Katolikus líceum, Székesfehérvár, 1943

I. Az intézet iskoláinak múltja. Az intézetet Királyhegyi Farkas Ferenc nagyprépost alapította 1853-ban. 1864 ben nyílt meg a szatmári irgalmas nővérek vezetése alatt az elemi iskola III. és IV. osztályával. 1870-ben már internátusa is volt s ugyan­ekkor kezdte meg működését az ú. n. „ixternát" elemi iskola is. — 1893-ban polgári leányiskolával bő­vít. — 1921-ben nyílt meg három évfolyamos továbbképző ipari tanfolyama, melyet a kereskedelmi minisztérium 1924-ben rendes nőipariskolává minősített. — 1926-ban az internátus a káptalan jó­voltából a Zuber-féle alapítványi házzal nagyobbodott. — 1927-ben szentelte fel Shvoy Lajos püspökatyánk a Zsigray telken emelt polgári és nőipariskola épületét, melyet gróf Klebelsberg Kunó, vallás és közoktatásügyi miniszter megértő szeretete és Székesfehérvár szab. kir. város áldozatkészsége hozott létre. — 1930 szept. 15-én tanítónőképzővel gyarapodott az intézet. Két évig a polgári iskola épületében húzódott meg, 1932-ben pedig az át­alakított Zlinszky házba (Ferenc József tér 6.) került. 1933-ban szerveztük meg gyakorló elemi iskolánk I—IV. osztályú, vegyes alsó tagozatát, 1934-ben pedig a III—VI osztályú felső tagozatát. — 1936-ban nőipariskolánk részére megvásárolta az intézet a Zita királyné út 4. számú házat, melyet a tanítás céljainak megfelelően alakított át. — 1938/39-től kezdve tanítónőképzőnk fokozatosan gyakorlati irányú líceummá alakult. — 1941/42. év óta az I—III. o. mint líceum, a IV. és V. o. mint képző működik, a gyakorló el.­iskolának régi felső tagozata pedig V—VIII. o.-vá lett. — Nőipariskolánk az 1943/44. évben anyaghiány miatt nem nyílt meg. Intézetünk eddigi igazgatói: Huszár Károly püspöki titkár (1864 — 68); Radnits Imre kanonok (1868—71); Kuncz László püspöki titkár, kanonok (1871— 76); Prifach József püspöki titkár (1876); König Móric dr. apátkanonok (1876—81); Szuborics Jenő teológiai tanár, apát­kanonok, pápai prelátus (1881—1915); Vadkerty József kanonok (1915-19); Magdics István kanonok, egyházmegyei főtanfelügyelő, pápai prelátus (1919-ben, a kommunizmus nehéz napjaiban ; Kapossy Endre dr. ciszt. r. középisk. tanár (1919—28); Grész Leó ciszt. r. középisk. tanár (1928—38). 1938/39. év elején az általános igazgatóság Grész Leó lemondása folytán meg­szűnt. Azóta Grész Leó (1938—) a líceum, a tanítónőképző s a 2 gyakorló el.­iskola, Csaba M. Immaculata, int. főnöknő (1938—40.), Négery M. Flávia int. főnöknő (1940—41) és Rasztorich M. Aquila (1941—43.) a nőipariskola, Borz M. Lerina (1938-) a polgári és Oroszi M. Adolf­in (1938—) a népisk. igazgatója. Intézetünk eddigi főnöknői: S. Eötvös Szalézia (1864—75); S. Markovszky Paula (1875—1908); Szitás M. Pancratia (1908 —19) ; Stupiczky M. Rainéria (1919—28); Erdélyi M. Eustella (1928 — 34); Bolgárfalvi M. Alerina (1934—36); Csaba M. Immaculata (1936—40); Névery M. Flávia (1940—41); Szabó M. Honoria (1941—).

Next