Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)

1885-05-09 / 56. szám

/ XIII-ik évfolyam. 56. szám. Szombat, 1885. május 9. Megjelelt hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért "Wess" nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, hotter kaszárnya-utczai kereskedésében, Pfinn Mskola-utczai kereskedésében, a lap kihordój­ánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik L­őrin­cz könyv­kereskedésében. Tz­ Id­é­s­erv minden postam­i­vata­lnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kicsit 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. —4------------------------------------------­Előfizetési éra/'s: " Egész évre........................8 frt. — kr.­­. Fél évre.............................4 frt. — kr. / Negyedévre........................2 frt. — kr. A „Nyílttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten, Hausenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Hausenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szer­­kesztőségében és Klökner Péter könyvkereske­­désében. Hirdetések Jelleymi szialitatiak. SZ.-FEHÉRVÁR, 1885. MÁJUS 9. A közös hadsereg gyalogsága részére városunkban építeni szándékolt kaszárnya tervezete — a kiküldött vegyes bizottságok által nagy részben felülvizsgálva lett, n­agy reménységünk lehet, hogy az itt-ott módo­sított tervezet ma­ holnap már a képviselő­­testület elé kerül. Lapunkban egy alkalommal kimutattuk már, hogy mily súlyos anyagi áldozatot fog tőlünk követelni emez építkezés. A kimuta­tást többen — természetesen azok, kik elő­szeretettel foglalkoznak a terv keresztül­vitelével — tévesnek mondották, s városunk polgármestere ígéretet is tett, hogy mielőtt az építés sorsa fölötti határozathozatalra kerülne a dolog, egy a valóságnak teljesen megfelelő s számszerű adatokkal bővelkedő emlékiratot fog összeállítani, s azt a bizott­sági tagok között tájékozás végett szét fogja oszlatni. Az emlékirat mindeddig nem jelent meg, de hiszszük, hogy polgármesterünk sza­vának ura leend és az ígért emlékiratot legközelebb már olvasni *^juk. A *7 iwi]/1 vet szől azért, hogy a felhő. -o érvekkel szem­ben polgárságunk meggyőződést szerezhessen a tiszta ” • - 'sodszor azért, hogy az, az yagi érdekeire ki­ható ügy lévén, eleve értesüljenek arról, vájjon mikor lesz tárgyalás alá bocsájtandó nehogy itt is úgy járjunk, mint akár­hányszor megtörtént már, hogy a leg­fontosabb ügyek az utolsó pillanatban vétet­tek föl a tárgysorozatba, vagyis akkor, mi­dőn már az ügy állásáról, az idő rövidsége miatt, ki sem szerezhetett bővebb tudomást. Az egyoldalú s kedvező színben feltüntetett ügy, ha még oly káros volt is a közügyre, keresztül ment, mert a bizottsági tagok tá­jékozatlanságuk miatt nem mertek sem hozzá­szólani, sem pedig ellentmondani.__________ A kaszárnyák építése rendesen oly sú­lyos anyagi áldozatba kerül, hogy a rende­zett anyagi viszonyok között levő városok is óvakodnak az ily módoni tőkebefektetés­től, de óvakodnak a nagy tőkével rendelkező magánszemélyek, sőt maga az állam is, és méltán, mert ha tiszta számítást vezetnek, lehetetlen reá nem jönni amaz óriási vesz­teségre, mi az ily vállalatokban a tőkebefek­tetésből származik. Nézzük csak a honvéd laktanya építési költség összegét. Az eddigi kimutatások sze­rint az építés a telek értékének beszámítása nélkül is 300.000 forintba került. Ennek évi 6% kamatja 18,000 frt, az épület évi fenn­tartása 2000 frtba fog kerülni, a legmérsé­keltebb számítás szerint (pedig már talán eddig is, di azára, hogy még nincs egy éve az átadásnak — több). A törlesztési 387* év alatt lesz a mi válásunk 20,000­­ frt, levonva ebből az á­ilam pucai sennkellc 25 évig fizetni kötelezett 13,164 "forintot (krajcrárokat, nem véve számításba), lesz az évi veszteségünk 6,836 frt, vagyis ennyit kell évenként reáfizetnünk, mely összeg a tőketörlesztéssel együtt, 4% kamattal szá­mítva, 387* év után, vagyis akkor, midőn az amortisatio végleg keresztül lesz vive, 626,539 frt 89 krra fog rúgni. Ez a számí­tás azonban csak akkor fog helyes lenni, ha az állam által 25 évre kötött szerződés a 25 év eltelte után is, vagyis mindaddig fenn fog tartatni, míg az építési költség összege amortisatio útján törlesztve nem lesz, mert ha a 25 év eltelte után a jelenleg fennálló szerződés mellőztetik, s az állam a megálla­­pított bérösszegek helyett csak hálapénzt fizet, akkor az évi veszteség, nemkülönben az amortisatiora fizetett összeg még nagyobb leend. Tegyük föl ugyanis, hogy az állam a hálópénzek czimén 25 év után fizetni fog (a legmagasabb számítást véve) 7,164 frtot," az amortisationális időből még fentmaradó 137* éven keresztül tehát az évi vesztesé­günk 12,836 frtot fog tenni, s igy a hon­védlaktanya s tiszti pavilion építési s fenn­tartási költsége 387­ év után körülbelül 734,693 frt 52 krra fog rúgni, vagyis más szóval ennyibe került az építés. Ez összeg legkevésbbé sem áll egyenes arányban a nyerendő haszonnal. De a felme­rült veszteséget sem áll már módunkban ellen­súlyozni, csakis figyelmeztetés akar lenni arra, hogy ismert anyagi helyzetünket, megfontolva cselekedjenek a bizottsági ta­gok - egyszersmind nehogy néhány ember u, O^^.ii­­y­e­l­ven­ is a, á­lkotíona tag részére építeni szándékolt laktanya építésére nézve érvényesülhessen, ajánljuk a kérdéses laktanya­ügy mielőbbi letárgyalását, mert ha sokáig halogatni fogják, megérjük azt, a­mit már egyszer megértünk, hogy felhasz­nálva az alkalmat, a kisebbség fog győzni. X. TÁRCZA. ÉGŐ SEBEK. BESZÉLY. SZIRONTAI (TÓTH) ARTÚRTÓL. (Folytatás.) 6. Az új házaspárt csakugyan egy külföldi fürdő­ben találjuk. Itt töltik a mézesheteket. Nagyon furcsa mézeshetek! Dénes testestől, lelkestől utálta nejét. Ha nincs a még mindig erős atyai hatalom, már rég elvált volna tőle, így azon­ban hódolni kellett a külszínnek. A házasság gyakran a pokol előcsarnoka. Leontinnak, a fürdőbe érkezve, legelső gondja volt egy érdekes szerelmi liaison után nézni. A mely felizgatja kedélyét. A tiltott érv a legnagyobb gyönyör. Dénes ritkán vetődött haza. Ekkor se azért, hogy nejénél tisztelegjen. E részről tehát nyugodt lehetett. Ezenkívül volt neki egy ügyes komornája, ki a köténye alá rejtett szerelmes levelek daczára is igen érzékeny hangon panaszkodott a világ romlott­sága ellen. Apácának készült, de hajlamai inkább a szabad élet felé vonzották. Fiatalabb korában virág­árusnő volt a budapesti korzón, később egy ismert politikai nagyság védszárnyai alatt kitanult bába lón, jelenleg pedig Leontin valóságos belső titkos tanácsosa. A szép és ledér hölgyeknek mindig akad egy két olyan titkuk, mely e közmondást látszik igazolni: Hallgatni — arany! Persze ez alatt való­ságos csengő aranyok értendők. Mindössze is Leontin „csak“ férjét csalta meg. Ez pedig bizonyos körülmények közt jogosult (?) Kibontakozás ama szűk és kényelmetlen kötelékből, melyben az oltáreskü fogva tartja a becsületet. Ámde a­mi a nőnek elvet nyújt, az szentesíti a házasság­törést. (? ?) Az „Öld meg őt!“ csak a természet torz kiáltása. Ki venné komolyan ? Leontin legalább­­ nem. Az ő Madonnája — Cincinnia, a kicsapongás, istennője. Ehhez imádkozik, mint hajdan a szőlőfürtös szatirok Venushoz . . . Vájjon ki merészelné őt szenvedélyeiben meg­gátolni ? Senki. Hacsak saját lelkiismerete nem. Ez pedig nem volt: rég eladta az ördögnek. Valóban nevetséges! A házasságtörést elitélik. Hát bűn az, mit Isten oltott belénk ? (???) Hisz a fogalmak viszonlagos értelmezésében is meg lehet találni a tiszta öntudatot. Minden az ösztön kikép­zésétől függ. Nero például tapsolt az égő Romához . . . Leontin egyébiránt csak azt folytatta, mit leányka korában elkezdett. Az éden, mely szövetsé­get köt a kárhozattal. Az erkölcstant megveti. Bizo­nyos feltétek alatt, mint egykor a bűnöktöli papi feloldozást, az erényt is áruba lehet bocsátani. Egye­dül a mód különböző. Itt a zabolátlan kéjvágy, amott az éhes gyomor. Mind a kettő undorító. De volt e Leontinban elég tisztesség ezt meg­érteni ? Mondjuk ki nyíltan, hogy — nem! Százezreket elnyelő apró szeszélyek, az érzékies álmok fajtalan megvalósítása, bíborkötésű szellemi trágárságok, egy közönséges utcai nő illemtani jár­tassága, szívtelenség és hiú szenvelgés párosulva könnyelműséggel: ezek képezték Leontin jellemének jegesdarabjait. Egy pillanatig se habozott volna a Mediciekhez hasonlóan saját gyalázatát megörökíteni. Dénes házasélete fölé sötét fellegek tornyosul­tak. Bár kevésbé volt oka szerencsétlenségének, mégis gyámoltalanságában meglakolt az apák bűne. Nem ismerte a családi élet egyszerű, de magasztos örömeit. Egy modern Messalina csimpészkedett nya­kába, kinek bűzös csókjai fekélyeket sarjadzanak. Nősülése óta fokozott rajongással gondolt vissza első szerelmére. Minő idill ábrándok! Az a szeplőtlen angyalarc egyre üldözte. Nessus ruhája égette testét. A kétségbeesés viharában mindig közelebb jutott az örvényhez. Hogyan is lehetett oly esztelen! Egy­­ csillagot taposni el, hogy gyönyörködjék a parázs­­­­ban, melynek rendeltetése hamuvá lenni, így porlik szét a hatalom, gazdagság, minden, de minden! Végre kifáradt. Fásult egykedvűséggel tűrte sorsát. Tehetetlen szemlélője jön saját végromlásá­nak. Sorvadozott, mielőtt élt volna. Pedig élhetett volna: egyedül tőle függött. Hanem hát a családi szégyen, az apai átok ... a koldusbot! Mit nyert cserébe értük ? Semmit. Bor, szerencsejáték, megfize­tett szerelem: ezek csak növelték a katasztrófát. Az örvénytől nincs többé visszalépés, egyedüli menedéke a­­ halál . . . A halál! E szótól iszonyodott Dénes. Mint a tolvaj bujkált előle. Minden óraütésre összerezzent. Ismét közelebb! Hogyan fog leszámolni az utosó na­pon ? Megtartotta e hűségesküjét ? Mit fog felelni az örök biró előtt ? Rettentő bünhödés. Jeligéje : Keresd az asszonyt! (Folyt. köv.) a vaáli járásbíróság áthelyezésének KÉRDÉSÉHEZ. (Helyreigazítás és zárszó.) Nem örömest szólalok föl újból — de min­denesetre utoljára — ez ügyben, a melynek ér­ BOLDOGSÁG. (Rajz.) A varróasztal mellett ült. Arczának gyengéd teintje hajnalszint játszik; nagy beszélő fekete sze­mei, melyekben egész világ rejlik, a munkára irá­­nyozvák, látszólag mélyen elmerülve. Pedig nincs egyedül; herczig kis „bakfishh“ a legszebb rózsa­bimbó, melyet csak képzelni lehet van mellette; jobban mondva még nem is bimbó, csak bimbócska, pajkos barna szemeit élénk villogással veti a szőke fiatal­emberre, ki elragadtatással szemléli a bájos képet. A társalgás már több perc­ óta szünetel, mind­egyik érzi, hogy pillanatig át kell magát engednie édes gondolatoknak. Miről beszélgethettek ? Arról, a­mi a szerelem után az ifjúság legkedvenczebb be­szédtárgya a boldogságról. Hiszen a szerelem csak ideális természeteket képes lelkesíteni, az ő isteni ihletének köszönhetjük, az istentől magasztosan megáldott mesterek örök, halhatatlan alkotásait. De a boldogság álma nem is szorul a költői fugalomra. A szerelemről még nem álmodik a fejletlen gyer­mek, már nem álmodik a fáradt aggastyán — de a boldogság regéje már a gyengéd emberi bimbónak képzeletét tölti el, és még legszebb reményét képezi a fáradt vándornak, ki a boldogság kilátásával vo­nul be azon birodalomba, hol az örök remény, a feltámadás reménye zöldes. Az örök, elolthatlan vágynak sajátságos vonása vonul végig az emberiségen, pedig a boldogság mindenki számára tartalmazza a legszebb adományo­kat, mindenki számára elérhető, és a szép álmot a boldogságról álmodhatja mindenki a napok végéig. Ez a boldogság foglalkoztatta a fiatal lényeket, kik meghitten ültek együtt a barátságos szobában, és ez ejtette gondolkozóba a szép, feketeszemű leányt, és a szőke ifjút, csak a kis pajkos gyermek nézett mo­solyogva hol az egyikre, hol a másikra. „Mondja csak meg barátom, mit ért tulajdon­­kép boldogság alatt ?“ kérdezte volt a leányka. És az ifjú elmondá mindazt a­mit a bölcsészeti előadásokon tanult, a­mit szép könyvekben olvasott, elmondta hogyan magyarázták azt az egyes bölcsek különféle felfogással, hogy Sokrates szerint csak az boldog, kinek szükségei nincsenek, de azt is hozzá­tette, hogy ő a nézetet nem osztja, mert ha a bol­dogság alatt nem negatív, hanem pozitív fogalmat értünk, épen ellenkező meggyőződésre jutunk. El­mondta továbbá mikép némelyek az egyedüli bol­dogságot e földön csakis a remélhetésben találják; elmondta a különböző regéket a melyet a költők a boldogságról alkottak, és melynek az alapeszméje az, hogy senki sem lehet boldog a földön stb. A leányka mindezt nagy figyelemmel hallgatta, és végre komolyan mondá: „Ez mind igen szép és tanulságos, de én azt szeretném tudni, hogy ön mit tart boldogságnak ?* Az ifjú zavarba jött. Mondhatta volna neki, lehet, hogy én nem tudom jól kifejezni mit értek a boldogság alatt, de ha kimondhatnám azt a mit szeretnék, és ha ugyanazt mondanád nekem, akkor semleges részét e lapok 47-dik számában kimerítet­tem,­­ melyet a nyilvánosság előtt továbbra is fe­szegetni akarni, visszaélés volna a szerkesztőség és a publikum türelmével. Bicskei replikájának azon részét, a­melyben érveléseimet és állításaimat meg­­c­áfolni akarja, bátran hagyhatom válasz nélkül, a t. olvasókra bízván a fölhozottak helyességének elbírálását. Sőt még azon egyetlen alapos és nagy­­fontosságú útbaigazítást is, hogy t. i. Bicskéről Fe­hérvárra, a megye székhelyére, az új vasúton nem Komárom megyén át, hanem Pest megyén keresz­tül via Kelenföld kell elmenni, mint megérdem­lőtt leczkót nyugodtan elviselhettem volna. — Ami pedig a vaáli hivatalhelyiségek állapotát illeti, melyet „minden hozzá értő ember botrányosnak fog találni,“ erre nézve már első czikkemből tudhatja mindenki, hogy ezen hivatalhelyiségek a vaáli járás­­bird és a fehérvári törvényszéki elnök tervei szerint készültek, és hogy két év előtt, midőn e helyiségek megbővítése köretett, a volt törvényszéki elnök a minisztériumnál azon jelentést tette, hogy a kibő­vítés nem épen szükséges. — Nincs tehát okunk e „botrányos állapot“ felelőssége ellen tiltakoznunk, mert mindenki tudja, hogy ezen felelősség minket nem terhelhet. Ha mindazáltal „Bicskei“ utolsó czikkére, melyet e lapok 53. számában közölt, válaszolok, te­szem csak azért, hogy az abban foglalt, a vaáli uradalomra vonatkozó valótlan állítá­­sokat is­u­t­á­r­o­z a 11 m­ -k­assza utasítsam. Csodálkoznom kell, hogy czikkező, aki repliká­jának kezdetén annyi elismeréssel van ellenfelének tisztességes fegyvere iránt, maga oly kevésbé kényes fegyvereinek megválasztásában. Én legalább nem tarthatom a nemesebb férfiassággal összeegyezhetőnek, ha valaki — még­hozzá álnév alatt — a nyilvá­nosság terén másnak valótlan dolgokat vet szemére, amint ezt „Bicskei“ tette, midőn a vaáli uradalmat azzal vádolja, hogy az érdektelen sze­rénység maszkja alatt az ingyenes bírósági helyisé­get busásan megveszi a szegény hivatalnokokon drága lakások és kertföldek bérbeadása és egyes tisztviselő szorultságának kihasználása által, amihez

Next