Székely Nép, 1921 (39. évfolyam, 1-104. szám)

1921-01-22 / 7. szám

7. szám. SZÉKELY NÉP 1921. január 22. el Középkor című novellájában.­­ A megáradt Tisza felé menekülő­ket Mihály barát megmenti és az általa annyira óhajtott vértanú­halált nyeri el. Az elbeszélés megragadóan szép képet ad az igazi nagy lélekről s annak a tömegekre gyakorolt hatásáról. Áprily Lajos és Tompa László ismert nevű költőink. Előbbinek Jozefát című versében igen sok a hangulat, utóbbinak a versére pedig, mely­nek címe Táncos lovak­kal, festőién plasztikus. Balogh Artúrt is jól ismer­jük. Uj világ cím alatt azt fej­tegeti, hogy a megváltó uj esz­mékkel való próbálkozás útvesz­tőkre visz­i az uj világot is csak a régi ember, az ember igazi eszméje alapján lehet felépíteni. Mindig és minden írását nagyon sokra értékeljük ennek a tudós­nak s az ő társadalompolitikája feltétlenül a helyes utakon halad. Rákóczi Károly egyike a leg­jelesebb műfordítónknak. Most Goethe Mignon című versét adja. Seprődi János, a kiváló esz­tétikus, Beethoven symphoniáit magyarázza. Az ő magyarázata közelebb hozza hozzánk a nagy zeneköltőt. Még arról is meg kell emlé­keznünk, hogy a Pásztortűz az irodalmi kritikát is vállalja Wal­ter Gyula személyében. Ennek nagyon örvendünk, mert arra rostára égetően szükségünk van. A megjegyzésekben Dr. Kiss Ernő tájékoztat és ad összefog­laló képet a világpolitikai helyzet­ről. Erre is szükség van, mert a napilapok különböző, egymásnak ellentmondó hírei ugyanis szerte­folynak. Még sok értékes dolog van a Pásztortűzben. Most kezdi meg A föld és a gyermek című peres történet elbeszélését Nagy Péter. Összefoglalva az előrebocsátot­­takat, azt a hitet szereztük a Pásztortűz elolvasása után, hogy a célnak, a magyar hagyomá­nyok megőrzésének, a magyar érzés továbbfejlesztésének a ma­gyar gondolat és tudás alapján, mindenben eleget fog tenni és harcolni fog minden olyan érzés és gondolat ellen, mely ezektől idegen. Előfizetési ára­­/* évre 40 Leu. Minden héten megjelenik és egyes száma 3 Leuért kapható. In. H I R E K. Sepsiszentgyörgy, január 22. Diák­ bál február 5-én. Húshagyó kedd. Városszerte nagy érdeklődés kíséri a helybeli Nőegylet elő­készületeit a február 8-án rende­zendő műsoros jelmezestélyre, a­mely minden tekintetben fényes­nek és elsőrangúnak ígérkezik. A régi nimbus, a­mivel az idősebbek,­­ a mamák emlékei övezik a régi nőegyleti „fillér­estélyeket”, — ma, a mikor há­rom esztendei szünetelés után az egylet újból megkezdi nemes akcióját, — ismét felélénkül, s ép oly lázasan készítik most az ifjúságot, mint a­hogy évekkel ezelőtt ők maguk készülődtek ezekre az estélyekre. Reméljük, hogy mint eddig, úgy most is ki lesznek elégítve a legmagasabb igények is, mert a művészien összeállított programm, melynek sikerét a kiválasztott szereplők garantálják,­­ kielégíti majd a komolyabb elemet, a művészet­­kedvelőket. Kivétel nélkül min­denki meg lesz elégedve a kitűnő burget-el és végül az ifjúság, a reggelig tartó tánccal. Azért hát jöjjön, jöjjön az a húshagyó kedd, a­hová mindnyájunknak el kell menni ! — Felhívunk minden háromszéki embert, hogy saját érdekében fizessen elő a„Szé­kely Nép“- re, a háromszék­­megyei szék­ely közvélemény igaz és önzetlen szószólójára. Lapunk január 1-vel harminc­­kilencedik évfolyamába lépett s e nehéz időkben is áldozatot és költséget nem kimélve, igyekszik a közönség igényeit kielégíteni s harmincnyolcéves múltjához híven megvédelmezni a székelység igaz­ságos érdekeit. Lapunk előfizetési ára egész évre mindössze 80 Lei. Előfizetni lehet lapunk kiadó­­hivatala útján egy postautalvá­nyon is. — A Magyar Szövetség helyiséget kapott Kolozs­váron. A Magyar Szövetség előkészítő bizottsága hosz­­szas utánjárás után hozzá­jutott egy udvari szobához, melyben ideiglenesen az ad­minisztrációs munkát meg­kezdheti. Mindennemű meg­keresések, felvilágosítás ké­rések, a vidéki szervezési mozgalom eredményei stb. ezentúl ebben a helyiségben futnak össze. A Magyar Szö­vetség postai címe tehát: Főtér 10. földszint. — A németek közvetíteni akarnak Magyarország és Ausz­tria között. Paris, jan. 20. A „Le Temps* írja: A nyugati nagy­hatalmaknak Nyugatmagyaror­­szág átadását kívánó jegyzékére vonatkozólag a németbarát „Nyolc­órai Újság* kijelenti, hogy „semleges diplomáciai forrásból* a következő információt kapta : — Tekintve, hogy Magyar­­ország az antant jegyzékében nem a jóakarat jelét, hanem ellenkezőleg az antant rosszakara­tának a bizonyságát látja, könnyen meglehet, hogy az ügy következ­ménye a diplomáciai orientációban való teljes változás lesz. Különö­sen lehetséges, hogy Németország megragadja a kedvező alkalmat és közvetítőként beavatkozik Magyarország és Németausztria között Nyugatmagyarország ügyébe. Még nem igen lehet szól­ni azokról a következmények­ről, amellyel egy ilyen intervenció járna, annyi azonban már is bizo­nyos, hogy súlyos komplikációkat jelentene az antantállamok szá­mára s nagyon kellemetlen helyzetet teremtene a számukra. — A visszarepatriálás Ugye. Bukarest, jan. 20. A miniszter­tanács elvben elhatározta, hogy mindazoknak, a­kik a Romániá­hoz csatolt részekről elmenekül­tek, meg fogják engedni a visz­­szatelepedést. Minden visszatele­pítési esetben külön döntést fog­nak hozni. A bolgár kormánnyal történt megegyezés alapján a bol­gár kormány összeállítja jegyzé­két azoknak a dobrudzsai mene­külteknek, a­kik vissza akarnak menni. Hasonló eljárást fognak követni a többi szomszédos ál­lamok kormányaival szemben is. — Állításkötelesek figyel­mébe. A polgármester közhírré teszi, hogy azon állitáskötelesek, akik már a felhívott korosztá-l lyokba tartoznak és az újonc- s összeírási lajstromba történt fel- s vétel, vagy besoroztatásuk után­­ nősülnek meg, az ujoncozási­­ törvény végrehajtására vonat­kozó utasítás 93. articulusának 111. c) és 111. b) pontjában meg­­­állapított kedvezményre igényt nem tarthatnak s mint özvegy­­ anyós vagy 70 éves ranikakép- s­­élén após egyetlen veje, felmen­­­tést kérni nem jogosultak. ) — A magyar követség uta­zása. Kolozsvár, jan. 19. A magyarországi gyorsvonat indu­lása újabb halasztást szenvedett. Az aradi állomásfőnökséget ér­tesítették, hogy a gyorsvonat a vagyonhiány miatt csak szerdán indulhat Bécsből. Ezért a magyar követség útja is késik. Sturdza Mihály bukaresti követségi tit­kárt, a­kit a követség fogadására küldtek ki Aradra, a külügy­minisztérium visszahívta. A ma­gyar követség aradi fogadtatása valószinüleg elmarad s a követ és kísérete egyenesen Bukarestbe fognak utazni. — Halálozás. A sepsimiklós­­vári esperesi kerület papsága és a nagyszámú rokonság gyászlapon tu­datja Fejér Endre illyefalvi róm. kath. plébános életének 66-ik és ál­dozópapságának 41 - ik évében történt elhunytát. Temetése­ ma, január 22 én délelőtt ment végbe Ilyefalván. A C sepsiszentgyörgyi Ipar­­testület vasárnap este tartotta ismerkedési estélyét a tornacsar­nokban. A nagy terem alig volt képes befogadni a megjelentek óriási tömegét, hol az iparosok testülete vacsorára vendégül látta a meghívottakat. Valóban a leg­nagyobb dicséret hangján szól­hatunk a rendezők fáradhatatlan tevékenységéről, kik még igazán jóleső figyelmességre is ráértek, hogy mindenki jól érezze körük­ben magát. Ezt teljes mértékben sikerült is elérniök. Az asztalok zsúfolásig voltak megrakva a finom hideg sültek és tészták halmazával. A vacsora megkez­dése után felolvasás, énekszá­mok, kópiék, szavalat és tárogató játék következtek, sajnos, nem tudtuk a nagy zaj miatt kelő­képpen hallani és élvezni. A műsor minden egyes száma nagy hatást keltett és a közönség nagy tapsa volt a jutalma a műkedvelő előadók lelkiismeretes készülésé­nek. — Felemelő érzést keltett bennünk a megjelent székely iparosok nagy tömegének a lá­tása, csak most láttuk, hogy még ilyen aránylag kis városban is, mint a mienk milyen sok produk­tív munkát végző derék székely iparos van, kik csak dicsőségére válnak falunknak és a köznek. — Mulatságok. Január 29-én este a sepsibodoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület műsoros tánces­télyt, a komollói Ifjúsági Egyesü­­let műkedvelői előadással egybekötöd táncestélyt és a szotyori ifjúság táncmulatságot rendez; február 5-én a „Kisborosnyói Gazdák és Munkások Közművelődési és Ifjúsági Egyesülete* színdarabbal egybekötött táncestélyt és február 6-án a szent­­ivánlaborfalvi ifjúság színi­­előadással egybekötött táncestélyt ren­dez. A mulatságokra a közönséget lapunk útján is meghívják. — Goga Lengyelországban Bukarest, jan. 18. A kormány itt elterjedt hírek szerint dele­gációt szándékozik küldeni az orosz kormánnyal való tárgyalá­sok előkészítésére s hogy a misz­­szió vezetőjéül Goga Oktavian van kiszemelve. Most a D. t. v. azt jelenti, hogy Goga szabad­ságra megy, a­melyet Lengyel­­országban akar eltölteni s ez al­kalomból fontos missziót is bíz­nak rá. — Károlyi Mihályné és gyer­mekei tartásdíja. Budapest, január 18. A budapesti járásbíró­ság gróf Károlyi Mihály felesé­gének havi 80.000 korona jára­dékot megítélt. Károlyi Mihály három gyermekének ezenfelül­­ fejenként havi 6000 korona neve­lési illetményt állapított meg. IPAR ÉS KÖZGAZDASÁG. (Az Erdélyi Gazda Egylet tudósítása.) Százezer hectár egy konsorciumnak Reform lépés — 500 évvel visz­­szafelé. — A földreform szen­zációit. Az Erdélyi Gazda január 16-i száma foly­,atólagosan közli a bukaresti ,­azdakongresszusról szóló beszámolóját. Eszerint a statisztikai bi­anal főnöke Marti­­novici ismertette az erdélyi mező­­gazdasági szakoktatás magas színvonalát, majd Busn­ocescu, az agrárbank főtitkára mutatott rá arra, hogy az ó-romániai pa­rasztság kezd felhagyni a föld­­miveléssel és mind nagyok szám­ban foglalkozik közvetítéssel és így a földek parlagon maradnak. Köztudomású már, hogy a föld­reformnak az ismert módon való végrehajtása milyen eredménye­ket szül a többtermelés terén. A bukaresti gazdakongresszu­son azonban egy olyan szenzációs ténye pattant ki a földreformnak, a­mely előttünk egészen lehetet­­lennek hangzik. El sem tudtuk volna képzelni, hogy az a kor­mány, mely felborítja a termelés rendjét a kisemberekért az egyik bal kezével, a másikkal ugyan­akkor az elvett közép és nagy­­birtokosoktól egy óriás birtokot létesítve, egy valóban idegen kül­földi konzorcium részére egy száz­­­ezer hectár területet juttatott Besszarábiában! Egy odavaló gaz­dasági tanácsos interpelláció­szerű felszólalásában megkérdezte a minisztert, hogy mivel képes indokolni a fennen hirdetett re­formcélokkal homlokegyenest el­lenkező intézkedését ? A miniszter erre azt felelte, hogy ezt azért tette, mert ott a parasztnak nem kell a föld és ha így nem intéz­kedett volna, a nagybirtokosoktól elvett földek parlagon maradtak volna.

Next