Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)
1885-05-09 / 56. szám
/ XIII-ik évfolyam. 56. szám. Szombat, 1885. május 9. Megjelelt hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, bognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért "Wess" nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, hotter kaszárnya-utczai kereskedésében, Pfinn Mskola-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. Tz Idéserv minden postamivatalnál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kicsit 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. —4------------------------------------------Előfizetési éra/'s: " Egész évre........................8 frt. — kr.. Fél évre.............................4 frt. — kr. / Negyedévre........................2 frt. — kr. A „Nyílttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten, Hausenstein irodájában, Goldberger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Hausenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társánál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szerkesztőségében és Klökner Péter könyvkereskedésében. Hirdetések Jelleymi szialitatiak. SZ.-FEHÉRVÁR, 1885. MÁJUS 9. A közös hadsereg gyalogsága részére városunkban építeni szándékolt kaszárnya tervezete — a kiküldött vegyes bizottságok által nagy részben felülvizsgálva lett, nagy reménységünk lehet, hogy az itt-ott módosított tervezet ma holnap már a képviselőtestület elé kerül. Lapunkban egy alkalommal kimutattuk már, hogy mily súlyos anyagi áldozatot fog tőlünk követelni emez építkezés. A kimutatást többen — természetesen azok, kik előszeretettel foglalkoznak a terv keresztülvitelével — tévesnek mondották, s városunk polgármestere ígéretet is tett, hogy mielőtt az építés sorsa fölötti határozathozatalra kerülne a dolog, egy a valóságnak teljesen megfelelő s számszerű adatokkal bővelkedő emlékiratot fog összeállítani, s azt a bizottsági tagok között tájékozás végett szét fogja oszlatni. Az emlékirat mindeddig nem jelent meg, de hiszszük, hogy polgármesterünk szavának ura leend és az ígért emlékiratot legközelebb már olvasni *^juk. A *7 iwi]/1 vet szől azért, hogy a felhő. -o érvekkel szemben polgárságunk meggyőződést szerezhessen a tiszta ” • - 'sodszor azért, hogy az, az yagi érdekeire kiható ügy lévén, eleve értesüljenek arról, vájjon mikor lesz tárgyalás alá bocsájtandó nehogy itt is úgy járjunk, mint akárhányszor megtörtént már, hogy a legfontosabb ügyek az utolsó pillanatban vétettek föl a tárgysorozatba, vagyis akkor, midőn már az ügy állásáról, az idő rövidsége miatt, ki sem szerezhetett bővebb tudomást. Az egyoldalú s kedvező színben feltüntetett ügy, ha még oly káros volt is a közügyre, keresztül ment, mert a bizottsági tagok tájékozatlanságuk miatt nem mertek sem hozzászólani, sem pedig ellentmondani.__________ A kaszárnyák építése rendesen oly súlyos anyagi áldozatba kerül, hogy a rendezett anyagi viszonyok között levő városok is óvakodnak az ily módoni tőkebefektetéstől, de óvakodnak a nagy tőkével rendelkező magánszemélyek, sőt maga az állam is, és méltán, mert ha tiszta számítást vezetnek, lehetetlen reá nem jönni amaz óriási veszteségre, mi az ily vállalatokban a tőkebefektetésből származik. Nézzük csak a honvéd laktanya építési költség összegét. Az eddigi kimutatások szerint az építés a telek értékének beszámítása nélkül is 300.000 forintba került. Ennek évi 6% kamatja 18,000 frt, az épület évi fenntartása 2000 frtba fog kerülni, a legmérsékeltebb számítás szerint (pedig már talán eddig is, di azára, hogy még nincs egy éve az átadásnak — több). A törlesztési 387* év alatt lesz a mi válásunk 20,000 frt, levonva ebből az áilam pucai sennkellc 25 évig fizetni kötelezett 13,164 "forintot (krajcrárokat, nem véve számításba), lesz az évi veszteségünk 6,836 frt, vagyis ennyit kell évenként reáfizetnünk, mely összeg a tőketörlesztéssel együtt, 4% kamattal számítva, 387* év után, vagyis akkor, midőn az amortisatio végleg keresztül lesz vive, 626,539 frt 89 krra fog rúgni. Ez a számítás azonban csak akkor fog helyes lenni, ha az állam által 25 évre kötött szerződés a 25 év eltelte után is, vagyis mindaddig fenn fog tartatni, míg az építési költség összege amortisatio útján törlesztve nem lesz, mert ha a 25 év eltelte után a jelenleg fennálló szerződés mellőztetik, s az állam a megállapított bérösszegek helyett csak hálapénzt fizet, akkor az évi veszteség, nemkülönben az amortisatiora fizetett összeg még nagyobb leend. Tegyük föl ugyanis, hogy az állam a hálópénzek czimén 25 év után fizetni fog (a legmagasabb számítást véve) 7,164 frtot," az amortisationális időből még fentmaradó 137* éven keresztül tehát az évi veszteségünk 12,836 frtot fog tenni, s igy a honvédlaktanya s tiszti pavilion építési s fenntartási költsége 387 év után körülbelül 734,693 frt 52 krra fog rúgni, vagyis más szóval ennyibe került az építés. Ez összeg legkevésbbé sem áll egyenes arányban a nyerendő haszonnal. De a felmerült veszteséget sem áll már módunkban ellensúlyozni, csakis figyelmeztetés akar lenni arra, hogy ismert anyagi helyzetünket, megfontolva cselekedjenek a bizottsági tagok - egyszersmind nehogy néhány ember u, O^^.iiyelven is a, álkotíona tag részére építeni szándékolt laktanya építésére nézve érvényesülhessen, ajánljuk a kérdéses laktanyaügy mielőbbi letárgyalását, mert ha sokáig halogatni fogják, megérjük azt, amit már egyszer megértünk, hogy felhasználva az alkalmat, a kisebbség fog győzni. X. TÁRCZA. ÉGŐ SEBEK. BESZÉLY. SZIRONTAI (TÓTH) ARTÚRTÓL. (Folytatás.) 6. Az új házaspárt csakugyan egy külföldi fürdőben találjuk. Itt töltik a mézesheteket. Nagyon furcsa mézeshetek! Dénes testestől, lelkestől utálta nejét. Ha nincs a még mindig erős atyai hatalom, már rég elvált volna tőle, így azonban hódolni kellett a külszínnek. A házasság gyakran a pokol előcsarnoka. Leontinnak, a fürdőbe érkezve, legelső gondja volt egy érdekes szerelmi liaison után nézni. A mely felizgatja kedélyét. A tiltott érv a legnagyobb gyönyör. Dénes ritkán vetődött haza. Ekkor se azért, hogy nejénél tisztelegjen. E részről tehát nyugodt lehetett. Ezenkívül volt neki egy ügyes komornája, ki a köténye alá rejtett szerelmes levelek daczára is igen érzékeny hangon panaszkodott a világ romlottsága ellen. Apácának készült, de hajlamai inkább a szabad élet felé vonzották. Fiatalabb korában virágárusnő volt a budapesti korzón, később egy ismert politikai nagyság védszárnyai alatt kitanult bába lón, jelenleg pedig Leontin valóságos belső titkos tanácsosa. A szép és ledér hölgyeknek mindig akad egy két olyan titkuk, mely e közmondást látszik igazolni: Hallgatni — arany! Persze ez alatt valóságos csengő aranyok értendők. Mindössze is Leontin „csak“ férjét csalta meg. Ez pedig bizonyos körülmények közt jogosult (?) Kibontakozás ama szűk és kényelmetlen kötelékből, melyben az oltáreskü fogva tartja a becsületet. Ámde ami a nőnek elvet nyújt, az szentesíti a házasságtörést. (? ?) Az „Öld meg őt!“ csak a természet torz kiáltása. Ki venné komolyan ? Leontin legalább nem. Az ő Madonnája — Cincinnia, a kicsapongás, istennője. Ehhez imádkozik, mint hajdan a szőlőfürtös szatirok Venushoz . . . Vájjon ki merészelné őt szenvedélyeiben meggátolni ? Senki. Hacsak saját lelkiismerete nem. Ez pedig nem volt: rég eladta az ördögnek. Valóban nevetséges! A házasságtörést elitélik. Hát bűn az, mit Isten oltott belénk ? (???) Hisz a fogalmak viszonlagos értelmezésében is meg lehet találni a tiszta öntudatot. Minden az ösztön kiképzésétől függ. Nero például tapsolt az égő Romához . . . Leontin egyébiránt csak azt folytatta, mit leányka korában elkezdett. Az éden, mely szövetséget köt a kárhozattal. Az erkölcstant megveti. Bizonyos feltétek alatt, mint egykor a bűnöktöli papi feloldozást, az erényt is áruba lehet bocsátani. Egyedül a mód különböző. Itt a zabolátlan kéjvágy, amott az éhes gyomor. Mind a kettő undorító. De volt e Leontinban elég tisztesség ezt megérteni ? Mondjuk ki nyíltan, hogy — nem! Százezreket elnyelő apró szeszélyek, az érzékies álmok fajtalan megvalósítása, bíborkötésű szellemi trágárságok, egy közönséges utcai nő illemtani jártassága, szívtelenség és hiú szenvelgés párosulva könnyelműséggel: ezek képezték Leontin jellemének jegesdarabjait. Egy pillanatig se habozott volna a Mediciekhez hasonlóan saját gyalázatát megörökíteni. Dénes házasélete fölé sötét fellegek tornyosultak. Bár kevésbé volt oka szerencsétlenségének, mégis gyámoltalanságában meglakolt az apák bűne. Nem ismerte a családi élet egyszerű, de magasztos örömeit. Egy modern Messalina csimpészkedett nyakába, kinek bűzös csókjai fekélyeket sarjadzanak. Nősülése óta fokozott rajongással gondolt vissza első szerelmére. Minő idill ábrándok! Az a szeplőtlen angyalarc egyre üldözte. Nessus ruhája égette testét. A kétségbeesés viharában mindig közelebb jutott az örvényhez. Hogyan is lehetett oly esztelen! Egy csillagot taposni el, hogy gyönyörködjék a parázsban, melynek rendeltetése hamuvá lenni, így porlik szét a hatalom, gazdagság, minden, de minden! Végre kifáradt. Fásult egykedvűséggel tűrte sorsát. Tehetetlen szemlélője jön saját végromlásának. Sorvadozott, mielőtt élt volna. Pedig élhetett volna: egyedül tőle függött. Hanem hát a családi szégyen, az apai átok ... a koldusbot! Mit nyert cserébe értük ? Semmit. Bor, szerencsejáték, megfizetett szerelem: ezek csak növelték a katasztrófát. Az örvénytől nincs többé visszalépés, egyedüli menedéke a halál . . . A halál! E szótól iszonyodott Dénes. Mint a tolvaj bujkált előle. Minden óraütésre összerezzent. Ismét közelebb! Hogyan fog leszámolni az utosó napon ? Megtartotta e hűségesküjét ? Mit fog felelni az örök biró előtt ? Rettentő bünhödés. Jeligéje : Keresd az asszonyt! (Folyt. köv.) a vaáli járásbíróság áthelyezésének KÉRDÉSÉHEZ. (Helyreigazítás és zárszó.) Nem örömest szólalok föl újból — de mindenesetre utoljára — ez ügyben, a melynek ér BOLDOGSÁG. (Rajz.) A varróasztal mellett ült. Arczának gyengéd teintje hajnalszint játszik; nagy beszélő fekete szemei, melyekben egész világ rejlik, a munkára irányozvák, látszólag mélyen elmerülve. Pedig nincs egyedül; herczig kis „bakfishh“ a legszebb rózsabimbó, melyet csak képzelni lehet van mellette; jobban mondva még nem is bimbó, csak bimbócska, pajkos barna szemeit élénk villogással veti a szőke fiatalemberre, ki elragadtatással szemléli a bájos képet. A társalgás már több perc óta szünetel, mindegyik érzi, hogy pillanatig át kell magát engednie édes gondolatoknak. Miről beszélgethettek ? Arról, ami a szerelem után az ifjúság legkedvenczebb beszédtárgya a boldogságról. Hiszen a szerelem csak ideális természeteket képes lelkesíteni, az ő isteni ihletének köszönhetjük, az istentől magasztosan megáldott mesterek örök, halhatatlan alkotásait. De a boldogság álma nem is szorul a költői fugalomra. A szerelemről még nem álmodik a fejletlen gyermek, már nem álmodik a fáradt aggastyán — de a boldogság regéje már a gyengéd emberi bimbónak képzeletét tölti el, és még legszebb reményét képezi a fáradt vándornak, ki a boldogság kilátásával vonul be azon birodalomba, hol az örök remény, a feltámadás reménye zöldes. Az örök, elolthatlan vágynak sajátságos vonása vonul végig az emberiségen, pedig a boldogság mindenki számára tartalmazza a legszebb adományokat, mindenki számára elérhető, és a szép álmot a boldogságról álmodhatja mindenki a napok végéig. Ez a boldogság foglalkoztatta a fiatal lényeket, kik meghitten ültek együtt a barátságos szobában, és ez ejtette gondolkozóba a szép, feketeszemű leányt, és a szőke ifjút, csak a kis pajkos gyermek nézett mosolyogva hol az egyikre, hol a másikra. „Mondja csak meg barátom, mit ért tulajdonkép boldogság alatt ?“ kérdezte volt a leányka. És az ifjú elmondá mindazt amit a bölcsészeti előadásokon tanult, amit szép könyvekben olvasott, elmondta hogyan magyarázták azt az egyes bölcsek különféle felfogással, hogy Sokrates szerint csak az boldog, kinek szükségei nincsenek, de azt is hozzátette, hogy ő a nézetet nem osztja, mert ha a boldogság alatt nem negatív, hanem pozitív fogalmat értünk, épen ellenkező meggyőződésre jutunk. Elmondta továbbá mikép némelyek az egyedüli boldogságot e földön csakis a remélhetésben találják; elmondta a különböző regéket a melyet a költők a boldogságról alkottak, és melynek az alapeszméje az, hogy senki sem lehet boldog a földön stb. A leányka mindezt nagy figyelemmel hallgatta, és végre komolyan mondá: „Ez mind igen szép és tanulságos, de én azt szeretném tudni, hogy ön mit tart boldogságnak ?* Az ifjú zavarba jött. Mondhatta volna neki, lehet, hogy én nem tudom jól kifejezni mit értek a boldogság alatt, de ha kimondhatnám azt a mit szeretnék, és ha ugyanazt mondanád nekem, akkor semleges részét e lapok 47-dik számában kimerítettem, melyet a nyilvánosság előtt továbbra is feszegetni akarni, visszaélés volna a szerkesztőség és a publikum türelmével. Bicskei replikájának azon részét, amelyben érveléseimet és állításaimat megcáfolni akarja, bátran hagyhatom válasz nélkül, a t. olvasókra bízván a fölhozottak helyességének elbírálását. Sőt még azon egyetlen alapos és nagyfontosságú útbaigazítást is, hogy t. i. Bicskéről Fehérvárra, a megye székhelyére, az új vasúton nem Komárom megyén át, hanem Pest megyén keresztül via Kelenföld kell elmenni, mint megérdemlőtt leczkót nyugodtan elviselhettem volna. — Ami pedig a vaáli hivatalhelyiségek állapotát illeti, melyet „minden hozzá értő ember botrányosnak fog találni,“ erre nézve már első czikkemből tudhatja mindenki, hogy ezen hivatalhelyiségek a vaáli járásbird és a fehérvári törvényszéki elnök tervei szerint készültek, és hogy két év előtt, midőn e helyiségek megbővítése köretett, a volt törvényszéki elnök a minisztériumnál azon jelentést tette, hogy a kibővítés nem épen szükséges. — Nincs tehát okunk e „botrányos állapot“ felelőssége ellen tiltakoznunk, mert mindenki tudja, hogy ezen felelősség minket nem terhelhet. Ha mindazáltal „Bicskei“ utolsó czikkére, melyet e lapok 53. számában közölt, válaszolok, teszem csak azért, hogy az abban foglalt, a vaáli uradalomra vonatkozó valótlan állításokat isutároz a 11 m -kassza utasítsam. Csodálkoznom kell, hogy czikkező, aki replikájának kezdetén annyi elismeréssel van ellenfelének tisztességes fegyvere iránt, maga oly kevésbé kényes fegyvereinek megválasztásában. Én legalább nem tarthatom a nemesebb férfiassággal összeegyezhetőnek, ha valaki — méghozzá álnév alatt — a nyilvánosság terén másnak valótlan dolgokat vet szemére, amint ezt „Bicskei“ tette, midőn a vaáli uradalmat azzal vádolja, hogy az érdektelen szerénység maszkja alatt az ingyenes bírósági helyiséget busásan megveszi a szegény hivatalnokokon drága lakások és kertföldek bérbeadása és egyes tisztviselő szorultságának kihasználása által, amihez