Székesfehérvár és Vidéke, 1882. július-december (10. évfolyam, 77-155. szám)
1882-07-01 / 77. szám
/1- X-ik évfolyam. 77. szám. Szombat, 1882. júliusi. Megjelelt hetenkint háromszor, minden kedden, csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, ■bogrn.ár-'utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért Tzrzheisz nádor-utczai dohánytőzsdéjében , Trotter kaszárnya-utrczai kereskedésében, iskola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMÍVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. "Vidéken, minden posta,min a.ta,m.á.l. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (colinnia) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. IElőtütetési ára.h : Egész évre..................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre..................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten : Haasenstein irodájában, Goldberger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Haasenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társánál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szerkesztőségében és Klökner Péter könyvkereskedésében. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Előfizetési felhivás. A sors csapása kezünkbe adta ama tollat, mely lapunk eddigi szerkesztőjének kezéből kihullt. Mi fájdalmas szívvel ugyan, de erős akarattal vesszük fel a tollat, hogy tovább harczoljunk a polgárok szent érdekeiért. Nehéz küzdelem az igaz — a jutalom gyakran keserűségek végtelen lánczolata; mindez azonban nem rettent vissza. Nyíltan ki fogjuk mondani az igazságot — az ellenünk szítandó gyűlölet és üldöztetés daczára. Jelszavunk — a függetlenség és hazánk felvirulása. Egyes egyének, bizonyos körök viszás törekvéseit nem gyámolitjuk — a családi szentély mélyébe — az aljas támadásoknak helyet nem adunk. Szilárd, elhatározásunk a közvéleménynek tiszteletet szerezni. Miután pedig e czélok elérésére támogatásra van szükségünk, felkérjük lapunk eddigi előfizetőit úgy a nagy közönséget, hogy becses pártfogásukat továbbra is fentartsák. Székesfehérvár julius 1. 1882. Csitári G. Emil, laptulajdonos és felelős szerkesztő. Lapunk változatos tartalommal hetenként háromszor , Kedden, Csütörtökön és Szombaton jelenik meg. Előfizetési feltételek: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. . Negyed évre ... 2 frt. Félévre.....................4 frt. Egész évre .... 8 frt. Vidéki előfizetőink az eddigi szokástól eltérőleg a csütörtöki számot szinte a lap megjelenése napján fogják megkapni. Néhány szó az árvaház érdekében. Hiúság! hiúság! te, az emberiség élősdi férge, mikor éred végedet? Igaza volt Darwinnak, midőn azt mondta, hogy „az ember a legtökéletlenebb állat.“ Minden kicsiségből nagyot csinál, a személyére vonatkozó legcsekélyebb adatból egész regényt, hőskölteményt alkot.. . . Sajnos, hogy ezen félszeg szokást napjainkban is mindenütt tapasztalhatjuk, találkozhatunk vele lépten-nyomon. Belefészkeli magát e bűn a társadalom minden osztályába, rabja ennek főur és köztisztviselő, — polgár és iparos, mind valamennyi__ Simor János herczegprimás 100.000 frtos ajándékozása alkalmával volt nagy riadalom! Vitatkoztak, kétes mosolylyal kisért suttogással társalogtak, s mindenki magát akarta feltolni arra, hogy az ő lángelméjének köszönhető ezen városunkra nézve oly nagy erkölcsi haszonnal járó adomány, mert az ő tartalomdús fejéből került ki a Kolumbuszojásának elméleténél is primitívebb gondolat, hogy ő eminentiájához jubileuma alkalmával küldöttség menesztessék. — Mintha bizony a herczegprimás, ki vele született szerénységéből — a tüntetéseket kerülendő — még székvárosából is elutazott, oly nagyra vette volna, vájjon 8—20 emberrel több, vagy kevesebb fogja-e hódolatát Türberezik Magyarország főpapjának. Amit ő tett, azt tiszta meggyőződésből, szülővárosa iránt való szeretetből tette. Itt tehát közvetett érdemről szó sem lehet senki részéről. De mi részünkről mulasztással vádoljuk Székesfehérvár város képviselő testületét, amely elmulasztotta azt, hogy a herczegprímást a város díszpolgárává választotta volna. Ilyen alkalom többet ennek megtételére nem kínálkozik soha. Ennyit szükségesnek tartottunk előrebocsájtani az igazság érdekében, azon jó urak megnyugtatására, kiknek annyi érdemük volt ezen dologban, mint egy mozdonyvezetőnek a gőzkocsi feltalálásában. A herczegprímás fejedelmi adományával a város oly helyzetbe jutott, hogy nem 24, de sőt 40 — 50 mindkét nembeli árvát tud neveltetni, fentartani. Idősb Felmayer István és néhai dr. Kaiser Sándor alapítványából csak most készült árvaház, a czélnak semmi tekintetben nem felel meg.— Egészségi szempontból nem felel meg azért, mert közvetlen a nyitott csatorna szomszédságában van, melynek bűzös kigőzölgése összeelegyedve az átellenben levő gépgyár fojtó szénfüstjével, az egészségre nem hisszük, hogy ártalmatlan ne volna; másrészt a falak egy része földbe lévén építve, nedves marad mindig, nem szárad ki teljesen soha sem. Az építés czélszerűtlen volta mellett tanúskodik a helyiségek kicsinysége és rész beosztása, valamint az, hogy az épületnek udvara nem levén, nincs hely, hol az apró muzsafiak friss levegőt élvezhetnének. Miután a város a herczegprímás adományozása által oly helyzetbe jutott, hogy a város részére szolgáló monumentális épületet emelhet, s miután azon hitben vagyunk, hogy az adományozó e tekintetben a városnak teljes szabad rendelkezést enged, s szerény véleményünk oda irányul, hogy adassék el a most felépített városi árvaház, s építtessék egy, a czélnak teljesen megfelelő épület. A helyre nézve legczélszerűbbnek tartanák, ha a katonai pékház leronthatnék s ennek helyébe épülne az uj árvaház, úgy is rég boszantja a szemet a mindig füstölgő komor épület, melyben más élőlényt nem lát a sétáló közönség, mint az ablakból kikönyöklő, mezítelen péklegényeket. De ha ezen terv nem volna lehetséges, vagy nagy anyagi áldozatot követelne, tessék ott van a Pásztori-féle gyógytár, illetve a Zichy-liget átellenében fekvő s a város tulajdonát képező vásártér. Itt akkora terület sajátítható ki, amekkorát a viszonyok kívánnak, s e mellett a város ezen részének beépítésére megtétetik az első lépés. Egyébiránt e tárgyra még visszatérünk s bővebben fogunk vele foglalkozni. TÁRCZA. Árvaházi emléktábla. I ~ ~~ Örökké ragyogó „SiMor János hg. pr.“ babéros jUbILárnak — az egyszázezer forintos kegyes aLapItónak — , szVLőVárosa! ennek hatósága!! és árVál!!! háLa kegye- LetbőL égi áLDást, örökre kívánnak. Ur. Schaller. KRISTÓF SZERELME. — Életkép. — Irta : SZIEDITTA.X (TÓTTH) ja.K'X’XTXR. (Folytatás.) IV. Sétálnak. Kristóf egyik karján a bolyhos fehér selyem nagykendővel, a másikon a mamával . . . Izzad. A paprikaszin napernyőn véres lángsugarak szűrődnek keresztül ... A széles fekete zsinóron fityegő csiptető majd leolvad orráról. Tinike elől megy. A legkecsesebb mozdulatok közt fecseg a nyalka huszárfőhadnagyról. Minő délczeg! Minő előkelő! — Mit szól hozzá Kristóf? Kristóf úgy néz ki, mint a sült burgonya. — Kissé tolakodónak találom . . . A hölgyek kinevetik. — Oh ön együgyü! Hát még azt se tudja, hogy ezt a mai világban úgy hívják — ehie ! — Chie! Nem látom be, mi haszna lehetne ebből Tinike kisasszonynak? Azt egyedül ő tudja. A tapasztaltakból ítélve nem az első eset. O! Az imádott angyal! Egy dombocskára telepednek. A bársonypuha gyepre. Fejük fölött lugas gyanánt az évszázados fák sűrű lombjai . . . Hús árnyék, kéjes szomj, susogó ruhák ... oh minő nehéz ellentállni a kísértésnek! Kristófnak ama kiváló szerencse jut osztályrészül hogy saját pénzén narancsot, mogyorót, czitrompezsgőt, vajaskiflit és egyéb nyalánkságokat vásárolhat a hölgyek számára. A jutalom egy pikánt mosoly, mely egyébiránt a nyalka huszárfőhadnagyot illeti. Pásztori órák! A mama szemeit félig lehunyva szundikál, Tinike egy dicszétes maradványait hajigálja a csiripelő verebeknek, Kristóf pedig andalog. Minő boldogság igy együtt lenni! A delejes körben. Most már bizonyos. Nőül veszi Tinikét. A nyalka huszárfőhadnagy daczára. Nincs oka rejtegetni érzelmeit. — Tinike kisasszony! — Mit akar? — Ah! — Nos ? — Meg akar hallgatni ? — Ugyan menjen! Nem látja — a mama alszik. — Épen azért . . . És Kristóf túlvilági pillantást vet az erdei vilit — akarom mondani Tinikére. Ő a szatír. Szenvedélye fellobog. Igen ! Birni őt! A kegyetlen démont! Ez a második felvonás. A lázas álmodozás közt a távolból felhangzik a mulatóhelyek vidám zenéje, a fuvola lágy dallama, a szárnykürt megszakított sóhaja, a kettős dob dobogása . . . közbe a csalogánytrillák, méhdöngicsélés, a trücskök czirpelése ... no meg a virágillat és csapongó lepkék! A hőség tikkasztó. Kristóf azon merényletre határozza el magát, hogy megragadja Tinike kezeit. — Szeretem önt! Alig hangzik el a veszélyes szó, hatalmas menydörgés rázza meg a levegőt . . . — Szent ég! — riad fel a mama. Az égen lomha fekete felhőzet tornyosul bíboros szegélylyel . . . Villámok czikáznak. A falevelek elkezdenek zizegni . . . egy pajzán szellőfuvalom lekapja Tinike fejéről a szalmakalapot... Isten veled szerelmi vallomás! Egy hideg esőcsepp hull Kristóf orrára . . . Kétségbeejtő körülmény! El! El! V. Az első esőcseppet követi a második és igy tovább ... A nap még ragyog, de a szív —ok az elsötétül. Ott már zúg a vihar! Szegény Kristóf!— Gyorsan a lóvonathoz! — hangzik a mama vezényszava. Tipegnek lefelé a dombocskáról. A forgószél ugyancsak nyakon csípte Rómeót! Ebből csúnya tréfa lesz. A vidám zenehangok elfúlnak, helyette a szél fütyül, az eső zongoráz és a menydörgés énekel. Soha ilyen hangversenyt! Az itt megtellik menekvőkkel. A paprikaszín napernyő kitárul. Most tűnik ki a haszna. Tinike a lenge szövetű felsőruhát köröskörül felszedve alája menekül. Kristóf karjába csimpeszkedik. — Menjünk ! Menjünk! biztatja. Épen nem titkolja minő helyes lábacskái vannak. Különben is igen elegáns zergebőr-czipőket visel magas gombolós Szárakkal . . . A ruhafodrok lebegnek, jobbra balra fúvódnak... A paprikaszín napernyő magasztos odaadással engedi magát pocskolni. A mamát egy idegen úr veszi pártfogása alá. Ő nem félti annyira ruháját. Szerencsére odaérnek a lóvonathoz. Tinike felugrik. Kristóf utána. A legelső egyén, kit mind a kettő megpillant — a nyalka huszárfőhadnagy. Finoman mosolyog. Tinike, ki még mindig nem hozta rendbe ruháját, affektálva kiált fel: — Tehát ismét?! Az bókol. — Talán nem is utójára ? — Lehet . . . Elfojtott kríüliites. Kristóf kelletlen arczcal rázogatja a paprikaszín napernyőt. — Még csak ez hiányzott! — dörmögi. Megérkezik a mama is. Azonnal működik a teknőczfogantyús borgnette. Ah! Ön az ? Lám! Minő szerencsés! — efféle hangváltozatok ömlenek ajkán. A nyalka huszárfőhadnagy csak egyre bókol. — Még idején ideérkeztem. — És Rudi báró ? — Bélhurutban szenved. — Ah, ah! Minő kár! Egy báró! Az is valami. Hehehe! Gyermekek! Hova üljünk ? Ide, ide! szól Tinike és a nyalka huszárfőhadnagygyal szemben foglal helyet. Kristófot eszi a méreg. Most már igazán kezd paprika lenni! — Nem jobb volna oda ülni? — koczkáztatja irigyen. — Miért ? — Ott nincs léghuzam__ — Maradjunk csak itt, vág közbe a mama és ő is leül. Gróf Keglevich István Fenyő-Kosztolányi haltenyészdéje Barsmegyében. Vadregényes erdős hegyek közepette kissé kitáguló völgyben a krassói vár előre tolt — s a köznép által zsiványtoronynak nevezett — őrtornya s a vígan csörgedező Felső-Zsitva kristálytiszta vize mellett, a természet elragadó pompájával vegyest igéző látványt nyújt a kis-tapolcsányi uradalomhoz tartozó haltenyészde , gyönyörűen berendezett tavai, csatornái, halász- és költő-hajlékaival. Hogy volna Magyarországon még oly hely, mely mesterséges haltenyésztésre, s par excellence a nemes haltenyésztésre, oly kiválóan alkalmas lenne, hogy a rendelkezésre álló tiszta és kellő fokú víz, mint rendkívül előnyös horizontális projectio és bőségesen rendelkezésre álló egyéb segédeszközök tekintetében ? — az alig képzelhető. A Zsitva, egyik szerény mellékfolyója a Dunának, mely már Aranyos-Maróthnál a hegyi patak characterét elveszti és sárgás zavaros, lassan folyó rónasági folyóvá változik, és elég csekély hőfokú arra nézve hogy a pisztráng benne már eredetileg is vígan tenyészszen. A természet itt a pisztráng-tenyésztésnek rendkívüli előnyöket nyújt, melyeket a tulajdonos — gróf Keglevich István ur — akként használt föl, hogy egy mesterséges haltenyészdét csináltatott. A fenyő-kosztolányi haltenyészde létrehozására tett munkálatok 1876-ban vették kezdetüket. Ez évben készült el a zsiványtorony fölött egy kis költő-hajlék (Bruthütte), mintegy 80,000 petére berendezve és két tó 277 árterülettel.