Székesfehérvár és Vidéke, 1880 (8. évfolyam, 2-104. szám)

1880-01-07 / 2. szám

VII-ik évfolyam. 2. szám. 1880. január 7-én. Megjelenik hetenkint kétszer,­­minden szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belv., lakatos-utcza 2. sz., emelet. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók.­­ Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi KÖZLÖNY. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. Ó előfizetési árak: & Egész évre...................................8 frt —­kr.­­ Fél évre . ..............................4 frt — kr. Negyed évre..............................2 frt — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. "Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapest Goldberger A., Szervita-tér 3. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza • Bécs, Hasenstein és Vogel, Taborstr.­­ Hirdetések jutányosan számíttatnak.­­­­ Az országgyűlésnek Debreczenbe áttétele 1848. deczember 31-én. Régen történt, 31 évvel ezelőtt. De mert or­szágunk történetében nevezetes eseményt képez, és mert a „Függetlenség“ január 2-ki számában „Egyveleg“ czimen erre nézve az adatik elő, hogy „az országgyűlés Hunkár veszprém megyei főispán indítványára küldöttséget menesztett Win­­disgräcz herczeghez, hogy ezt béke­alkudozásra bírja“; — továbbá, hogy: „Kossuth az országgyűlés székhelyét Buda­pestről áthelyezte Debreczenbe, és a kormánynyal előre odament“ ; és mert ezek másként történtek, — pedig szükséges, hogy a maguk valóságában megismer­­tessenek; — küldöm megjegyzéseimet a „Székes­­fehérvár és Vidéke“ lapnak. Teszem ezt azért, mert e lap Fehérmegyében leginkább el van terjedve, és én 1848-ban is azon megyének, Sárkeresztúri kerületéből lévén képvi­selővé választva, azon nagyrabecsülésnél fogva, melylyel választóim iránt viseltetem, e megyebeli lapban kívántam azokat a sajtó útján velők, és hazám olvasó közönségével is megismertetni, ille­tőleg emlékekben feleleveníteni. Megjegyzéseim a következők: Dec­ember vége felé, igen nyugtalanító bírák érkeztek Pestre, mind az ellenség előnyomulásáról, mind hadseregünk helyzetéről. Dec­ember 30-án tehát a képviselőház meg­bízta Pázmándy Dénes elnökét, szólítsa fel a hon­védelmi bizottmányt, hogy az —­ az országnak helyzete, különösen pedig a hadsereg állása iránt tegyen a háznak jelentést. E felszóllítás és a fenyegető veszély követ­keztében,— deczember 31-kén délelőtt is, dél­után is, mindkét házból számos tagnak meghí­vásával, a honvédelmi bizottmány tanácskozást tartott, s ennek következtében a ház elnöke arra kéretett fel, hogy 31-én esti 6 órára ülést hir­dessen, mire egyúttal a felsőház tagjai is meghi­vattak, hogy vegyes ülésben hozassanak a határo­zatok, a tanácskozásban felvetett tárgyakra nézve. Dec­ember 31-én esti 6 órakor ve­gyes ülés tartatott. A képviselőket mint a felsőház tagjait, nagy izgalomba ejtette azon hír, hogy az esti órákban Bánfy báró, és Kuud Vincze Somogy megyei képvi­selő le lettek tartóztatva. P­á­l­f­y János kérdé a rendőrséget, mit tud felőle. Mire a ház megnyugodott Madarász László­nak azon nyilvánítására, miként ő is csak e per­­etekben értesittetett, de az illetők szabadon bo­csátására nézve rögtön intézkedett. Elnök Pázmándy előadja most, hogy ve­gyes ülést hívott egybe, ha helyeseltetik, a felső­ház elnöke is elnököljön, a mi helyesettekén, b. Perényi Zs­imond is elnökké lön (e közben Kun­­ Vincze kép­viselő is megjelent a házban). Pázmándy elnök értesítette most az ülést, hogy a tegnapi tanácskozmánynak 2 fő tárgya volt: 1­1- szer. Nem volna-e szükséges az ország-­ gyűlésnek a kormány­nyal biztosabb helyre távozni,1­2- szer. Néhány tagot az ellenséges fővezér­hez küldeni, hogy az országgyűlés hajlandó az or­szág függetlenségével, szabadságával egyező bé­kére, tudja ki, mi szándéka? eziránt a határozat hozatalára hívta fel a vegyes ülést. Kossuth Lajos kijelenti itt is, hogy a ta­nácskozásban ő indítványozta, hogy az országgyű­lés és kormány ideiglenesen székhelyét máshova tegye által; — most is azt kéri: negyven éves. Egyetlen leányomat öcsém családjánál­­ hagyva elindultam a nagy világba. S két évi bolyongós­ után vissza­tértem, midőn némileg már feledtem a veszteséget......Oh! bár soha se tértem volna vissza !... Épen farsang vége volt, s egy fővárosi fényes mulatsá­­­­gon vettem részt. Be nem tudták kötni szemeim a hölgy világ legszebbjei sem. Hiszen végképen lemondtam a­­ gondolatról, hogy újból nősüljek meg!____ Az éjfél­i óráiban már talán az élvezett pezsgő okozta izgatottság volt az oka, vagy mi nem tudom, nem találtam magam­­ : a szobai forró levegőben, é­s kimentem, hogy néhány perczre a hús levegőn kábult fejem felfrissítsem!.. .. És ez okozta vesztemet. Künn egy virágárus leánynyal találkozom, s vérem mint az örvény felforrott a leány látásán. Mindent a világon oda adtam volna a leány­ért.... És ő a gyűrűt kérte mit nyakamban észre vett!___ Talán őrült, — talán részeg voltam nem tudom, de oda adtam neki a gyűrűt.... Egy évre reá láttam azt a leányt még a fővárosban, karján egy kis fiú gyermeket tartogatva, kinek nyakában ott csillám­­lott a lánczon a gyűrű .... Képes leendettem azonnal nőül venni, hogy hibámat legalább emberek előtt helyre hozzam, azonban mire kocsimat megállítanom sikerült, a leányt nem találtam sehol. Azóta nem láttam“__ Az öreg ismét szünetet tartott. Ki­merítette erejét a hosszas beszéd, s nyugalomra volt szüksége, hogy vallomását befejezhesse. A doctor szánalommal nézte beteg barátja hom­lokán az izgatottságtól kidagadt ereket. A hallottak mélyen lekötötték figyelmét, csodálkozásra keltették. — „Nem volt menekülés!“ — folytatá a beteg szomorúan. — „érvénybe jutottam, honnét nem lehetett szabadulnom többé. Ott asztal­fiókomban van végren­deletem. Végrehajtására téged kértelek fel. — .... Ott van a családi ereklye is a gyűrű,.... csakhogy nem az eredeti, hanem egy utánzott.... Ha az eredetit felta­lálni képes lennél, legalább a sírban nyugodalmam lenne ! Halálom után fedezd fel e titkot öcsémnek, é­s ha lehet kérleld meg, temettessen őseim közé .... Ne bűnhődjem oly iszonyúan egy perez hozta lobbanásért, úgy is vezeklés volt azóta életem! S ha sikerülne azt az elvesztett drága kincset felfedezni, ha másképen vissza­szerezni nem tudjátok“ ... Főbb indokainak kivonata ez: „hisz istenben és a hadseregben, s igazügyünk győzelmében. Ha egy vagy tíz csata vesztetnék is el, a nemzet igazügye védelméről addig lemondani nem kell, mig a nemzetben erre akarat és erő van, — stb. stb. Hozzájárult tanácskozás közben a béke meg­ajánlásának indítványa, — erre a többek közt ezeket mondá: „Azok után, mik az ellenség részéről történ­tek, nem nagy reménynyel vagyok, hogy e lépés­nek sikere legyen; de ha lesz — áldom az órát, midőn az országgyűlés — közbenjárása által oly békét eszközöl a nemzet, mely megvédte szabad­ságát és becsületét. — Utasítás nem kell, — a kikre e szép hivatás fog esni, fel fogják találni hasításukat, — az itt elmondatni hallott szavak­ban, hogy t. i. köttessék béke Magyarország sza­badságának, becsületének s jólétének megóvására. Gróf Battyhányi Lajos kivánja, hogy a kormány rögtön távozzék Debreczenbe, s intéz­kedjék a nemzet védelmére, az országgyűlés azon­ban maradna itt, mig ittmaradhatásának végperc­ze el n­m érkezik. Az országgyűlésnek fennmaradna azon tiszte, hogy a küldöttségnek jelentését fogadja el, birálja meg és határozzon a teendők felett; a nem r° mén­lett esetben tőle fog függni, váljon által kí­vánja-e magát tétetni Debrec­­enbe, mit én nem tartok gyakorlatilag szükségesnek és hasznosnak, hanem aka­dályos dolognak, vagy magát prorogálni fogja-e, mi az idők olyanok lesznek, hogy hatásköre biz­­tosítottabb lesz.­­ Bezerédy István csatlakozott gr. Batthyány Lajos véleményéhez. Kossuth véleményéhez csatlakoztak hosszabb s rövidebb felszól­­ásokkal : Madarász László, Si­monyi, ezek ketten a béke­kisértést is időveszte­ségnek tartván, nemkülönben b. Perényi Zsig­­mond, a ki a békekisérletet mellőzhetlennek nyil­­vánítá és Hunkár Antal. Madarász László indokolásának rövid fő­kivonata ez: „ Számot vetettünk, hogy ha Magyarország ki nem vívja szabadságát, lenyűgöztetik Ausztria által. Ez országgyűlés ha itt maradna, nem lenne egyéb, mint registrátora azon hatalomnak, mely zsarnokilag ide jó. Cselekednünk kell, mert lehetlen, hogy az ország népe utálattal ne fordulna el a képviselők­től, hogy csak napdíjakat­ tudnak felvenni, de ha veszély van, ők volnának elsők, kik fejüket járom­ban tartandják. Mikor azt mondom, menjen az országgyűlés a kormánynyal, nem mondok egyebet, minthogy tovább is egy törvényesen constituált hatalom legyen. A haza függetlenségéért életöket a képvise­lőknek is, mint a kormány tagjainak — koc­káz­­tatniok kell. A béke megkísérlése — csata­vesztés után — nem fog sikerre vezetni; most,nem látok a megkí­sérlésében egyebet,mint babérkoszorúnkat a haza rovására : — elmondom e nézetemet, neho­l va­­n Hila engem megbélyegezzen e‘dolog. Mi, kik képviselők vagyunk és magyarok, összevetett vállakkal küzdjünk a hazáért. Azt — ki a másikat elhagyja, — lője főbe a legközelebbi. (Éljenzés.) , Hun­kár Antal — magasztosan lelkesült beszéde kivonata: „Maradjon együtt kormány és országgyűlés, de megyünk mind, hova hamarább, mert holnap az ellenség Buda határában lesz. TÁRCZA, Epiprammák. I. Keztyű és kéz. Sok hivatalnoknak látjuk hogy keztyűje tiszta, Jobban örülnénk ám látni a’ tiszta kezet. II. A legerősebb fegyver. Minden fegyver közt a’ melyet győzhetsz, legerősebb A’ leggyöngébb toll, hogy ha írásod — igaz. III. Hölgy és virág. Szép vagy hölgy, mint a’ te virágaid élete, oly szép! S tán oly múló is bájaid élete hölgy? Szinüdeség ’s illat teszi bájossá a’ virágot Sőt a’ jószívűség ’s lelki magasztos erény. Borongó. A családi ereklye. — Eredeti elbeszélés. — (Folytatás.) Ezeket azért mondtam el ily részletesen, folytató atyám, mert te még gondatlan ifjú vagy ugyan, de már is reád nehezedik a felelősség, mert utánnam a család legöregebb tagja vagy. Feltételezem rólad, hogy mégis — habár gyermek vagy most, — megfogod őrizni e drága ereklye tisztaságát, s életed árán is megmented ezt!.........íme tehát én ezennel nyakadba akasztom azt.... Légy hű gondviselője, hogy mocsoktalanul addhasd át legidősebb utódodnak! — — Ezután atyám nyakamba akasztván a gyűrűt, megáldott, s nehány percz múlva meghalt“............ Az öreg báró félbeszakította elbeszélését. Sóhaj­tott s ismét kérte a doctort adjon a cseppekből neki. — Kevés szünet után folytató: — „Sok vihar zúgott el fejem felett. De a családi ereklyét megőriztem. — Hanem a gondviselés úgy ren­delte, hogy nem elhalt, s én az utazásban kerestem gyógyirt megsebzett szivemre. Ifjú voltam még, alig — Ismét elhallgatott a beteg. Nem merte kimon­dani a mit gondolt. Majd folytatá: — „Tegyetek meg mindent, mindent, csak tudjá­tok tisszaszerelnii azt a könnyelműen elveszített drága erei igét, azt érzem, nem lesz nyugtom a sírban, mint­s­em vett azóta az ésetben sem!“ A beteg elhallgatott. — Még­ értettem, mondá az orvos komolyan a mit mondta . A mennyire erőm engedi rajta leszek, hogy kívánságodnak eleget tegyek. — Köszönöm barátom! Köszönöm! mondá a be­teg szendén; tudtam, hogy te benned nem fogok csalódni. Jól ismertem nemes, baráti szivedet. — Végrendeletem — folytatá azután, útba fog igazítani a teendőkre nézve, — s ha eredmény lenne .... oh! ha eredmény lenne! .... Én nem mertem megindulni, hogy felkeres­sem fiamat. — De te ha megtalálnád! . .. . A beteg megtörött szemeiben egy perezre a re­mény, az öröm sugara csillant fel, s azután ismét vissza­esett komor hallgatagságába. A doctor felnyitotta az ajtót, s a bánatos rokonok ismét a szobába jöttek. Dr. Gyöngyösi Máthé jól számított, midőn azt mondá, hogy a betegnek vége van. Hihetőleg a hosszas beszéd is volt az oka, de báró Földes József az­nap est­én 64 éves korá­ban megszűnt élni. A vigasztalhatatlan család könyezett a­ veszteség felett, s harmad nap múlva a biborfalvi családi sírbolt egy új lakóval szaporodott. Dr. Gyöngyösi Máthé ugyan­is a haláleset után tartott családi tanácsba, mint a boldogult végrendele­tének végrehajtója meghivatott. Itt győződött meg a felől, hogy az öreg báró tévesen gondolkodott, mikor azt hitte, hogy öcscse István elnézendi félre­lépését, ha barátja a körülményekről értesíti. István bárónak első teendője volt a családi törvényeknek az ereklyére vo­natkozó passusát felolvastatni. — Mikor az megtör­tént igy szólt: — Mint a család jelenleg legidősebb élő tagja, jogot veszek mnagamnak emez ereklyét birtokomba venni, ha meg van, ellenkező esetben foganatosí­tani fogom a törvény rendeletét! Dr. Gyöngyösi Máthé nem szólt semmit. István az asztalnak egy titkos fiókjában megtalálta az ereklyét s nyakába akasztá. — Már most, — mondá, — boldogult bátyám végrendeletét olvassuk fel. A végrendelet gondolkodóba ejté azután a család tagjait. Egy passusa ugyanis igy szólt: „Fele részét pedig minden ingó és in­gatlan vagyonomnak — mindaddig Dr. Gyön­­gyösi Máthé barátom kezelése alatt hagyni rendelem, mig ő erről önkénytesen le nem mond!“ — Mi indíthatta erre a boldogultat? — Nem tudom! felelt Dr. Gyöngyösi Máthé.Pedig tudott sokat. Kezei között voltak az öreg báró iromá­nyai, melyeket jó előre elkészíttetett, melyekben a gyermeket, kit keresni Dr. Gyöngyösi Máthénak meg­hagyott, törvényes fiának, a nála levő gyűrűt az eredeti családi­ ereklyének ismeri el, így akarta szegény megboldogult jóvá tenni hibáját. A család tagjai megnyugodtak a végrendelet intézkedésében, s bármily feltűnőnek tetszett a fenn említett tétel, nem tettek az ellen kifogást. Tisztelték az öreget, tisztelték végakaratát is. Eltemették, megsiratták. Megsiratták ezeren; mert a vidék jóltevője, az özvegyek, árvák önzetlen gyámola volt. És midőn becsukódott a sirbolt ajtaja a kesergők után, még sokáig állottak ott csüggeteg fővel, szomorú arczczal a sirbolt előtt, mely azt a kedves, szende öreg urat fogadta most uj lakójául. S azután eloszlottak széjjel. Csak Dr. Gyöngyösi Máthé és az öreg báró leánya Ilon, —gróf Palotásy Istvánná leányával maradt a biborfalvi kastélyban. — Szegény nagy papa! sohajtá Ilon, midőn az utolsó kocsi is elrobogott. És kényeztek még egyszer a boldogult emlékeze­tére. Dr. Gyöngyösi Máthé se áldatta meg, — egy cseppet áldozott barátja emlékének. — Soha sem hagyom el e kastély­t! mondá a grófné szomorúan; — ide fogunk költözni. — Édes anyám, de jó vagy ! mondá Jolán. (Folyt, köv.)

Next