Székesfehérvár és Vidéke, 1882. július-december (10. évfolyam, 77-155. szám)

1882-07-01 / 77. szám

/1- X-ik évfolyam. 77. szám. Szombat, 1882. júliusi. Megjelelt h­etenkint háromszor, minden kedden, csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, ■bogrn.ár-'u­tcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért Tzrzheisz nádor-utczai dohány­tőzsdéjében , Trotter kaszárnya-utrczai kereskedésében, iskola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMÍVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, K­lökne­r Péter és Kubik L­őr­in­cz könyv­kereskedésében. "Vid­ék­en, minden posta,m­in a.ta,m­.á.l. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (colinnia) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. IElőtü­tetési á­ra.h­ : Egész évre..................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre..................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak : Budapesten : Haasenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Haasenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szer­kesztőségében és Klökner Péter könyvkereske­désében. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Előfizetési felhivás. A sors csapása kezünkbe adta ama tollat, mely lapunk eddigi szerkesztőjének kezéből kihullt. Mi fájdalmas szívvel ugyan, de erős akarattal vesszük fel a tollat, hogy tovább harczoljunk a pol­gárok szent érdekeiért. Nehéz küzdelem az igaz — a jutalom gyakran keserűségek végtelen lánczolata; mindez azonban nem rettent vissza. Nyíltan ki fogjuk mon­dani az igazságot — az ellenünk szítandó gyűlölet és üldöztetés daczára. Jelszavunk — a függetlenség és hazánk felvirulása. Egyes egyének, bizonyos körök vi­­szás törekvéseit nem gyámolitjuk — a családi szen­tély mélyébe — az aljas támadásoknak helyet nem­ adunk. Szilárd, elhatározásunk a közvéleménynek tisz­teletet szerezni. Miután pedig e czélok elérésére támogatásra van szükségünk,­­ felkérjük lapunk eddigi előfizetőit úgy a nagy közönséget, hogy becses pártfogásukat to­vábbra is fentartsák. Székesfehérvár julius 1. 1882. Csitári G. Emil, laptulajdonos és felelős szerkesztő. Lapunk változatos tartalommal heten­ként háromszor , Kedden, Csütörtökön és Szombaton jelenik meg. Előfizetési feltételek: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. . Negyed évre ... 2 frt. Félévre.....................4 frt. Egész évre .... 8 frt. Vidéki előfizetőink az eddigi szokástól eltérőleg a csütörtöki számot szinte a lap megjelenése napján fogják megkapni. Néhány szó az árvaház érdekében. Hiúság! hiúság! te, az emberiség élősdi férge, mikor éred végedet? Igaza volt Dar­winnak, midőn azt mondta, hogy „az ember a legtökéletlenebb állat.“ Minden kicsiségből nagyot csinál, a személyére vonatkozó legcse­kélyebb adatból egész regényt, hőskölteményt alkot.. . . Sajnos, hogy ezen félszeg szokást nap­jainkban is mindenütt tapasztalhatjuk, talál­kozhatunk vele lépten-nyomon. Belefészkeli magát e bűn a társadalom minden osztá­lyába, rabja ennek főur és köztisztviselő, — polgár és iparos, mind valamennyi__ Simor János herczegprimás 100.000 frtos ajándékozása alkalmával volt nagy riadalom! Vitatkoztak, kétes mosolylyal kisért sutto­gással társalogtak, s mindenki magát akarta feltolni arra, hogy az ő lángelméjének kö­szönhető ezen városunkra nézve oly nagy er­kölcsi haszonnal járó adomány, mert az ő tartalomdús fejéből került ki a Kolumbus­­zojásának elméleténél is primitívebb gondolat, hogy ő eminentiájához jubileuma alkalmával küldöttség menesztessék. — Mintha bizony a herczegprimás, ki vele született szerénységé­ből — a tüntetéseket kerülendő — még székvárosából is elutazott, oly nagyra vette volna, vájjon 8—20 emberrel több, vagy ke­vesebb fogja-e hódolatát Türberezik Magyar­­ország főpapjának. A­mit ő tett, azt tiszta meggyőződésből, szülővárosa iránt való szere­­tetből tette. Itt tehát közvetett érdemről szó sem lehet senki részéről. De mi részünkről mulasztással vádoljuk Székesfehérvár város képviselő testületét, a­mely elmulasztotta azt, hogy a herczegprí­­mást a város díszpolgárává választotta volna. Ilyen alkalom többet ennek megtételére nem kínálkozik soha. Ennyit szükségesnek tartottunk előrebo­­csájtani az igazság érdekében, azon jó urak megn­yugtatására, kiknek annyi érdemük volt ezen dologban, mint egy mozdonyveze­tőnek a gőzkocsi feltalálásában. A herczegprímás fejedelmi adományával a város oly helyzetbe jutott, hogy nem 24, de sőt 40 — 50 mindkét nembeli árvát tud ne­veltetni, fentartani. Idősb Felmayer Is­t­v­á­n és néhai dr. Kaiser Sándor alapítványából csak most készült árvaház, a czélnak semmi tekintetben nem felel meg.— Egészségi szempontból nem felel meg azért, mert közvetlen a nyitott csatorna szomszédságában van, melynek bűzös kigőzölgése összeelegyedve az átellenben levő gépgyár fojtó szénfüstjével, az egészségre nem hisszük, hogy ártalmatlan ne volna; másrészt a falak egy része földbe lévén építve, nedves marad mindig, nem szárad ki teljesen soha sem.­ Az építés czélszerűtlen volta mellett tanúskodik a helyiségek kicsinysége és rész beosztása, valamint az, hogy az épületnek udvara nem levén, nincs hely, hol az apró muzsafiak friss levegőt élvezhetnének. Miután a város a herczegprímás adomá­nyozása által oly helyzetbe jutott, hogy a város részére szolgáló monumentális épületet emelhet, s miután azon hitben vagyunk, hogy az adományozó e tekintetben a városnak teljes szabad rendelkezést enged, s szerény véleményünk oda irányul, hogy adassék el a most felépített városi árvaház, s építtessék egy, a czélnak teljesen megfelelő épület. A helyre nézve legczélszerűbbnek tarta­nák, ha a katonai pékház leronthatnék s ennek helyébe épülne az uj árvaház, úgy is rég boszantja a szemet a mindig füstölgő komor épület, melyben más élőlényt nem lát a sé­táló közönség, mint az ablakból kikönyöklő, mezítelen péklegényeket. De ha ezen terv nem volna lehetséges, vagy nagy anyagi áldozatot követelne, tessék ott van a Pásztori-féle gyógytár, illetve a Zichy-liget átellenében fekvő s a város tu­lajdonát képező vásártér. Itt akkora terület sajátítható ki, a­mekkorát a viszonyok kí­vánnak, s e mellett a város ezen részének beépítésére megtétetik az első lépés. Egyébiránt e tárgyra még visszatérünk s bővebben fogunk vele foglalkozni. TÁRCZA. Árvaházi emléktábla. I ~ ~~ Örökké ragyogó „SiMor János hg. pr.“ babéros jUbILárnak — az egyszázezer forintos kegyes aLapI­­tónak — , szVLőVárosa! ennek hatósága!! és árVál!!! háLa kegye- LetbőL égi áLDást, örökre kíván­nak. Ur. Schaller. KRISTÓF SZERELME. — Életkép. — Irta : SZIEDITTA.X (TÓTTH) ja.K'X’XTXR. (Folytatás.) IV. Sétálnak. Kristóf egyik karján a bolyhos fehér selyem nagykendővel, a másikon a mamával . . . Izzad. A paprikaszin napernyőn véres lángsuga­rak szűrődnek keresztül ... A széles fekete zsinóron fityegő csiptető majd leolvad orráról. Tinike elől megy. A legkecsesebb mozdulatok közt fecseg a nyalka huszárfőhadnagyról. Minő délczeg! Minő előkelő! — Mit szól hozzá Kristóf? Kristóf úgy néz ki, mint a sült burgonya. — Kissé tolakodónak találom . . . A hölgyek kinevetik. — Oh ön együgyü! Hát még azt se tudja, hogy ezt a mai világban úgy hívják — ehie ! — Chie! Nem látom be, mi haszna lehetne ebből Tinike kisasszonynak? Azt egyedül ő tudja. A tapasztaltakból ítélve nem az első eset. O! Az imádott angyal! Egy dombocskára telepednek. A bársonypuha gyepre. Fejük fölött lugas gyanánt az évszázados fák sűrű lombjai . . . Hús árnyék, kéjes szomj, susogó ruhák ... oh minő nehéz ellentállni a kísértésnek! Kristófnak ama kiváló szerencse jut osztály­részül hogy saját pénzén narancsot, mogyorót, czitrompezsgőt, vajaskiflit és egyéb nyalánkságokat vásárolhat a hölgyek számára. A jutalom egy pikánt mosoly, mely egyébiránt a nyalka huszárfőhadna­gyot illeti. Pásztori órák! A mama szemeit félig lehunyva szundikál, Tinike egy dicszétes maradványait hajigálja a csiri­pelő verebeknek, Kristóf pedig andalog. Minő boldogság igy együtt lenni! A delejes körben. Most már bizonyos. Nőül veszi Tinikét. A nyalka huszárfőhadnagy daczára. Nincs oka rejtegetni érzelmeit. — Tinike kisasszony! — Mit akar? — Ah! — Nos ? — Meg akar hallgatni ? — Ugyan menjen! Nem látja — a mama alszik. — Épen azért . . . És Kristóf túlvilági pillantást vet az erdei vilit — akarom mondani Tinikére. Ő a szatír. Szenvedélye fellobog. Igen ! Birni őt! A kegyetlen démont! Ez a második felvonás. A lázas álmodozás közt a távolból felhangzik a mulatóhelyek vidám zenéje, a fuvola lágy dallama, a szárnykürt megszakított sóhaja, a kettős dob dobo­gása . . . közbe a csalogánytrillák, méhdöngicsélés, a trücskök czirpelése ... no meg a virágillat és csapongó lepkék! A hőség tikkasztó. Kristóf azon merényletre határozza el magát, hogy megragadja Tinike kezeit. — Szeretem önt! Alig hangzik el a veszélyes szó, hatalmas meny­dörgés rázza meg a levegőt . . . — Szent ég! — riad fel a mama. Az égen lomha fekete felhőzet tornyosul bíbo­ros szegélylyel . . . Villámok czikáznak. A falevelek elkezdenek zizegni . . . egy pajzán szellőfuvalom lekapja Tinike fejéről a szalmakalapot... Isten veled szerelmi vallomás! Egy hideg esőcsepp hull Kristóf orrára . . . Kétségbeejtő körülmény! El! El! V. Az első esőcseppet követi a második és igy tovább ... A nap még ragyog, de a szív —­ok az elsötétül. Ott már zúg a vihar! Szegény Kristóf!­­— Gyorsan a lóvonathoz! — hangzik a mama vezényszava. Tipegnek lefelé a dombocskáról. A forgószél ugyancsak nyakon csípte Rómeót! Ebből csúnya tréfa lesz. A vidám zenehangok elfúl­nak, helyette a szél fütyül, az eső zongoráz és a menydörgés énekel. Soha ilyen hangversenyt! Az itt megtellik menekvőkkel. A paprikaszín napernyő kitárul. Most tűnik ki a haszna. Tinike a lenge szövetű felsőruhát köröskörül felszedve alája menekül. Kristóf karjába csimpeszkedik. — Menjünk ! Menjünk! biztatja. Épen nem titkolja minő helyes lábacskái van­nak. Különben is igen elegáns zergebőr-czipőket visel magas gombolós Szárakkal . . . A ruhafodrok lebegnek, jobbra balra fúvódnak... A paprikaszín napernyő magasztos odaadással engedi magát pocskolni. A mamát egy idegen úr veszi pártfogása alá. Ő nem félti annyira ruháját. Szerencsére odaérnek a lóvonathoz. Tinike felugrik. Kristóf utána. A legelső egyén, kit mind a kettő megpillant — a nyalka huszárfőhadnagy. Finoman mosolyog. Tinike, ki még mindig nem hozta rendbe ruhá­ját, affektálva kiált fel: — Tehát ismét?! Az bókol. — Talán nem is utójára ? — Lehet . . . Elfojtott kríüliites. Kristóf kelletlen arczc­al rázogatja a paprika­szín napernyőt. — Még csak ez hiányzott! — dörmögi. Megérkezik a mama is. Azonnal működik a teknőczfogantyús borgnette. Ah! Ön az ? Lám! Minő szerencsés! — efféle hangváltozatok ömlenek ajkán. A nyalka huszárfőhadnagy csak egyre bókol. — Még idején ideérkeztem. — És Rudi báró ? — Bélhurutban szenved. — Ah, ah! Minő kár! Egy báró! Az is valami. Hehehe! Gyermekek! Hova üljünk ? Ide, ide! szól Tinike és a nyalka huszár­­főhadnagygyal szemben foglal helyet. Kristófot eszi a méreg. Most már igazán kezd paprika lenni! — Nem jobb volna oda ülni­? — koczkáztatja irigyen. — Miért ? — Ott nincs léghuzam__ — Maradjunk csak itt,­­ vág közbe a mama és ő is leül. Gróf Keglevich István Fenyő-Kosztolányi haltenyészdéje Barsmegyében. Vadregényes erdős hegyek közepette kissé kitá­guló völgyben a krassói vár előre tolt — s a köznép által zsiványtoronynak nevezett — őrtornya s a vígan csörgedező Felső-Zsitva kristálytiszta vize mellett, a természet elragadó pompájával vegyest igéző látványt nyújt a kis-tapolcsányi uradalomhoz tartozó halte­­nyészde , gyönyörűen berendezett tavai, csatornái, halász- és költő-hajlékaival. Hogy volna Magyarországon még oly hely, mely mesterséges haltenyésztésre, s par excellence a nemes haltenyésztésre, oly kiválóan alkalmas lenne, h­ogy a rendelkezésre álló tiszta és kellő fokú víz, mint rend­kívül előnyös horizontális projectio és bőségesen rendelkezésre álló egyéb segédeszközök tekintetében ? — az alig képzelhető. A Zsitva, egyik szerény mellékfolyója a Duná­nak, mely már Aranyos-Maróthnál a hegyi patak cha­­racterét elveszti és sárgás zavaros, lassan folyó róna­sági folyóvá változik, és elég csekély hőfokú arra nézve hogy a pisztráng benne már eredetileg is vígan te­­nyészszen. A természet itt a pisztráng-tenyésztésnek rend­kívüli előnyöket nyújt, melyeket a tulajdonos — gróf Keglevich István ur — akként használt föl, hogy egy mesterséges haltenyészdét csináltatott. A fenyő-kosztolányi haltenyészde létrehozására tett munkálatok 1876-ban vették kezdetüket. Ez évben készült el a zsiványtorony fölött egy kis költő-hajlék (Bruthütte), mintegy 80,000 petére berendezve és két tó 27­7 árterülettel.

Next