Szent Margit leánygimnázium, Székesfehérvár, 1936
Dornis István. A mult század utolsó tizedében, az ezredéves ünnepségeket követő ■vekben hívta az Úr az ifjúság nevelésének munkájába. Akkor, amikor még agyogott a nap a magyar égboltozat felett; amikor nem volt szegény a magyar s nem volt csonka az ország; amikor a boldog béke uralkodott városban, faluban. Azután átfordult az idő kereke a huszadik századba, amelynek első tizedében még tartott a régi jóvilág; második tiz évében azonban ráborult Magyarországra a véres zivatarok felhője s megszűnt a boldogság mindenütt. A következő évtized alatt a régi rendet és fegyelmet felváltotta a rendetlenség és fegyelmezetlenség, a komolyságot a felületesség s a szellemi értékek elértéktelenedése. Ez alatt a négy évtized alatt annyit változott a világ, mint azelőtt száz év alatt sem s ezt a változást átélte az Úr szőlőjének munkája, a székesfehérvári leányifjúság hivatott nevelője, a városi leánygimnázium lelkipásztora. Még akkor került az intézethez, amikor az szerény polgári leányiskola volt, s ott húzódott meg a régi iskolaépület Gizella királyné utcai sarkában, amikor az intézetnek alig volt száz tanulója s nem volt több, mint hat tanára. A jó pásztor ott volt a felsőbb leányiskolává és leánygimnáziummá való átalakulás bölcsőjénél, mint az iskola fejlesztésének állandó szorgalmazója s fejlődésének előmozdítója. Növendékeinek száma évről-évre növekedett s ma az ötödfélszáz tanulót számláló intézetnek lelkivezetője s a húsz-tagú tanári testületnek bölcs nesztora. Nemcsak nesztora, hanem legkiválóbb tagja, a nevelőoktatás művésze. Komolyan fogta fel hivatását, amelyet Isten bízott rá s azon volt, hogy növendékeit valóban művelje és Istenhez közelebb vigye. Tervszerűen fogott munkához; a célhoz vezető eszközöket jól válogatta meg. Tudásának bőséges tárházából merített; a tanulók korának, szellemi-lelki fejlettségének megfelelően állapította meg munkatervét, a tanítás anyagát, a közlés és feldolgozás módszerét. Nem elégedett meg azzal, hogy tanítványai a tanítás anyagát megértsék, emlékezetbe véssék, hanem arra törekedett, hogy a vallási igazságokat magukra, életükre alkalmazzák is. Nem volt híve a módszeri kaptafáknak; módszerét az osztályhoz, helyzethez s az igényekhez alkalmazta. Művészien egyszerű, világos nyelven, élvezetes formában közölte a tanítás anyagát s a tanulókkal való közös munkában hasznosította a tanítás óráját. Ezért lett tanításának eredménye maradandó. Hasonló szellem vezette az ifjúság lelki-erkölcsi nevelésében, a bűz-