Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)
1885-11-21 / 140. szám
XIII-ik évfolyam. • 140. szám. Zombat, 1885. november 21. Megjelen hetenként háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros,bognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért TTT Teisas nádor-utczai dohány tőzsdéjében, IRotter kaszárnya-utczai kereskedésében, B’&hxl bkcia-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. I TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI ZÖZLD: Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. *VId.éls:en minden posta,IbJ.-va.ta,lrLál. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. J___________________________________LE15 fizetést : Egész évre...................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre...................2 frt. — kr. A „Nyílttériben egy tér 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak Budapesten: Hausenstein irodájában, Goldberger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, Molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsien: Hausenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társánál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szerkesztőségében és Klökner Péter könyvkereskny dögében. Nordfinsek Safispsas ajántttatnaki ! ! HOVÁ építsük a reáliskolát? (V. czikk.) Lesznek bizonyára olyanok is, kik inkább óhajtanák azt, ha az öreg utczára vezető út keleti oldalán elterülő vásártér befásittatnék oly módon, hogy e tér egyszersmind vásártérül is szolgáljon. Ily irányú rendezés ellen sem lehetne kifogás, de midőn a város kénytelen építeni, midőn arról van szó, hogy 20 — 30 ezer forint költséggel volna kénytelen egy építkezésre alkalmas területet megszerezni, akkor a mai viszonyok között a város közönségét képviselő testület helyesebben nem járhat el, mintha minden habozás, minden tétovázás nélkül kimondja, hogy ez alkalomból a vásártéren már megkezdett rendezés befejezéséül az öreg utczára vezető vásártéri út keleti oldalára egy házsort tervez; megkezdi ott az építkezést az uj reáliskola oda építésével, teljesen szabályos alakot ad a Zichy-liget határvonalainak s ekként a már befásított Zichy-ligettel összhangba nem hozható keleti oldalt egy házsorral a nyugatitól elválasztván, — a keleti oldalon üresen maradó mintegy 15 katasztrális holdnyi vásárteret keletről nyugatra és délről északra vezetett párhuzamos fasorokkal ülteti be és rendezi. Ily alakban látjuk mi a vásártért rendezve. Képzeljük most már, hogy a Zichy-liget a keleti részen is a nyugatihoz hasonló házsorral határoltatik s e tágas gyönyörű háromszög a szentháromság szobor és Kariféle ház között létező széles úttal, továbbá a Zichy-liget észak-keleti sarkánál összeköttetésbe hozatik egy a „fehérló“ czímű vendéglő felé irányított széles utcza által az új házsor mögött elterülő mintegy 15 katasztrális hold fákkal beültetett szabadtérrel! Bizonyára oly meglepően szép alakot nyerne e városrész, hogy méltán irigyelné azt tőlünk bármely leghaladottabb város is. E terv egyszerű és olcsó, nincsen vele kockáztatva az országos vásárok érdeke; a közegesség érdekében egy hatalmas lépés volna ez előre, mert a fennmaradó nagy vásártér befásítása által megszabadulna a nádor-utcza és belváros az északi szelek által oda hajtott portengertől s egyszersmind nyerne általa az egész város közönsége; mert joggal elmondhatnók, hol van legalább egy helye Székesfehérvárnak, hogy nyári napokon és estvéken üdülést keresve m ilyent találunk is. Szóba hozatott még a kórház-utczában fekvő Galambos-féle telek is, de azt gondoljuk, hogy városunk nem rendelkezik oly sok nagyobb szabású és a város szépítésére alkalmas épülettel, hogy az új reáliskolát a kórház-utcza oly pontjára építse, hol az kérdőjelként egyedül állana anélkül, hogy remélni lehetne, miszerint nagyobb szabású épületek a jövőben ott épülni fognak. Székesfehérvár, 1885. november 20. X. Y. TARCZA: AZ ARCZKÉPEK MESÉJE. — ELBESZÉLÉS. — Irta : Fidelis. (Folytatás.) — Mielőtt uj állásomat elfoglaltam, egy-két napot Pesten töltöttem, mert csak azon át lehetett Erdődre jutni. Azután ki is akartam egy kissé pihenni a tanulás fáradalmait. — Alig voltam egynéhány napig Pesten, máris sokat hallottam beszélni egy gazdag angol, lord Stowne nejéről, ki bámulatos fényt és pompát fejt ki. Szalonjában minden este a legjelesebb nevek viselői voltak láthatók. Bálokban, ünnepélyeken kitűnt szemkápráztató ruházata és ékszerei által. Fogata, melyen mindennap végig szokott hajtatni a Sugár-uton, a közbeszéd tárgya volt. Két fehér penny lovának szerszáma tisztán arannyal és drága kövekkel volt ékesitve; hintójának kerekei bronzból állottak, drágakő ékítményekkel oly gazdagon kirakva, hogy minden nap száz meg száz bámulója akadt. Ha ruhájáról, fogatáról sokat beszéltek, még többet beszéltek hiúságáról, kaczérságáról. Ott sétáltam egy nap barátaimmal a Váczi utczában, midőn az egyik egy fényképész kirakata előtt figyelmeztetett egy női arcképre. Nézd meg jól Kálmán barátom ezen képet, mondá, ez itt azon angol lord neje, kiről most úgy folyik a szóbeszéd. — Alig pillantottam rá, megismertem. Irén képe volt. Ott ült fogatán, amint penny lovait hajtja, pajzán mosolylyal ajakán. Valami szédülés fogott el és barátaim is kérdezték, hogy mi az oka, hogy oly hirtelen sápadt lettem. Rosszul érzem magamat, felelem, és ezen kifogással elváltam tőlük. Azután oda mentem a fényképész műtermébe és megvettem az arczképet. Oda tettem a két előbbi mellé, hadd bírjam Irén élettörténetét képekben. Látod barátom e képet, látod mily kaczéran mosolyog ajka, olyan mint egy vili, mely a tapasztalatlan utast becsalja a hínárba. Hiába akar menekülni, vonzza valami ellenállhatlanul, észkábitóan. . . . — A negyedik arckép meséje még szomorúbb. — Három éve múlhatott, hogy Erdődön a körorvosi állást elfoglaltam. Ekkor történt, hogy a lapok azt a feltűnést keltő hírt hozták, hogy lord Stowne neje, ki Budapesten oly nagy szerepet játszott, miután vagyonának legnagyobb részét ruházatokra és mulatságokra eltékozolta, férjétől megszökött. A hirt közönnyel fogadtam mert a hosszú idő lefolytéval szivem már kezdett elfásulni minden iránt. Nem törődtem én már semmivel, szivemből kihalt az érzés. Nem csoda, hisz annyit tűrt, szenvedett. — Lord Stowne nejének köröztetése országszerte elrendeltetett. Ennyire jutott az én Irénem, kit úgy bálványoztam, szerettem. Ott kellett arczképét látnom a „Rendőri Közlöny“-ben, oda helyezve országos csavargók és gyilkosok közé. Három arczképem már van Iréntől, gondolom magamban, elteszem ezt hozzá negyedikül. Hadd lássam őt ne csak mint angyalt, hanem mint ördögöt is. . . . — A múlt éve történt, éppen karácson előtt való nap volt. A levélhordó egy gyűrött, kopott levelet hozott számomra, melyen reszkető kézzel volt a czimem írva. A postabélyeg azt mutatta, hogy a levél örményesen lett feladva. Kíváncsian bontottam fel és benne ezen sorok állottak. Olvasd el te magad barátom, mert engem minden szava tőrként szúr. A levélben a következő sorok voltak írva: „Szeretett, egyetlen Kálmánom! Tudom, hogy e megszólítást más esetben visszautasítaná, de reményem, hogy egy haldoklóval szemben ezt nem fogja tenni. Itt fekszem egy nyomorult szalmazsákon, jéghideg szobában, a láz gyötri testemet. Óráim meg vannak számlálva. Nincs érdekemben hazudni, hisz nemsokára Isten itélőszéke előtt fogok állani. — Hosszú idő, mióta egymással utoljára beszéltünk. Azóta meglátogatott az Isten csapásaival. Minek meséljem én el az egész történetet, bizonyára úgy is tudja. Csak arra kérem, azért könyörgöm, ne ítéljen el. Igaz, nagy bűnt követtem el, mikor önt elhagytam, de meg is büntetett érte a sors, úgy ahogy egy bűnöst csak sújtani lehet. — Ne kárhoztassa tettemet, és arra kérem, nem voltam észnél, elcsábított a pénz, a fény, a gazdagság. Költöttem, mulattam őrületesen, észbódítón. Későn tértem magamhoz. Későn láttam be, hogy olyannak nyújtottam kezemet, kinek szerelme múlékony, mint a futó tűz. Későn láttam be, hogy mily hűtlenül hagytam el, feldúlva az ön és az én boldogságomat. Későn ismertem fel, hogy mily igazak utolsó levelének ama sorai. Megérem én azt az időt, visszasírsz még engemet. Mondom, későn jöttem észhez. Késő volt bánatom, megtérésem. Szüleim is meghaltak időközben és én ott hagytam őt, kit sohasem szerettem, megszöktem tőle. — Sok fáradalom között, éhséget, szomjat, hideget, meleget tűrve, erdőségekben és pusztákon barangolva, testben és lélekben megtörve kerestem fel önt, hogy bocsánatot kérjek. — Nem bánom, ha agyon is tapos, csak ez egy szót mondja: megbocsátok. Valahogy elbírtam jutni Ürményesig. Nem ismertek meg, hisz olyan vagyok, mint a legutolsó koldus. A korcsmáros szánakozva befogadott egy jéghideg üres kamrába, hol félig élve, félig halva, láztól gyötörve, reszkető kezekkel írom e sorokat. — Egy kérésem van még ez életben. Jöjjön el hozzám, oh hadd lássam még, mielőtt meghalnék. Ha még egyszer láthatnám, ha még kiengesztelhetném azt az angyali szivet, melyet úgy megsértettem, melynek annyi fájdalmat okoztam: oh mily boldog volnék ! mily nyugodtan hajtanám le fejemet örök nyugalomra! Kezem reszket, fejem szédül, testemet láz gyötri. Nem birom tovább. Siessen, arra kérem, hadd kérhessen utoljára bocsánatot, ki úgy megsértette ! Irén.* (Vége köv.) MEG KELL HÁZASODNOM.* Irta : Thewrewk István. (Folytatás és vége.) Pedig nekem is jól esnék már másodmagammal üldögélni, szép kis feleséggel. Csevegni, enyelegni, bohóskodni vele szerelmeskedni, elrejtve a világ elöl egyedül, kettecskén. Ah, végtelenül jól esnék nekem. *) Mutatvány szerzőnek „Mosolygó Kisasszonyok“ című művéből, mely december hóban jelenik meg, ha feleségem volna! Szép, jó, okos kis feleségem, aki nem affektálna, nem tömné tele ruháit tournerrel, nem követelné, hogy mindenüvé vigyem, mert nem a nagy világnak élne, hanem egyesegyedül nekem. Aki mindig szeretne, jólétben, balsorban egyaránt, szeretne ha arcom szerencsétlenség folytán eltorzulna, ha nyomorék lennék, szeretne utolsó lehelletemig, szeretné nem testemet, de lelkemet s az egymást szerető két lélek egygyé válnék örökre. Szép a házas élet mosolygó kisasszonyok! Szép, ha nem érdek szülte, de őszinte, végtelen szerelem, s ha ez igazi szerelem az egyedüli hozomány, mit nő a férfitől, férfi a nőtől vár. Szép, isteni a házas élet, ha a lány nem azért megy férjhez, mert fél, hogy hoppon marad, mert nem akar már otthon a tűzhely körül sürögni-forogni és vágyva vágyódik menekülni abból a körből, melyben neki parancsolnak, abba a körbe, melyben szerinte, csakis ő parancsol. S ez utóbbi esetben kedvvel esküszik örök szerelmet oly férfiúnak, aki pénzes, tehát a vagyonnélkülinél több módot nyújthat a nőnek parancsolásra és fényűzésre. És az ily férj, ki balgán hitt a nő szerelmi esküjében, rendesen papucshőssé válik, sajnálni való bábja lesz a fölötte uralkodó feleség szeszélyeinek, hóbortjainak. Önökből, szép olvasónőim, mosolygó kisasszonyok, hiszem, hogy sohasem lesz eféle parancsolhatnámkodó asszony. Hiszen önök jók! (Persze, mert művemre előfizettek!) Gondos, okosan szerető szülők oly nevelésben részesítik önöket, hogy mindig, mindenben, a szerető szív sugalmazza tetteiket. Ha pajzánkodás közben hibáink fölött éltelnek is, az nem vétek, csak aztán kérem, ne arra törekedjenek, hogy hibáinkat saját előnyükre fölhasználják, de igen is arra, hogy hibáinkat eloszlassák. Mert — engedjék meg, hogy ezt az állítást kockázhassam — a férfiak mindig olyanok, amilyenek a nők. És nem fordítva. Ami jót, ami rosszat a férfiak cselekedtek, cselekednek és cselekedni fognak, annak a jónak és rosznak közvetlenül, vagy közvetve, de mindig a nő az oka. A jónak igen, mondják önök, de a rosznak . . . Annak is, mosolygó kisasszonyok. Emlékezzenek csak! Isten paradicsomot adott Ádámnak s e nagylelkű ajándékért viszonzásul csak azt kivánta, hogy Ádám ne egyék AZ IfJAZSÁfiSZOLGÁLTATÁS TÉNYEZŐI. Az igazság temploma a biróság, papja a biró, őre és jogharczosa az ügyvéd: szent ügyet szolgál mindkettő; mindkettő munkás, mindkettő szegény. Az eszmék harczában nem szabad lenni tőzséreknek, mert a lelkiismeretnek nincs ára; nem lehet rajta nyerészkedni; egy jutalma van csak — a lélek nyugalma, melynek őrangyala a tiszta önérzet. Azért nem lehet a tiszta igazságot meglepni. Biró és ügyvéd ez az a két tényező, amelynek összhangzatos működésében megterem az az eszme, mely az elnyomott nemzeteket is szabaddá teszi, mert szülöttjük az igazság, s ahol ez uralkodik, ott száműzve a gazság s porban hever a szolgai jellem árán vásárolt lelkiismeretlenség. Az igazság útján kell járni a birónak, ezen az utón küzd a legszentebb eszméért, a jogért az ügyvéd. Egymás mellett haladnak — egymást egészítik ki, s kölcsönösen támogatják egymást ott, ahol a megtámadott jogrend egyensúlyt vesztett. Az ember véges természetén alapuló tévedések játéka előtt az igazság eszméje sem szent, megtámadja azt nemcsak a laikusban, de harczot izén felkent papjainak a birónak is. S mert nem tudja leverni az önzés és érdek felébresztésével, a tévedés fegyverével küzd ellene. Ily tévedések védpajzsa az ügyvéd. Védpajzs lesz akkor, ha hivatásának magaslatán felfogja helyzetét, s ha lelkében a jogérzet mellett mélyen begyökerezve él az igazság felkent papja iránti tisztelet is. A föld első nagyhatalmassága a meggyőződés hatalma. Ez az a pallos, melylyel a biró sújt, s a melyen még a kiontott vér sem hagy rozsda foltot. Csillogó fénye a biró tiszta lelkében tükrözik vissza, a melynek tiszta egét nem homályositja el soha az igazságtalanság sötét felhője. Azért hódol meg az ember, azért kell meghódolnia a jogélet független harcosa, az ügyvéd és a bíró előtt. Vállvetve egymás mellett küzdenek a legszentebb eszméért, de e küzdelem csak akkor vezet győzelemre, ha a közös czélra való törekvésben nem bénítják meg egymás működését. Testvérek az igazságban. De a testvérharcz, ha egymás ellen irányul, legirtózatosb. Előtte égő üszők az, indokolatlan gyűlölet kanócza által élesztve, — mögötte pusztulás és dögvész, ahol a megölt igazság halottjai mérgezik a levegőt. Nem akarunk most a magyar igazságügynek, melynek két fő tényezője a bírói és ügyvédi kar reformjával foglalkozni, csak annyit kívánunk megállapítani, hogy ha bármikor felmerült a kérdés igazságügyi állapotunk siralmas volta felett, az ügyvédi kar lett rendszerint az a vesszőparipa, melyen végig nyargalt, legtöbbször igazságtalanul, a közvélemény. S bár most nem akarunk e kérdés országos jellegével foglalkozni, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy igazságügyi új államtitkárunk, úgy mutatja, bír érzékkel a magyar ügyvédi karnak az utóbbi időkben nagyon is nyomasztóvá lett helyzetét átérteni, s az általa kilátásba helyezett reformeszmék valósítását őszinte örömmel kell óhajtanunk. Őszintén és nyíltan az ügyvédek barátjának nevezi magát az igazságügyi államtitkár; reméljük, hogy nemsokára elérkezik az az idő, mikor a helyzet javultával a közvéleménynek az ügyvédi karról táplált s nem egyszer onnan felülről, és némely bíróságok által is támogatott rész véleménye el fog enyészni, s a magyar ügyvédi kar hivatásának magaslatán, megtámadott erkölcsi súlyát teljes mértékben fogja visszanyerni. Ha van selejtes, ki vele! Az ügyvédi kar érezze át egész tekintélyét, fogja fel jelentőségét, számoljon állásával s teremtse meg magának azt a közvéleményt, amely tisztelettel emlékezik meg a bíróság ikertestvéréről az ügyvédi karról. És itt első f elengedhetlen feltétel a két testvérnek az igazság érvényesítése körül vitt küzdelemben, hogy mindegyiknek lelkében mélyen begyökerezve ott honoljon az egymás iránti feltétlen becsülés és tisztelet érzete.