Székesfehérvár és Vidéke, 1910. július-december (38. évfolyam, 82-159. szám)
1910-07-02 / 82. szám
A SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS VIDÉKE (82. szám) számon mindenesetre sajnálattal látnák, ha az osztrák kormánynak a parlamentben nehézségei és küzdelmei támadnának, de ez nem változtat sem a kormánynak, sem a parlamenti többségnek elhatározásán. A magyar kormány megingathatlanul ragaszkodik ehez az állásponthoz és nincs abban a helyzetben, — még ha erre egyébként is hajlandó volna — hogy a magyar parlamentnek ezt az erős és egységes állásfoglalását leszerelje egyes osztrák parlamenti frakciók kedvéért, amelyeket magatartásukban semmiféle komoly érdek nem vezet, csak zavaros és bizonytalan forrásokból táplálkozó gyűlölködés. A keszthelyi dalosünnep. A Dunántúli Dalszövetség, — mint már említettük — 1910. július 9., 10., 11. napján rendezi Keszthelyen dalosünnepét. A szövetség 12 éves fennállása óta ez lesz a IX. dalosünnepe. Az előbbi évi székesfehérvári, nagykanizsai, pécsi, győri, szombathelyi stb. versenyeket mindig a legnagyobb siker koronázta. A keszthelyi dalverseny azonban, az előjelekből ítélve, az összes eddigieket fölül fogja múlni. Míg a legutolsó székesfehérvári dalversenyen 7 vidéki dalárda vett részt, addig a keszthelyi versenyre 19 dalárda jelentette be résztvételét. A versenyen a következő dalárdák vesznek részt teljes számban: Budapesti Cukrász Dalkör, Budapesti Lyra Dalkör, Budapesti 111. kerületi Dalfüzér, Egyetértés, Budapesti Férfi Dalegylet, Győri Ének- és Zenekedvelők Egyesülete, Komáromi rom. kath. Egyházi Énekkar, Körmendi Dalosegyesület, Pápai róm. kath. ker. Énnekkara, Pécsi Polgári Daloskar, 1. Ruszti Férfi Dalegylet, Sárvári Dalosegyesület, Székesfehérvár Délivasut Dalegyesület, Székesfehérvári Polgári Dalkör, Szombathelyi Dalosegyesület, Szombathelyi máv. műhely, »Haladás« dalárdája, Tatavárosi Polgári Dalkör, Veszprémi Dalárda, Zalaegerszegi Daloskör és a Keszthelyi Iparosok Dalköre. Küldöttségileg az ország minden részéből jelentkeztek dalkörök. Közöttük ott találjuk a temesvári, ceglédi, pécsi stb. dalárdákat. A rendezőség körülbelül 3000 vendégre számít. A dalosok a déli és az államvasút vonalain külön vonaton érkeznek Keszthelyre 9 én d. u. 6 órakor, ahol a város elöljárósága és a szövetség nevében dr. Dezsényi Árpád, a gróf Festetits uradalom főtitkára, mint a szövetség elnöke fogadja őket. Utána Keszthely hölgyei egy-egy jelige kíséretében megkoszorúzzák minden egyes dalkör zászlóját. Este a Balatonon ismerkedő est lesz. Másnap reggel a körülbelül 3000 ember részére épített dalcsarnokban lesz az összkarok próbája, melyen 1000 dalos vesz részt. Utána a diszközgyűlés, disz bankett, délután pedig az ünnep tulajdonképpeni része, a kötött dalverseny lesz megtartva. A dalkörök négy különböző csoportban énekelnek. Az első csoportban a múlt hónapban öngyilkossá lett ifjú zeneszerző, Latzkovszky Aladárnak a szövetség pályázatán első díjjal kitüntetett művét, »A hazáról« Petőfi Sándor szövegére kerül előadásra. A második nehéz műdalcsoportban Révfy Géza »Ismerek egy szép országot« című, a harmadik műdalcsoportban Aggházy Károly »Őszi dal«, a negyedik népdalcsoportban Arany János »Népdalegyveleg« című pályanyertes művei adatnak elő. Hangverseny után a dalkörök monstre szerenádot adnak gróf Festetich Tasziló főudvarmesternek, az ünnep fővédnökének. Este a Balatonon nagy népünnepély, velencei est lesz, melynek keretében a fővédnök vendégül látja az összes dalosokat. A harmadik, hétfői nap programmja szintén a legváltozatosabb. Ezen nap délutánján lesz az úgynevezett szabadon választott dalverseny és a díjak kiosztása. Díjakra a kormány, a fővédnök, Zala vármegye, Keszthely város, a keszthelyi takarékpénztárak, a keszthelyi hölgyek, a szövetség elnöke és alelnöke, a védnökség és mások adományából több mint 4000 korona gyűlt össze. Itt említjük még meg, hogy a szövetség a keszthelyi városházában irodát létesített, mely készséggel szolgál mindennemű felvilágosítással. Ugyanott jegyezhetők elő, a belépő jegyek is naponként délután 3—4 óra közt, szél arcába csapdosott. Belenézett a levegőben kavargó hóörvénybe és ezt mondta félhangosan: — Stilszerű. A nap már lebukott az ég pereméről és az alkony homályos uszályát ráterítette az utakra. Mégis csak egy gyalogútra fordult és ment előre. Ment magányosan a magányos szigeten, amely kérgesen, a tavaszi örömöket felejtve feküdt a fagyos hullámok közt. Az óriás platánok vágyakozva nyújtogatták karjaikat a rózsaligetek felé: — Szőkefürtü illatleányok, hol vagytok? A liliomtáblák mellett haladt el. Kiaszott, özvegy kórókat zörgetett a szél a kevély, kábító keblű virágok helyén. Eszébe jutott, mit súgott neki, mikor itt elhaladtak: — Piros liliom. Minden lépésnél száz emléket kiáltott feléje az élet bús temetője. Itt jártak együtt. Ezerszer ismételték egymásnak kevélyen, az örök szerelemben bizakodva: — Amig a csókokban nem alszik ki, hanem újra éled a vágyak piros lángja, amig szemünkben a fáradtság bágyadtságból új örömök gyúlnak ki ragyogva, addig maradunk együtt. Mi a mámorrózsák hervadását nem fogjuk újra megkönnyezni. Az alkonyatunk is parázs legyen és eltűnünk egymás mellől pirosló ajakkal, kacagva, szerelmi lázban vergődve. A mi együttélésünk sarjadzó tavasz, aranyszínű nyár. Az ősz dere nem fogja érni a mi mezőnket. És elment. Akkor ment el, mikor még perizselt a nyár. Vagy ő már megsejtette a nedveskeblű színtelen ködfelhőket, amelyek sandán seiselkedtek a pázsit selyme és az aranyszínű hegyoldalak mögött? Elment . . . De ő látni akarja mégegyszer az ő buja nászuk tanyáját, ahol a levegő hullámai lágyan zengetik az utolsó csókok zenéjét. Megállt a kapu előtt. A kilincs engedett a könnyebb nyomásra. Belépett. A puha szőnyeg a negyedik lépcső fölött most is keshedt egy kicsit. Az ablak egyik fényes szeme most is el van hasadva. A nagy lámpának csak egyik karja világít. Minden úgy van, mint amikor utoljára járt itt. A szoba ajtó nyitva . . . A levegőben ismerős parfüm úszik. A vázában kevélyen, büszkén páváznak a kaméliák, az ő kedvenc virágai. Leteszi lassan a kabátját, kalapját s pár lépést tesz előre. Itt van a pamlag. Itt a hímzett vánkosok, amelyek közt remegve, hullámzó, reszkető szívvel ült először . . . Lám, itt van rajta a bíbortakaró . . . Ragyogó, hízelgő selyme szerelelmesen simul hadtestéhez, mikor a »Hajnalt« festette róla. Szembe a nyitott ablakon ömlöttek be a kelő nap friss sugarai. Leborul a pamlagra, arcát a vánkosok közé temeti. Hinni akarja, hinni, hogy ő most is ott van a túlsó szobában. A diszkrét függöny lebbeni fog. Kacagva jön be, mellé térdel és csak. Becses lapjában az alábbi sorok szíves közlését kérjük. Az Iparos-tér választmánya múlt hó 30-ikán tartott ülésében, mikor is kizárólag ipari és közgazdaság kérdésekkel foglalkozott, szóvá tette azon reánk nézve iparosokra szomorú valóságot, ami jelenleg városunkban folyamatban van. Mindnyájunk által tudott dolog, hogy az éptőipar városunkban mennyire küzd, kellő munka hiányában, életfentartásáért, dacára hogy e szakmában, az építőiparban, városunk abb kitűnően képzett szakemberrel rendelkeik. Mégis szomorúan tapasztaljuk, hogy az építető idegenből hozott szakemberekkel építteti el házát. Ezen eljárását semmivel sem tudja indokolni az építtető. Ha pedig figyelembe veszi a fönt leírt körülményeket, közgazdaságilag erköcsi kötelességet teljesít minden fogyasztó, megfelelő árut, munkát és képességet talál ott hol lakos, a városában szerezze be szükségét. Panaszunk igazolására felhozzuk a Deák, Pető és dr. Husár-féle házakat, ezek mind idegen vállalkozó építészek produktumai. Hol vannak itt a helyes építészek és iparosok, akik a város közerdeit viselik? Közgazdaságivirágokkal hinti be arcát, haját, nyakát. A lámpát még sohá nem gyújtja föl, hanem összeborulva, pihegve nézik fbizarr árnyakat, amelyeket az ablakon behúzód sötét rajzok a falakra, szőnyegre, bútorra . . . inni fog . . . Lassan eláll. Tétován lép a konyhaszekrényhez. Lepárdi könyveit veszi ki. A fenséges bánat kikrisnyosodott gyöngyeit. A könyv kinyillik: »Ez nomád pásztor éjjeli dala a holdhoz.« Ott jikt ki, ahol együtt olvasták . . . A kárva mellé ül. A nagy puha karosszékben elvés a karcsú alakja. Fehér kezéből lecsúszik a könyv a szőnyegre. Ujjai gyönggyel hímzettacskójával babrálnak. Illatos, lila levélkék hullnak z ölébe belőle. Elővesz egyet és olvassa. Olvassa a vallomásoktól hangos és könyörgő vágyzó panaszos sorokat. Olvassa . . . Aztán csöndben, béna mozdulattal beejti a lobogó lángoközé... A selymes, finom papír sisteregve fölloban és kialszik. A hamu egy pillanatig még egy darabban marad, a fekete sorok összefutnak. Aztás szétesik. A második levélnek csak a hátumát nézi meg. Kívülről is tudja, mi van benne. Azán az is a tűzbe hull . . . Közben észre sem vszi, hogy a kisugárzó meleg pirosra égeti fi arcát. A függöny libben. A szoba mostani ura, Tihamér, az író, aki hirtelen elutazott, barátjától vette át a lakást és abban mindent érintetlen hagyott, belép. Meghökkenve nézi ismeretlen vendégét, aki a világító tűzhöz hajolva, hangosan 1910. július 2. Az Iparoskor panasza. Régi panasza a székesfehérvári iparosoknak, hogy éppen itthon Székesfehérvárott nem részesülnek megfelelő támogatásban és elismerésben és a város lakosai megrendeléseikkel inkább idegenben lakó iparosokat keresnek fel, holott a székesfehérvári iparosok épúgy ki tudják elégíteni megrendelőiket, megbízóikat — nem is szólva a vidékiekről — mint a fővárosiak. Különösen erősen tapasztalható ez az idegen iparosokkal az utóbbi időben az építőipar terén. A Székesfehérvári Iparoskör, amely a város összes iparosait egyesíti kebelében, annyira veszélyesnek tartja ezt a körülményt iparosainkra nézve, hogy már ülésben is foglalkozott az ügygyel. Ez üléséből kifolyólag az Iparoskör elnöksége levelet intézett hozzánk, kérve annak közzétételét. Közérdeket vélünk szolgálni a levél közreadásával, éppen ezért a kérelemnek helyt adtunk. A panaszos levél a következő: Tekintetes szerkesztő ír ! Telefon 207. Hirtling Kálmán fűszer-, csemege-, boro - és ásványvizek és kereskedése június 9-én nyitott meg a Nádor-utcán (Krén vaskereskedése mellett) a zirci templommal szemben a Kristály - cukor befőzéshez 1 klg. 88 fillér. Kapható: :: Hirtling Kálmán :: fűszer-, csemege- és ásványvíz kereskedésében.