Székely Nép, 1934 (52. évfolyam, 1-52. szám)

1934-01-07 / 1. szám

I.szám. Sft.Gheorghe--Sep5iszentgijörgg. LII. évfolyam, üasárnap, 1934. január 7. SZÉKELY NÉP ELŐFIZETÉSI ÄRAK: •■Eta évre ISO Lei. Félévre 75 Lel Negyed évre 40 Lei. Egyes ssém 3 Lei aerketslfiség: PIAŢA AVERESCU No. I Megjelenik hetenkint egyszer: jj 4 1 VASÁRNAP I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatal vesz lel • ee ee KIADÓHIVATAL: Sepsiszentgyörgyön, Piaţa Averescu No.4. Nem jó a tűzzel játszani. Tizenegy hét múltán re­ánk köszönt a márciusi ifjak nagy napjának 86. fordulója, midőn — a párisi februári események hatása alatt — a magyar ifjúság rálelkese­dett, hogy beleszóljon a po­litikába. Francia eszméken heviilve szerkesztették meg a parlamenti életben csúcso­sodó nemzeti kívánságok tizenkét pontját, majd azt Petőfi ébresztő dalával együtt a szabaddá tett sajtón ki­nyomatták, a múzeum előtt az összesereglett sokaság elé tárták mindakettőt és este a kiszabadított politikai fo­goly ünneplésével a forra­dalmi ünnepnap bezárult. De a törvényhozás meg­értette az idők intő jelét, a népképviseleti kormányrend- szert alkotmányos formák közt megszavazta, sőt királyi szentesítés alá is juttatta. Hogy aztán a bécsi udvarnak nem volt szájaize szerint való ez a vértelen, „esernyős forradalom, hogy felbojdit- ván a nemzetiségeket, maga is fegyverhez nyúlt és az alig megszületett atkotmá- nyos életet vérbe köpülte : arról már a márciusi ifjak nem tehettek. Ők minden­esetre levonták ennek is a következményeit: mind tel­jes erejükkel, többségük a vértanuságig állotta hűségét szent eszményeik iránt. A mai, setét viharfelhős napok árnyékából nézve ez a történet úgy hat, mint valami jámbor tündérmese. Ma már ósdi, avas felfogás, . hogy az ifjúság egyetemi évei arra valók, hogy ta­nuljon, hogy palléroiza lel­két arra az időre, midőn, a természet rendje szerint, vállaira hárul az ország dolgainak vezetése. Sőt esz­tendők óta a legtekintélye­sebb politikai pártok nemes I versenyre keltek, hogy esz­méik győzedelmének bizto- ! sitására mentői nagyobb ifjú­sági csoportokat vonjanak maguk köré. Nem jutott eszükbe, hogy az ifjú kor éretlen, zöld agyvelejében nem lehet meg a tapaszta­latokon nőtt, higgadt belátás, I hogy az ifjúság mindenkor az ököljog korszakát éli újra át, melynek egyetlen bru­tális hatalma a nyers erő. Még akkor sem ébredtek flö, midőn évekkel ezelőtt a jasi rendőrprefektus esett áldozatául annak az érthe­tetlen okvetetlenkedósének, hogy a fiatal óriások között rendet próbált teremteni. És nem volt visszás, fonák do­log az sem, hogy a tett végrehajtója nemcsak, hogy teljes fölmentéssel szabadult, de előléptették a román if­júság büszkeségévé, meg­tették a legnagyobb diák- szervezet vezérévé, közben honatyává választották, szó­val megadtak neki minden biztosítékot, amiből azt a következtetést vonhatta, hogy ő helyes utón jár. Hát el is indultak nyakló nélkül, rohamosan a lejtőn lefelé. Útjukat mindenfelé a zsidók, a kisebbségek el­len elkövetett rombolások, erőszakosságok szegték be. Megtisztelő látogatásuktól Sinfalván, Tordán és még hányhelyütt nem egy kisebb­ségi polgár koldul, de ők annál szabadabban garázdál­kodhattak, mert életveszé­lyes csend- és rendháboritá- saikért nem, hogy a kör­mükre koppintottak volna, de — mint egyre jobban kiderül — határozott kor­mánytámogatásban részesül­tek. Csoda-e, ha a mester­ségesen igy vérszemre ka- patott beca-ifjuság a most lezajlott választások kezde­tén már más politikai érvet nem ismert, mint a fütyköst és a revolvert annyira, hogy az uj kormánynak be kelle látnia, hogy ennek fele sem tréfa és feloszlatta e rend­bontó ifjúsági szervezeteket. Ez előzményekből való­ságos végzet-tragédia bon- takozott3zemUn kelé. A múlt­ban nyeregbe ültetett ököl­jogosok, természetesen, to- vábbfüzték eszelős gondolat­menetüket és torzító szem­üvegükön a betiltást jogtip- jrásnak látták, minek meg- I torlására nemcsak kieszelték, de végre is hajtották el- képpesztő gonosztettüket. És mint Szofoklesz Ödipuszában a eors csapásai a szeren­csétlen thébai királyt tiszta ártatlanul sújtják, nálunk is Románia egyik legnagyobb Tárca. A segédek gyöngye Irta Georges Barbarin. Gaston Zoumagére szalag- és csipkeügynök keserű szájízzel for­dult ki a Bonbon Fids női divat­üzletből. Reggel óta ez volt a tizenötödik bely, abol biába ko­pogtatott rendelésért. Mindenütt a gazdasági válságot emlegették, a fenyegető kényszeregyezséget és Gaston hiába szedte elő min­den ékesszólását, a válasz ugyan­az volt: — Sajnáljuk, Bemmire sincs szükségünk ... nyakig ülünk az áruban ... majd talán legköze­lebb ... Ezekbe a keserű töprengé • sekbe merülten nyitott be a Rou- doudou Soeurs női divatszalonba. Régi, márkás cég volt, több mint száz év előtt alapították, ez idő szerint két fivér volt a cégtulaj­donos. Egyik az irodát vezette, a másik a női divat minden ágára kiterjedő eladást. Mikor Gaston belépett, mielőtt szóhoz juthatott volna, az idősebb Roudoudou fivér kirontott üveg­falú ketrecéből, az üzleti köny­vei mögül. — Csakhogy végre itt van !... teljes húsz percet késett. Nem várhattunk tovább, a meghívott hölgyek már félórája összegyűl­tek a kalapbemutatóhoz. Pedig Filor ur megígérte, hogy időre küldi... Na, nem baj 1... rakja le ide a holmiját és gyerünk Er­nest ur... — Gaston. .. — Ernest — Gaston, Gaston — Ernest, egyre megy... Remé­lem, kedves Gaston—Ernest ur, hogy fényesen fog működni.. . Csak ne szerénykedjék, a jó hire I megelőzte !... A feltételeinket ! már ismeri. Jöjjön, hadd mutas- j sam be a kolléganőknek. Kis- I asszonyok, bemutatom Ernest— Gaston urat, a segédek gyöngyét. — De ... kiseréit ellenkezni GaBton. — Mondom, hogy hagyjuk a szerénykedést... Kézit csókolom, méltóságos bárónő!... Gaston— Ernest ur, mutassa a méltóságos bárónénak a legújabb kalapkreá­ciókat ! Gaston egy kicsit szédülő fej­jel hajlongott Simex báróné előtt, aztán hirtelen támadt energiával határozott mozdulattal nyúlt egy csöppnyi fehér-fekete, háromszög­letű, hetyke, zöldtollas kalap után. — A méltŐBágos báróné ha­jának csodás színárnyalatához csakis ezt ajánlanám. — Mi az ára ? — Kétezer frank ! — felelte szemrebbenés nélkül Gaston, mig a báróné annál szaporábban pis lógva meredt a fejebubján ferdén ülő kalapcsodára. Gaston magya- rázóan hajolt közelebb I Egyetlen példány, méltóságos asszonyom 1 Csak a legjobb vevőinknek mu­tatjuk 1... Tüneményesen áll!... Roudoudou ur láthatóan raeg- hökkenve vette át Gastontól az első eladott kalap árát. A kalap árát ugyanis kerek ötven frankra jegyezték, a váratlan nyereség ezerkilencszázötven frank volt. A második kalapnál a meghökkenés ellentétes volt.Ajkilencszáz frankra jegyzett kalapot Gaston nyolcvan frankért adta el. — Mit jelent ez 1... ügy lát­szik elcserélte a modelt? — Nem, kérem!... — felelte önérzetesen Gaston. — Méltóz- tassék csak rám bízni. Női kala­pok terén tökéletes szakértő va­gyok. Tévedés kizárva. Az egész délután a legfan­tasztikusabb meglepetések soro­zata volt. Az uj segéd a leg­drágább kalapokatsemmiért dobta oda és a kiselejtezett vackokért súlyos ezreseket sepert be, Az elárusító kisasszonyok nagy bá­mészkodásukban alig törődtek a vevőikkel, az elárusitást ve­zető főnök lélekzete minduntalan elakadt kábulatában. Hamarosan I rájött, hogy a .segédek gyöngye* csak úgy vaktában, tapogatózva árusítja a szolid, fiksz áru kala­pokat. — Hogy fog ez végződni! — gondolta reszketve és haj hijáni a fénylő kopasz fejebubját mar­kolta meg kétségbeesésében. Da azért csak hallgatott, mert GaBton Ernest, ha egyrészt in­gyen dobta oda a legdrágább ka­lapokat, ezt a veszteséget fénye- I sen behozta a súlyosan fizetett szemeteknél. 1 Délutáni négy órakor egy jól táplált, rózsásarcu ur nyitott be 1 az üzletbe. j — Ernest vagyok, a Filor ur j ajánlotta első segéd ! — mutat- j kozott be a kasszánál ülő idősb Roudoudou urnák s egybeu elő­mutatta a Filor ur irta ajánló­levelet. Roudoudou ur homlokán kö­vér verejtékcseppek gyöngyöz­tek. Délelőtt még egy segédje se volt és most, egyszerre kettő is van. Vájjon melyik a kettő kö­zül a „segédek gyöngye*, akit vártak ? Világos, hogy az újon­nan érkezett... De akkor ki a másik ?

Next

/
Thumbnails
Contents