Állami főreáliskola, Székelyudvarhely, 1882

Br. Bsrnam fr. Vilmos íj allita® elmílar maijarozata alkalmazása és jelentté®, a naijar és é­pnái sísíísí BlE'&il. Dr. Vajda Emiltől. A verstan, illetve a r­ratau egyik legérdekesebb része az élörim (allitterátio), mely a rhythmusi ecsetlés egyik főtényezője egyszersmind. Az időmértékes és ütemes költészetnek is egyik főczélja lévén a rhythmusi esetlés, ezt, a szótagok szabályos me­netén és arányos váltakozásán kívül, leginkább az előrim — ke­­vésbbé a közép- és végrim — tapintatos használata által érhetni el. Az előrim ősi jelenség a költészetben, és leginkább zsenge korában dívott. Az előnim az európai művelt nyelvek ősi költészetében igen gyakori, sőt az ó-germán nyelvek általános jellegévé vált. Ebből következik az az általános elv, melyet az ó-germán nyelvek for­máját meghatározva, felállítottak. „Kivétel nélkül minden ó-germán költemény a 9-ik százig, az ismeretes 8 ütemű epicai előm­mel hosszú sorokban van szer­kesztve.“ Ez általános érvényű tétel kimondása elég ok volt arra, hogy minél többen foglalkozzanak az ősi költészet eme minden­esetre érdekes jelenségével. Sokan, sokat írtak, megállapítottak egy elvet, felállítottak különböző tételeket, és ezeket az idő folya­mán részint tökéletesítették, részben kiegészítették. A legujóbbi tétel, és egészen új felfogás, mely a kérdést illeti, a Bergmané, ki, mint a strassburgi egyet, tanára, igen sok időn át foglalkozott e tételek teljessé, és fokozatosan tökéletesebbé tételének módjával. Az előrim a rhythmusi ecsetlés egyik főtényezője. Az előrim mint általá­­nos jelleg. Az ó-germán költemények általános formája. 1*

Next