Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)

1885-11-21 / 140. szám

XIII-ik évfolyam. • 140. szám. Z­ombat, 1885. november 21. Megjelen hetenként hár­omszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros,­­bognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért TTT Teisas nádor-utczai dohány­ tőzsdéjében, IRotter kaszárnya-utczai kereskedésében, B’&hxl bkcia-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók.­­ I TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI ZÖZLD: Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyv­kereskedésében. *VId.éls:en minden posta,IbJ.-va.ta,lrLál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívü­l 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. J___________________________________L­E15 fi­zetést : Egész évre...................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre...................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy tér 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak­­ Budapesten: Hausenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, Molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsien: Hausenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szer­kesztőségében és Klökner Péter könyvkereskny dögében. Nordfin­sek Safispsas ajántttatnaki ! ! HOVÁ építsük a reáliskolát? (V. czikk.) Lesznek bizonyára olyanok is, kik in­kább óhajtanák azt, ha az öreg­ utczára ve­zető út keleti oldalán elterülő vásártér be­­fásittatnék oly módon, hogy e tér egyszer­smind vásártérül is szolgáljon. Ily irányú rendezés ellen sem lehetne kifogás, de midőn a város kénytelen építeni, midőn arról van szó, hogy 20 — 30 ezer forint költséggel volna kénytelen egy építkezésre alkalmas területet megszerezni,­­ akkor a mai vi­szonyok között a város közönségét képviselő testület helyesebben nem járhat el, mintha minden habozás, minden tétovázás nélkül kimondja, hogy ez alkalomból a vásártéren már megkezdett rendezés befejezéséül az öreg­ utczára vezető vásártéri út keleti olda­lára egy házsort tervez; megkezdi ott az építkezést az uj reáliskola oda építésével, teljesen szabályos alakot ad a Zichy-liget határvonalainak s ekként a már befásított Zichy-ligettel összhangba nem hozható keleti oldalt egy házsorral a nyugatitól elválaszt­ván, — a keleti oldalon üresen maradó mintegy 15 katasztrális holdnyi vásárteret keletről nyugatra és délről északra vezetett párhuzamos fasorokkal ülteti be és rendezi. Ily alakban látjuk mi a vásártért rendezve. Képzeljük most már, hogy a Zichy-liget a keleti részen is a nyugatihoz hasonló ház­sorral határoltatik s e tágas gyönyörű háromszög a szent­háromság szobor és Kari­féle ház között létező széles úttal, továbbá a Zichy-liget észak-keleti sarkánál összeköt­tetésbe hozatik egy a „fehérló“ czímű ven­déglő felé irányított széles utcza által az új házsor mögött elterülő mintegy 15 katasz­trális hold fákkal beültetett szabadtérrel! Bizonyára oly meglepően szép alakot nyerne e városrész, hogy méltán irigyelné azt tő­lünk bármely leghaladottabb város is. E terv egyszerű és olcsó, nincsen vele koc­káztatva az országos vásárok érdeke; a közegesség érdekében egy hatalmas lépés volna ez előre, mert a fennmaradó nagy vásártér befásítása által megszabadulna a nádor-utcza és belváros az északi szelek által oda hajtott portengertől s egyszersmind nyerne általa az egész város közönsége; mert joggal elmondhatnók, hol van legalább egy helye Székesfehérvárnak, hogy nyári na­pokon és estvéken üdülést keresve m ilyent találunk is. Szóba hozatott még a kórház-utczában fekvő Galambos-féle telek is,­­ de azt gon­doljuk, hogy városunk nem rendelkezik oly sok nagyobb szabású és a város szépítésére alkalmas épülettel, hogy az új reáliskolát a kórház-utcza oly pontjára építse, hol az kérdőjelként egyedül állana a­nélkül, hogy remélni lehetne, miszerint nagyobb szabású épületek a jövőben ott épülni fognak. Székesfehérvár, 1885. november 20. X. Y. TARCZA: AZ ARCZKÉPEK MESÉJE. — ELBESZÉLÉS. — Irta : Fidelis. (Folytatás.) — Mielőtt uj állásomat elfoglaltam, egy-két napot Pesten töltöttem, mert csak azon át lehetett Erdődre jutni. Azután ki is akartam egy kissé pihenni a tanulás fáradalmait. — Alig voltam egy­néhány napig Pesten, már­is sokat hallottam beszélni egy gazdag angol, lord Stowne nejéről, ki bámulatos fényt és pompát fejt ki. Szalonjában minden este a legjelesebb nevek viselői voltak láthatók. Bálokban, ünnepélyeken kitűnt szemkápráztató ruházata és ékszerei által. Fogata, melyen mindennap végig szokott hajtatni a Sugár-uton, a közbeszéd tárgya volt. Két fehér penny lovának szerszáma tisztán arannyal és drága kövekkel volt ékesitve; hintó­­jának kerekei bronzból állottak, drágakő ékítmények­­kel oly gazdagon kirakva, hogy minden nap száz meg száz bámulója akadt. Ha ruhájáról, fogatáról sokat beszéltek, még többet beszéltek hiúságáról, kaczérságáról. Ott sétáltam egy nap barátaimmal a Váczi utczában, midőn az egyik egy fényképész kirakata előtt figyelmeztetett egy női arcképre. Nézd meg jól Kálmán barátom ezen képet, mondá, ez itt azon angol lord neje, kiről most úgy folyik a szóbeszéd. — Alig pillantottam rá, megismertem. Irén képe volt. Ott ült fogatán, a­mint penny lovait hajtja, pajzán mosolylyal ajakán. Valami szédülés fogott el és barátaim is kérdezték, hogy mi az oka, hogy oly hirtelen sápadt lettem. Rosszul érzem magamat, felelem, és ezen kifogással elváltam tőlük. Azután oda mentem a fényképész műtermébe és megvettem az arczképet. Oda tettem a két előbbi mellé, hadd bírjam Irén élettörténetét képekben. Látod barátom e képet, látod mily kaczéran mosolyog ajka, olyan mint egy vil­i, mely a tapasztalatlan utast becsalja a hínárba. Hiába akar menekülni, vonzza valami ellenállhatlanul, észkábitóan. . . . — A negyedik arckép meséje még szomorúbb. — Három éve múlhatott, hogy Erdődön a körorvosi állást elfoglaltam. Ekkor történt, hogy a lapok azt a feltűnést keltő hírt hozták, hogy lord Stowne neje, ki Budapesten oly nagy szerepet játszott, miután vagyonának legnagyobb részét ruházatokra és mu­latságokra eltékozolta, férjétől megszökött. A hirt közönnyel fogadtam mert a hosszú idő lefolytéval szivem már kezdett elfásulni minden iránt. Nem törődtem én már semmivel, szivemből kihalt az érzés. Nem csoda, hisz annyit tűrt, szenvedett. — Lord Stowne nejének köröztetése országszerte elren­deltetett. Ennyire jutott az én Irénem, kit úgy bál­ványoztam, szerettem. Ott kellett arczképét látnom a „Rendőri Közlöny“-ben, oda helyezve országos csavargók és gyilkosok közé. Három arczképem már van Iréntől, gondolom magamban, elteszem ezt hozzá negyedikül. Hadd lássam őt ne csak mint angyalt, hanem mint ördögöt is. . . . — A múlt éve történt, éppen karácson előtt való nap volt. A levélhordó egy gyűrött, kopott levelet hozott számomra, melyen reszkető kézzel volt a czimem írva. A postabélyeg azt mutatta, hogy a levél örményesen lett feladva. Kíváncsian bontottam fel és benne ezen sorok állottak. Olvasd el te magad barátom, mert engem minden szava tőrként szúr. A levélben a következő sorok voltak írva: „Szeretett, egyetlen Kálmánom! Tudom, hogy e megszólítást más esetben visszautasítaná, de remény­­em, hogy egy haldoklóval szemben ezt nem fogja tenni. Itt fekszem egy nyomorult szalmazsákon, jéghideg szobában, a láz gyötri testemet. Óráim meg vannak számlálva. Nincs érdekemben hazudni, hisz nemsokára Isten itélőszéke előtt fogok állani. — Hosszú idő, mióta egymással utoljára beszéltünk. Azóta meglátogatott az Isten csapásaival. Minek meséljem én el az egész történetet, bizonyára úgy is tudja. Csak arra kérem, azért könyörgöm, ne ítéljen el. Igaz, nagy bűnt követtem el, mikor önt elhagytam, de meg is büntetett érte a sors, úgy a­hogy egy bűnöst csak sújtani lehet. — Ne kárhoz­tassa tettemet, és arra kérem, nem voltam észnél, elcsábított a pénz, a fény, a gazdagság. Költöttem, mulattam őrületesen, észbódítón. Későn tértem ma­gamhoz. Későn láttam be, hogy olyannak nyújtot­tam kezemet, kinek szerelme múlékony, mint a futó tűz. Későn láttam be, hogy mily hűtlenül hagytam el, feldúlva az ön és az én boldogságomat. Későn ismertem fel, hogy mily igazak utolsó levelének ama sorai. Megérem én azt az időt, visszasírsz még en­­gemet. Mondom, későn jöttem észhez. Késő volt bá­natom, megtérésem. Szüleim is meghaltak időközben és én ott hagytam őt, kit sohasem szerettem, meg­szöktem tőle. — Sok fáradalom között, éhséget, szomjat, hideget, meleget tűrve, erdőségekben és pusztákon barangolva, testben és lélekben megtörve kerestem fel önt, hogy bocsánatot kérjek. — Nem bánom, ha agyon is tapos, csak ez egy szót mondja: megbocsátok. Valahogy elbírtam jutni Ürményesig. Nem ismertek meg, hisz olyan vagyok, mint a leg­utolsó koldus. A korcsmáros szánakozva befogadott egy jéghideg üres kamrába, hol félig élve, félig halva, láztól gyötörve, reszkető kezekkel írom e sorokat. — Egy kérésem van még ez életben. Jöjjön el hozzám, oh hadd lássam még, mielőtt meghalnék. Ha még egyszer láthatnám, ha még kiengesztelhet­ném azt az angyali szivet, melyet úgy megsértettem, melynek annyi fájdalmat okoztam: oh mily boldog volnék ! mily nyugodtan hajtanám le fejemet örök nyugalomra! Kezem reszket, fejem szédül, testemet láz gyötri. Nem birom tovább. Siessen, arra kérem, hadd kérhessen utoljára bocsánatot, ki úgy meg­sértette ! Irén.* (Vége köv.) MEG KELL HÁZASODNOM.*­ Irta : Thewrewk István. (Folytatás és vége.) Pedig nekem is jól esnék már másodmagammal üldögélni, szép kis feleséggel. Csevegni, enyelegni, bohóskodni vele szerelmeskedni, elrejtve a világ elöl egyedül, kettecskén. Ah, végtelenül jól esnék nekem. *) Mutatvány szerzőnek „Mosolygó Kisasszonyok“ című művéből, mely december hóban jelenik meg, ha feleségem volna! Szép, jó, okos kis feleségem, aki nem affektálna, nem tömné tele ruháit tourner­­rel, nem követelné, hogy mindenüvé vigyem, mert nem a nagy világnak élne, hanem egyesegyedül nekem. Aki mindig szeretne, jólétben, balsorban egyaránt, szeretne ha arcom szerencsétlenség folytán eltorzulna, ha nyomorék lennék, szeretne utolsó lehelletemig, szeretné nem testemet, de lelkemet s az egymást szerető két lélek egygyé válnék örökre. Szép a házas élet mosolygó kisasszonyok! Szép, ha nem érdek szülte, de őszinte, végtelen szerelem, s ha ez igazi szerelem az egyedüli hozomány, mit nő a férfitől, férfi a nőtől vár. Szép, isteni a házas élet, ha a lány nem azért megy férjhez, mert fél, hogy hoppon marad, mert nem akar már otthon a tűzhely körül sürögni-forogni és vágyva vágyódik menekülni abból a körből, melyben neki parancsolnak, abba a körbe, melyben szerinte, csakis ő parancsol. S ez utóbbi esetben kedvvel esküszik örök szerelmet oly férfiúnak, aki pénzes, tehát a vagyonnélkülinél több módot nyújt­hat a nőnek parancsolásra és fényűzésre. És az ily férj, ki balgán hitt a nő szerelmi esküjében, rendesen papucshőssé válik, sajnálni való bábja lesz a fölötte uralkodó feleség szeszélyeinek, hóbortjainak. Önökből, szép olvasónőim, mosolygó kisasszo­nyok, hiszem, hogy sohasem lesz eféle parancsolhat­­námkodó asszony. Hiszen önök jók! (Persze, mert művemre előfizettek!) Gondos, okosan szerető szülők oly nevelésben részesítik önöket, hogy mindig, min­denben, a szerető szív sugalmazza tetteiket. Ha paj­zánkodás közben hibáink fölött éltelnek is, az nem vétek, csak aztán kérem, ne arra törekedjenek, hogy hibáinkat saját előnyükre fölhasználják, de igen is arra, hogy hibáinkat eloszlassák. Mert — engedjék meg, hogy ezt az állítást kockázhassam — a férfiak mindig olyanok, amilyenek a nők. És nem fordítva. Ami jót, ami rosszat a férfiak cselekedtek, cselekednek és cselekedni fognak, annak a jónak és rosznak köz­vetlenül, vagy közvetve, de mindig a nő az oka. A jónak igen, mondják önök, de a rosznak . . . Annak is, mosolygó kisasszonyok. Emlékezzenek csak! Isten paradicsomot adott Ádámnak s e nagylelkű ajándékért viszonzásul csak azt kivánta, hogy Ádám ne egyék AZ IfJAZSÁfiSZOLGÁLTATÁS TÉNYEZŐI. Az igazság temploma a biróság, papja a biró, őre és jogharczosa az ügyvéd: szent ügyet szolgál mindkettő; mindkettő munkás, mindkettő szegény. Az eszmék harczában nem szabad lenni tőzsé­­reknek, mert a lelkiismeretnek nincs ára; nem lehet rajta nyerészkedni; egy jutalma van csak — a lélek nyugalma, melynek őrangyala a tiszta önérzet. Azért nem lehet a tiszta igazságot meglepni. Biró és ügyvéd ez az a két tényező, a­mely­nek összhangzatos működésében megterem az az eszme, mely az elnyomott nemzeteket is szabaddá teszi, mert szülöttjük az igazság, s a­hol ez ural­kodik, ott száműzve a gazság s porban hever a szolgai jellem árán vásárolt lelkiismeretlenség. Az igazság útján kell járni a birónak, ezen az utón küzd a legszentebb eszméért, a jogért az ügy­véd. Egymás mellett haladnak — egymást egészítik ki, s kölcsönösen támogatják egymást ott, a­hol a megtámadott jogrend egyensúlyt vesztett. Az ember véges természetén alapuló tévedések játéka előtt az igazság eszméje sem szent, megtá­madja azt nemcsak a laikusban, de harczot izén felkent papjainak a birónak is. S mert nem tudja leverni az önzés és érdek felébresztésével, a tévedés fegyverével küzd ellene. Ily tévedések védpajzsa az ügyvéd. Védpajzs lesz akkor, ha hivatásának magaslatán felfogja hely­zetét, s ha lelkében a jogérzet mellett mélyen be­gyökerezve él az igazság felkent papja iránti tisz­telet is. A föld első nagyhatalmassága a meggyőződés hatalma. Ez az a pallos, melylyel a biró sújt, s a melyen még a kiontott vér sem hagy rozsda foltot. Csillogó fénye a biró tiszta lelkében tükrözik vissza, a melynek tiszta egét nem homályositja el soha az igazságtalanság sötét felhője. Azért hódol meg az ember, azért kell meghódolnia a jogélet független harc­osa, az ügyvéd és a bíró előtt. Vállvetve egymás mellett küzdenek a legszen­tebb eszméért, de e küzdelem csak akkor vezet győzelemre, ha a közös czélra való törekvésben nem bénítják meg egymás működését. Testvérek az igazságban. De a testvérharcz, ha egymás ellen irányul, legirtózatosb. Előtte égő üszők az, indokolatlan gyűlölet kanócza által élesztve, — mögötte pusztulás és dögvész, a­hol a megölt igazság halottjai mérgezik a levegőt. Nem akarunk most a magyar igazságügynek, melynek két fő tényezője a bírói és ügyvédi kar­­ reformjával foglalkozni, csak annyit kívánunk meg­állapítani, hogy ha bármikor felmerült a kérdés igazságügyi állapotunk siralmas volta felett, az ügy­védi kar lett rendszerint az a vessző­paripa, melyen végig nyargalt, legtöbbször igazságtalanul, a közvé­lemény. S bár most nem akarunk e kérdés országos jellegével foglalkozni, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy igazságügyi új államtitkárunk, úgy mutatja, bír érzékkel a magyar ügyvédi karnak az utóbbi időkben nagyon is nyomasztóvá lett helyzetét át­érteni, s az általa kilátásba helyezett reform­eszmék valósítását őszinte örömmel kell óhajtanunk. Őszintén és nyíltan az ügyvédek barátjának nevezi magát az igazságügyi államtitkár; reméljük, hogy nemsokára elérkezik az az idő, mikor a helyzet javultával a közvéleménynek az ügyvédi karról táplált s nem egyszer onnan felülről, és némely bíróságok által is támogatott rész véleménye el fog enyészni, s a magyar ügyvédi kar hivatásának magaslatán, megtámadott erkölcsi súlyát teljes mértékben fogja vissza­nyerni. Ha van selejtes, ki vele! Az ügyvédi kar érezze­­ át egész tekintélyét, fogja fel jelentőségét, számol­jon állásával s teremtse meg magának azt a köz­véleményt, a­mely tisztelettel emlékezik meg a bíró­ság ikertestvéréről az ügyvédi karról. És itt első f­­ elengedhetlen feltétel a két testvérnek az igazság érvényesítése körül vitt küzdelemben, hogy mind­­­­egyiknek lelkében mélyen begyökerezve ott honoljon­­ az egymás iránti feltétlen becsülés és tisztelet érzete.

Next