Székely Nép, 1938 (56. évfolyam, 1-54. szám)

1938-01-02 / 1. szám

1. szám. SZÉKELY N­é . 1938. január 2. ni­ncs h­ogy van a jó kávé. De semmi baj, a kicsinek nem kell mindjárt úgy elszomorodnia, kap­­hat rögtön egy másik csészével. Hisz az illatos, jóízű Katkreiner-ből és Valódi Franck-ból kpszített M.--­ ■annyira olcsó! szoktatta vágyait a lázadozások­­ról, hallgat és remeg befelé. Előveszem Lumpacius Vaga­­bundus csoda üveggömbjét. Az idők végtelen sodrása különös priz­mákat csiszolt rá s most néha­­néha görbén mutat. . Nézem... Sűrü füstfoszlányok szakadoznak fel, majd áradat ver gyűrűs hul­lámokat. S ahogy összeér a viz és a füst, lángnyelvek csapnak fel, amelyek tisztulnak, tisztulnak és mint mozivásznon két kép között megjelenik:­ ­z 1938.­­§) Nagy mező szélesedik. A me­zőn két paraszt szánt. Görcsös ráborulással fogják az ekeszarvát. Az egyik felnéz az égre, amelyről arany kacagással néz le a nap és megszólal: — Nagyüdő lesz ! — És meg­indulnak a képváltozatok. Idegen mezők, idegen rétek. Idegen nyel­veken ismétlik: — Vihar lesz ! A másik megáll: — Tán megbolondult kend? — És zúgnak a kételkedő válaszok. De sötétül a mező, a nap komo­ran búvik el, viharmadarak szár­nyai csapdossák a levegőt. Iszo­nyú dörgés rázkódik, dübörög vé­gig a földön. Majd a sötétségből elővillámlanak a mezők. Rajta hajlott hátú asszonyok. Talán marokszedők? Az egyik lábszár­csontot emel fel és lóbálja. Mint templomi kórus halk elomlással rezdül valami bus­sal. De mi ez ? Valaki lefogja a két karomat és elveszi a gömböt. Hátranézek, valóban ő az: Lum­­pácius Vagabundus. Fekete köp­­peny rajta és tollas kalap. Egyik kezében a gömb, a másikban gitár. — Nem értesz hozzá, — szól. Maga mellé kényszerít és leültet. — Ide figyelj! — És beszél azzal a recsegő, éneklő hangjával: — Nézd, ott ül valaki egy magános szobában. Olyan a ka­bátja, mint elstrapált bakazubbony. Erős, rövid Csontos homlok, dús haj. Na, igen, ez Stalin. Levelet ir. Figyeld, Hitlernek ir. De mit? Csak a vége. — Igaz hived, József. Ámulatomból fel sem ocsú­­dom, amikor már ott vagyunk Hitler magánlakásán. A kancellár Einstein relativitás elméletét tanul­mányozza. Asztalán könyvek: Heinrich Heine és Thomas Mann. Aztán felkel és egy csekket tölt ki. Melléje jegyzi: A palesztinai sze­gény zsidók javára. — A falon két arany keretes oklevél. Az egyi­ken : — Excellenciád nagyértékü adományaiért és megértő magatar­tásáért hódolatunkat fejezzük ki: A berlini Uj Zsidó Aggmenház. — A másikon: — Az uj miseköny- é­veket, amelyet Kancellár ttr Őexcel-­­ lenciája az államköltségén nyom-­­tatott, hódolattal köszönjük: A­­ németországi katolikus egyház.­­ — Menjünk haza — szólok a barátomnak. Épp abban a pilla-­ natban érünk vissza, amikor az egyik kávéházi asztal mellett Tătărescu igazítja Maniu gallérját, a háttérben Dragoş egy síugró szerencsétlenséget rajzol. Az étte­­­­remben még sokan vannak. Stelian Popescu, a Lumea Româneasca-t állandó szubvencióról biztosítja, Titel Petrescu Juniannal veszeke­dik. Groza Péter a harisnyában és kucsmában hunyadmegyei kúp­­j­lékat énekel. Újra fordítunk a gömbön.­ Kolozsvár. Vajda Alexandru Ma­niu Gyulával tarokkozik Felettük illúzió fény. Az Újságíró Klubba éppen akkor érkezik Kacsó Sán­dor. Sulyok István dr. virágcso­korral fogadja, üdvözlő beszédet Szász Endre mond. Az Erdélyi Fiatalok báli meghívót küld a Hitelnek és a Vásárhelyi Talál­kozónak. Kós Károly feladja tran­­szilvanista elveit, G­a­á­l Gábor megszünteti a Korunkat és csat­lakozik a Helikonhoz. I. Szemlér Ferenc gratulál Kósnak Végre itt vagyunk Sepsiszent­­györgyön. A város fényárban úszik, színes neoncsövek világít­ják a tért. A vízvezetékekben ál­landó hideg-meleg víz. A negy­vennyolcadik interimár elnököt Colceriu és Stanciu volt elnökök díszebéden fogadják. Egy szőke lány felém fordul: — Én vagyok az egyedüli változatlan, még min­dig ragaszkodom a hat szobához. Tamás Gáspár­­osan jelenjenek ráe?, mert a fel­vonulás pont 10 órakor kezdetét ki veszi. Az autóbuszok este 9 óra­ ut túl díjtalanul állanak a közönség te rendelkezésére és a Mikó-kolle­­a­gium sarkától indulnak. gc — Ne feledje el Gs okt ^ legyen a, Kereskedő Társu­­lat Szilveszter-estélyén ! c. — Halálozás. Pávai Miskó­czy György sidnfalvi fö­lbirtokos de­­v.' cemb­er hó 26-án esne elhunyt. Egy nemesen munkában töltött *' hosszú élért«­ adott példát szó­­v kely faj­ua­k. Temetése december­­ 28-án délután 3 órakor volt a j­­gidófalvi ref temetőben. Vagtisz­­h tességén a család és elhunytjába­­n rátái és rokonai jelentek meg. Az­­ elhunytban Miskolczy Kálmán 8­­ földbirtokos édesapját gyászolja. 11 Pávai Miskólczy György el- 8 hunyta után néhány óra múlva '­­ kiszenvedett hű szolgája Majorén *' .Dénes gidófalvi lakos is, ki negy­­­ven éven át szolgálta hűségesen ^ urát. Temetése 28-án volt. j­ó magyar estély Bucuresti-­­ ben. 1938. január 8-án este 9­0 órai kezdettel az óromániai refor- .­­mátus egyházmegye Nőszövet- J sége a regati szórványgondozás­­ javára Magyar Estélyt rendez. , Az Estély műsorán ének és no-­­­vella számok szerepelnek.­­ — Eljegyzés. Kató Tusi­ók ^ Pildner Norbert jegyesek.­­ — Nyírő József „Jézusfaragó » embere“ a kolozsvári magyar­­ színházban. Nyírő Józsefnek a­z a budapesti Nemzeti Színházban­­ rendkívüli sikerrel bemutatott és­­­­ állandóan műsoron levő, hatalmas költői színjátékát, A Jézusfaragó­­ embert a kolozsvári magyar színé­­­­­ház is bemutatta. Most pénteken,­­ este volt, a szerző jelentésében, ( Az első előadás, melyet kivételes é­s nagy érdeklődés előzött meg, úgy, s­­ hogy az előjelekből ítélve, a , i darab bemutatása Kolozsvár ma­ .­a­gyarságának valóságos társadalmi , nagy eseménye volt.­­ Szakszere hegedű­■ tanítást, budapesti akadémiai módszerrel vállalok. Bereczky Zol­tán hegedűtanár. Sfr. Regele Carol ■ (volt Iskola utca) No. 23. I____________________________ — Tűz a Vasút átokban. December hó 21-én este a Vasút­­utcában Kary Péter nyugalmazott telekkönyvvezető házának fedele a kigyulladt kéménytől tüzet fo­gott. Az elősiető szomszédság sie­tett először az oltáshoz. A katonai tűzoltóság nagy késéssel érkezett a helysemére. Az oltáshoz azonban csak egy jó félóra múlva tudott hozzáfogni, mert a motoros szi­vattyút c°ak nagy kerülővel sike­rült az égő ház udvarára beszál­lítani a Vasút­ utcában folyó víz­vezetéki munkálatok miatt. Az udvaron sem boldogultak valami egykönnyen, mert a kútba be­­bocsátott szívócső homokkal telt meg. Mikor minden rendbe ment volna, akkor sült ki, hogy a sugárcsövet a tűzoltóőrtanyán fe­lejtették. Végre a szomszédok segítségével sikerült eloltani a tüzet. A kár körülbelül 40.000 lejt tesz ki.­­ Vigh Ernő meghalt Kézdi­­vásárhelyről jelentik : Vigh Ernő, az erdélyi magyar színjátszásnak ismert tagja, volt színigazgató váratlanul a kézdivásárhelyi állami J. Duca kórházban hétfőn, dec. 20-án 38 éves korában el­­hunyt Néhány héttel ezelőtt adta ki „Üres a nézőtér“ című szín­házi regényét, melyben saját élete tragédiáját dolgozta fel. A köny­vével most kezdesd végigjárni az erdélyi városokat, hogy­­en­­nek befolyó jövedelméből újabb pénzforrást találjon. Így jutott el Kézdivásárhelyre, megbetege­­dett, be kellett szálitani a kór­házba, hol agyhártyagyu­ladás végzett vele. — Köszönetnyilvánítás. Alul­írottak, mint munkaképtelen elaggott öregek nem mulaszthatjuk el, hogy tekintve a közelgő újévre, a nyilvá­nosság előtt is legőszintébb és leg­­hálásabb köszönetünket tolmácsoljuk Fábos Ödön helybeli vendéglős urnak és felesége Önagyságának azon ön­zetlen, nemeslelkű adakozásukért, amellyel minket, mint teljesen elag­gott és munkaképtelen öregeket fel­segítettek és ami által elviselhetővé tették reánk nézve, hogy öreg nap­jainkra ne legyünk kitéve a nélkülö­zésnek s ezért minket egy éven át minden nap elláttak 1 liter tej­ég s­­I­B­E­R. — A „SZÉKELY SÉF“­­ előfizetőinek, hirdetőinek s vi­ta­lában mindenkinek szerencsés boldog új esztendőt kiván a szer­kesztőség és a kiadóhivatal. . — A Tennisz Hrub nagy ál­­­arcos-jelmezes Szilveszter-esté­l­­ye ma este zajlik le. A rendező­­­gárda mindent elkövetett, hogy a közönség vidám, hangulatos este, s keretében búcsúzhasson el az I 6­ esztendőtől s az előjelek sze­rint a fáradtság a rendezőség részéről nem volt hiábavaló be­fektetés. Legalább is a nagy­számú asztalfoglalás és jegyelő­vétel azt bizonyítja. A rendező­ség mégegyszer nyomatékosan kéri a közönséget, ha főleg a jelmezeseket, hogy lehetőleg pon­ COMUNAL MOZDOI 1928. január 1-én és 2-án 2 világhírűn. filmet fog bemutatni. *§ Szombaton és vasárnap d­r.5 órakor egy­ filmet, este V29 órakor 2 filmet fog bemutatni |~ HE FELEJTS­ÉLJ „Zöld dominó” !h Főszereplői |MAGDA SCHMEGDER és Beniamino Gigii, a New-Yorki­ Metropolitan világhírű tenoristája. *■ Pétműsor: FOX HÍRADÓ,­­ Szombaton, 1938. január elsején este 9 órakor, a mozi bérlője 2 malacot fog kisorsolnia azok között a mozilátogatók között, akik 1­­2 előadáson résztvettek. "Ä® A közönségnek szerencsés bold­og új évet kíván® a mozibérlő.

Next