Székesfehérvár és Vidéke, 1895. január-június (23. évfolyam, 1-78. szám)

1895-03-26 / 37. szám

XXII­I-ik évfolyam. Kedd, 1895. márczius 26. ___37.\szám. Megjelelt hetenkint háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Saves példányok 10 krajczárért XVessa Nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, hotter Kossuth-utczai kereskedésében, a lap kihor­dójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI-, KÖZMÍVEMDES1- ES SZÉPIRODALMI KÖZLÖNY. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben. Kr­ö­k­n­e­r Péter és K­u­b­i­k L­ő­r­i­n­c­z könyv Telefon GO. szám. kereskedésében. Telefon GO. szám. Vidéken m­inaden., poetaIn.iv&ta.lELátl. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívül 70 kr. Többször hirdetők 30 százalé,k árleengedésben részesülnek. Előfizetési árak : Egész évre .... 8 frt. — kr. Fél évre........................4 frt. — kr. Negyedévre .... 2 frt. — kr A „Nyílttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak Budapesten: Haasenstein és Vogler (Jaulus Gyulai hirdetési irodájában : Dorottya-utcza 12. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában : Váczi-utcza 9. sz. — Bécsben: Haasenstein és Vogler (Otto Maas) hirdetési irodájában: 1 fallfischguege Nr. 10. — Schalek Henrik hir­detési irodájában: Wolk­eile Nr. 11. 1 Hirdetések matánjogán «tám­íttatnak “ Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Belváros, Sas-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. TARCZA: Kerüld az asszonyt. .. s nőt találsz. (Vége.) A tiszteletdij komolyságot öntött szivembe s a mit régebb terveltem, hogy inkább leczkeadásra adom magam, de még sem tartok annyi böjtöt protestáns létemre — most testet öltött, Józsinak —a mihelyt haza érkeztem felkérem, hogy a pénzt is vegye fel, de a kérdéses hirdetés feladója czimét is tudja meg Úgy jön. Józsi kivette a pénzt s megmondjam-e oly hamar el is költöttük, pedig postatakarékba is akartam helyezni belőle. De megkapta egy szokásos blankettán a kért czimet is: »Muzeum utcza 15 sz. I. emelet 7. ajtó.“ Ezt megtudva, Józsitól érzékeny bucsúzódások közt megválva, neki indultam a Muzeum utczának, kettőnk öltözetéből és öltözve philosopteri elegan­­cziával. Végre elérkeztem A Muzeum utcza szép utcza, csupa előkelőségek, az erdélyi aristocratia tagjai lakják, 15 szám csinos épület,­l­ső emelet sokat igér (mert első emeleten lakni nem minden­kinek áll módjában) 7. ajtó­t kopogtam s a »tessék!”-re beléptem philosopteri elegancziával. Egy szép angyal állott előttem, arczán a 16-ik tavasz rózsája nyiltott, fekete szemeiben tűz égett. Tűz, mely szivemben lángot gyújtott s melyet máig sem tudtam eloltani A szerelem lángja volt ez. Miután bemutattam magamat — hivém, — hogy a leendő szép tanítványnak, bevezetett a szom­széd szobába, hol helyet mutatott s én leültem; ő az ablakon ki-ki kandikált. Kérdezősködöm a mama holléte után, ő így felelt: »A néni mindjárt jön !» Tehát tisztába jövök mindjárt a helyzettel, hogy bizonyosan a drága angyal örökbe fogadott leánya lehet valamely nagyságos asszonynak. Akar­tam már első látásra szerelmet vallani, mert philo­­soptereknél ez szokás, és akkor nősülni meg rende­sen, mikor egyetemi tanárok vagyunk. De jött a néni s csak hozzá sem kezdhettem. Mintegy negyven éves lehetett, feltűnő ifjan öltözve, könnyednek lát­szani akaró mozdulatai esetlenek voltak, szóval az egész néni nem ért többet, mint a­mit magán viselt: a divatos ruha. De mit ért a szép és ékes virágcserép, a virág benne oly jégvert s­zervadó. »Bocsánat Nagyságos asszonyom, ha alkal­matlankodni bátorkodom* — kezdem, be sem mu­tatva magamat, gondolván, hogy kinézheti belőlem a professor fiókát. „Kérem, mivel lehetek szolgálatjára ?“ volt a mosolygó felelet, de rut hölgy ajkáról az is oly fanyar, mint a vadbogyó. „Olvastam a Nagys. asszony hirdetményét a... „Hirdetményemet ?* némi zavarral küzdve, szakitá félbe beszédemet s Irmát — a leendő bájos tanítványt másik szobába küldő „Tehát önt az én hirdetményem vezette idő?“ „Igen is Nagyi asszonyom, bár a kiadó hiva­talban levél után intézendőnek mondották, de én jobbnak láttam személyesen*. . . „Oh ez nem tesz semmit, én jobban szeretem így. Mert személyesen látni kell különösen az ily magányos nőnek azt, kivel ily lépésre határozza el magát.“ ,,No de uram vallja meg, hogy kis hiúság is vezette, mert csinos eleganciája által biztosabb dia­dalt nyerni remélt. Oh maga hamis!“ — monda kedveskedve, mosolyogva. „De mondja csak uram, nem fiatal ön ?“ Én öregbítem magam, mondám: „Nagyságos asszonyom én 28 éves vagyok !“ „S engem mennyire becsül ? Hadd lássam ítélő tehetségét s ízlését.“ „Nagyságod a legszebb korban van s legfön­­nebb 30 éves lehet !* „Hát olyan öregnek nézek ki ? Mondja kis hamis ? . . . Ha így volna is éppen, a korkülömbség nem nagy köztünk, de tudja uram én éppen a A Vörösmarty-kör batyu-estélye. A hosszan húzódott s annyi akadályokkal meg­küzdeni kénytelenített batyu estély szombat este végre a létesítés stádiumába lépett. Hanem meg is látszott az estélyen a hosszas készülődés, illetve szünetelés. Annyi friss jókedvet gyűjtöttek ezalatt össze, hogy a tánczteremben nem talált elég helyet s széles körben visszhangzottak a vidámság, feszte­len hangulat zajos nyilvánulásai. A tánczot vacsora előzte meg, mely fél 8 órakor vette kezdetét. A pazar kiállítású, szebbnél szebb, jobbnál-jobb, drágábbnál­­drágább ételek és italok nagy mennyisége arány­talan volt a megjelenteknek még oly szép számával szemben is, úgy hogy másnap folytatni kellett a reggel félbenhagyott mulatságot. tegnap­előtt estre töltöttem a 28-at. 8 nem nehez­tel tán, ha kérdezősködöm szülei s rokonai után is ugy­e ?“ Miután én felvilágosítással szolgáltam ő pedig újabb izzasztóval szolgált: „A mi készteti önt e lépésre mondja csak ?“ Csak izzadtam. Hát még egy leczkeadásra is ily sok előzmény elbeszélése szükséges. Csak az tar­totta meg türelmemet, hogy a szép Irmának lesze­k insradtorja. „Bocsánat Nagysád, de így akarom megsze­rezni kenyeremet tanulmányaim befejezéséig!“ És ez eszközöket én nyújtsam önnek. Igaz, hogy ön kellemes benyomást tesz rám, finom mű­­veltségű fiatal ember, de ily hamar magamat e fontos lépésre el nem határozhatom. Hanem tudja, mit kis hamis ? Négy nap múlva látogasson meg s akkor tudatom, hogy mi az eredmény ?“ „Bocsánat Nagysád! hogy ellent mondok, de minek ily hosszú meggondolási idő ? Szerény szemé­lyem — mint méltóztatott mondani — megnyerte kedvét. Az első benyomás a legőszintébb, a legiga­zibb ! Fogadja el ajánlatomat, én boldognak fogom érezni mindég és hálásnak magamat, hogy az első lépés sikerült. „Ön türelmetlen uram! Elragadja sangvinicus természete. Bár két külömbség nincs nagy s igy négy nap elégséges leend, hogy megismerjük egy­mást és szeretni is megtanuljuk.“ , A mennykő környékezett, majdnem meg is ütött „De asszonyom! én nem akarok nősülni!“ „Hát mit akar? kérdé félig elájultan?“ „Én mint philosopter akartam a kis Irmuskát tanítgatni, s nem feleséget kérni.“ „Tévedés hát! A kiadóban tévesztették. Én uram nem tanítót, hanem férjet keresek.“ Egy „adiu“-val eljöttem de a kalandról az én legkedvesebb barátomat nem informáltam, sőt elhatároztam, hogy idő múlva őt becsapatom a Museum utcza 15 sz. a.­­ emelet 7 sz. a. házban, így is Ion A katonaságot kikerülendő, beirat­Érdekes volt látni a kötényesen sürgő forgó lányokat, a­mint gondos figyelemmel s kedves mo­­­sollyal kínálgatták jobbra-balra a sok szem-szájnak kellemes falatokat. Annyi bájjal, oly szivélyes sza­vakkal tolmácsolták szerény kívánságukat, hogy lehetetlen lett volna bárkinek is ellentállni s vissza­utasítani a szives vendégszeretet ez őszinte nyilvá­nításait. A vacsora után megkezdődött a táncz, s kivált eleinte oly nagy élénkséggel folyt, a­minőt eddigelé még nem volt szerencsénk tapasztalhatni. Decsi kitűnő bandája lázas fokozott hévvel újrázta a ropogós csárdásokat s szinte megneheztelt, mikor szünetet kellett tartani. A fiatalság vegyest az öregekkel tánczolt ren­­dü­letlenül, fesztelen hangulatban s a jókedv, a táncz, még akkor sem akart megszűnni, mikor a hajnal bíbor sugarai betekintve a zajos tánczterem ablakain, szerény, de azért eléggé érthető hangon kívántak jó reggelt. A társaság az emlékek lapjaira fényes so­rokat írva kellemes hangulatban a Rákóczy induló pezsdítő hangjai mellett szétoszlott. A hölgyvilág legszebbjei ez estén oly nagy számban voltak kép­viselve, hogy a kör tánczterme alig volt képes a tánczosokat befogadni s a négyeseket, melyeket 38 — 40 pár tánczolta, két teremben járták. Jelen voltak hölgykoszorunk szebbnél szebb virágai és pedig: Lichtneckert Lujza, K­o­m­­p­o­s­c­h­t Mici és Nina, Szendeffy Emma, Frits Stephanie, Kalteneck­ert Margit, V­értessy Mathild, P­á­l­f­f­y Zsuzsika, Sze­me­r­e­y Margit, S­a­y Thekla, F­á­y­k­i­s­s Ilona és Irén, Németh Jolán és Hermin, D­i­e­b­a­r­t­a Mariska, Pascoletto Olga, R­e­é Bella és Ma­riska, Procopius név., Fenszer név, Krasznapolszky Ida, Károlyfy Ma­riska, G­á­n­ó­c­z­y Elvira, G­e­m­m­e­l Jenke (Moha), Kiss Lujza és Aranka (Báránd), Dedinszky Olga és Afra, H­u­b­e­r­t­h Mariska és Emma, Fleischer Tilda és Janka, Schmoll Mariska, Du­­­movics Alice, Rupprecht Rita stb hoztunk a theologiára időközben s levélik ezután nemcsak philosopterek, hanem theologusok is. A „Vidéki Trombita” folyton hozta meg — zárt tévedésből — az 1298-as hirdetést. Józsit reá biztattam, hogy menjen el és próbáljon szerencsét; mert kezemre a fiatal leányt nem merték bízni,­­ tekintélyesebb s korosabb is, próbáljon s még hozzá szebb is! Józsinak hizelgett e szépítés; elment, de hogyan járt el, vállalt-e rá instructorságot ? Sohase szóllott egy jottát sem arról. A néniről és a szép Irmuskáról én sem tudok semmit, de bizonynyal Józsi sem, azt azonban tudnunk kell, hogy ma nemcsak a néni­kék, hanem a leányok is nem egyszer fordulnak oly fogáshoz, mihez az Irmuska nénije folyamodott . Én teljes életemben mindig kerültem arra a kérdésre még csak figyelni is, mely a házasságra c­élzott, Józsi pedig éppen irtózott. Lám én vélet­­lenül estem szinte bele a vérembe. Józsit én löktem bele. Erkölcsi tanulság mindenből van, úgy ebből is: „igaz barát nem igen van!” Józsi fel is fogadta, hogy velem soha nem lesz egy pályán, a miért vele rókát fogattam. Ő paposkodott két évig az Erdélyi Érez hegy­ség egy bányász városában, én tanár voltam a Csalló közben; én pappá lettem e helyen, ő elhagyta pa­­rochiáját s elment Pancsovára, nem jeget aszalni, hanem az állami főgym­násiumhoz tanárnak, diák­mester emberek, mesterévé lenni. Én még nem is gondoltam a házasságra s ő már jegyet váltott; eskető papja én leszek a zöld farsangon. A ki nem hiszi, jöjjön el a mennyegzőre, mert a „ki mindég asszonyt került, asszonynyal eskü­szik“. . . az én Józsi barátom nem leánynyal, hanem egy bakfisch özvegy mamájával jegyes. És ha e bakfischból eladó lány lesz, én veszem el, hogy Józsi legyen nekem apósom, én neki veje, ne legyünk soha egy stádiumban! Szerkesztővel értekezni lehet ,naponkint délelőtt 6-től 3 óráig. A vármegyék mozgalma. Hogy a vármegyék és városok tisztvi­selői általában minden más közszolgálatában állókéhoz képest aránytalanul szegényesen vannak javadalmazva — ez olyan tény, me­lyet nem szükséges bizonyítani. Itt-ott egyes megyének, vagy városnak a tisztviselői megkísértették ugyan lépéseket tenni anyagi helyzetük megjavításáért, ámde a legtöbb esetben meddő maradt a kísérle­tük, vagy pedig oly csekély fizetésjavításban részesültek, hogy arról szólni nem érdemes. Legújabban Szeben vármegye törvényha­tósága lépett sorompóba abban az érdekben, hogy a vármegyék tisztviselőinek anyagi sorsa megjavíttassék. A czél az, hogy országos mozgalom indíttassék oly czélból, hogy a törvényhozás­hoz intézett feliratot az érdekelt megyék pártolólag terjesszék fel, illetőleg hozzájáru­lásukat jelentsék ki, abba a feltevésben lé­vén a mozgalom megindítói, hogy a kormány és a törvényhozás ilyen egyetemes fellépés mellett már nem zárkózhatnak el a kérdés rendezésétől. Szeben megye törvényhatóságának e tár­gyú felirata pártolás végett megküldetett a többi törvényhatóságokhoz is. Szeben megye szóban levő feliratában alapos érvekkel van kimutatva az a különben is köztudomású tény, hogy a vármegyei tisztviselők az állam hason­ fokozatú alkal­mazottjaival szemben aránytalanul rosszul vannak javadalmazva. Hírlapi czikkekben, üléstermekben, i­­magában a parlamentben is már gyakrani­ volt felszólalás tárgya a köztörvényhatósági­­tisztviselők javadalmazásának ügye. Az államkormány mind ez ideig azzal tért ki a kérdés rendezése elől, hogy finan­­­cziális tekintetből ez idő szerint még nem foghat a kérdés rendezéséhez. Tehát financziális szempontok , illetve­ az állam pénzügyi helyzete volt odaállítva, mint olyan gát, a­melyen minden eddigi­ kísérlet hajótörést szenvedett. Ámde mind­ez csak arra való volt, hogy a kérdés elől következetesen kitérjenek. Szerintünk nem a pénzügyi helyzeten, hanem inkább az akarat hiányán múlik az, hogy mindeddig egyetlen ilyen kísérletnek sem lett semmi komoly eredménye. Most azonban, ha — mint hisszük, —­ a Szeben vármegye által megkeresett társ­­törvényhatóságok mindnyájan kilépnek eddigi rezervált állásukból és egyetemesen vesznek részt a megindított mozgalomban — remél­hető, hogy az ország sorsát intéző férfiak és maga a törvényhozás belátja a hellyzet tart­­hatatlanságát — hatályos abban az érdekben, hogy a vármegyei tiszt­viselők anyagi sorsa a változott viszonyok és az igazság követelményeinek is megfele­lően javíttassák meg. Szerintünk ennek a kérdésnek a rende­zésénél nem lehet kizárólag az állam finan­c­iális helyzetével előhozakodni, hanem fel­ismerni törekedni azt, hogy a javadalmazás kérdésének rendezése első­sorban igen fontos állami érdek és hogy a közigazgatás általá­nos megjavításának is egyik előfeltétele e kérdésnek rendezése. Ha azt akarjuk, hogy a vármegyék köz­­igazgatási szervezeteiben működő köztiszt­viselők nemcsak a megélhetés feltételével láttassanak el, hanem kellő, ügyszeretettel és ambíczióval teljesítsék kétségkívül nehéz és fontos hivatásukat s ha azt akarjuk, hogy a vármegyei közszolgálat részére tehetséges és becsvágyó férfiakat nyerjünk meg, akkor első­sorban legalább arról kell gondoskodni, hogy szolgálataik révén legalább a megélhetés fel­tételeit megszerezhessék. Gondoskodni kell továbbá arról, hogy — mert az előléptetésre amúgy is kevés alkalom nyúttatik — legalább a szolgálati idő mérvéhez képest fokozatosan emelkedő javadalmazásban részesüljenek­ i­d­e.

Next