. A magyar kultúra emlőin fel­nőtt 1 millió 200 ezer ember ért­hetően ragaszkodik kultúrájához. Megnyerésük az összesség javára szolgálná, az esetleges ellensé­geskedés igazságtalan és vesze­delmes volna. Annyi tény, hogy ezen pol­gárokkal szemben Kolozsváron tanúsított viselkedésünk nem al­kalmas barátságuk megnyerésére. Korántsem gondolok az erdélyi összeomlás idejére. A háborúban elvadult erkölcsök megértetik, hogy a forradalom közepette mindkét részen előfordultak bosz­­szúállások. De mi már vissza­tértünk a normális életbe, a­mi náluk csak idővel következhetik be, mert Erdély a volt Magyar­­ország legszebb és leggazdagabb része, s az érthetően mély seb gyógyulása sokkal nehezebben halad. A magyar néppel szem­ben tanúsítandó nyugalmunk, türelm­ességünk és rokonszenvünk nemcsak lélekből fakadó nobilis kívánság, hanem politikai szüksé­gesség is. A nagybirtokosokon kívül, a­kiknek van okuk elégedetlen­kedni, a magyar munkásság, parasztság a sovinizmusból ki­vetkőzött és emberséges intellek­­tuelek nem ellenségeink, hacsak nem tesszük mi ellenségeinkké. Egy magyar embertől hallam eme szavakat: „Nem hagyott­ a há­­boru elég csillapítani va­n fáj­dalmát népeinknél, szaporítsuk-e még azokat ?“ Úgy látszik, mi épen ezt akar­juk, mert ime, egy szép napon egy román tanár tiszti díszruhába öltözött, létrán fölmászott a ko­lozsvári Mátyás szoborra, s a bronz arcot képenvágta, mert nem tartja jó románnak Mátyást. Ez a nagy hőstett képeslapokon meg van örökítve. Erről a tébolyodott cse­lekedetről és következményeiről fölösleges vitatkozni. Az illusztris tanár nem elégszik meg ennyi­vel, hanem az élöket is megbosz­­szantja. Egy idős magyar nő leg­­elegánsabb s művészies házában keres otthont magának, mert rosszaságból s impertinenciába sáros csizmájával tapossa az ősök­től öröklött szőnyegeket és búto­rokat. Az esetet románoktól hal­lottam, a­kik méltatlankodva be­szélték el. Azt fogják ellenvetni hogy izolált esetről van szó, de egyetlen és hozzá még speciáli­san brutális cselekedet, mint­­ milyen a szóbanforgó, ezer jótét­tet sem lehet helyrehozni. Egy bolond követ dob a kútba s ti­­okos sem tudja kivenni,­­ a taná urat meg sem büntették épületei tettéért. A magyaroknak két színházuk volt Kolozsváron. Az állami szín­házat a ruhatárral együtt a román állam vette el. Az igazgatóság merő balgaságból nem tartja be azt a megállapodást, hogy a ma­gyar színháznak szükséges ruhá­kat kölcsön adja. A magyar min­den elébetoluló nehézséget gaval­lériával hárít el. Érzelmeivel és őszinteségével szeretetet biztosít magának; fukarsággal eltávolítod magadtól. Egy tehetséges román író, ki­nek helyén van a szive, beszélte, hogy az erdélyi magyar színhá­zak elsőrangú műintézetek vol­tak. Shakespeare és Ibsen drá­mákat adtak. Mi elűztük ezeket a halhatatlanokat s „BabaHarca“-t játszuk ! Az Isten szerelmére ! De ez még nem elég, mert a szín­igazgató elfelejtette, hogy a ma­gyar rendőrségnek a „Jegyző úr“ és „Fölragyog a nap“ című dara­bokkal szemben tanúsított visel­kedése mi­yen felzúdulást keltett a románság körében, azt kívánja, hogy a magyar színház műsora az ő előzetes cenzúrájának legyen alávetve. Talán ők is a B­aba Harcá­t játszák? Egyetemük is volt, elvettük tőlük, amire joga volt a román államnak, de helyesebb lett volna, nem elvenni az egész egyetemet. Az 1 millió 200 ezer magyarnak is hagyhattunk volna az egyetem­ből valamit, a­mi igazságos és emberséges lett volna. Kibővült, megnagyobbodott volna, s min­denki megtalálhatta volna a maga helyét az egyetemen. S Kulturális tekintetben csak nyerhettünk volna, ha­­erdélyi zsenge középiskoláink foglalkoz­tatták volna a kiváló tanerőket, kiket nett helyettesítettünk s ab­ból sem származna kar­­ba a hazához es nyelvhez nem kötött univerzális tárgyakat magyar kur­zusokban a­dnák elő. Kifogásol­ják, hogy nem tettek esküt. Vár­hattunk volna, mert az idő ennek a banális formalitásnak minden erőszakolás nélkül való teljesítését meghozta volna. Kolozsvár gazdasági akadé­miája párját ritkító volt. A régi királyságból csak úgy tódultak a főiskolára, de a tanári kart közepes román tehetségekkel , helyettesítették. A krízis oka az­­ arravaló vezetők hiánya, s mi­nél több selejtes elemet enge­dünk beférkőzni, annál nagyobb lesz a válság. A becsületes , demokratikus és kulturális elemei — bármilyen nemzetű legyen is­­— a köz szolgálatába kell állí­tani. Legfőbb ideje, hogy az erdély románok megértsék, hogy ha az eddigi útról le nem térnek, min­dent elveszthetnek. Hol vannak a régi harcosok ? Mamonnak hó­­­dólnak? Megfutnak az aranyhal s az üzletekben, de lelkileg nyo­­­­morultul fognak kínlódni. Ráz­­­­zátok le az arany piszkos porá­z s térjetek vissza a virágos gya­­­logösvényre. Jöjjetek, nincs sol­­­veszteni való időnk, mert Erdély , nehéz betegség gyötri; kiszárad­­ ajkait szerető fiai nem hűsítik :­­ jog, a szabadság és emberm­esséi üdítő tiszta vizével.

Next