Székely Tanügy, 1905 (6. évfolyam, 1-17. szám)
1905-01-01 / 1. szám
2-ik oldal. Ő képzettségétől, buzgalmától, s az egész munkájától függ, nemcsak a szorosan vett tanítás sikere, hanem az egész iskolának az életre, s a jövendő nemzedékre való haladása is. S ez valóban reális igazság, amelyet fényesen dokumentál a magyar néptanítói kar erkölcsi és szellemi működése, úgy az iskolai élet keretén belül, mint a társadalom széleskörű mezején. De mentől jobban igyekezett a néptanítói kar hivatásának megfelelni, fájdalom, annál inkábbidegenebbnek fogadta a nemzet az az ő nemzeti életének fenntartó elemét a tanítót s várjon miért? Talán, mert az a munka, melyet az oki. magyar néptanító kultivál, nem ér többet a fogházőr, a vasúti bakter, az aktamásoló munkájánál ? Talán, mert a tanítói kar az állam politikai életébe, mint segédeszköze a kormánynak , nem tud befolyni ? . . . Ilyen és ezekhez hasonló kérdések járják át a XX-ik század legelhagyatottabb munkásainak, a néptanítóknak agyát, s míg e kérdésekkel foglalkozik éjjel és nappal, munkában és munkán kivül, addig fájdalmasan éhesen sóhajt fel a hitves, kenyeret kér a gyermek és átkot mormol az özvegy ... Ha igaz az, hogy a tanító munkájától függ a tanítás sikere, hogy ez a munka kozom én erről az úgynevezett tanfelügyelői intézményről. Bocsánatot kérek tehát, ha közbe megreszkírozok egy igénytelen véleményt. Előre bocsájtom, hogy nézetemnek nem tulajdonítok csalhatatlanságot. Ezek sok évi szolgálatomban szerzett tapasztalataimból leszűrt nézeteim. Hogy senki, aki segíteni hivatva lenne meg nem fogja hallgatni, azzal is tisztába vagyok. De azért mégis elmondom, mert hiszen a gyertya sem magáért ég. Még egyet! Ez a dolog nem új. Elmondottam már, alkalomszerűleg egy más helyén; de ma sincs okom, hogy egyetlen betűt is hozzá tegyek, vagy elvegyek, álljon hát itt a maga erjedelmében. irányítója a jövendő nemzedék erkölcsi és szellemi életének akkor sokat kell várjon a nemzetnek az ő mostoháitól, a tanítóktól is. De várjon mit várhat az az anya mostohájától, kivel szemben minden cselekedete az igazságtalanságon, a méltatlanságon alapul ? Nemde hűtlen lesz hozzá és munkáján , melylyel tartozik neki meg látszik az indolentia bélyege ? Pedig jaj annak a nemzetnek, mely népnevelő munkásaival az igazságtalanságnak nonplusultráját is elköveti, mert azok kezében van a jövendő nemzedék erkölcsi és szellemi életének kulcsa, mely ha elpusztul, elvész , olyan csorbát üt a nemzet testén, mely évszázadok múlva is meglátszhatik. Néptanító ! Te szereted hazádat, mert leghívebb napszámosa vagy s bár veled éreztetik az igazságtalanságot, aki hirdeted az igazságot, ne légy hűtlen önmagadhoz, mert Te is nemzetednek egy tagja vagy, s ha boszut állsz, magadnak ártasz vele. Az elégedetlenség, a panasz, keserv, mint forrongó vulkán kavarog már-már a megkínzott tanítói keblekben, mely ha még tovább is tart, kitörhet egyszerre és akkor..., akkor . . , akkor mutassa meg a néptanító, hogy ő valóban édes gyermeke a nemzetnek, aki őt mostohájául fogadta. . . Úgy hallom, hogy a minisztériumból az az elhatározás szivárgott volna ki, hogy ezentúl tanfelügyelővé elemi tanítói oklevéllel senkit sem neveznek ki. Igaz-e ? nem tudom, de már az a körülmény maga, hogy ilyen hír indulhatott, bizonyára megérdemli, hogy ez a kérdés ismételten szóvá legyen téve, hogy a tanítók elmondják véleményeiket. Nézzük hát, hogy vagyunk ezzel a kérdéssel. Mi, akik vagy megjubiláltuk, vagy megjubilálhattuk volna a 25—30 éves szolgálatainkat, emlékezhetünk még I arra a jelszóra : „Onnan veszek tan- felügyelőt, ahol kapok.“ Csodálatos I képen esett azonban mégis, hogy soha egyetlen tanító sem bújt el, de I sőt nagyon sokan állottak elő, mondján : Itt vagyok! Kapjatok meg! S azokat mégsem kapták meg. A tanfelügyelői állásokra különféle életpályákon dolgozó emberek jutottak. Áldott szerencse volt, ha itt-ott megláttak egy képezdei igazgatót vagy tanárt, akik fenntartották a tan- s felügyelői intézmény iránt a társada-l lom becsülését. Hogy a felfedezett tehetségek között akadtak hivatásuknak élő lelkes apostolok is, azt a legnagyobb tisztelet hangján el kell ismernünk. Sokáig tartott, amíg rájöttek, hogy a népoktatatás is egy olyan ügy, ahová szakembert kell állítani. Ennek aztán az volt az eredménye, hogy az utolsó tiz év óta neveztek ki elemi oklevéllel is néhány tanítót segédtanfelügyelővé és később tanfelügyelővé. (Folyt. köv.) Székely Tanügy Maros-Vásárhelyt, 1905. január 1. Nem hiszem, hogy a felelős kormány, jogos, és annál megérdemletebb követeléseink elől kitérne, hisz elvégre is be kell látnia, hogy mentől feszesebb a húr, annál magasabb hangot ad, s ha tovább feszíti azt könnyen elszakadhat, ami megint csak kár lenne. .. Egy tanító ünneplése, (Bartha Gyula ákosfalvai ev. ref. tanító 30 éves jubileumán felolvasta: Makkai Samu közp. kori elnök.) (Folytatás.) Ha nézem egyszerűen nemes alakját, felismerem benne az evangéliumi tanítót. Egyszerűen öltözködik, arca mozdulatai nyugodtak; szemében biztató fény, szájában biztató, bátoritó szó, azok számára, kik azt keresik. Mintha látnám, a midőn egyszerű kathedráján ül, osztogatja az életnek vizét a szomjazó kis seregnek, avagy apai szigorral megcsillanó szeme keresi a dudvát, hogy kitépje azok szívéből, kik hozzájöttek életbölcseséget tanulni. Látom, amint kertész módjára kíméletesen vágja le a vadhajtást, hogy az oltott galy növekedjék s nemes gyümölcsöt hozzon. Mintha hallanám, a mint tanítja az örökkévaló Isten nagyságát, hatalmát, bölcseségét, kegyelemmel gazdagságát, minden gyermekéhez való kifogyhatatlan jóságát s prédikálja a Krisztust, kinek élete, tanítása és útmutatása egyedül vezérlő fény az örök üdvösségre. Avagy szól az édes haza, halmai és völgyeiről, drágaságairól