Székesfehérvár és Vidéke, 1876 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1876-02-26 / 17. szám

IV-ik évfolyam. 17. szám. 1876. febr­. 26-án. sgr-----------------------------ig Megjelenik:­­ hetenkint kétszer, minden szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Belv., lakatos-utcza 2. sz., emelet, Rohrmfiller-féle ház. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszó­lamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Sgrt Egyes példányok ugyanitt kaphatók,­­ ÉS VIDÉKE Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi Felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos: Csitári Kálmán. Előfizetési árait: Egész évre..................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyed évre...................2 frt. — kr. Egy hónapra . . . . — — 70 kr. Egyes szám ára . . . — — 10 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogad­tatnak: Kubik Lőrinc könyvkereskedésé­ben. Budapesten Jánszky M.urnái, Vil­. zerge­ utcza 21 sz.; Schvarcz József urnái Kristóf tér 1. sz.; Weisz Móritz hirdetési irodájában, servitatér 5 szám. XT Hirdetések jutányosan számíttatnak. Ygy KÖZLÖNY. Az iskolai takarékpénztár. IL Elég szomorú tényállás, hogy nálunk a társulás szelleme nincs kifejlődve, mert a kiskorúságra nevelt polgárok a gyámsághoz, nem pedig az egyesülés út­ján keletkező ép önsegélyhez folyamodnak. A szük­ség­érzet szerint árva-, iskola-, kápolna-, dologházat óhajtanak egyesek, de az erők társulása, a kívánság eszközlése elmarad. Beismerjük, hogy a demoralisatio mézes napjait éli. Ennek a jára léha áramnak útját állani lehet, de nem felolvasással, nem ünnepélyes, jóakaratú nyilat­kozással, hanem példával, sziklaszerűen edzett, vas­kapuképes catói jellemekkel. Az iskolai gyermekek takarék krajczárjai nem reformálják fent és lent az időnek halomra gyűjtött férges alkotásait. Az évtizedes nemzetgazdálkodás hozta válság okait kell sújtani. Hogy az élvezetszomjúság — a becsületes munkát kivéve mindenároni gyors gazda­­gulási vágy — a látszat, a puszta szín, az erkölcs helyett a felekezeti forma uralkodása — az egyszerű, igaz, valóság, a takarékosság nem tudása, a munka iránti tiszteletlenség—a korát túlélt, meddő—tiszte­let a kivitelnek— aristocrata osztály polgártalansága. —■ Ezek ellenében vissza kell állítani a családi tűz­helyet. Ez főleg a nő feladata. Eleget­­étkezett, te­gyen ezután jót. Dobja félre a divat drága rongyaival űzött, szánandó, csak a balikot ámító művészetét, és nevelje gyermekét az egyszerű igaz, emberies érzé­sekben. A belvárosi iskolákból távozó leány­gyerme­kek ruhapiperéje ne szomorítsa kétségbeejtően a gon­dolkodót. Itt az alap ... ez a tér­, és nem az isko­lák­ pénztár szervezése, nem az emanczipatio beteg fo­galmai, melyek érvényesítése csak sietteti a társada­lom bukását, és csak azon nők szellemét bírják be­hálózni, kik a nő hivatását, a nőnem valódi küldeté­sét vagy nem ismerik, vagy ismerni nem akarják. Teremtsünk családi életet, s annak erkölcsi alapján fog az iskola jó gyümölcsöt érlelni. Nagyon igaz, hogy nem az institutiók, nem a szabadelvű theoriák, nem a csúfolt corpus jurist he­lyettesítő tengernyi modern irányú t. czikkek fogják hazánkat óhajtott magaslatára emelni, hanem ezek is hivatvák a hiányzó kölcsönös bizodalmát, a közélet békés lehetőségét visszaállítani, ha t. i. ezen intéz­mények elméleti czélját nem gúnyolja a keserű gya­korlat. A magyar ember akármelyik ajtónál keresi ügye védelmét, olyan tapasztalással távozik, hogy ré­gen halt meg Mátyás király. Ezen általánosságban tartott elméletiek után sem találjuk fel a közismert nemzeti erkölcsök orvoslá­sát az iskolai takarékpénztár felállításában. A felhozott példák nem alkalmazhatók. Az iparűző államokban tényező közműveltség sorrendjében mi magyarok még nem jutottunk a különben üdvös iskolai takarék­per­selyek felállításáig. Először is a mi népünk pénzforgalma nagyon elüt a nevezett külhoni lakosság pénzforgalmától. Ott a gyármunkás télen-nyáron ismeri azon nélkülözhető krajczárokat, melyeket heti keresményéből félrerak­hat. Ezen szándékának kívüle eső akadályokat nem ismer. Gyermekeinek nevelését, mint munkaképessé­gét előmozdítani első dolga, és a tehetősebb osztály támogatásáról bizonyos. Nálunk a földműves jobb éveiben is nem minden évszakban rendelkezik kész­pénzzel, egy termése után egyszer pénzel, s ha szük­ségleteit fedezhette, több mint féléven át nincs félre­rakni valója. Mostoha években kamatterhes pénzerő­vel él a szülő igen gyakran, mely évek netán lelke­sedéssel megkezdett takarék munkáját mindannyiszor megsemmisítik. Másodszor az iskolai tanítás eredménytelenségé­nek úgyis egyik oka a tanítói feladat sokoldalúsága, munkával való túlhalmozottsága. Czélszerű-e újabb teendővel terhelni a tanítót? — egy pénztári keze­léshez pontosságon kívül idő is kell, hogy a felelős­ség ne lehessen terhes. Továbbá nem ugyan a taka­rított összeg nagyságáról lehet szó, de ha annak lehető maximuma is olyan csekélység, mely ered­ménynek elégtelen, lehet-e ilyen szakismeretű könyv­vitelre a tanítót utasítani? az iskolai tanítás idejét pénztári munkára felhasználni ? Az annyi üres tanító- TÁRGYA. A szerelem tanítványa, ah mi sokra megtanított, Engemet a szerelem ! Fényes égbe, menybe lépni Nincs megtiltva most nekem. És szerelmem adta azt is, Mely a menybe segített,, A kebel legdrágább kincsét — Legszebb kincsét — a hitet. Ez tanita üdvimával Áldni a meny Istenét. Most a bú sem oly keserves, Még az éj sem oly setét. De ha egykor e szerelmet, El kellene vesztenem; Hej, nem volna nekem újra, Se hitem, se Istenem ! Jávor. Eszme-szikrák. Még a legnagyobb elővigyázat mellett is követhetünk el hibát igaz, — de mégis azok szoktak legtöbb bakot lőni, kik fennen hirdetik, hogy csalhatatlanok. Minden eszmének van egy értéke, az olvasóra, — gondolatai körét ha többel nem, de egy porszemmel sza­porítja. A jogtalanul nyert vagyon, igen olcsó gazdagság, — épen olyan, mint a rabló méhek méze: haszna­vehe­­tetlen. A fájdalom az öröm testvére, és mégis az egyik meg­jelenése, — a másikat elűzi. Minden, a­mi a nagy világűrben létezik, tanúságot tesz arról, — hogy van egy fensőbb hatalom, mely hatal­mas kezekkel fogja a kormány rudat, s ez nem lehet más, mint a megfejthetlen, ö­r­ö­k - e­r­ő. Tagadhatatlan, hogy az emberek vér alkata és ter­mészete annyi féle, — a­hány féle az ember, — de mégis van egy — egy közös vonás, mely a rokon egyéneket fel­ismerteti :a sze­retet. Soha sem történik meg, hogy két ellenkező vérmérsékletű emberre egy és ugyanazon tárgy egyforma benyomást tegyen, hogy egyforma lelki állapotot idézzen elő. A szellemi tehetséget nem lehet qualificálni, mert a legközönségesebb lélek is tud néha olyat létre­hozni, mit a legtehetségesebb szellemi munkás lehetetlennek tartott. Az ábrándvilág összes alakjai szét­oszlanak, ha egy azok közül megtestesülve, hibáival elönkbe áll. Nézd meg a koldus életét, s fohászkodj fel, — ha némileg jobban folynak napjaid, — te, — ki selyemben, bársonyban, öltözve lopod el a napot. A felhasznált idő oly tőke, mely kamatait egész éle­tünkön át lábainkhoz rakja le. Még a gyilkos is megborzad gonosztettétől, de a zsugori, — eladja szívesen lelkét — sőt életét is, ha azzal kincset gyűjthet magának. Az élet iskolájában nem kell bizonyítványokkal iga­zolnod tehetségeidet, itt mindenki egyiránt tanulja meg, mi a nyomor. Az öröm gyöngyöző poharát ragadd fel mindannyi­szor, valahányszor közelébe jutsz, mert a jövő pillanat keserűséget érlel számodra s azt fel kell hajtanod. Tiszta, önzetlen szerelem, csak akkor képzelhető, ha két egyenlően nemes gondolkodású egyén érzi azt. A beteg lélek önmagára haragszik legjobban. A harag, — gyűlöletté fajul, — amint látjuk azt, — hogy az, kit szivünk vádol, — előre halad. Minden dolog sikerülése, az eredményben látható csak. — Rendesen akkor tudjuk csak mit kellett volna ten­nünk, mikor már a szomorú vég erre megtanít; ez a cse­lekedetek Kolumbus tojása. Alázatos ember, a mai társadalomban, nem megy semmire; ma a tolakodó szemtelenség éli világát. Czél nélkül, az olyan emberek szoktak cselekedni, kik nem tudják életük horderejét felfogni, s nem mernek önlábukon járni. Ezerekre megy azok száma, kik létöket a végből va­lónak hiszik lenni, hogy a gyönyört hajhásszák, a munkát és a munkás kezet megvessék, és eze­ket úgy csúfolja a világ :derékemberek! Élni úgy, hogy a visszapillantás édes legyen,, nem adatott minden halandónak. Az emberi élet minden szaka kedves, hogy ha va­lami kellemetes emléket vés a kebelbe, melyen, ha vissza­pillant a lélek kellemesen andalog el, s kétszeresen van veszve az, kinek ezen emlékei megmérgezvék. Szeretni oly nőt, ki megvetőleg kicsinyli személyün­ket: ez emeli fel a lelket oly magasra, a­hol csak a nagy szellemek állhatnak meg. A nők legkellemesebben mulatnak azon, ha barát­nőik gyengeségeit állítjuk eléjük komikus mezbe bujtatva. A női természet, még mindenki előtt talány, s bi­zony kevés férj van, — a­ki nejének szeméből ki tudja ol­vasni, — mikor örül, mikor boszankodik, — ha férje hir­telen hazatért. Bölcselkedni, azon lelkek szoktak, kik érzik, hogy még nem haladtak annyira elé, — amennyire kötelességük parancsolja. A bosszú kicsiny lelkek tulajdona, — kik nem tudják magukról megítélni, mekkora lehet a fájdalom, melyet okoznak; vakon, csak vágyuk kielégítésére törnek.

Next