Katolikus főgimnázium, Székelyudvarhely, 1904

SOÓ GÁSPÁR RÓM. KATH­. FŐGIMNÁZIUMI IGAZGATÓ KITÜNTETÉSE. F­ényes ünnepély színhelye volt az 1904—5-ödik évi tanév megnyitása alkalmából 1904. szeptember 5-dikén a róm. kath. főgimnázium nagyterme. E napon tűzték ugyanis Soó Gás­pár igazgató mellére az Ő Felsége által adományozott Ferencz József rend lovagkeresztjét. Az ünnepély összeesett a tanév megnyitásával, mely a d. e. 9 órakor megtartott »Veni Sancte«­­val kezdődött s amelyet Pál István apátkanonok, r. kath. igaz­gatótanácsi előadó úr celebrált. Az isteni tiszteleteken a helybeli tan­intézetek kath. növendékei is megjelentek. Ezután felolvastattak a fegyelmi szabályok és 3/4 11 órakor gyülekezni kezdett a közön­ség, mely a nagytermet egészen betöltötte. Oldalt, a terem hátsó részén s a rajzteremben a főgimn. ifjúsága helyezkedett el. 11 óra után csakhamar megjelent Hollaki Arthur főispán, Pál István előadó urak és az ünnepelt igazgató, mellén a pápai rendjellel s az emelvényen foglaltak helyet. Az ünnepély az ifjúság által előadott Hymnusszal kezdődött, melyet a közönség állva hallgatott. Az ének elhangzása után Hollaki főispán üdvözölte a Status előadó­ját, mint a püspök képviselőjét, a helybeli tanári kör vezetőit, a főgimna tanári karát és ifjúságát. Örömének ad kifejezést, hogy a mai ünnepély éppen a tanév megnyitásával egybeesett s hogy ez alkalommal teljesítheti azon szép kötelességet, melyet a vallás- és

Next