Református kollégium, Székelyudvarhely, 1880

T. Tanévet l­ezáró beszédt, 1881. junius 26-án, tartotta Bach Károly, ig. tanár. Mélyen tisztelt iskolai elöljárósági Szeretett pályatársak! Kedves tanítványaink és érdemes közönség! Egy év, kiszakítva az idő végetlenségéből, csak annyi, mint egy cseppnyi merítés a tenger özönéből: csak egy kis iullám­verés, a­mely nyom nélkül tűnik el, csak olyan, mint a tegnapi napnak elmúlása. De egy esztendő e rövid földi életben és kivált az oly szűk térre szorí­tott és annyira korlátolt emberi munkásság körében, már még­sem olyan elenyésző csekélység, hogy annak leáldozásával ne volna szükséges és tanulságos rá legalább egy futó pillantást vetni. Íme, — Isten jóvoltából ismét egy esztendő tűnt el életünk egéről és — fájdalom, ismét egy lépéssel jutottunk közelebb az élet végső határához, rideg sírunk széléhez. És én azt hiszem, hogy ez ünnepélyes és komoly pillanathoz alig tehetnék méltóbbat, minthogy a múltakra vezessem vissza a tekinteteket, mert a lefolyt idő gazdag forrásából még egy­felől sok örömet, másfelől tanulságot vagy biztatást és erőt lehet me­ríteni a továbbküzdésre. Midőn szerencsés voltam a már-már haldokló 1880/81-ik iskolai esztendőt megnyitni, egy képet tártam volt föl azért, hogy azt magunk elé tartsuk s kitelhetőleg megvalósítani töre­kedjünk. S most, midőn már az esztendő utolsó érüléseit szám­láljuk, készen van a kép, csak azt kell constatálni, hogy milyen lett az a valóságban. Igen, az az én feladatom, hogy kimutassam, mennyire sike­rült tanítók és tanítványok közös, vállvetett munkásságának a készített terv a kivitelben; röviden szólva: a lefolyt iskolai esz­tendő eredményéről kell ez­úttal — legalább főbb vonásokban —­­megemlékeznem, beszámolnom, mihez ezennel hozzá is kezdek. Mindenek­előtt létünk és emberi életünk egyik legnélkülöz­­hetetlenebb feltételéről­­- az egészségi állapotról emlékezvén meg, ez a lefolyt évben általában kielégítő volt. Az esztendőt 18 tanító vezetése mellett mintegy 300 tanuló kezdette meg.

Next