Székelyhon, 2022. június (4. évfolyam, 102-121. szám)

2022-06-30 / 121. szám

2 ^ EGYHÁZ 2022. június 30., csütörtök #szentmise tférsek #szolgálat A pap Krisztus képmása Hét diakónust szentelt pappá Kovács Gergely érsek Ünnepi szentmisén szentelt pappá hét diakónust Kovács Gergely érsek tegnap Gyulafehérváron. Ebből az alkalomból ünneplő közösséggel telt meg a székesegy­ház, egyházi elöljárók, családtagok, rokonok és ismerősök jöttek el, hogy a hét diakónus életének fontos pillanatánál ott legyenek. A hívek között sokan öltöttek magukra székely ruhát és csángó népviseletet. PÉTER BEÁTA, Gyulafehérvár S­zent Péter és Pál ünnepén, azaz június 29-én szenteltek pappá hét diakónust a gyula­­fehérvári székesegyházban. Kovács Gergely érsek az ünnepi szentmise elején kiemelte, Szent Péter és Szent Pál apostol ma úgy áll előttünk, mint a római katolikus egyház két fő oszlopa. „Az életükben számos különbséget találunk, meghí­vásukban, természetükben, képzettségükben, de a mai közös ünnepünk elsősorban arra irányítja figyelmünket, ami összeköti őket. Mindket­ten feltették egész életüket Krisztusra. A Szentírás tanú­ságából tudjuk, nem voltak tökéletesek. De, amikor megértették Isten szándékát, amikor megérezték az ő szeretetét, képesek lettek arra, hogy az életüket is odaadják ezért a szeretetért. És ma a két apostol fe­jedelmi ünnepén hét papot szente­lünk a gyulafehérvári főegyházme­gye számára. Foglaljuk imáinkba őket, hogy Isten kegyelméből és a Szentlélek erejében képesek legye­nek egy egész életen át hűek marad­ni ahhoz, aki meghívta őket.” Pappá szentelték A szerdai ünnepi eseményen a gyergyócsomafalvi Baráti Tibort, a csíkszenttamási Biró Károlyt, a csíkszentdomokosi Böjte Csongort, a kézdivásárhelyi Forró Rolandot, a csíktaplocai Kerekes Pétert, a bor­széki Mazai Tihamért és a hidegségi Tímár József diakónust szentel­te pappá Kovács Gergely érsek. A kálmándi Tempfli Máté szerpapot július 2-án szenteli áldozópappá Schönberger Jenő megyéspüspök a szatmárnémeti székesegyházban. Kovács Gergely prédikációjában rámutatott, a pap egész életét oda­ajándékozza Istennek és az embe­reknek: önként, meggyőződésből és szeretetből. „A pap Krisztus képmása. A papnak Krisztust kell a világban megmutatni. Az egész papi szolgálat ezen áll vagy bu­kik. Nem az a fontos, amit teszünk, vagy amit mondunk, hanem az, hogy kik vagyunk. Küldetésünk, hogy Krisztus személyében csele­kedjünk.” Hozzátette, a világ olyan képet alkot Krisztusról, amilyen­nek a papokat látja. Hogy milyen a pap egyéni élete és eredményes működése, azon mú­lik, hogy mennyire élő a hite - idézte Isten szolgája Márton Áron 1968-as szentelési beszédéből. „Úgy éljetek, hogy hiveitek és minden jószán­dékú ember lássa, hogy hiszitek, amit éltek” - hangsúlyozta az érsek. Prédikációja végén azt kívánta a fel­szentelés előtt álló diakónusoknak, hogy legyenek Krisztus képmásai. Hogy amikor rájuk néznek az embe­rek, lássák őt bennük. Az egyházi rend második fokozatának kiszol­gáltatását, a szentelést kézrátétel és felszentelő ima követte, majd a jelen levő papság is Isten áldását kérte a felszenteltekre. Megnevezték állomáshelyeiket A felszentelési szertartást követően, a szentmise végén Kovács Gergely érsek átnyújtotta a szentelés tényét igazoló okiratokat, valamint közölte a felszenteltekkel első állomáshe­lyüket. Baráti Tibor a gelencei plé­bánián, Biró Károly a Csíkszeredai Szent Kereszt plébánián, Böjte Cson­gor a kolozsvári Szent Mihály-temp­­lomban, Forró Roland a csikszent­­domokosi plébánián, Kerekes Péter a gyergyóditrói plébánián, Mazai Tihamér a gyimesbükki plébánián, míg Tímár József a szovátai plébáni­án kezdi papi szolgálatát. A szentmise végén a kivonulás után nagy szeretettel vették körbe a családtagok, szomszédok, falubeli­ek a frissen pappá szentelt újmisése­­ket. Hidegségről két busz is érkezett, valamint többen jöttek személyau­tókkal. „Ritka esemény ez Gyimes­­ben, hogy papot adjon a falu. Idén sincs jelentkező a szemináriumban, úgyhogy hat évig biztos nem lesz. De most nagyon örvendünk” - mondta egy gyimesi asszony. A csíkszentdomokosiak, akik szintén több busszal és autóval ér­keztek az eseményre, az érsekség udvarán levő Márton Áron-szobor köré gyülekeztek, hogy Böjte Cson­gor újonnan felszentelt papot kö­szöntsék. „Mindketten a falu szülöt­tei, és mi büszkék vagyunk rájuk” - mutatott a nagy püspök és a fiatal pap felé egy domokosi férfi. „A pap Krisztus képmása. A papnak Krisztust kell a világban megmutatni; az egész papi szolgálat ezen áll vagy bukik” . FOTÓK: VERES NÁNDOR „Úgy éljetek, hogy híveitek és minden jószándékú ember lássa, hogy hiszitek, amit éltek”

Next