Székely Nép, 1943. január-március (61. évfolyam, 1-72. szám)

1943-01-01 / 1. szám

} r LXÍ. évfolyam. 1. szám H fP ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy hónapra _ — — 3.20 pengő Negyed érre — ~ — 9.20 pengő Eél évre — — — — 18.40 pengő Egész étvre — — — — 36.80 pengő KÉRŐSZÓ ÚJÉV KÜSZÖBÉN Az újév küszöbén Főméltóságu Asszonyunk kérőszóval fordult az országhoz. A Kormányzó Ur hitvese augusztusban is felhívással fordult a magyar társadalomhoz s kérte, ad­junk tehetségünkhöz mérten téliből-! mikat az orosz tél borzalmai között harcoló honvédemének. És Jci ne adott volna érmelegitőt. kucsmát, bundát, prémyallért, meleg aísóru- hát, télikeztyüt és harisnyát idegen­ben harcoló honvédőinknek? Azóta napról-napra diadalmas har­rok hírét hozzák a rádió jelentések és újságok. Egyszer a mieink kiverték állásaikból a bolsevista, pokol sátáni >' ■!.;?. .irtiuúá bolsevistákat árkaikon túlra vetet­ték. E pársoros híradások megett mennyi hősi elszámás, mennyi izom­erő és idegtépődés húzódik. De mennyivel fokozta honvédeink hősi elszántságát és ellenállóképességét az a sok-sok téliholmi, amit még koraősszel a honvédarcvonalra jut­tattunk. A melegholmi is melegíti őket, de a tudat is, hogy mögöttük áldozatkész ország gondossága és szeretete áll. Főméltóságu Asszonyunk ujeszten- dő küszöbén ismét hozzánk fordul kérő szavával. Az áldozat és köteles­ség jogán hiv minden igaz magyart újabb áldozatokra. Harcoló honvé­dőink itthoni hozzátartozói részére pénzadományokat kér, azokat a leg­megfelelőbb helyre kívánja juttatni, hogy ne legyen honvédharcosaink hozzátartozója között szükséget szen­vedő. Alkalmasabb időben kérni és szebben kérni, mint Főméltóságu Asszonyunk teszi: nem lehet, hiszen honvédharcosaink itthoni hozzátar­tozóinak jósorsa nemcsak a nemzeti összefogás, de a nemzeti becsület kérdése is. Áz uj háborús esztendő diadalmas végigharcolásához nem­csak az adakozó jószándék alkalom- szerű fellángolása, de összedobbanó elszánt szív és elhatározott akarat is kell s a téli ruhán túl kell a honvéd szivébe az a bizonyosság is, hogy amíg ő Oroszországban harcol, hozzátartozói odahaza nem fáznak és nem éheznek. Katonáink fegyve- reit megacélozza, bátorságát és kész­ségét fokozza fl tudat, hogy itthon zyy ország szerető gondossága s az örökéletü Hungária karja öleli át övéit. Vegyük le hát a gondot azok vállairól, akiknek férfihozzátartozói biztonságunkért és életünkért har- j colnak., s adjunk azért a szebb és nagyobb Magyarországért, amelynek eljöveteléért áhitatosan imádko­zunk. S pillanatra se feledjük, hogy Magyarország Nagyasszonya kéri te­hetségünkhöz méri áldozatunkat, az. FÜGGETLEN POLI Ti KAI NAPILAP KIAB0TUUUI20N0SI UICKAI KYCMDA R£S2VENYTARSASAa Szerkesztőség és kiadóhivatal: SEPSISZENTGYÖKGY, GRÖF TELEKI PÂL-XÎTCA £ SZÁM- Szerkesztőségi távbeszélő\59. KiatlúhivatSU távbeszélő 189. HORTHY MIKLOSNÉ Az áldozat és a kötelesség jogán hivok minden igaz magyart újabb áldozatokra. Negyedik esztendejében jár a világszerte tomboló háború s hazánk immár második éve fegyveres résztvevője, szenvedője, de minden megpróbáltatás éllenére is a nemzet örökkévalóságá­ban hivő harcosa a népek sorsát eldöntő küzdelemnek. A háború, amelyet az Úristen akaratából egyideig polgári nyugalomban szemlélhetnünk, immár a mi életünkben is 'viharzik, kérlelhetetle­nül szedi /áldozatait azok közül, akik nekünk a legdrágábbak. &ok anya, velem együtt tudja, mi­lyen súlyos az a kereset, amelyet hordozunk; meglátogatott bennünket a Mindenható s mi jmml- nyájan egyek vagyunk a fáj'’\’orV.\ mi érezzük leíri«Mvj»p. £ •. mag'. ;vi*s»;s Íernü. I i '»f.rri" tan skő, hegy nicggyógwtsiik a háború sebei közül azokat, amelyeket emberi erővel meg lehet gyógyítani, jogunk van kérm. sőt kérnünk kell! Meg szeret­nénk érinteni a sziveket, egyenkint szembe szeretnénk nézni mindenkivel s hozzáintézni a kér­dést: „Felelj! Megtetted-e te is kötelességedet a hazáért, enyhít etted-e azoknak a bánatát és gondját, akik hozzátartozójukat, atyjukat, fiaikat, testvéreiket, családjuk támaszát és reménységét, vagy pedig egyetlen kenyérkere söjüket veszítették el a becsület mezején? Levetted-e a gondot azoknak a válláról, akiknek családfői most is odakünn harcolnak a mi biztonságunkért és éle­tünkért?“ Válaszoljon erre a kérdésre mindenki becsülete és lelki ismerete szerint. Ne szavakkal, ne az együttérzés hangoztatásával, hanem némán, cselekedetekkel. Amikor ezév augusztusában azzal a kéréssel fordultam a társadalomhoz, hogy adjon min­denki tehetsége szerint téli holmit messze orosz földön harcoló véreink részére, kérő szavam meghallgatásra talált. Most még többet, még bensőségesebben kérek: a hadbavonultak családjaik­nak, az emberfeletti áldozattal harcolók itthonmaradottainak. V Január 17-től február 7-ig országszerte, minden eddiginél nagyobbarányu gyűjtést rende­zünk a harctéren levők itthonmaradottainak támogatására. Ezúttal pénzt kérünk: a tehetősek­től ezreket és százakat, a szegényebbektől filléreket, de mindenkitől kérünk. Sok könnyet akarunk letörölni, a gondok áradatát feltartóztatni, tehát anyagi erőink ha­táráig kérjük a társadalom támogatását. Gondoljunk arra, hogy a magyar haza ezer és ezer csa­ládja némán és zokszó nélkül soványabb kenyérrel, aggodalommal és önmegtagadással áldoz naponkint a magyar igazságnak; mert hozzátartozója mindnyájunk fennmaradásáért harcol vagy szolgál. Gondoljunk katonáinkra, akiknek fegyvereit megacélozza, bátorságát és hősiességét fokozza az a tudat, hogy itthon mindenki részt vállal családjának gondjaiból. A létünkért és népünk igazságáért folyó harctól függ minden. Az állam ezért minden fillért a háborúra áldoz és a lehetőség határain belül gondoskodik a harctéren lévők itthonmara dottairól. De ez még nem elég! Szükséges, hogy maga a társadalom vegyen részt az áldozatban, kell, hogy az áldozatot egyenlően osszuk meg s ennek az emberi harcnak egyetlen eredményes fegyvere van: a jó szívvel adott fillérek és pengők tömege. Ez a gyűjtés több mint jótékonykodás, több mint emberi együttérzés megmutatása. Most látjuk, majd, mennyire szereti népünk minden rétege, lakosságunk minden egyes része családját és azt a nagy közösséget, amelynek tagjai vagyunk s amellyel együtt élünk vagy pusztulunk eh ben az országban. Adjatok! Avassa a magyar társadalom ezt az alkalmat nemzeti áldozatkészségünk legszebb ünnepévé! Adjatok, hegy a legtöbbet áldozok hozzátartozóit, gyermekeit minél erősebben és mele; gebben ölelje át az örök Hungária istápoló karja! Adjatok, hogy az elkövetkező nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik a szeretet és a jóság erőit is mozgósítani tudták! Adjatok azért a Magyarországért, amelynek eljöveteléért imádkozunk! Budapest, 1942. december hó 31. napján. a Nagyasszony, aki a magyar hazáért a maga legeslegnagyobb áldozatát meghozta. Legyünk méltóak mi is Főméltóságu Asszonyunkhoz és a magyar nemzethez s az egyéni köte­lezettség parancsán felül is adjunk, hogy az elkövetkezendő nemzedékek áldással emlékezzenek a ma élőkre, akik nemcsak a nemzet legkiválóbb fiait, hanem a nemzet szeretetét és jó_ szivét is mozgósítani tudták a boldo­gabb Magyarországért. Avassa « magyar társadalom ezt az alkalmát az ujesztendő és « nemzeti Áldozok* készség legmagasatosdbb ünnepivé, Ara 12 «Hét Kormányzó Urunk hitvesének felhívása a magyar társadalomhoz

Next

/
Thumbnails
Contents