Református kollégium, Székelyudvarhely, 1943

Az iskola múltja. Iskolánk alapját gr. Bethlen János fejedelmi kancellár vetette meg 1670-ben tesített alapítványával, gimnáziumi rangra emelvén az akkori „ortodoxa scholát“. A Kollégium fejlődése a méltán második alapítóként tisztelt backamadarasi Kis Gergely professor nevéhez fűződik, aki a tanítás megreformálása mellett 1­722-ben efejezt­e a „kalákába“ épült, ma is használatban levő iskolaépületet. Fia, József edig fejedelmi alapítvánnyal lehetővé tette, hogy kamataival évente 50 szegény­zékely fiú félköltséggel végezhette tanulmányait. Egy évszázad folyamán négy­­el hat, majd nyolc osztályos főiskolává fejlődött a Kollégium. A hatodik osz­­ály után három szakosztályban tanultak a „deákok“, bölcsészetet, jogot, és theologiát. 1848. után rendre megszűntek a fakultások és 1884-től nyolc osztá­­yos gimnáziumként működött a Kollégium egészen 1927-ig, mikor is a meg­­­állás mostoha viszonyai miatt kénytelen volt működését ideiglenesen beszün­­etni, helyet adva régi és új épületeiben a hajléktalanná vált nagyenyedi ref t­anítónőképzőnek. Az 1940. évi bécsi döntés meghozta a nagymúltú Kollégium eltámadását; az 1940—41. iskolai évben megnyílt a régi épületben az első osz­­ály, az 1941 — 42. iskolai évben a második, az 1942—43. évben a harmadik és negyedik, az 1943—44. évben az ötödik osztály. A most következő 1944 — 45. skolai évvel megnyílik a VI. osztály is. Az iskola kormányzata. Intézetünk Főhatósága az Erdélyi Református Egyházkerület és annak Igazgatótanácsa Kolozsvárt. Fenntartó testülete a Kollégium Elöljárósága. Az Elöljáróság tagjai: Főgondnok helye üres. Gondnok : Dr. vitéz Jodál Gábor országyűlési képviselő, egyházi tagok : Nagy Lajos esperes-lelkész, Kiss István lelkész, e. m. főjegyző, Márk Mihály lelkész. Világiak : Dr. Imreh Do­mokos ny. igazgató főorvos, Dr. Vánky Kálmán orvos, Szabó Andrásné. A tanítónőképző részéről: Váró Gézáné Csató Gabriella igazgató ügyv. elnök, a tanári kar képviseletében : Bíró Sándor és Nagy Elemér ny. tanárok. A gimná­zium részéről: Haáz F. Rezső mb. igazgató, gazd. felügyelő. Tanácskozó tagok: Dr. Gönczy Gábor ügyvéd, jogtanácsos és Dávid Gyula theol. m. tanár a szé­kelyudvarhelyi egyházközség lelkésze. Az iskolai év fontosabb mozzanatai. Az 1943—44. iskolai évben megnyitottuk az V. osztályt 19 tanulóval. Az I. és II. osztályba 65—65 tanuló nyert felvételt, jóllehet több volt a jelentkező ; helyiség és tanárhiány miatt azonban el kellett tekintenünk ezeknek az osztályoknak eddigi párhuzamosításától. Ez évben csak a III. osztály volt pár­huzamos, mert ebbe 85 tanuló jelentkezett felvételre. 3

Next