Székesfehérvár és Vidéke, 1905. január-július (33. évfolyam, 1-77. szám)

1905-01-03 / 1. szám

].( Székesfehérvár, 1905. XXXIII. évfolyam 1. sz. Kedd, január 3. Szerkesztőség: — Sas-utcza 4. — Telefon-szám 47. Kiadóhivatal: a hova a hirdetési és előfizetési pénzek küldendők. Sas-utcza 4. szám. Telefon-szám 47. POLITIKAI LAP. Előfizetési árak: Felelős szerkesztő: Egy évre 16 Kor. — Fél évre 8 Kor. — Negyedévre 4 Ksz Egyes szám ára 10 fillér. Dr. LU­CI­A ALAD­AR.­­ Hirdetések zárlata: a megjelenési nap déli 12 órája. || A lap megjelenik kedd, csütörtök és szombaton mindig este 5 órekor Szegény Kossuth-párt! Hogy is van az a régi adoma? Egy jám­bor, derék magyarnak volt egyszer egy sárkány­­természetű felesége. Az asszonyra szemet vetett valami tatár harcos, aki eljött lóháton s világos nappal elrabolta a szemrevaló, de házsártos, összeférhetetlen asszonyt. A férj akkor vette észre a nőrablást, mikor a szöktető és megszök­tetett már-már eltűntek a poros országúton. A kárvallott magyar kiáll a kapuajtóba s egy dara­big bámul a vágtatok után. Mikor eltűntek sze­mei elől, nyugodtan visszafordult a kapun s szá­nakozó arccal igy sóhajtott fel: — Szegény tatár! Volt egyszer a politikában is egy szeszélyes asszony. Hosszú, kínos éveken át elvtelenül őgyelgett a politika göröngyös mezején. Kakuk­­madár volt, akinek valami tévedésből énekes han­got adott a természet. A csodaállat maga köré csődítette az embereket, mert akik hangját hallot­ták, azok elfelejtették megnézni a tollazatát, így lett pártvezérré az éneklő kakuk. Az Apponyi-pártnak hosszú, keserves esz­tendőkön át nem volt más tartalma, csak a ve­zér személye. Időnkint odaszegődött egy-egy di­vatos áramlat mellé, de ha megvalósuláshoz kö­zeledett az alkalmi programm, akkor elsomfor- I­dált megint, mint a bolygó zsidó, akinek az volt az átka, hogy hosszú életű legyen, de ne talál­jon pihenést soha. Egyszer napirenden volt az egyházpolitikában a fakultatív polgári házasság. Apponyi akkor felkötötte a liberális vigadót és énekelt dallamos beszédeket a kötelező polgári házasság mellett. Mikor aztán néhány évre rá kormány­programmá vált a kötelező polgári há­zasság, akkor Apponyi felhúzta a papi csuhát és istenkáromlásnak bélyegezte egykori programm­­ját. Ekkor már a fakultativ polgári házasság kellett neki. Szegény Ahasvér! Kora tavasszal történt egykor, olyan időben, amikor az olvadó hó sártengerbe mártja a vilá­got, hogy Apponyi Albert testőr-darabantjaival együtt bevonult a szabadelvű pártba. Nem a meggyőződés vitte oda, nem a megtérés, nem a magábaszállás, hanem — és ebben igazán ártat­lan — kitört rajta a kakuk-természet. Aztán egyszer csak odébb röppent megint. A bevonuláskor nem ejtett örömkönyeket a szabad­elvű párt. A kivonuláskor nem hullatta a fájda­lom könyeit. Az éneklő kakuk kiállt újra az országutak szélére és fújta keservesen a Krisztus átkát, mely nem enged pihenést neki egy életen át. Ebbe a második hontalanságba kisérte egy báli éj emléke, egy királyi ünnepség árnya, amely ünnepségre bálkirálynőnek ment el Apponyi, s a­mely ünnep­ségről duzzogva, szégyenkezve tért haza, mert petrezselymet árult egész éjszakán. Ezt a báli éjét nem tudja elfelejteni valakinek Apponyi Al­bert gróf. Gyűlölet, rombolás, rendferdúlás és pusztítás jelzi azóta a nyomot, melyet maga után hagy a budai várlak mellőzött aggszüze. Mert meg akarja mutatni annak, aki egy megszólitásra sem mél­tatta, hogy ha nem kellett bálkirálynőnek, jó lesz majd akkor utonállónak. S meg akarja mutatni, hogy akad párja a katáng­kórónak is, és van még legény a világon, aki menyecskésre köti bozontos fejét. A Kossuth-párton akadt meg bágyadt tekin­tete. Erre a derék, erre a hazafias magyar pártra vetette szemét a kakuk-természetű gróf. Újságok azt írják, hírhordók azt terjesztik, hogy Apponyi Albert még a választások előtt belép a független­ségi pártba. Kossuth Ferencet és politikájának követőit őszinte rokonszenvünk kísérte mindig. Ezt a pár­tot fegyvertársunknak tekintettük a szabadelvű­­ségben. Apponyiék és a néppárt klerikális törek­vései között testvérünk gyanánt szerettük a kö­zös küzdelemben. Fiatal korunk ábrándképe, szépséges szivárvány, egy tarka délibáb az, amit lobogóján hordoz a függetlenségi párt. Ha TÁRCA. Tolvajok a templomban. Irta: Maurice Level. Az ajtó lassan megfordult a sarkában. A magas, boltíves ablakon át betűzött a hold fehér sugara, misztikusan megvilágítva a kupolás, óriási templom belsejét. Itt is, ott is látni lehetett a ragyogó lécketreceket, a csillogó mécseseket. A homályos háttérben mint valami fenséges titok, emelkedett az oltár aranydíszes fehérsége. Az üres templomban csodálatosan ihlettel­jes a csend. A virágok s a tömjén illata, a­mely állandóan ott lebeg a levegőben, istenséges ér­zést kelt az emberi szívben ... A két férfi, a­mikor belépett, hirtelen megállt, annyira megih­lette őket a csöndes félhomály ünnepiessége. Amíg az alacsonyabbik férfi újra bezárta az ajtót, a másik önkéntelenül a szentelt víztartóhoz ment . . . Egy pillanatra teljesen elfeledte, hogy lopni jött ide. Térdre borult s babonás félelem vett erőt rajta. — Hej! — szólt halkan a kisebbik a tár-I­sára. — Befejezted már az imádságodat? Gyere­­ hát! Szemük most már teljesen megszokta a sö­­­­tétséget. És halkan, lábujjhegyen elindultak a padsorok közt a templom mélyébe. Egy oldalsó oltárka mellett megálltak. A nagyobbik férfi resz­ketni kezdett. — Hol kezdjük? — kérdezte a kisebbik. . . . Előbb talán a kincsesládát üritjük ki, aztán a többit, ha időnk marad. Amig én fölfeszitem, te addig ert állasz. Most egyszerre felhő borult az égre s mély­séges sötétség lepte el a templom belsejét. Csak az oltárok előtt pislogott egy-egy lány, meg­annyi élő, nyugtalan szeme a láthatatlan Isten­nek, a­kinek a szeme itt lebeg a padsorok fölött. A nagyobbik férfi összerezzent. — Láttad? — Mit? — A hold elbújt . . . -- Baj is az! majd gyufát gyújtunk. Van a zsebedben? — Nincs.. — Elég rossz. No de nem baj. Én láttam ! hol áll. Te maradj csak itt. Két-három lépést tett és megállott, aztán suttogó hangon szólt onnan: — Itt a kincsesláda. No, nyisd ki a sze­medet! Egy perc múlt el, mialatt különös neszelés hallatszott az előbbi irányból. — A kulcsok nem érnek semmit. Add ide­­ a rospolyt, meg a kalapácsot. Amikor meghallotta a vas csikorgását, a nagyobbikat elfogta a félelem. A raspoly tovább zizegett ... Az őrtálló pedig mind jobban szo­­rongani érezte a lelkét. Amint felpillantott, egy arcot látott a magas­ban: sovány, szenvedő arcot, a­mely egy feszü­letről véghetetlen szomorúsággal tekintett le rá. És hallani vélte szelid hangját: — Menj . . . menj . . . megbocsátok ne­ked . . . Szeretett volna rákiáltani a társára: — Nem, nem engedem! hagyd abba! —­­hanem a hangját összeszorította valami mondha­­tatlan erő. Egy erős hang rezdült meg a csöndben, mintha száz ördög kalapácsolt volna izzó va­sakon. Fönn a magasban pedig még jobban feléje fogósámim hanthatósészerv: tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál úgymint idült bronchitis, szamárhurut és különösen lábbado­s, a­zoknál influenza után ajánltatik. —­Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó íze miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 40 kor.-ért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva. F. Hoffmann-La Roche & Co vegyészeti gyár Basel (Svájcz.) 2753 Lapunk mai száma 4 oldal.

Next