Polgári leányiskola, Székesfehérvár, 1912
—•4 Az északnyugati Balkán területe három hegyrendszerhez tartozik. Nyugaton a Dinári alpok rendszere, ehez tartozik egész Bosznia, Dalmácia, Montenegró és Törökországnak az Adriai tenger mellett levő része; keleti határát megközelítőleg a Brod-Novipazar-Szkoplje-Monasztir vonallal húzhatnék meg. Innen keletre körülbelül a Belgrád-Konstantinápolyi vasút vonalát követve Edirnéig terjed egy ősrégi, meglehetősen lekopott hegység, a Balkáni masszívum. A harmadik hegyrendszer a mi Krassószörényi hegységünk folytatása, a Nyugati Balkán. Mind a három egymástól elütő természetű terület. A nyugati rész nagyobbára tagozatlan, karszt-jellegű mészkőláncokból áll, barlangokkal, búvópatakokkal, dolinákkal, földalatti folyamrendszerrel úgyszólva Görögországig. Többnyire kopár, napégette mészkősziklák, néhány dolinával, kis mélyedéssel, melynek közepén rendesen ott van a „ravasz lyuk,“ melyen keresztül a patak vize a föld alá tűnik. Csak itt, a dolinákon találunk kevés termőföldet, mit a felszíni patak vize hordott oda. A sziklák legnagyobb részén nincs erdő. Nem az eső hiánya okozza az erdők hiányát, de a termőföldé. Ha egyszer az évezredek alatt keletkezettt erdőket kiirtják, s az eső a csekély humuszt lehordja, nehezen lehet ott ismét erdőt létesíteni. Egyedül a poljék kedveznek a tömegesebb letelepülésnek. A hegyláncokkal párhuzamosan futó, több kilométer hosszú besülyedések, mocsaras, egészségtelen, de földművelésre igen alkalmas területek ezek. Legmélyebb részükön ideiglenes tó van, mely kis víz idején a sziklák repedésein eltűnik, míg nagy víz idején az egész poljét elönti az ugyancsak a sziklák résein előtörő barlangi víz, ilyen a zirkniczi-tó medencéje, a Livanyszko-polje s a Szkutari-tó medencéje is. Itt, ahol a Dinári alpok keleti szélén levő homokkő vonulatok a Balkáni masszívummal érintkeznek, sűrű népességű, földművelésre igen alkalmas nagyobb medencék vannak, melyeken teljesen megszűnik a karsztos jelleg, így Rigómező vagy Kosszovopolje, az üszkübi és a Monasztir medence. Míg a nyugati karsztos vidék, mind a mellett, hogy a tenger mellett fekszik, úgyszólva teljesen kiesik a forgalom útjából, s ugyanolyan szerepet tölt be, mint a Kaukázus Ázsiában, t. i. ősnépek romjainak szolgál menedékhelyül (Albánia a maroknyi, rokonnélküli albán népnek) addig a keleti terület nyílt, hozzáférhető, széles, termékeny folyóvölgyei már a legrégibb idők óta nevezetes országútja a vándorló népeknek. Egyik út Szalonikiból a Vardar völgyén, Rigómezőn s az Ibar völgyén Szerbia nyugati részébe vezet, fontosabb ennél azonban az, amely a kelet felé irányuló világforgalomnak ma is legfontosabb szárazföldi útja. Belgrádból a Morava és Nisava völgyén Szófia vidékéről a Trajánusz kapun keresztül a Maricza rózsatermő völgyébe s innen Konstantinápoly felé halad. Tulajdonképen épen abban áll az egész Balkán félsziget egyik legnagyobb fontossága, főként kereskedelmi szempontból, hogy kelet és nyugat között összekötő kapocs; másik, amely rendkívül súlyos politikai következményeket von maga után az, hogy a félsziget elzárja a Fekete tengert a Földközi tengertől. Ez vonja maga után az oroszok folytonos beavatkozását a balkáni ügyekbe, mely hol nyíltan, hol pedig a háttér