Székelyföld, 2020 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2020-08-01 / 8. szám

■í/ 1­­ZÉKELYFÖLD KULTURÁLIS FOLYÓIRAT DIMÉNY H. ÁRPÁD, FECSKE CSABA, MARKÓ BÉLA, TOMPA GÁBOR VERSEI CSIKÓS ATTILA, HEGEDŰS IMRE JÁNOS, SZENTGYÖRGYI LÁSZLÓ, SZTASKÓ RICHARD PRÓZÁJA EMLÉKKONFERENCIA KÁJONI JÁNOSRÓL (MEDGYESYS­ NORBERT, MUCKENESAUPT ERZSÉBET, PÉTER H. MÁRIA, KŐVÁRI RÉKA ÉS RICHTER PÁL ÍRÁSAI) XXIV. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2020. AUGUSZTUS „már akkor vége van amikor még el sem kezdődött az ami el sem kezdődhetett mert a vég mindenben ott rejlik még mielőtt ráköszönnél” (Dimény H. Árpád) „nagyobb a fény­esség itt mint a mennyországban csókok íze és rumé a számban szétszéledt szavak a könnyű térben élni jó ha nem is érdem akkor is jó ha nem értem” (Fecske Csaba) „Az, hogy az ember bűnre készül, nem látszik feltétlenül, sem a test­tartásából, sem abból, ahogy néz, beszél, tette után ugyanolyannak látná az elkövetőt a nővére, a szomszédja, de még a felesége is, mint előtte, a már bűnös és a még ártatlan morfológiailag ugyan­olyan, ahogy a Főtér is ugyanolyan maradt (pedig micsoda gyalázatos ügyek történtek itt az évtizedek alatt). ” (Csikós Attila) „Összegzésként: az erdélyi katoliku­sok olvasmányigényét könyvekkel ellátó csíksomlyói kolostori officina alapítása szorosan kapcsolódik a magyarországi katolikus hitújítás­hoz. A ferencesek által a keleti vé­geken létesített nyomda szinte pél­dátlanul hosszú ideig működött. ” (Muckenhaupt Erzsébet)

Next