Székesfejérvár, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-01-13 / 4. szám

Közegészség ügyében. A közegészségügy mindenesetre egyik legdrágább közvagyont képez, melyhez az összes emberiségnek hozzászólása van, épen azért kívánok­­. szerkesztő úr engedelmével becses lapjában, ezen függetlenül s ne­mesen haladó köztéren ,d e tárgyban ismét némieket felsorolni. Azon időtől fogva, mióta a himlőoltás ügyében e lapokban utólszor felszólaltam, számos esemény vihar­zott le e téren s áttérve most az azóta történtekre,a legújabban az általam is megrótt orsz. védhimlő oltó intézet (érdemileg!) beszüntetvén, oltási helyül a pesti gyermekkórház? tűzetett ki; ennek veszélyessége ellen Budapest főorvosa szólalván fel, ezen rendelet is meg­semmisült azon dicséretes módosítással, hogy az oltá­sok a kerületi orvosok egészséges lakásain (a lakos­ság kényelmére és összes érdekéien) teljesíttessene­k. Ebből kifolyóan derék Patribányunk közegészség feletti őrködése nyomán ügyelendünk: meddig fog­nak városunkban még a hivatalos oltások — csecsemőink veszélyeztetésére — a kór­rok­uk­ral—­—................ Tópartján Emerence nagynénje kastélyában vigan, gon­datlanul, s hódolatok közepette élte napjait, szinte elzártan ugyan, de nem komolyságból, nem érzetben­­ségből, nem kedély fájdalomból, hanem azon a ka­­czéroknál már második természete vált önhittség és kaczérságból szinte egyetlen barátot ismerve, a tükröt, melyre csak akkor neheztelt, ha az képét hűen adá vissza, pártoskodás és hízelgés nélkül m­utatá, hogy valami, mit ő szépnek talált, kecseit nem emelé. Ez volt barátja, kivel órákat társalgód, kit bálványolt, azon egyetlen, kinek Emerence hű és őszinte kedvese vala és kivel zárt ajtók mögött társaságában elmondd önmagában, hogy ő csak akkor boldog, ha a büszke­­ férfiakat lábainál látja heverni, az ö lábainál, ki szegény árva lévén, szépségén kívül más vonzóerővel nem bir­­ és igy diadala annál nagyobb és boldogitóbb. (Folytatása következik.) A tüsszentés történetéből. A tüsszentéskor „egészségére váljék“-ot mondani s Rómából eredt. II. Pelagius pápa alatt Rómában dög-­­­vész ütött ki és töméntelen embert ragadott el, daczára­­ a Nagy Gergely által mondatott litániáknak. E dögvész­­ csak néhány évtized múlva szűnt meg és pedig egy­­ olyan betegséggel, melynek jele halálos tüsszentés és­­ ásitás vala. E körülmény két szokást hozott életbe.­­ Az ásitónak ugyan keresztet vetettek szájára, hogy a­­ halál elöl elzárják a nyílást, — a tüsszentöt pedig: — jéggel s művészettel irt költemények valóságos igaz gyöngyök s büszkék lehetünk rájuk. A történet­i régészet terén felemlítjük Pauer János és Rosty Zsigmond tudományos érte­kezései mellett Moenich Károlynak ritka szor­galom, pontosság és szakismerettel összeállított „Ma­gyar írók névtára“ irodalmunkban még eddig párat­lan művét, mely Pozsonyban sajtó alatt van. Fel­említjük Kereskényi Gyulától megjelent tör­téneti vázlatot, mi is az összes hazai sajtó által igen szép méltánylásba részesült; végre sajtó alatt van Czobor Béla tehetséges fiatal régészünktől egy nagyobb szabású egyházi műépítészeti mű a fővá­rosban. A tanügy terén szép sikerrel működtek: Seidel Pál, Vasady B. L. önálló művek kiadása által. Az egyház-irodalom terén: Balogh József, Vasady B. L. Öreg János, Németh Károly érdemelnek működé­sükért elismerést. Ezenkívül kisebb nagyobb mérvben az irodalom egyéb ágai is műveltettek, igy a gazdászat, ipar egyéb ágai tevékeny irodalmi munkások által lettek megvitatva s gyakran élénk eszmecsere alapjául szol­gáltak. — A tudományok több ága azonban elég saj­nos a legnagyobb közöny által elhagyva — nem mű­­veltetett. Az iskolai értesitvények összeállításánál az iro­dalmi működésre szintén súly lett fektetve. Naptár irodalmunk is gyarapodott. Megjegyezzük végül, igen tehetséges irodalmi erőnk Fekete János a múlt év alatt összes műveit sajtó alá rendezte, úgy Tamássy Gyula is, de még eddig a sajtó alól nem kerültek ki. Ezen művek ki­adását mielőbb elvárjuk. Ennyit óhajtottunk jelenleg irodalmi állapo­tainkról felhozni, s midőn egy múlt évi irodalmi vi­szonyainkról röviden bár megemlékezünk, kívánjuk, hogy szavunk ne hangozzék pusztába kiáltó szó gya­nánt el, hanem a múlt hibáin okulva — javult s kettő­zött erővel iparkodjunk azt a virágzás fokára emelni, házi bűzök közt orvosi kényelemből foga­natosittatni? Továbbá, miután a „Term. Gyógyász“ a himlőol­tás ellen, 9-ik számában az országgyűléshez felterjesz­tést bocsájtott, külföldön pedig orvosi egyletek alakul­nak és petitiók nyujtatnak be az oltás ellen; sőt miután a „Berlini kényszer“ — a csak egy darab majori­tása miatt—igen nagy ellenszenvre ütközött, két­séget sem szenved, hogy az épalkatú családok ezen alleopathikus merényletért — csecsemőik szereteté­­ben — fel fognak zúdulni Végre, midőn a főtekintélyü „OHLap, Gyógy, és Presse“ szerint a himlő Budapesten szakadatlanul dúl 863. évi mortalitás lévén daczára a költséges oltás­nak, azaz daczára, hogy a himlöirtók (?) pénzelnek! „Szatmár“ szerint pedig Budapesten 1000 himlős je­gyeztetik, s midőn hírlapokból tudjuk miként Bécs, Trient, Innsbruck, Mailberg, Fiume, Resinarieban, de Csehország több helyein is a himlő hetek előtt járvá­nyosan szintúgy beköszöntött, mint Budapestnek me­gyei börtönébe; — sőt midőn tudjuk, hogy nem rég a bécsi kórházban Ghyczy ministernek 16 éves unoka­­öcscse is himlőben halt el, hogy a „Sz. Fej “ 50. sz. szerint Pázmányon is kiütött, de világszerte himlőjár­ványok szüntelen előfordulnak, felmerül a kérdés: váj­jon meddig fog még az ország szive (igy nevezik a „közegészségi lapok“ Budapestet) hol ministeriális köz­egészségi osztály, orsz. egészségügyi tanács, orvosi egyetem, magy. kir. orvosegylet, magyar orv. és terra, vizsg. állandó kp. választmány, orvosi kör, orv. szer­kesztők, szóval minden óv- és gyógyforrás egyesülve van­ elég szívtelen maradni, magát — az amúgy is ve­szélyesig— oltási ügyben kiváltságolt tudomány­­egyedárusi kasztának tartani? a helyett, hogy ezen fontos ügyet (a terhes oltóintézet most már nél­külözővé váltakor) az összes magyarországi szakérte­lemmel az emberiség és tudomány javára tudományo­san megtárgyalni kezdeményezné, s a­helyett, hogy sietne ő­felségének „általános felvirágzást“ jelező törekvésére erélyesen közreműködni. Ekkor meghallhatná, mennyire szerepel a himlő­oltás a budapesti rendkívüli nagy gyermekhadálozásban, igazolva láthatná az „Életmentés“ ből, „hogy a hím­lőanyag bárkibe oltva, himlő betegséget idéz elő,é­s mondhatná dr. Semeleder (a boldogult mexikói császár orvosának) hozzám intézett válaszából azt is: „miként Mexikó, hol a nép ellenszenvü, de nem is biztatik az oltásra, egy hajszállal sem himlő­­sebb a világ azon tájainál, hol az oltás szorgalommal gyakoroltatik, sőt míg utóbbiakban találtatnak szám­talan oltási fertőzések, addig Mexikóban is akadnak teljes himlőszünetelések.“ Hogy ezen — egyedül aileopathák által gyakorolt — oltási merénylet csupa önhaszonból orvosilag intri­­gyált kormányrendelet színe és fegyvere alatt űzetik, az megerősítőleg kitűnik a dr. Friedinger ellen indított fegyelmi vizsgálatból. A panaszban többi közt az is említtetik, hogy Friedinger a bécsi lelenczháznak igaz­gatója és főoltó mestere — visszaélően gyűjtött—oltó­anyag árusításból magának 20.000 írt. jövedelmet ke­rített, mely 20.000 írtért a szánandó lelenczeket a kiszedéssel kínozta, fertőztette pedig azon ártatlanokat, kiknek számára e lelenczházi oltóanyag (birodalom szertei küldésre) szeletett. — A vizsgálat és ítélet a „Welt-Blatt“-ban, 290. sz. decz. 20. olvasható. Kell-e ennél kontárabb, kuruzsolóbb és babonásabb szentség­­telenités a tudományra? A m. orv. és term. vizsg. ez idei augusztusban Győrött tartva volt congressusa,­­mindenre csak tudó­„Isten segéljen!“ kiáltással akarták a haláltól megóvni. — Mások pedig egészen máskép beszélik el eredetét. A rabbinusok mondják, hogy már Ádám idejében ve­szedelmes volt a tüsszentés, és hogy Jakab ősapánk mondta már: „egészségére váljék!“ „Azon naptól fogva — úgy mond Chaskum rabbi — midőn az Isten eget és földet teremte, az embernek nem volt biztos élete, ha rájött a tüsszentés. Akár hol volt uttán, vagy otthon, mihelyt tüszentett elvált tőle a lélek, míg nem végre jött Jakab és kérte Istent enyhítse e bajt. Isten meg­­hallgatá imáját és megszüntette e betegséget; és ezóta kell mondani: „egészségére,“ hogy a halál életté váljék. Hanem legigazabb lehet, hogy ama szokás a ró­maiak és görögöknél is megvolt, kik a tüsszentésben valami isteni ujjmutatást láttak a jövendőre. Ezt majd jó, majd rész előjelnek tárták s azért a dolgot szeren­csekivánat által igyekeztek helyreütni. Görög és római irók említik e szokást. A görögök mondák: „Jupiter segítsen!“ s ezt nemcsak másnak kívánták, hanem elég udvariasak voltak maguknak is.— Egy régi epi­­gramm iró, Ammianus, bizonyos Proclus felett csúfol­kodik, ki kabakfejü, hosszú fülü és nagy orrú volt. Orráról így szól: „ez igen classikus, az orroknak ez öreganyja s oly messzire nyúlik, hogy saját maga nem­­ is tisztíthatja, fülei pedig úgy szét állanak, hogy tüsz­­szentéskor sohasem hihatja Jupiter segélyét, mert mig­­ a hang füléhez érne már rég elhangzott.“ Apuleius egy adomájában, melyben az elrejtett j­r­mányos tanácskozásra nem lévén ideje) több beérkezett ügyeket „himlőoltástilalmi“ körlevelemmel együtt, tár­gyalás és bírálat végett a kp. állandó választmányhoz kényelmesen áttette. — Minthogy e győri congressust, tudományos közönye miatt — kül- és hazai szaklapjaink úgyis eléggé sújtották már, nekem egyedül hátramarad bevárni: a kp. állandó bizottmány bírálatát azon re­ményben, hogy ez ügybeni eljárása, megfelelve az emberiség és tudomány érdekeinek, magasztos hivatá­­­sához méltó leend! Azért azonban dr. Fanta, dr. Pete, valamint a leggyakoroltabb oltó d­ir. Heinrich hiresmodoru táma­dóim! hivatalból szinte elmélkedhetnek fölötte. Igenis elmélkedni! mert hogy csakugyan eszmecsere által tisztulnak a nézetek s javíthatók a ferdeségek, azt kö­zelmultban a „vasgabiczos hármashalál“ következtében városunkban beszerzett szivattyús év gép eléggé bizo­nyítja, sőt orvosi reformok után­ haladó szaklapjaink is sóvárognak. Ha fentebb nevezett támadóim egyelőre nem is képesek az oltás védelmére érvelni, abban, hogy a maguk vagy a csecsemők hasznára oltanak-e, bizonynyal egy véteménynek!!! — velem. Dr. Schalter. 16 — Gazdászat. Buzavetéseink veszedelme. A phylloxera vastatrix ellen a minisztérium hadat üzent. Ez nagyon is jól van. Hanem ezen rovarnak van egy ikertestvére, mely a buzavetéseket öli: a buza­­szipoly, (cecydonia-destructor) mely ellen szintén hadat kell üzenni. Az előbbi még át nem lépte a Lajtát és mégis hatalmasan zörgölödünk ellene. Ez utóbbi pedig már 12 év óta kisebb nagyobb terjedelemben pusztít, de minthogy 2 évig szünetelt elfelejtettük. Nem is minden ember ismeri, azért csak akkor kerül a jajveszéklés a minisztérium elé, mikor már ez sem tud segíteni, mikor a vak is látja, akkor pedig már késő. Parlagiasan elmondom röviden mi az a búza szi­poly. Az egy szúnyog sereg, mely a nyáron át több ízben rajzik, utolsó rajzása kedvező idővel szeptember végén történik és ez az utolsó rajzás a legveszedel­mesebb, mert akkor találnak ujonan kikelt buzaveté­seket és mindenik egy-egy buza-növény kelyhébe bele­rakodik, abban lejebb, lejebb búvik és ott marad, elemésztvén a búza életét, mely elsárgul s utóbb veszni indul még a legdúsabb és legjobban elkészített föl­deken is. Itt lakmározik, vegetál, tojik és elvégzi minden pondrói teendőit ápril végéig. Ekkor meg van ismét a „Kriegsbereitschaft“ és az első hőséggel mintegy trombita szóra fölemelkednek és merre a szél fújja elröpülnek. Jaj azon búzavetésnek, mely öszsze­­szűzen maradt és melyet most útjában talál. És igy megy ez tovább, minden rajozásnál, úgy hogy láttam egy kezem alatt levő búzaföldet, melyről azt hivém, hogy érintetlen maradott s mely éppen a buzaszem keményedésekor eldőlt a lábán és mindennap az ijedelemig ritkább lett. Ezen férgek terjedése csak az időjárástól függ rajzásukkor. Azért látszanak némely esztendőben szü­netelni, de a reá jövő évre már észrevehető a készü­lődése. Ha kedvező idő jár roppant pusztításoknak nézhetünk eléje. A dunántúli kerület jobban van kitéve ezen károknak, mert a lakosság korán szeret vetni, itt tehát a féreg utolsó rajozásakor kész fészkeket talál. Ellenben a Bánságban október végén és november elején vetnek — s ezért nem ismerik. Én 300 magyar hold búzát szoktam vetni és ebből körül­belül 3000 szerető tüsszentés által árulja el magát, a tüsszentéskor való szerencsekivánatról, mint bevett szokásról emlé­kezik. Egy ruhatisztító neje rendesen ura távollétében fogadta szeretőjét. Egyszer és ilyenkor férje hazajött. Ijedségében a nő barátját egy asztal alatt levő kosárba bujtatá, melyben a kénköves ruhák voltak s ezt be­fedte fehérneművel. Vacsora közben a szerencsétlen szerető érze a kén hatását és nagyot tüsszentett. A férj hallotta, de gondolatokba mélyed­ve nem ügyelt rá, honnan jön a hang és a véleményben, hogy neje tüsszentet, „egészségére váljék“-ot kívánt neki és tovább evett azonban a tüsszentés ismétlődőt kétszer, háromszor, négyszer. A férj végre felocsúdott csaló­­dásából és kiránczigálta hívatlan vendégét az asztal alól. Tiberius rendeletet bocsátott ki, hogyha kikocsi­kázik és netán tüsszent, mindenki a szokásos szeren­­csekivonattal üdvözölje, és hogy e köszöntés, mint szerencsés előjel, őt minden útjában előfordulható bajtól megóvja. Furcsák e czeremóniák, melyek a monomotapai király tüsszentését kisérik. Kik vele együtt vannak a szobában, oly fennhangon kiáltják az „egészségére várjék“-ot, hogy az előszobában levők is hallhassák, így megy ez szájról-szájra a szomszéd szobákban. Az előcsarnokban a szolgák tovább adják az utczákba, mig végre az egész város kiáltozza. Ha tehát ő Fel­sége a monomotapai király tüsszent, ezer alattvalója mondja rá: prosti! T. L.

Next