Székely Nép, 1920 (38. évfolyam, 1-72. szám)
1920-09-20 / 43. szám
43. szám. SZÉKELY NÉP 1920. szeptember 20. a tisztviselők egy részét el sem tudjuk helyezni. Az el nem helyezett tisztviselők rendelkezési állományban maradnak és így régi jogaik teljes fentartásával kívánják sorsukat biztosítani. Az államnak is eminens érdeke, hogy a tisztviselőket saját és a köz megelégedésére intézze el. — Különben is — amint már mondottam — pár napon belül ez a kérdés végleges megoldást nyer. Az árdrágítók súlyos büntetése Magyarországon. Tudvalevőleg a magyar képviselőház elfogadta az árdrágítók, de csakis az árdrágítók elleni botbüntetésről szóló javaslatot. Az erre vonatkozó vitáról számol be következő tudósításunk: Bécs, szeptember 17. A magyar nemzetgyűlésen a botbüntetési törvényjavaslat tárgyalásánál Sziráki Pál képviselő indítványozta, hogy a botbüntetést az elítélten ruhában hajtsák végre. Elnök szavazásra bocsátja az indítványt, s miután csak huszonketten szavaznak mellette, a Ház elveti. Az V-ik szakasznál Pető Sándor az első szónok. A szakasz arról szól, hogy a botbüntetés végrehajtása előtt az elítéltet három napra magánzárkába tegyék. Az indokolás szerint ez fokozná a botbüntetés hatását. Ebben a háromnapi elzárásban valóságos siralomhozat lal, amire semmi szükség sincs. (Közbekiáltások: De van!) Ha mar nem áll módjában, hogy a botbüntetés meghozatalát megakadályozza, a részleteknél lehetőleg enyhíteni akarná annak durvaságait. Arra kéri a többséget, amely megszavazta a botbüntetést, hogy legalább ne kapcsolják össze azt egy siralomházi ceremóniával. (Helyeslés a jobboldalon.) Ajánlja, hogy hagyják ki az V. szakaszt Tomcsányi igazságügyminiszter : Az egésznek csak egy egyszerű gyakorlati jelentősége van, mert tudvalevőleg az ítélet előtt orvosi vizsgálatnak kell alávetni az elitéltet. Az orvos nincs rögtön kéznél, azonkívül egy erre külön kirendelt bizottság előtt kell végrehajtani az ítéletet és nem lehet kitenni az elítéltet annak, hogy mialatt az ítélet végrehajtására várakozik, pellengére legyen kiállítva. Tehát éppen humánus célzata van az elzárás rendelkezésének. Ebből nem következik, hogy épen három napig kell elzárva lennie, esetleg az elzárás csak órákig fog tartani. Somogyi István előadó megjegyzései után változatlanul fogadják el a szakaszt. A Vl-ik szakasznál Bródy Ernő fejtegeti, hogy ez a szakasz a katonai bíráskodás alá tartozó egyénekre is kiterjeszti a botbüntetést, tehát a katonai bíróság rendelkezéseibe szól bele. Tomcsányi igazságügyi miniszter: Most még szükség van erre a szakaszra, mert ha nincs külön rendelkezés, hogy a botbüntetés katonai egyénekre is alkalmazható, akkor nem lehet a visszaéléseket a kellő szigorral megakadályozni. Sokorópátkai Szabó István : Nem szándékozott felszólalni a botbüntetés törvényjavaslata tárgyalásánál, de úgy tüntetik föl a dolgot, mint hogyha ez a törvényjavaslat a falu ellen készült volna. (Zajos helyeslés.) Őneki teljesen mindegy, ha a Teleki-téren van a Schieber, vagy a magyar falun, botot neki. Az igzságügyminiszter módosítása után teljesen tiszta a helyzet, hogy csak azokra érvényes ez a törvény, akik üzletszerűen foglalkoznak árdrágítással, így tehát a falusi, aki véletlenül esik bele, úgy sem kap botot, azonkívül ne felejtsük el, hogy a botot nem a jegyzők, nem a szolgabírók ítélik oda, hanem a független magyar bíróságok. Szilágyi Lajos volt vezérkari százados. A miniszterelnök helyettese tegnap bejelentette, hogy a kormány a törvényjavaslatot a közhangulat hatása alatt nyújtotta be. Ő is a közhangulatra hivatkozik, amikor azt mondja, hogy a nemzetgyűlés ne szavazza meg a nemzeti hadsereg tagjai ellen a botot. Orbók Attila szintén a szakasz ellen szólalt fel. A következő felszólaló Forgács Miklós. Közlegény volt a háborúban és mindig az első vonalban harcolt. Emlékezetében van, mikor egy társa, egy közlegény, a harcvonalban két almát szedett le egy kerítés mögött álló fáról, ezért megbotozták, ellenben, hogy ha valamelyik tiszt úr a tiszti szolgájának kiadta a parancsot, hogy szerezzen két tyúkot a tiszti konyhára akárhonnan is, ezért a tiszti szolga kitüntetést kapott. Elnök csenget és a következőket mondja: Ilyen súlyos vádat nem szabad emelni. Nem engedek meggyanúsítani egy tisztet azzal, hogy lopásra bírta alárendeltjét. A képviselő urat ezért a JDSzituációért rendreutasítom. Forgács: A nép egyenlő elbánást vár és ezért javasoja ennek a szakasznak a törlését. Kuna P. András: Igenis arról van szó, hogy a katonaságnál se engedjünk meg semmiféle visszaélést. Nagyon is üdvösnek tartja ezt a szakaszt és ezért javasolja, hogy azt változatlanul fogadja el a nemzetgyűlés. A nemzetgyűlés változatlanul megszavazta a szakaszt. Több felszólás hiányában az elnök felteszi a kérdést, hogy részleteiben megszavazzák-e a javaslatot, mire a kisgazdák kivonultak a teremből és a Ház részleteiben is elfogadja a botbüntetési javaslatot. Magyarországon tehát most már törvényesen botoznak. a Helyreigazítás. A „Székely Nép“ legutóbbi számában „Román Viktor volt subprefectus és társai“ cím alatt a kolozsvári „Keleti Ujság“ból átvett cikk bevezető sorait, miután tényállításokat nem tartalmaz és általánosságban van tartva, s miután ezért a szerkesztőség a felelősséget vállalni nem hajlandó, — a cikk írója ezennel önként visszavonja s kijelenti, hogy téves információ folyományaként irta. IRDETÉSEK FELVÉTETNEK a kiadóhivatalban. Efly jdzanabb rónái és a laigaroM. Lupu volt román miniszter cikke. — A román politika óriási bakklövései. Lupu volt román belügyminiszternek a „Luptatoru!*-ba irt cikkét, melynek cime :Kolozsváron“ az alábbiakban adjuk : Ha az a szellem fog bennünket áthatni, melyet a hóditó magyar fejedelmek Gelu herceg ellen tanúsítottak, akkor semmit sem fogunk elérni, mert az akkori idők elmúltak már s az emberek is megváltoztak mindkét részén. A magyar kultúra emlőin felnőtt 1 millió 200 ezer ember érthetően ragaszkodik kultúrájához. Megnyerésük az összesség javára szolgálná, az esetleges ellenségeskedés igazságtalan és veszedelmes volna. Annyi tény, hogy ezen polgárokkal szemben Kolozsváron tanúsított viselkedésünk nem alkalmas barátságuk megnyerésére. Korántsem gondolok az erdélyi összeomlás idejére. A háborúban elvadult erkölcsök megértetik, hogy a forradalom közepette mindkét részen előfordultak boszszúállások. De mi már visszatértünk a normális életbe, ami náluk csak idővel következhetik be, mert Erdély a volt Magyarország legszebb és leggazdagabb része, s az érthetően mély seb gyógyulása sokkal nehezebben halad. A magyar néppel szemben tanúsítandó nyugalmunk, türelmességünk és rokonszenvünk nemcsak lélekből fakadó nobilis kívánság, hanem politikai szükségesség is. A nagybirtokosokon kívül, akiknek van okuk elégedetlenkedni, a magyar munkásság, parasztság a sovinizmusból kivetkőzött és emberséges intellektuelek nem ellenségeink, hacsak nem tesszük mi ellenségeinkké. Egy magyar embertől hallam eme szavakat: „Nem hagyott a háboru elég csillapítani van fájdalmát népeinknél, szaporítsuk-e még azokat ?“ Úgy látszik, mi épen ezt akarjuk, mert ime, egy szép napon egy román tanár tiszti díszruhába öltözött, létrán fölmászott a kolozsvári Mátyás szoborra, s a bronz arcot képenvágta, mert nem tartja jó románnak Mátyást. Ez a nagy hőstett képeslapokon meg van örökítve. Erről a tébolyodott cselekedetről és következményeiről fölösleges vitatkozni. Az illusztris tanár nem elégszik meg ennyivel, hanem az élöket is megboszszantja. Egy idős magyar nő legelegánsabb s művészies házában keres otthont magának, mert rosszaságból s impertinenciába sáros csizmájával tapossa az ősöktől öröklött szőnyegeket és bútorokat. Az esetet románoktól hallottam, akik méltatlankodva beszélték el. Azt fogják ellenvetni hogy izolált esetről van szó, de egyetlen és hozzá még speciálisan brutális cselekedet, mint milyen a szóbanforgó, ezer jótéttet sem lehet helyrehozni. Egy bolond követ dob a kútba s tiokos sem tudja kivenni, a taná urat meg sem büntették épületei tettéért. A magyaroknak két színházuk volt Kolozsváron. Az állami színházat a ruhatárral együtt a román állam vette el. Az igazgatóság merő balgaságból nem tartja be azt a megállapodást, hogy a magyar színháznak szükséges ruhákat kölcsön adja. A magyar minden elébetoluló nehézséget gavallériával hárít el. Érzelmeivel és őszinteségével szeretetet biztosít magának; fukarsággal eltávolítod magadtól. Egy tehetséges román író, kinek helyén van a szive, beszélte, hogy az erdélyi magyar színházak elsőrangú műintézetek voltak. Shakespeare és Ibsen drámákat adtak. Mi elűztük ezeket a halhatatlanokat s „BabaHarca“-t játszuk ! Az Isten szerelmére ! De ez még nem elég, mert a színigazgató elfelejtette, hogy a magyar rendőrségnek a „Jegyző úr“ és „Fölragyog a nap“ című darabokkal szemben tanúsított viselkedése miyen felzúdulást keltett a románság körében, azt kívánja, hogy a magyar színház műsora az ő előzetes cenzúrájának legyen alávetve. Talán ők is a Baba Harcát játszák? Egyetemük is volt, elvettük tőlük, amire joga volt a román államnak, de helyesebb lett volna, nem elvenni az egész egyetemet. Az 1 millió 200 ezer magyarnak is hagyhattunk volna az egyetemből valamit, ami igazságos és emberséges lett volna. Kibővült, megnagyobbodott volna, s mindenki megtalálhatta volna a maga helyét az egyetemen. S Kulturális tekintetben csak nyerhettünk volna, haerdélyi zsenge középiskoláink foglalkoztatták volna a kiváló tanerőket, kiket nett helyettesítettünk s abból sem származna karba a hazához es nyelvhez nem kötött univerzális tárgyakat magyar kurzusokban adnák elő. Kifogásolják, hogy nem tettek esküt. Várhattunk volna, mert az idő ennek a banális formalitásnak minden erőszakolás nélkül való teljesítését meghozta volna. Kolozsvár gazdasági akadémiája párját ritkító volt. A régi királyságból csak úgy tódultak a főiskolára, de a tanári kart közepes román tehetségekkel , helyettesítették. A krízis oka az arravaló vezetők hiánya, s minél több selejtes elemet engedünk beférkőzni, annál nagyobb lesz a válság. A becsületes , demokratikus és kulturális elemei — bármilyen nemzetű legyen is— a köz szolgálatába kell állítani. Legfőbb ideje, hogy az erdély románok megértsék, hogy ha az eddigi útról le nem térnek, mindent elveszthetnek. Hol vannak a régi harcosok ? Mamonnak hódólnak? Megfutnak az aranyhal s az üzletekben, de lelkileg nyomorultul fognak kínlódni. Rázzátok le az arany piszkos poráz s térjetek vissza a virágos gyalogösvényre. Jöjjetek, nincs solveszteni való időnk, mert Erdély , nehéz betegség gyötri; kiszárad ajkait szerető fiai nem hűsítik : jog, a szabadság és embermesséi üdítő tiszta vizével.