Szent Margit leánygimnázium, Székesfehérvár, 1947
g - jobb a tanulmányi eredmény (1-70), de rosszabb a magaviselet és a rendszeretet középjegye. Iskolánkban viszont nagyobb a javulási százalék a tanulmányi eredményben félév óta, mint ott. A rajzversenyben az eredmény a győri pártatlan zsűri döntése alapján , szabadkézi művészeti rajzban első a győri leánygimnázium ; tervezésben első a mi intézetünk. Végeredményben tehát a két intézet holtversenyben végzett. Tanulmányi verseny volt osztályaink között is. Az első a VII. osztály, melyet díszoklevéllel tüntettünk ki. Ünnepségek. A tanév folyamán 15 ünnepséget tartottunk, illetően ennyin szerepeltünk. Ezek közül a következők emelkednek ki: cserkészcsapatunk műsoros estje dec. 7-én; cserkészeink két tábortüze az iskola udvarán; Szent Margit ünnepségünk jan. 20-án; táncmulatsággal egybekötött farsangi műsoros estünk febr. 5-én ; cserkészavató ünnepségünk máj. 23-án és ballagási ünnepélyünk máj. 15-én. Kirándulások. Két egésznapos tanulmányi kirándulást rendeztünk az egész ifjúság részvételével: okt. 2-án Csókakőre, máj. 25-én Pétfürdőre (gyárszemle). Máj. 17—18-án a VII VIII. oszt. tanulói Budapestet és a szabadsághegyi csillagvizsgálót tekintették meg. Az egyes tantárgyak keretében tanáraink számos szaktárgyi kirándulásra vezették tanulóinkat osztályonként (gyárszemlék, kiállítások megtekintése, művészettörténeti kirándulások és séták). Hivatalos látogatások, kiküldetések. Intézetünket az év folyamán hivatalosan meglátogatták: dr. Király Rudolf miniszteri tanácsos, a középiskolai ügyosztály főnöke márc. 18-án, Fekete Gábor gimn. igazgató, tanker, középiskolai szakelőadó máj. 7—8-án, Csapó Jenő áll. gimn. igazgató, tanulm. felügyelő nov. 17—18-án (magyar és francia nyelv), Bulla Andor áll. tanítóképzőint. tanár, tanulmányi felügyelő márc. 16—17-én (gazdaságtanórák). — dr. Szarka Géza igazgatót a VKM, a pápai bencés gimnázium érettségi vizsgálataihoz kormányképviselőnek, dr. Keszei István tanárt tanulmányi felügyelői minőségben a pápai ref. gimnáziumba a görög nyelv tanításának tanulmányozására küldte ki. Kisberk Gizella tanár a székesfehérvári gyermeklélektan állomás vezetőségi tagja lett, Bertalan Rózsa tanár részt vett a hathetes szövetkezeti tanfolyamon. Iskolánk elismerése, tanulóink sikere. A Magyar Ifj. Vöröskereszt Központja iskolánk vöröskeresztes csoportját a jubileumi országos munkaversenyen I. díjjal tüntette ki. Vargha Ágnes VIII. o. tanuló a Szabadművelődési Tanács fejér megyei tagozatának centenáris verspályázatán a 11. díjat nyerte (az I. díjat nem adták ki). Sárközi Irén Vili. o. t-t az elbeszélés-pályázaton elismerésben részesítették. Kiss Margit Vili. o. t. a város iskoláinak szavalóversenyén a III. díjat nyerte. Szülői hozzájárulás. A szülők az év folyamán összesen 7.502 Ft-nyi hozzájárulást fizettek be az iskola elpusztult felszerelésének némi pótlására. Ebből az igazgató 3 nagy szekrényt, 33 db széket, 4 katedrát és több kisebb tárgyat szerzett be. Két szekrény még nincs készen. Gyűjtések. A nyomorék gyermekeknek gyűjtöttünk: 32825 Ft-t, az árvízkárosultaknak befizettünk 7200 Ft-t, a Lánchíd javára eladtunk 274 db. Lánchíd-jelvényt. Egészségügy. Az elmúlt iskolaévben iskolaorvosunk, dr. Hausner Sarolta állandóan ellenőrizte tanulóink egészségi állapotát. Többször megvizsgálta a tanulók szemét (trachomavizsgálatok), vezette róluk az egészségügyi kartotékot, és több tanulót — előzetes vizsgálat után a szükséghez képest — szakorvoshoz utasított. Intézetünkben általában jók az egészségi viszonyok. A leányok tápláltsága, fejlettsége és egészségügyi gondozottsága átlagban jobb a közepesnél, bár a nehéz gazdasági körülmények miatt akadnak elég szép számmal az ellenkezőre is példák. Aránylag igen gyakori leányainknál a — Magyarországon ma népbetegségszámba menő — pajzsmirigytúltengés (40 ° C), fogszuvasodás és bokasüllyedés. Örvendetesen kevés a szervi elváltozás, beleszámítva a látási hibákat is. Fertőző megbetegedés az elmúlt évben csak szórványosan - egészen kis számban — fordult elő. A jó egészségügyi állapotoknak magyarázata a magasfokú testkultúrán kívül talán az, hogy a természetes kiválogatódás — nagyobb tanulókról lévén szó — szintén szerephez jutott. Az iskolaépület helyreállítási munkálatai. Az orosz katonai hatóságok jan. 2-án visszaadták épületünket, a háborús rongálások miatt azonban még most sem foglalhattuk el. A város 48.000 Ft költséggel megjavíttatta a tetőt, elvégezteti részben az asztalos- és lakatos-munkákat. A közművek áldozatkészen vállalták a vízvezetéki és villanyvezetéki javításokat és felszerelést. Az épület helyreállítására és tönkrement felszerelésünk pótlására még jelentős összeg kell! Reméljük, hogy az állam és a város áldozatkészsége lehetővé teszi, hogy leányaink az új tanévben végre saját iskolaotthonukban tanulhassanak