Református kollégium, Székelyudvarhely, 1884

y váljon a közös édes­anya jólétéért, megmentéséért fel tudja-e ál­dozni magát ? Mintha kételkedését látnám annak, hogy én, ki ezen iskolában neveltetem, melynek minden zuga régi kedves emléke­ket idéz fel, melynek köszönhetem azt, hogy emberi rendelteté­semre, ha el nem is jutottam, de azt megértettem, melyhez való vonzalmam mint értelmi öntudat már ezelőtt 10 évvel azzal a célzattal vitt magasabb tanfolyamra, hogy majd visszakerülhessek a családba, arra a helyre, melyen isten után vagyok; melyért 3 évvel ezelőtt kitettem magam a kétes jövőnek: ragaszkodom-e ezen intézethez, hogy kötelességem teljesítése által igyekezem-e bebizo­nyítani, hogy ezen intézet vezetői bizalmának fogok-e, akarok-e megfelelni ? Bár különös ez előttem, bár eddigi törekvésem visszhangja­­kép tűnik fel ezen eskü, mégis — mert törvényünk kívánja —a nemes önérzettel s lelkem egész erejével mondom azt el; s élő bennem az akarat s elhatározás, hogy parányi erőm s tehetségem megosztatlanul fogom annak a célnak szentelni, melyre válasz­tatám. Érezem, tudom, hogy nehéz s gyakran keserűséggel fizető a­­ munka, melyre vállalkozom, de erőt, kitartást kölcsönöz egyfelől azon tudat, hogy a foglalkozások legmagasztosabbika az, másfelől, hogy a nemes, jó­indulattal, kötelességérzettel teljesített munka, még célt nem érve is, megnyugtató, fölemelő. Az a tudat, hogy a társadalomnak, a hazának, az emberisége­nek hasznos, fentartó egyéneket nevelni vagyok hivatva, az el­­csüggedés közepett erősít, a kicsinyeskedés közt fölemel, s a munkában lelkesít. S midőn ily érzelmekkel, gondolatokkal indulok a nehéz fel­adat megoldásához, el kell határozva legyek — ismerve hivatáso­mat s a fenyegető veszélyt, — hogy egész valómat iskolánk, ifjú­ságunk, egyházunk s hazánk érdekéért fogom szentelni. Tisztába kell lennem azzal, hogy én és tanár­társaim va­gyunk első­sorban hivatva arra, hogy általunk éljen az iskola és ifjúság, hogy én és társaim buz­gó­s­á­g­a, szorgalma, tehetsége, erkölcsisége azon táplálék, melyből s mely által él az iskola és ifjú­ság, s nem őket tekintjük olyanoknak, kik megél­hetésünk­, kényelmünkre vannak rendelve. Szóval én vagyok az iskoláért, s nem az érettem.

Next