Székesfehérvár és Vidéke, 1913 (41. évfolyam, 13-243. szám)
1913-01-21 / 13. szám
Székesfehérvár, 1913. XLI. évfolyam, 13 szám. Szerkesztőség és kiadóféntel bástya-utca 9. — Telefonszám 09. — Wepstlenik péntek kivételével minden hétköznap délután 2 órakor. POLITIKAI LAP. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: HECKENAST KÁLMÁN. Kedd, január 21. Előfizetési árak Egy évre________________________20 korona Fél évre___________________ 10 korona Negyed évre__________________ 5 korona Egyes szára ára_____________8 fillér. Az analfabéták. Székesfehérvár, jan. 2 A választójogi törvényjavaslathoz mellékelt statisztikai táblázatok bevezetőjében egy nagyon szomorú mondat is található, amelynek kulturális jelentőségét maga a bevezető is teljesen tisztán látja. Azt mondja ugyanis ez a mondat, hogy a (24 éven felüli) magyar analfabéták száma szemben és ellentétben a nemzetiségi analfabétákkal, nem hanyatlott. Vagyis ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy amíg az utolsó tíz esztendőben, de főképen az Andrássy-féle választói reform óta, amióta nyilvánvaló lett, hogy az írni-olvasni tudásnak fontos szerepe lesz a választói reformban, a nemzetiségek minden lehetőt elkövettek analfabéták csökkentésére, addig a magyar anyanyelvű analfabéták száma egyáltalában nem fogyott. Ezzel a szomorú ténynyel szemben mindenekelőtt meg kell állapítanunk,hogy azért sem a magyar analfabéták,sem más tényezők külön külön nem felelősek, hanem felelős azért mindenki, akinek némi köze van is a dologhoz, főleg pedig, akinek köze volt a dologhoz. A magyar analfabéták oktatásáért évtizedeken keresztül semmi sem történt. Négy évvel ezelőtt gondoltak erre először, amikor — ezt is csak társadalmi úton — megszervezték az Országos Közművelődési Tanácsot, amely — tisztán a belső vezetés önkéntes elhatározására — működésének súlypontját az analfabéták oktatására helyezte. Ez az intézmény ma az egyetlen, amely a magyar analfabéták oktatásával foglalkozik s három év alatt mintegy félszázezer analfabétát tanított meg írni-olvasni. Hogy nem többet, annak egyedül a pénztelenség az oka. Csak a jelen kormányzatnak jutott eszébe a Közmű- velődési Tanács céljairól költségvetésileg gon-doskodni, egyben pedig azzal is szolgálja a Tanács céljait, hogy választójogi törvénytervezetben (51 §.) a Közművelődési Tanács által szervezett analfabétatanfolyamokon nyert bizonyítványokat az írni olvasni tudás bizonyítékának tekinti. Ez utóbbi intézkedés remélhetőleg nagyjban hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyar analfabéták minél tömegesebben látogassák az Országos Közművelődési Tanács teljesen ingyenes tanfolyamait. Mert sajnos ilyen külső biztatásokra szerfölött nagy szükség van. A magyar analfabéta rendkívül indolens és hihetetlenül ubilitarisztikus. Nemcsak az nem csábítja a tan- folyamok látogatására, hogy ott megtanul írni- olvasni, hanem még az is hidegen hagyja, hogy a tanfolyamokon mindent ingyen kap meg. Igen gyakori eset, hogy a tanfolyam látogatásáért külön napidíjat kér, azzal érvelvén, hogy hiszen ha ő azalatt az idő alatt, amíg a tanfolyamon részt vesz, havat lapátol, vagy fát vág, megkeres néhány hatost, ki fogja tehát neki megtéríteni ezt a pénzbeli veszteséget ? Lehetetlen emiatt azonban teljesen a mai gyárparasztot okolni. Nálunk a közfelfogásból abszolúte hiányzik — még a félig intelligens rétegben is csak frázisként szerepel — az a tudat, hogy a tudás csakugyan ér valamit. (A legtöbb esetben tényleg fölösleges is.) A nép körében pedig se nem tisztelt, se nem irigyelt a tanult ember. Összefügg ez a kérdés a magyar lateiner elem nyomorúságával, s összefügg a közélet nagy kulturátlanságával is. Érthető tehát, ha a paraszt analfabéta nem nagyon töri magát a tudás után. Azzal, hogy a választójogi törvénytervezet választói jogosultságot biztosít az analfabétatanfolyamot sikerrel végzettek számára, nagy lépés történik ezen tanfolyamok népszerűsítése érdekében. Nem ideális állapot ugyan, mert csak a hasznosság szempontja fogja az analfabétát a tanfolyamokra bízni, de végeredményében ez nem is döntő. A fontos az, hogy mindenki tanuljon meg írni-olvasni. Hogy miért tanult meg a Sejt, tíz Ember és a Társadalomgazdaság. Szemelvények: dr. Kerekes Lajos. A társadalomgazdaságtan azok közé a tudományok közé a tudományok közé tartozik, melyeknek tárgya az ember amint beláthatatlan múltba visszatekintő talán több százezer éves ősfejlődés eredményeként itt áll saját maga a kutató emberi szellem előtt csodálatos testi és lelki életműködésével, ezekből kisugárzó bámulatosan merész és lendületes erőkifejtéseivel, ősidőktől szünetlenül vívott kemény küzdelemben kiedződött egyediségével és alig áttekinthetően gazdag társadalmi szervezkedésével. És habár az emberi tudás különösen az utolsó 3 évszázad alatt az emberi élet jelenségeinek megismerésében is rendkívül gazdagodott, ezeknek a tüneményes életjdenségeknek kapcsolódásai végső alapokai ma is jórészben ismeretlenek. Ha az ember az élet nagy rejtélyein, megfejtetlen nagy problémáin tűnődik eszébe jut az a keserű megjegyzés, amelyet Göthe Faustnak szájába ad: Boldog, kinek hogy még felszínre tűnjék a tenger tévedésből hite van. Mit nem tudunk és arra volna szükség s amit tudunk, az mind haszontalan. Carlyle mondja valahol a Francia forradalom történetében: »Létünk cérnaszálon függ a végtelenség ismeretlen mélységei fölött.« Száz meg száz alakban megújul s visszhangzik költők és gondolkodók ajkán a kérdés, amelyet egyik évszázad örökül hagy az utána jövőknek: Honnan jöttünk, hová megyünk. Mik vgyünk. Száz meg száz hypothezist , alkotnak rá természettudósok, metafizikusok. És egyik sem ér többet, mint a Szent János bogár nyári éji villanása. Érezzük, hogy minden mozog s rohan körülöttünk. Körülöttünk örök levés, örök enyészés s mi magunk is minden pillanatban változunk. Körülöttünk mindenütt nagyban és kicsiben a végtelenség ismeretlen távlatai s az egyetlen pozitívum az Én is, ha tudatunkkal megfogni akarjuk, elsiklik előlünk. Az életnek megfejtetlen kérdései tekintetében ha magyarázatot nem is, de megnyugvást a hit ad, amely misztikus sejtésével lelkünket az Örök Teremtés lényével hiszi rokonnak s a lélek jövő sorsát az örökkévalósághoz köti. De a tudásig fokról fokra iparkodik az emberen kívül s egyúttal élete belső titkos mühelyében világot gyújtani s annak világánál feleletet keresni a tudvágya még rejtett kérdéseire. Lassan, de lépésről-lépésre tágítja a tért maga körül. Bár nagy ez a tér mégis végtelen kis pont a körülötte levő ismeretlenhez képest, A közelség épúgy a végtelenbe vész, mint a távolság. Két pont annyira távol eshet egymástól, hogy többé nincs a viszonyukra képzetem, de annyira közeledhet is egymáshoz, hogy a viszony köztük szemléletemben a végtelenbe vész. Ha magunkat a központban képzeljük a kicsiny és nagy között itt is, ott is a végtelenség áll elénk. A szorozhatóság és oszhatóságnak a határa nincs. Az égi testek távolságai elképzel- hetetlen távlatok, de az élettelen dolgok vegyi Rjut.v.ws.rit.ns parányai, a sejt életvilágának egyénei elképzelhe-tetlen az emberhez mérve kicsinyek. Éles emberi szem a miliméternek 40 ed részénél kissebbet nem vesz észre. És micsoda csodálatosan változatos, bámulatosan gazdag a 40 ed miliméteren aluli élőlények világa. A mikroskop az emberi elmének egyik legnagyobb találmánya 3000-szeres nagyításával valamely felületet 9 milliószor akkorának mutat. És a mikroskop alatt örökké változó nyüzsgő, mozgó világa tárul fel előttünk a szerves lényeknek végtelenbe tűnő mennyiségben prolozóak sejtlények, baktériumok alakjában. És habár nem látjuk, egy némely jelenség ezt sejteti velünk, hogy olyan szerves lények is vannak, amelyek elképzelhetetlen kicsiségükkel kicsúfolják a mikroskop 9 milliós felület nagyítását. És ezek a végtelen kis lények, az emberhez viszonyítva oly kicsinyek, hogy ha az embert tesszük a helyükbe, alig találunk a viszonyításra nagyságot a földön. Egy jókora csepp vízben sokszorta több él belőlük, mint ember van a föld kerekségén. Az ember folyadék rendszerében tevékeny s küzdelmes életet folytató fehérsejtek számát 50 milliárdra teszik, holott az egész földön körülbelül 1500—1600 millió ember él. Számítás szerint a szükséglet kielégítés mai módjai mellett csak 6000 millió embernek tudna megélhetést nyújtani a mi földünk. És a leggazdagabb szárnyalású képzelet is eltörpül a színek, formák és szerkezetnek, amellett a csodálatos sokféle változata mellett, amelyet az egysejtű lények tárnak elénk__ Lapunk mai dáma 4 oldal