Szent Margit leánygimnázium, Székesfehérvár, 1918

Az 1919—­20. isk. év története Imádságunkat meghallgatta a jó Isten: nem engedte ifjúságunkat az új iskolai évben az erkölcsrontók kezére. Augusztus 2-tól nehéz, de örömmel teljes napjaink voltak, a szellemi takarítás, szellőztetés ideje. Bezártuk ugyan iskolánkat a tanácskormány romboló szelleme előtt, de a járvány a réseken is betolakodott, tehát fertőtlenítést kellett végeznünk. A V. K. Minisztérium rendeletére részletes bizonyítványt állítottunk ki a tanulók számára, azután a kommunista bizonyítványokkal együtt megsemmisítettük a kommunista füzeteket és ifjúsági folyóiratokat, amelyeket annak idején a tanulók közt való szétosztásra küldtek hozzánk, mi azonban, hogy az ifjúság kezébe ne kerüljenek, megfelelő helyen elraktároztunk. Személyi változások. Azután a V. K. Minisztérium 103265/1919. B. III. sz. rendelete értelmében egyhangú tanárkari határozattal a kommunizmus tényleges támogatásában bűnösnek ítéltük Litván Viktóriát, aki ennek következtében szabadságoltatott. Fegyelmi ügyét a fegyelmi bizottság 1919. okt. 28-án tárgyalta s ennek ítélete alapján a Minisztérium megfosztotta állásától. Litván Viktória 12 évig működött iskolánknál. Az intézet fejlődéséért sokat fáradozott, jeles tehetségű, jól képzett tanár volt, igen jól tanított. Érdemeit tönkre tette utolsó évi szereplésével. Mivel nem volt magyar nemzeti érzése, pozitív hite, tisztult vallás-erkölcsi felfogása s ezek híján erős jelleme, amely a jó úton megtartotta volna, érvényesülési vágya pedig szertelen volt, a vallásüldöző, állam és társadalomfelforgató kommunizmus szolgálatába állt abban a reményben, hogy az magas polcra emeli és minden földi jóval gazdagon fogja jutalmazni. Azzal azonban, hogy szóval és tettel támogatta a proletárdiktatúrát, lelki közösségbe került a jog- és törvény­­tiprókkal s egyszersmind felelősséget vállalt azokért a bűnökért, amelyeket elvtársai elkövettek. Azért lakolnia is kellett. Méltán érte tehát a büntetés, amelynek kihirdetését sem várta be. Mielőtt tudomásul vette volna, bűne tudatában elhagyta szégyenletes működése színhelyét s a románok szol­gálatába állt. Távozása folytán intézetünk tanári személyzete még kisebb lett. Már az előző években is óraadó tanárok segítségével végeztük a tanítás mun­káját, az idén még nagyobb szükségünk volt támogatásukra. Tanári pályá­zatok kiírására nem volt idő. A kommunista év bukásával mindenütt meg­indult az igazoló eljárás, ezek befejezése előtt nem volt tanácsos az üresen maradt és az új állások betöltése. Iskolánkat kisegítették a bajból dr. Kuthy József c. főigazgató, Szepesi Géza ny. leánygimnáziumi igazgató, dr. Goschi Péter és Szabados Gyula áll. főreáliskolai r. tanárok. Az egyévi szabadságra távozott dr. Neisser Máriát dr. Sirokay Margit helyettesítette. Az év folyamán a városi tanács megválasztotta iskolánkhoz Havranek Júliát, Szentgyörgyi Ferencet és Ádám Margitot h. tanárrá. Az iskola munkája. Kiegészült tanári karunk a nevelés munkájában a V. K. Minisztériumnak 5008/1919. évi. sz. rendelete szerint járt el. A ren­

Next