Székesfehérvár és Vidéke, 1896. július-december (24. évfolyam, 77-154. szám)

1896-07-02 / 77. szám

Székesfehérvár, 1896. XXIV. évfolyam. 77. sz. Csütörtök, ju­lius 2. Szerkesztőség: — Sas-utcza 12. — Telefon sz. 47. Hi adó hivatal , a hova a hirdetések és előfizetési pénzek küldendők. Klökner Péter cs. ób. kir. udv. könyvkereskedése. — Telefon sz. 11. — POLITIKAI LAP. Felelős szerkesztő: SZTOJANOVITS JENŐ. Elönvetési árak: Egy évre 8 frt. — Fél évre 4 frt. — Negyedévre 2 frt. Egyes szám ára 6 kr. Hirdetések zárlata : a megjelenési nap déli 12 órája. A lap megjelenik kedden, csütörtök és szombaton. Lapunk olvasóihoz! Még egy félesztendő s a „Székes­­fehérvár és Vidéke“ betöltötte fent­­állásának 25-ik évét Ha a negyedszázad számottevő ered­mény bármely foglalkozás betöltésében, úgy kétszeresen az egy lap életében, a­mely az olvasó közönség bizalmából meríti életerőit, és ha a „Székesfehérvár és Vidéke“ oly szerencsés volt, hogy ezt, a lapok életében oly ritka kort néhány hónap híján elérte, úgy minden dicseke­­dés nélkül elmondhatjuk, hogy sikerült ez alatt a hosszú idő alatt az igen tisztelt olvasó közönség bizalmát és megelégedé­sét nem csak elérni, hanem a mi több megtartani is. A Lindön tehát arra kérjük igen tisztelt olvasóinkat, lapunk barátjait, és jóakaróit, hogy bennünket továbbra is támogatni szíveskedjenek, — egyúttal egy lapunk külső alakjára vonatkozó fontos változásra is felhívjuk a tisztelt közönség figyelmét. TÁRCZA. A szerelem. Irta: Matilde Serao. Láttam azt a szivet. Férfi szíve volt, erős, részeiben is tökéletes, nyoma se volt benne a betegségnek. Kristály­edényben úszkált a köny­­vespolc­on, abban a híg folyadékban, melynek titkát Efisio Marini tudta, de el nem árulta. Levettem onnan, hogy jobban megnézzem. Csak­ugyan szívós zsigerü, erős, szilárd férfi-sziv volt. * Van-e olyan, a ki ne szerette volna valaha a mennynek szűzies báránykáját ? A ki ne csa­pongott volna az érzések az urszin felhőiben s ne kacze­rkodott volna ezzel a tiszta, isteni jelenség­gel. Mindnyájunknak lelke elkalandozott már ebben az édes régi világban. De vájjon lángra lobbantak-e önök a szép, de rossz nő iránt ? Vájjon leszállottak-e valaha oda is, a­hol a lélek besározódik, a képzelet szörnyeket tár eléjük s a­hol az érzékek szabadjukra kelnek ? Könnyű, édes, kellemes az angyalt szeretni, de megdöbbentően, félelmetesen szép és emberi az ördög imádása. Emberi, megalázó volt az a szerelem, a­hogy­­ Luciano szeretett. — Egyik esős, októberi nap A mai naptól kezdve ugyanis a Székesfehérvár és Vidéke nem mint eddig a nagy formátumban, hanem a „Magyar Hírlap” alakjában jelenik meg. Ezt a változást igen sok körülmény igazolja és teszi szükségessé. Első­sorban a közönség kényelme volt az, mely bennünket erre a változtatásra rávitt. Sokkal kényelmesebben lehet ugyanis a kis formájú lapot olvasni, mint a nagy alakút. Ezem kívül azonban a kisebb alakú lapba sokkal több fér bele, mint a nagy alakúba, annál is inkább, mert a kis alakú laphoz anyagtorlódás esetében könnyebb mellékletet adni, mint a nagyhoz. Ezenkívül még sok esztétikai, tech­nikai s czélszerűségi ok szól a kis formá­tum m­ellett. ,1100­ a nagy átalakítási költségek daczára nem haboztunk ezt a változtatást megtenni, mert közönségünk érdekében véltünk cselekedni. De kell is, hogy figyelemmel és hálá­val legyünk a mi közönségünk iránt, mely­nek lelkes támogatása és pártfogása tette­san, mikor a korcsmák kitehelik az utczára kony­hájuk forró gőzét és a sokféle étel nehéz, maró illatát, mikor a tömeg a munkában töltött nap után azon igyekszik, hogy a gyomornak, meg az idegeknek is megadja a magáét, mikor a kávéházakban, a billiárdozó-termekben és a nap­közben zárva tartott házakban kigyul a gáz s a sietve lépkedő hölgyek szemén valami villámló fény csap át, akkor találkozott vele. Égszínkék atlasz-ruha volt rajta, a nagy kék szövettel bé­lelt empire-kalap szinte elrejtette piezi fejecs­kéjét, fitos orrocskáját, piezike, kerek száját, kissé igen is duzzadt, bíborpiros ajakát, tiszta, szinte fehér szemét, mely fölött könnyed ívként vonul el a szemöldök és a vastag hajfonatot, mely szinte a nyakára omlott. A leány végignézett rajta büszkén, megvetőleg rándított egyet az ajakon, aztán elfordult. Követte. A lány nem for­dult vissza, de szoknyája alól valami fehér csip­kedarab kandikált ki s ez szinte vakította. Delfinának hivták. Együtt ebédeltek; a leány lassan, kecsesen evett s közben elő-elötü­­nedezett finom, csupasz karja; sűrűn emelte nja­­kához a poharat s ilyenkor félig lehunyt szem­­i héjján át végig nézett társán Amaz nem evett,­­ némán ült s a kenyeret morzsolgatta ujjai kö­zött , majd elsápadt, majd kigyúlt az arcza. Rit­kán szóltak csak, akkor is rendkívül közömbös­­ , lehetővé azt, hogy teljes erővel szolgál­hassuk városunk és megyénk közügyeit. Azzal a biztosítással kezdjük meg lapunk új formájában is működésünket, hogy rendületlen hivei és bajnokai leszünk az igazi szabadelvűségnek, a mely nélkül­­ sem szabadság, sem haladás nem képzel­hető; igaz szószólói s bátor harczosai leszünk a város és a megye polgársága helyes és jól felfogott érdekeinek, s ret­­tenthetlen ostromlói a visszaéléseknek és a korrupcziónak, nyilatkozzék az meg bár­hol és bárminő formában. Különös figye­lemmel leszünk a városi és a megyei hivatalos életre, de hasonló figyelemben fogjuk részesíteni a társadalmi élet külön­féle mozzanatait is. Újonnan szervezett szerkesztőségünk s külső munkatársainknak nagy és díszes csapatja gondoskodni fog arról, hogy közön­ségünket úgy a politikai mint társadalmi s közgazdasági élet minden újabb jelen­ségéről gyorsan, pontosan s szakszerűen értesíthessük. dolgokról. A leánynak mély, de csengő és szívbe lapozó hangja volt s ez sajátságosan rezgővé tette beszédét. Luciano sóváran nyelte a han­got, a szavak értelmére nem is ügyelt. Nem sza­­kitotta félbe egyszer sem. Értelme egyszerre elborult, szelleme meg belekábult: megzavarta a hideg szemnek kegyetlen fénye, a pezsgő átható, metsző illata. Delfina pedig daczosan fölbiggyesztette ajakát, mintha arra kényszerítené valami, hogy megvetését fejezze ki. Majd otthagyták a vendéglőt, sokáig bo­lyongtak egymás oldalán, karjukat sem nyúj­tották egymásnak, beszélgetésbe se kezdettek — a boltok kirakatait nézték. Mikor a leány lakása elé értek, Delfina megállott és csöndesen mondotta: — Jó éjt! És kezét nyújtotta. Luciano megszorította, magára maradt a küszöbön , észre se vette, hogy nem is viszonozta a köszöntést. Egész éjjelen bolyongott lázas kézzel, lázas agygyal. A szerelemnek láza volt. És ebben a láz­ban elégett Lucianonak bátorsága, gyöngédsége, melylyel anyját és húgát imádta, virágos szép boldogsága, nehéz munkával, becsülettel szerzett vagyona. Nem szerelem volt az, a mivel Luciano Delfina elé borult: több volt az a szerelemnél! nem imádta Delfinét: több volt az az imádás Lapunk mai száma 6 oldal.

Next