Székesfehérvár és Vidéke, 1880 (8. évfolyam, 2-104. szám)

1880-02-25 / 16. szám

VIII-ik év­folyam. 16. szám. 1880. február 25-én. Megjelenik hetenkint kétszer, minden szerdán és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belv., lakatos-utcza 2. sz., emelet. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. * Egyes példányok ugyanitt kaphatók. * Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi KÖZLÖNY. Előfizetési árait: ^ Egész évre...................................8 frt — kr. Fél évre........................................4 frt — kr. Negyed évre..............................2 frt — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnák: Budapest, Goldberger A., Szervita-tér 3, 8», Rajnai Vilmos, Molnár-utcza, Bécs, Hasenstein és Vogel, Taborstr. Hirdetések jutányosan számíttatnak. *Árva gyermekek nevelésügye. Olyan hideg, szeretetlen a világ, hogy az ember szive fázik, s az egész élet gyönyöre, öröme szétfoszlik előtte, mint a buborék. — Szétzüllött az egymás iránti hűség, s a rokoni kötelék mind szű­kebb és szükebb körre szorult, úgy hogy most vérszerinti rokonok „szülő és gyermekek.“ Itt kezdődik a rokonság, s­oha szomorú valóság, itt el is végződik. A Testvérek szeretete már, hamar egymás ellen forduló, sógorság, unokatestvér, na, ez meg már inkább üres szó, mint részben segítő, szerencsétlenségben támaszt adó szeretet. A szeretetnek ez a hanyatlása, az a szelen­­cze, melyben nem maradt egyéb hátra a mi ré­szünkre, mint nyomorúság, küzdelem, bánat.­­ Erről azonban nem tehetünk, ez a kor betegsége, a civilisatio fejlődésének egyik következménye, hol az én, az első személy mindenkor, visszalé­pést, hátravonulást nem ismer, így ismerve az önző világot, és a sok kese­rűséggel túlon-túl megrakott földi életet, bizony igaz részvéttel nézhetjük az árvákat, kiket akkor is megillet a „szegény* praedicatum, ha mindjárt szép vagyon maradt is reájuk a szülőktől. Hiszen nem a költők agyában, nem a szegények képzelet­világában kell keresni a szurkos kezű köz, magán, végrendeleti gyámokat, a pénz vak szerelmétől szívtelenné lett nagynénéket, nagybátyákat, a va­­gyonszomjtól eltorzult rokonokat, megtaláljuk a mindennapi életben, még­pedig mi gyakran. Árva, e szó elég arra, hogy valakin a mérték „a csapás mértéke” kezeljék. Szégyenfolt, gyalá­zat, hogy a mai műveit humánus kor ily gáládul, rutul, embertelenül bánik az árvákkal. De talán majd jobb idők következnek el, hol méltányosság, igazság, szeretet, becsület, hűség veszi oltalmába az árvát. Talán majd meglesz óva és védve az árvának anyagi és szellemi érdeke, s nem lesz eltemetve a szülők koporsójába az árvák anyagi és szellemi jóléte, előmenetele, boldogu­lása. Ily reményeket ébreszt bennünk az 1877. évi XX. törvényczikk, melyről a volt jogászgyű­­lés akként nyilatkozott, hogy nagyon bele­vág a családok magánjogaiba. E szakmegjegyzésre azonban csak azt mond­juk, hogy az árvákat sokszor ép a családoktól kell megóvni, azok intézik sokszor a legerősebb támadást az árvák jövője ellen, csúf haszonvágyi önzésből; itt a törvénynek kell aztán oly erősnek lenni, hogy az árvákat kiragadja a ragadozók karmai közül. A központosításnak teljesen barátai nem va­gyunk, de az árvák érdekében mégis helyeseljük, mert a jelen rendszerben sokszor a tudatlanság­ból származott hanyagság okozott nagy károkat. Ez a tudatlanság megszűnik a központosítás által, és hisszük, hogy a jó akarat, buzgóság és a tör­vény, véget vet az árvák igen igen hosszú baby­­loni fogságának.­­ Örömmel üdvözöljük mind­azon intézkedéseket, melyek az árvák javát czé­­lozzák, annál is inkább, mert tudhatja a t. olvasó, mily sokat foglalkoztunk az árvaügygyel pár év előtt. Nagyon helyes intézkedés az, hogy Rozgonyi árvaszéki elnök úr indítványára 50 ezer forint van felvéve kölcsön, a nagykorú árvák kiutalvá­nyozott vagyonának kifizetésére. Félünk azonban, hogy ezen 50 ezer forint, csak egy­negyedét alig fogja betölteni a szükséges kifizetésnek, mert tud­nunk kell, hogy a községi közgyámok — tisztelet a kevés kivételnek — igen gyengén feleltek meg a kifizetési kötelességnek, jobban kímélték az adósokat, mint védték az árvák jogát. Ha már kölcsön van felvéve, lehetett volna több, hogy a rendetlenségnek eleje vézetett volna. Bár hisszük, hogy a központ elnöke azért tartott elégnek 50 ezer kölcsönt, hogy a többi szükséget már ő maga fogja behajtani, itt csak az a baj, hogy sok a hát­ralék, most ez idő igen alkalmatlan 4 - 5 évi ha­nyagság pótlására. Azonban itt mentséget találni nem lehet, a bűn vegye el büntetését. Másik igen örvendetes intézkedés, hogy a belügyminiszter egyetértve a közokt­­ügyi minisz­terrel, leiratot intézett a hatóságokhoz, hogy a tanköteles árvák — habár azok teljesen vagyontalanok is — felruháztassanak, és iskolába járatásukról az árvaszék szigorúan gondoskodjék. Ha ez a rendelet végre lesz hajtva, s a sze­gények ügye, az árvák szellemi nevelése fel lesz karolva, nagy áldás lesz társadalmunkon, s erköl­csi hiányaink egy bő termő forrása ki fog száradni. A vagyontalan, kidobott árvákból lesznek a kis bűnösök, s önvétkek nélkül lesznek nagybűnösök. A szükség törvényt ront. Eddig még csak a társadalom karolta fel az árvák ügyét, az állam e téren nagyon csekélyet tett. Most úgy látszik a kettő egyesül az apátián, anyátlan gyermekek boldogítására. De hogy is lehetne ezen boldogítást a leg­­czélszerűbben keresztül vinni. Ha az árvaházakat, nem protectio útján tölt­jük meg, hanem oda a teljesen árvaságra jutott gyermekeket vesszük be, s ott elméjüket képez­zük, dologra szoktatjuk, s valami megélhetési mód megajándékozásával bocsátjuk ki az életbe. A teljesen árvákat az árvaházba kellene ösze­­szeszedni, s ott jövő hivatásukhoz mérten ne­velni, oktatni, így lesz elégtéve a leiratnak. Más­ként ez a rendelet is azt bizonyítja, hogy szépen tudunk beszélni, még szebben semmit se tenni. _______ Anonymus. TÁRCZA. -----------------­ Pattogatott kukoricza. 1. Megkövezni készü­lének, — Soha el nem feledem, — Hogy kiejtem az igaz szót Józanok közt részegen! S kegyetlenül kinevettek, — Ez is kedves jutalom, — Hogy papoltam bölcsességgel Részegek közt józanon! Istenem, hát mit csináljak, Ha szerepem ily fonák? Avagy én is csak segítsem Nyomni a közorgonát?! . . . II. Czélom hegyét immár látom, Messze sincsen így lóháton, Csábkacsintva csak amott áll, Pegazusom, iramodjál! Majd pihenhetsz a Parnászon, Mint gyepen a kivont vászon, Semmiben sincs ott hiányzat, Szádba hajlik — a czigányzab, S kristályforrás buzog ottan, Csak a gazdád szeme koppan! . . . III. Szép volt a lány, de nagyon szegény, Mert most számba nem jön az erény! És az úrfi czímes, gazdag is, S ráadásul szerfölött hamis. Nem kellett több, csak egy kikelet, S meghóditá a szép gyermeket. Hogy továbbá mi történhetett? Kitalálni könnyedén lehet. Bús zárdába ment a lányka el, Sóhajára hol viszhang se kel. — És az úrfi? — töröm a nyakát! Ő bizon nem lett azért barát! . . . Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. IV. Mért sóhajtok én epedve? Mondja azt meg valaki. Nem kisértnek emlékimnek Bűvös-bájos alaki. Oly sötét a láthatárom, Mint az özvegy gyásza, óh! Feltűnendő csillagii, mint Rajtam is — mély takaró. Mit csináljak a sötétben ? Adj tanácsot elme, tedd! — „Rejtekedben, mint fürjecske Pitypalatty ölj, — ha lehet ! . . .“ Kukoricza János. Fővárosi levél. Böjti prédikáczió. — S gibt nur a Wean! — Gr. Zichy Jenő. — Istóczy Győző. — Verhovay Gyula. — Vivat Soroksár! Leányok, ifjak sírjatok! A farsangi mulatozások közt Istenről megfeled­kezett halandók, tódulnak ismét szent házába, hogy krokodilkönyeket hullassanak bűneik felett és meg­ígérjék, hogy a böjt alatt sanyargatni fogják testüket — csak Küfferle csokoládét fognak enni és egyedül a bibliát és „Üstököst” olvasni; megígérik, hogy önsa­nyargatásukat annyira viszik, hogy Tisza Kálmán egy beszédét végig fogják hallgatni, és egyedül az Erkel - család darabjait fogják látogatni. De áldott országunknak mindenben előnye lévén, a böjt sok helyen Isten és Tisza adóexecutorjain­ak kegyelméből még farsang előtt kezdődött, sőt többen bele is haltak (nem annyira vallási rajongásból, mint kenyérhiányból), míg másrészről a böjt alatt is, a jövő hétre, öles falragaszok bohócz-estélyt hirdetnek a Vigadóban. A farsangi estélyek decoratioi lesznek ott, ezek pedig Slaraffiát, ama boldog szigetet ábrázolják, hol a sült galambok az ember szájába repülnek, hol a házak kétszersültből, a kövezet czukorból áll, hol a szorgalmas embert megbüntetik, a legrenyhébbet pedig királynak teszik — szóval olyan Isten adta Tisza Kálmánnak való ország ez, s igy nem is csoda, hogy nem tud tőlünk elválni. A törvények Slaraffiában igen szigorúak, úgy, hogy a csókrablót pl. egy czukorto­ronyba zárják, honnan szabadra kell magát nyalnia. Csodálatos, hogy a nők egyszerre oly szigorúan őrzik azt a csattanó portékát, a­melyre múlt éve jótékonyczélű csók czime alatt még hezitálni lehetett. Tehát a böjt alatt is mulatunk. S miért ne, mikor van annyi ok reá? De mondjon bárki bármit, mégis csak barbár nép vagyunk, és nem pártoljuk a művészetet és tudományt. Hansen tanár, ki Bécsben delejezési mesterségével a német atyafiakat elaltatta, görcsökbe ejtette, szóval oly nagy feltűnést okozott, hogy még Albrecht főherczeg is megtisztelte látogatásával, ajánlatot tett, hogy bennün­ket is meg akar látogatni, de a színházak nem léptek vele egyezségre. Akkor a Kaiserstadt lakói már gepül­­hetebb náczió. Midőn már kitűnt, hogy szédelgés Hansen úr művészete, még akkor is telve volt napon­kint a színház. Hansennek nagy védője dr. Helmes, ki most maga is bámulatra ejti a jámbor németeket. Ugyanis egy csörgőkígyója van, melynek méreghólyaga és fogai teljes épségben vannak, ez által megharaptatja magát, néhány perczre elájul, de nem hal meg, hanem bevesz egy csodaszert felocsúdik és kutya baja. Már most csak az a kérdés, kik okosabbak, ezek a gauk­­lerek-e, avagy a bécsiek, kiknek mi minden czivilizátiót köszönhetünk. Hja, — Esgibt nura Kaiserstadt, s gibt nur a Wean! A nemzeti kaszinó tagjainak gr. Zichy Jenő tartott egy kis böjti prédikácziót. Kitűnő, hazafias beszéde általános lelkesedést szült, csak a szegény Istóczynak van kifogása ellene, mert az ország sülyedésének okául Zichy nem a zsidókat hozta fel. Midőn Hédl a Vilmos császár elleni merénylet hőse börtönéből levelet irt, névaláírása mellé oda tette: Atentäter Sr. Majestät des Kaisers. Ép ily joggal kívánhatná meg Istóczy úr, hogy neve mellé írjam: a legnagyobb magyar — zsidófaló. (Ne tessék falovat érteni!) Belátom, hogy dicsőségedet hős bajnoka az erénynek csak ihlettségtől megszállva és ódákban volna szabad megénekelnem — de ki tehet róla, ha nevedre nem bir megszállni az ihlettség! Te bánkódol, mint párját veszített gerlicze, mert a világ nem akarja belátni, hogy Zseni vagy! Hiába bizonyítod, hogy min­den bajnak zsidó az oka, és hiába fogod Hansenre is hogy zsidó, — mert még a képviselőház elnökei is gúnyt űznek belőled. — Vagy Giczy a képviselőház volt elnöke nem zsidó? Hisz neve visszafelé olvasva annyit tesz G Iczig. Ne búsulj te félreismert szellem, hisz tudod, hogy az emberiség nem ismeri el nagyjait míg élnek, és meg vagyok győződve, ha egyszer elkeseredésedben főbe lőnéd magadat, rögtön martyrnak kiáltanának ki. Midőn a nemzeti kaszinóról kezdtem szólani, tudom hogy olvasóim közül sokan várták, hogy valami új demonstrácziókról írok, pedig ettől hála az égnek fel vagyok mentve. Thaisz constáblerei már nem botorkál­nak éjjel az utczán, hogy az ott járó-kelő közönség arczát tatoválják, szükség esetén lekaszálják, azt hívén, hogy ez is olyan mint a szakás, melyet ha egyszer le­vágnak, megint megnő és Verhovay már sétakocsizáso­­kat is tesz, szóval nincs semmi baj. Azt hittük hogy a Verhovay-Majthényi párbaj szomorú következménye visszaijesztő példaként fog szolgálni, de különös hogy a párbaj, melyről az előtt csak hébe-korba olvastunk, most a mindennapi újdonságok közé tartozik úgy, hogy már közönynyel olvassuk. Hja, mindent meg kell szokni. Midőn a fent nevezett párbaj okozta demonstrá­­cziók láttára a nemzeti kaszinóban levő török consul elkiáltotta magát: uram, hisz ez revolutió!, az orosz consul hidegvérűséggel válaszolt, dehogy — ez nálunk mindennapi dolog — csak meg kell szokni. És ha az oroszok megszokták a zendüléseket, miért ne szokhat­nék mi meg ellenségeink nagy örömére a párbajt. Verhovay felgyógyulása általános örömet keltett minden nemes szívben, sőt még talán bécsi atyánkfiál­éban is, noha azt mondták, hogy midőn a bécsi tanár Billroth Verhovay sebét vizsgálta, ez bizonyosan csak egyet gondolt t. i. „mégis hunozhat a németi“ Sőt még Soroksáron a híres magyar német városban is lelkesedést szült Verhovay felépülése. Csak aztán lelkesültségükben ne írjanak városházuk táblá­jára olyféle örömnyilatkozatot, minőt írtak, midőn Mária Teréziától a mezővárosi czímet kapták. Feleki Hugó: Gazdasági levelek. A gazdasági irodalom egyik legjelesebb férfia azt mondja egy munkájában, hogy a gazdasági szakértelem terjesztését minden európai kormány feladatául tekinti. Hazánkban van jelenleg gazdasági akadémia Ma­gyar- Óvárott két éves tanfolyammal; vannak gazdasági tanodák 3 éves tanfolyammal és földműves iskolák. A két előbbi czélja, a gazdasági pályára készülőket, mint leendő birtoktulajdonosokat, bérlőket vagy gazdatisz­teket, nagyobb vagy intenzíve kezelt kisebb gazdaságok önálló vezetőit jövő hivatásukra korszerű tudományos szakképzéssel a gazdasági üzlet minden ágában alapo­san előkészíteni. Tudjuk, hogy a magyar­óvári gazdasági akadémián ugyanazon tantárgyak ugyanazon terjedelemben adat­nak elő, mint a többi hazai közép tanintézeteken; a különbség csak az, hogy az előbbin két év, az utóbbiakon pedig 3 éves a tanfolyam. Megjegyeztetvén, hogy az akadémián felvett egyénektől állítólag követelnek érett­ségi bizonyítványt s legalább egy évi gyakorlati foglal­kozásról szólló hiteles okmányt, mig a középtanintéze­teken csak 6 osztályt kivánnak s a gyakorlati ismere­teket ott sajátítják el az első évi tanfolyamon. Tudjuk azt is, hogy mind az akadémiát, mind a középtanintézeteket végzett egyének ugyanazon kedvez­mény­es jogokban részesülnek. S ha már ehhez hozzá­vetjük azt is, hogy a középtanintézeteket végzett egyé­nek minden tekintetben jobban képesek megfelelni az élet követelményeinek, úgy elméleti, mint a gyakorlati élet terén, mely pedig a leglényegesebb; kérdés, hogy mire való tulajdonképpen az akadémia. Mert sajnos do­log, de igen sok esettel lehet kimutatni, hogy a 3 éves tanfolyam kijátszására sokszor eredményesen lehet a m.­óvári akadémiát felhasználni. Tudok élő példát egy néhányat arra nézve, hogy azt — kinek úgy elméleti, mint gyakorlati képzettsége csak­is azon mértéket ütötte meg, mely a 3 éves tanfolyamu középtanintéze­teknél igényeltetik s még is az akadémiai igazgatóság levelével bizonyította be, hogy az akadémia tagjául fel van véve; — az első évnek első felében, mint rendkí­vüli hallgató szerepel s ha jó eredménynyel tette le ez idő alatt a vizsgákat, rendes hallgatónak nyilváníttatik.

Next