Székely Nép, 1941. január-március (59. évfolyam, 1-73. szám)
1941-01-01 / 1. szám
1941. január 8. SZÉKELY NÉP A román sajtó és rádió ij esztendőt ezen a magyar földön. Őszinte jjjjp szívvel kívánunk mindenkinek $_* __ __ _ az 1941-*» esztendővel szebb jövőt, munkát, jó termést és békességet, pillanatig sem pihen. Megdöbbentő formában gyűlöletet hirdet és szit minden ellen, ami magyar. A bukaresti tombolást szemlélő embe megdöbbenve áll a jelenség előtt és felteszi a kérdést: épeszű emberek ezek ? Miféle meggondolatlanok uralkodnak ebben a pillanatban a románok felett ? Hová akarják kergetni ezek a felelőtlenek népüket ? A kérdésekre már a legközelebbi jövőben felelnie kell valakinek, mert a vóélet teszi fel a kérdést a zöldinges szószátyároknak. A feleletet és következményeit pedig nem lehet elodázni. Nem, mert Délkelet Európa békéjét most már vitathatatlanul és komolyan fenyegetik a románok. Nyíltan hirdetik : egész Erdély őket illeti történelmi, nemzeti és jogi alapon egyaránt. Jussukat követelik, akár tetszik a magyaroknak, akár nem. Memorandumpert, II. Józsefet, Horiát, Cloşcát, minden magyar falut és gyűlölőt előráncigálnak, történelmet, földrajzot, néprajzot hamisítanak, letagadják a csillagos eget, értelmetlenül hazudnak. Gyalázatos munkát végeznek Isten, ember és történelem előtt egyaránt. Mert minek lehet nevezni azt a munkát, amely népek békéjét dúlja fel. Háborút hirdet, amikor békére, nyugalomra van szükség ... Gyújtogatók dolgoznak Bukarestben, akik Délkelet Európa vesztére törnek. Fel akarják perzselni Európának ezt a sarkát, mert rosszra, gyűlöletre, bűnözésre születtek... De mit lehet várni azoktól, akik tömeggyilkolásokon, védtelen emberek lemészárolt hekafombáin keresztül jutottak hatalomra ? Az iszákos megőrül, ha nem jut pálinkához. Lop, rabol, csalás gyilkol a magával tehetetlen szenvedély. A bukaresti tömeggyilkosok újabb mészárlásra gondolnak. Elferdült agyvelőkben bosszú után liheg a szenvedély. Mindenképpen vért, tömeges emhalált akar látni. Kint, szenvedést, nyomorúságot, mert abban gyönyörködik, mint a piromániás a bűn nyomán keletkezett, vagyontemétő lángokban. Legutóbb azt állította a román rádió, hogy a székelyek elégedetlenek a magyar uralommal. A románok alatt szabad élethez szokott székelyek nem bírják az elnyomást Visszakivánkoznak Romániába. Ezt, így és ilyen gáládul hirdeti a legionisták hivatalos lapja, a „Cuvántu “. Az újságírónak, aki leírta, még a szeme sem rebbent, sem a keze nem remeget meg, amikor ezt az égbe kiáltó, istentelen hazugságot papírra vetette. Hogy mit akarnak a székelyek, annak megállapítására mégis mi és nem a bukaresti elvetemedett, minden emberi érzésből és józan ítélőképességből kivetkőzött románok hivatottak. A székelyek azt akarják, hogy egyszer s mindenkorra tűnjék el a magyarság életéből az román terror, embertelenség, alávaló gazság, a rablás, csalás, zsarolás és nyílt fosztogatás. A székelyek saját bőrükön érezték 22 éven keresztül aRomániában élvezett teljes szabadságot. Ezt a „szabadságot“ börtönök, sóbányák, fellegvárak dohos pincéi jelentették. A román „szabadság“ őrei, csendőrök, rendőrök, szigoránca betyárok és pribékek a szent szabadság nevében gombostűt szurkáztak, vertek a „paradicsomot“ élvező magyarok körme alá. Gumibotok csattogtak a 25-50, sőt „többre“ kárhoztatott székely hátán. Ha „véletlenül“ eltévesztették a számozást, újrakezdték Ennek ez volt a rendje, így akarta a „román szabadság“ ... Szerencsétlen székelyeket, kiknek annyi volt a bűnük az 1918-as becsoszogás alkalmával, hogy nevették a kapcabocskort, az eléhezett, ide-oda ténfergő, magát katonának nevező szánalmas alakot — földre verték, sebtében leakasztott istállóajtót fektettek rá s a belét a szó szoros értelmében kitaposták. Az elmúlt időben „székely szabadság“ őrei: csendőrök és rendőrök erőszakkal kötöttek bele a székely emberekbe. Nyílt utcán, a legnagyobb nyilvánosság előtt puskatussal, gumibottal, doronggal jól elverték s tetejében, hogy a „szabadság“ teljes legyen — hivatalos közeg ellen elkövetett erőszak címén bűnvádi eljárást indítottak ellenük és bezárták... Éjjel csendőrörökre, rendőrségekre szállították minden ok és alap nélkül a székelyeket. Agyonverték, zsineggel megfojtották, majd felakasztották Az esetekről hivatalos jelentést adtak ki: „Büntetés előli félelemből menekült a halálba. Önkezével vetett véget az életének. Rohamosan fellépő szívszélhüdés ölte meg“... és igy tovább. Európa haja égnek állott a románok gyártotta, a maga nemében teljesen egyedülálló „szabadság“ láttán ... Éjjel csapatostól lepték el a székelyek házát a román csendőrök. Erőszakkal behatoltak. Házkutatás ürügye alatt tökéletes fosztogatást végeztek. A szerencsétlen áldozatok tiltakozni sem mertek, de hol is tiltakozhattak volna, amikor „teljes szabadságban éltek Romániában“ a székelyek. Teljes szabadságban verekedtek, gyilkoltak, loptak és zsaroltak a román urak. Vagy szabadságnak lehet nevezni azt, hogy a szerencsétlen, kiszolgáltatottak házait sáskarajként lepték el az adóvégrehajtók, törték fel és fosztották ki legtöbbször olyan adókért, amit már egyszer kifizettek, de a „szabadságot“ megtestesítő urak elloptak. Ilyen alkalmakkor véresre vertek védtelen asszonyokat, gyermekeket, magukkal tehetetlen véneket. Tetejében természetesen és ismételten a székelyek követtek el hivatalos közegek ellen erőszakot... Kétségbeejtő kínokat állottak ki székely szülők, feleségek és gyemekek, ha valakijük a megbeszélt időre nem érkezett haza. Remegett, hangtalanul segítség után sikongott a lélek, mert tudta hogy román hatalommal felruházott betyárok kínozzák, nyomorgatják.. Égő harisnyazsinórt, vagy szalagokat nyomnak le a torkán, talpát gumibottal huszonötözik s hogy a „szórakozás“ teljes legyen, télvíz idején mezítláb fagyban űzik, kergetik ... Köteteken keresztül folytathatnék a felháborítóbbnál felháborítóbb „szabadság jeleneteket. S, hogy nem légből kaptuk a dolgokat, arról meggyőződhetnek az egyetemi és más könyvtárakban őrzött magyar kisebbségi lapok kötetes példányaiból. Mi, annak idején, pontosan akkor, amikor az esetek megtörténtek, mind megírtuk, Európa elé tártuk ezeket a förtelmeket. Csokorba kötöttünk minden „szabadságvirágot“, míg a cenzorok sáskahada belénk nem fojtotta a szót. A csikkarcfalvi csendőrőrsön 13 napon keresztül — éjjel-nappali munkával — félholtra kínzott, majd cukorzsineggel megfojtott Szakáll István esetétől elkezdve a hajmeresztő borzalmak megszámlálhatatlan sokaságát rögzítettük. A román „paradicsom“ közepén kétmillió magyar kétségbeesett imája szállott 22 esztendőn keresztül Isten zsámolya elé, hogy szabadítsa, mentse meg ettől a „szabadságtól“. Isten meghallgatta a székelység imáját Ne gondolják a románok, hogy még egyszer „kutyavásár“ lesz Erdélyben. Nem. Erdélyben és vele Délkelet- Európában rend és béke lesz, mert ezt követeli Európa és népei érdeke. Béke és rend lesz, akár akarják a románok, akár nem. Ferencz Gyárfás. Incze huszárkapitány rálép a „pumára** Incze Dániel végigküzdötte a szabadságharcot, mint „fehérköpenyeges Mátyás-huszár“ az egész szabadságharcot. Ott volt az erdélyi csatamezőkön, az alföldön, mint a Mátyás huszárok első kapitánya. Hősiességével kitűnt, amikor a tömösi szorost megtisztították az osztrák ármádiától, a szebeni csatából is kivette a részét, de talán legemlékezetesebb a piskii hídnál véghezvitt cselekedete. Bem, a szürke kis tábornok kimondta: ha a híd elvesz, Erdélynek is vége Incze, huszárjai élén, háromszor vágta keresztül az ellenség frontját. Bem apó is ott hagyta balkeze kis ujját. Saját szavai szerint fehér köpenyege valósággal rongy lett a sok kardvágástól, dzsida szúrástól. A híd megvédése után Inczét az Alföldre rendelték csapatával. Itt Mé- 3. oldal Emlékezzünk a székelység névtelen hőseire Az 1848-49-es szabadságharc íratlan lapjai Gábor Áron utolsó pillanatai A mult század utáni küzdelmének, az 1848—49-es szabadságharcnak sok olyan névtelen hőse van, akikről a történelem nem emlékezett meg. A székelyek által vívott szabadságharcnak pedig sok fényes lakját fel lehetne forgatni, ha a feledés vékony porrétegét valaki lerázná az elsárgult írásokról, vagy megkérdezné a régieket. Szellemet idézünk. Megidézünk néhány névtelen székely hőst. Példának. Mert példaként állhat előttünk minden ősünk, különösen ma, amikor esküdt ellenségek millióival vagyunk minden oldalról körülvéve. Kossuth felhívására Erdélyben még a rög is megelevenedett. Ifjak, sőt gyermekek is ezrével állottak a szabadság magasra tartott zászlója alá, megbirkózni az ellenséggel. Csik, Háromszék, Udvarhely és Marostorda valósággal ontotta a merész, bátor vitézeket. Cséppel, kaszával, kapával és minden „kézbelivel“ vonult a többnyire gyermekifjúság az ellenség elé. A gidófalvi „Kapitányság” még mindig felhatatlanul heverő írásai mesélhetnének arról, hogy a háromszéki ifjúság milyen hatalmas lelkesedéssel vonult a zászlók alá ... A kézdivásárhelyi huszárképző iskola 17—18 éves növendékei voltak az elsők, akik között ott voltak Incze Dániel, Tuzson János, Forró Elek, Vitályos Károly és még ki tudja, hányan... Száros Lázár ezredesnem a miniszter csapatszemlét tartott. Az ellenség közel volt és egy bombának megfelelő golyót lőtt oda, amely éppen Mészáros közelébe esett. Ezt látva Incze Dániel kapitány,, sarkantyúba kapta lovát és a bomba fölé ugratott, hogy robbanás esetén a golyókat felfogja. A bomba nem robbant s igy csak ő kapott kevés büntetést a fegyelem megsértése miatt. Ezt a bombafélét a székelyek „fiu- PHILIP r áli