Katolikus főgimnázium, Székelyudvarhely, 1892

Megnyitó beszéd 1892. okt. 31. (Tartotta Soó Gáspár igazgató.) Méltóságos Igazgatótanácsos urak! Nagyérdemű közönség! A valódi öröm, igazi hála és a legkedvesebb kötelességérzet késztetlek szólásra, ez ép oly örvendetes mint messze jövők bol­­dogitására küldetett ünnepélyes alkalommal. Szívünket a legtisztább hálás ör­öm emeli, hisz a­mit pár évvel előbb még remélni is alig merénk, ma már örök hála Istenünknek­ bevégzett fényképpen áll előttünk: gymnásiumunk palotaszerű díszes épület birtokába jutott, hová a múzsák pirulás nélkül vo­nulhatnak be. Vagy hát maradhatunk-e közönyösek, mikor azt látjuk, hogy a nemzeti kultúra otthonjai oly örvendetesen szapo­rodnak ? Hiszen jól tudjuk, hogy annyit szenvedett fajunk új erőt, lel­kesedést, csüggedni nem tudást küzdelmes jövőjéhez ezen otthonokból nyerhet; innen kerülnek ki azok, kiknek kezébe megy át az állam, társadalom igazgatása és a közügyek intézése, vezetése, s száll át örökségül oly féltékenyen őrzött és védett legdrágább hazánk fenmaradásának és oly nehéz, mint édes terhe. Ez új épület felszentelési aktusában is az állapotok változásának oly természetű jelenségével találkozunk, melyből reményt menthetünk egy szebb és boldogabb jövőre, mikor a magyar nemzet törekvései a vágyott czélpont határával fognak érintkezhetni. Hiszen minél több eszköz áll rendelkezésünkre valamely czél elérésére, annál több kilátás nyílik a siker biztosítására. Már az a tudat is, hogy ily kedvező helyzetben nem porlik el hasztalanul erőkifejtésünk, felemel, új erőt ad és fokozott tevékenységre buzdít. Aztán az ily érzelmek edző hatása alatt egy szebb és boldogabb jövő üdítő reményével kezdhetünk ép oly magasztos, mint izzasztó feladatunk megoldásához , az ifjúság vallás-erkölcsi, szellemi és physikai erőinek szervesebb kifejtéséhez.

Next