Katolikus főgimnázium, Székelyudvarhely, 1899
f Szigethy Jstván. 1851—1900. Egyre hervaszt, egyre pusztít a tanárvilág kertjében is a halál fagyos lehellete. Azok sorait kezdi tizedelni ez a kérlelhetetlen kaszás, kik a 80-as évek legelejének fiatal, tetterős nemzedékét alkoták. Fájdalom! mi nálunk is kopogtatott; mindnyájunk igaz bánatára, szeretett kartársunk Szigethy István, csendesen, talán már fájdalom nélkül elhunyt május 16-án. * Mielőtt a részvétkönytől megázott földgöröngy, koporsód fedelére hullva elzengte volna örökbúcsudnak tompa, borzadálylyal teli, sziveket szaggató véghangjait; mielőtt végkép rád borult volna földi létednek siri szemfedője , megállítottuk megkínzott testedet az utolsó keresztútnál; hadd emlékezzünk még egyszer a te lelked, a te szellemedről, mely jóságos fényében most is itt lebeg; mely életörömnek ragyogó színében mosolygott felénk, míg a halálod hozó kór nem kezdte marczangolni pusztulásra termett roncsait, melynek képe ott reszket a mi lelkünk legmélyén, gondosan őrizve drága emlékezeted, mint egy elmosódott költeménynek most már igazán szomorú hangulatát. Megálltál egy perezre az örökkévalóság végtelen mesgyéjén, mert adósaid valánk. Elköltöztél, mielőtt visszafizethettük volna nemesen érző szived gyakori jóságait, mielőtt fejed körül fonhattad volna bokros érdemeidnek kiküzdött babérágait. Munkában éltél, fáradtál szüntelen jól választott pályádnak és boldog családi fészkednek szent érdekeiért. "