Katolikus főgimnázium, Székelyudvarhely, 1903
MIKÁLOVITS BÉLA: Minden örömben van üröm. Amíg egyrészről szívünk tiszta örömével ünnepeltük igazgatónk tanárkodásának huszonöt éves jubileumát, addig másrészről zokogva állottuk körül azt a sírgödröt, melybe szeretett kollegánknak, Mihálovits Bélának holttestét örök nyugalomra helyezték. Fiatal ember volt még, a férfikor kezdetén állott, keble telve volt lelkesedéssel, munkakedvvel, idealizmussal, szerette az életet, mert sok dolgot adott neki, szerette a tanulókat, mert rajongott a pedagógiáért. Kifogyhatatlan, derült jó kedélyéért mindnyájan szerettük, önzetlenségéért, igazságszeretetéért tiszteltük és folytonos, kitartó munkálkodásáért bámultuk. Örökösen dolgozgatott, terveket, kovácsolt és végtelenül pontos volt. A csapások, melyek érték, nem csüggesztették el, mert szive rendíthetetlen bizalmat foglalt magában, amely bizalom és mély vallásos érzelem utolsó percéig nem hagyta el. Mégis meg kellett halnia, így akarta ezt a Mindenható és az ő tetteit nem szabad bírálnunk. Mihálovits Béla 1875. április 14-edikén született Szegeden. Elemi és középiskoláit is itt végezte és egyike volt a legszorgalmasabb tanulóknak. Serdültebb korában őt is elvitték cserében német szóra, míg a helyébe küldött német gyerek az ő szüleinél tanulgatta a magyar nyelvet. Ekkor még nem is sejtette, hogy az idegen nemzetiség szokásainak megismerése és nyelvüknek elsajátítása milyen hasznára válik a jövőben. Mély vallásossága már ekkor meg volt benne és ez bírta őt rá arra, hogy még mint