Székesfejérvár, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-09-11 / 73. szám

V. évi folyam. 1876. TÁRSADALMI HETILAP. A városi és megyei lakosai, gazdasági­ egylet, iskolatanács, s a tanítói és községi jegyzői egyletének jp* A­­la­i j­ára­i házhoz hordással vagy postán küldve . Egy évre........................................6 frt. — kr. Fél évre........................................3 frt. — kr. Negyed évre...................................1 frt. 50 kr. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, min­den három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől S krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapes­ti­­ek­: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz.­­ Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. W­h­y A lap szellemi részét illető közlemények a „Székes-­­­­ejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 6 i. sz.) czimzendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetmé­nyi dijak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el, h­a Kéziratok nem küldetnek vissza. KÖZLÖNYE. Megjelen minden szerdán és szombaton. 75. szám. Közügy­einkről. A közelebb lefolyt idő közügyeinkre nézve elég meddő volt s keretében alig történt oly fontosabb esemény, melyről e lap hasábjain megemlékezhetnék részletesebben, s mely valami fontosb és kiható ered­ményt hozhatott volna létre. Az miről most szólhatunk, a múlt héten tartott városi bizottsági közgyűlés néhány tárgya. A köz­gyűlésnek csak néhány tárgya miről megemlékezhe­tünk, a többi tárgy szorosabban vett bérkezelési és kevés érdekű ügy, melyről bővebben szólni felesle­ges lenne. Ha a városi közgyűlés e lap múlt számaiban megjelent tudósítását olvassuk, vagy ha magában a gyűlésteremben annak lefolyását végig hallgatjuk, azon sajnos tapasztalatra jutunk, hogy a közügyek iránti vonzalom és ügyszeretet mindig kisebb Ha a gyűlésen olykor-olykor a bizottsági tagok nagyobb számmal mégis jelennek, de mint a közelebbi gyűlé­sen értesültünk, annál kevesebb érdekeltséggel visel­tetnek a szakosztályok ülései iránt olyannyira, hogy sokszor a szakértők meg nem jelenése miatt üléseket nem lehetett tartani. Az nem lehet így uraim! Ha szeretjük az önkormányzatot, fitogtatjuk után útfé­len jogainkat, tegyünk az önkormányzat keretében úgy, mint tevékeny állampolgárokhoz illik. Városunk ügye saját ügyünk, lelkiismeretes buzgalommal mű­­ködjünk városunk ügyei elintézésében. Ne nézzük azt Csáki szalmájának, melyet bárhogy elintézni lehet, hanem ha egyszer elvállaltuk a bizottsági tag­ságot feleljünk meg annak illőleg és buzgólag. Két oly fontos tárgy volt e gyűlésen, melyet kiemelni akarunk, s melyeket épen a nagy közöny miatt — miután a szakértők s szakosztály-tagok az üléseken meg nem jelentek tárgyalni sem lehetett. Az egyik főtárgy a közvágóhíd építése, melynek ügye már évek óta folyik. A közvágóhíd rendszere­sítése, annak felállítása mindenféle szempontból fon­tos és mégis mily lassan halad e kérdés megoldása! A legközelebb a szakértők nem működtek közre az ügyben s e miatt kellett elhalasztani végleges tár­gyalását. A közvágóhíd sürgős megoldása szükséges. S igen kívánatos volna, ha a többség óhaja szerint a felsővárosról az úgynevezett Jancsárkút melletti térre tétetnék át. Közegészségi szempontból is ez óhajtandó. A másik kérdés a külvárosi járdák építése szin­tén égető kérdés, mert külvárosaink, de belvárosaink egy részének is járdái még középkori állapotban van­nak. Ha egy külföldi utazó más nevezetességet nem jegyezhet fel Fejérvárról, a külvárosi járdák állapota mindenesetre annyira fokozni fogja figyelmét, hogy ezt feljegyzi s ha egyszer végig sétált rajtok örökké meg fog róluk emlékezni. Járdáink állapotán javítsunk, hogy azok a meny­nyire lehet jobb karban legyenek, s ne kínozzák a rajtuk haladókat irtózatos helyzetük által. Ennek is mielőbbi tárgyalását ajánljuk városi bizottságunknak. Ennyi, mit mint főleg fontos kérdést felvethe­tünk a városi bizottság közelebbi ülése köréből. Ha szemlét akarnék tartani a megyei közügyek felett itt is most meddő térre találnék. A „laison mort“ hatással volt mind megyénk, mind városunkra nézve s a közügyek terén is megszerezte magának a győzelmet. A megyei közügyekre vonatkozólag jelezzük, hogy jövő hó elején bizottsági közgyűlés fog tartatni, melynek több fontos tárgya is leend­ő mint értesül­tünk. Ezekről még részletesen nem szólunk. Valamint a városi bizottságra nézve megemlí­tettük az érdektelenséget, de csakis a szakosztályok üléseiben, úgy itt a megyei bizottságnál még nagyobb érdektelenséget, közönyt kell jeleznünk. A megye közönsége mindig a legnagyobb sze­retettel ápolta az önkormányzatot s most ők hagyják legelsőbb ott, s oly közönynyel vannak a megyei közgyűlés iránt, hogy ha az ember a közgyűléseken áttekint, látva a közönyt, elgondolja magában ezek­nek sem való ám az önkormányzat, melyből már kitanultak. Mi az önkormányzatnak, mint a valódi szabad­ság alapfeltételének vagyunk hívei, azért hívjuk fel bizottsági tagjainkat, hogy alkotmányunk ezen leg­drágább kincsét jobban őrizzék, mert a centralisatio veszélye erősen fenyeget! □ IáiON­i 8i~yényJML Másig mtMIgy­ ö excellentiája névünnepére. (szeptember 12-re). Midőn az éj setéjéből Szürke homály bontakozik S e homályból a kelő nap Sugarával csáboskodik; Almádat még a magasban A szeráfok dallal őrzik : Itt már rózsát hintegetnek — Szép nevedet úgy üdvözük. Rózsás után égbe szállni, Tán egyedül Neked lehet, Ki e bánatteljes földre, Védangyalul közénk lengett. Ím e csokrot fogadd tölem, Harmatot sír lelkem rája, Szép tettidért úgy is csak köny És hő imám—lehet hála.— Az égben is ünnep van ma! Meghallgatják — érzem — imám : „Legyen áldott itt is — ott is Kiért szivből imádkozom !“ H. M. Erzse: I­­a i­­­­é története. — Irta: Szű­ts Miklós. — (Folytatás.) Egy tudós nézetei a férfiről. Szeme szikrázott ezen szavaknál, s mintha nem is kölcsönzött, hanem önalkotta fényben ragyogott volna. Én megszégyenülve hajtom le fejemet, éreztem sza­vainak igazságát, de éreztem azok túlzását is. És ez adott bátorságot felelnem. „Igaz,“ mondám, „de a nap, mely az emberiség­nek világit, nem világit e az egyeseknek is. A mi az emberiségé, az minden emberé is.“ „Fájdalom“ mondá Lichtenberg, ki sem tudva bé­­külni e szóval és oda fordulva nagybátyámhoz, „ez baj lehet egyes emberre nézve, de megbecsülhetetlen kincs az emberiségnek. S ő említi e szavat, egy 22 éves ifjú férfi, ki előtt még az élet nagy küzdelmei, s ebben reményei is, állnak! Ebben a korban nincs fájdalom.“ „Nincs?“ kérdém, „nincs azok számára, kik csak távolból tekintik az életet. Fájdalmaink alapja nem az élet folyásában, hanem fölfogásunkban gyökerezik. És nekem oly ittan, az élet első lépésénél, kell már a le­mondással kezdenem.“ „Jobb a lemondással kezdeni, a­int azzal végezni,“ mondá Lichtenberg; „lemondás a küzdés elején annyi mint kétségbeesés és szilárd elszántság, annyi mint erő ; lemondás a küzdelem végén annyi mint gyöngeség.“ „Nem értek egyet,“ szólalt most meg nagybátyám­, „mert ezen vita a szavakban csupán elvek, de gondo­latban tettek körül forog- Én ismerem a fájdalmat, mely benned él, ismerem, bár nem szóltam róla; isme­rem a lemondást is, melyre gondolsz, de nem akarom elismerni; én nem akarom, hogy Haidéről lemondj, sőt inkább: küzdd ki magadnak és én áldásomat fogom adni rátok.“ E szavaknál megfordult és, mintha jól esett volna neki a kérget megtörni, kezünkön fogva a közelálló padokhoz vezetett; látszott, hogy gondolata­ rejtett fo­lyamának kényelmesen akar szabad folyást engedni. „Én meg akarom, hogy lemondjon róla“ mondá Lichtenberg ridegen, és nem ült le, ott állt a padok előtt mint eleven protestatio, ezen jelentéktelen mozdu­lattal is szinte jelezvén beleegyeztének hiányát. „Ah­!“ kiáltank egyszerre nagybátyám és én, de mindketten más érzettől vezetve. „Miért akarod hát ezt édes tanár úr?“ kérdém a megszokott kedves elnevezéshez ragaszkodva. „Mert nagyobb az, mire kiszemeltelek,“ mondá Lichtenberg szilárdan, „mert a nő nem életezés, h nem élettárs a férfiúnak, és mert a genialis férfit saját nagy hivatása rabszolgájának tekintem, ez pedig nem egye­zik meg egy nőnek fölötte való uralmával, legyen az bármily édes is.“ „Ab mily merev stoi­us!“ kiáltá nagybátyám tü­relmetlenül: „te gyászba öltöztetnéd az egész világot, kiölve onnan a bájt, kipusztitva a boldogságot. Egész­séges törekvések öszhangzó békéje: ez kell a nagy embernek, és ez bevégezetlen mindaddig, mig a nemes nő ott nem áll oldalán. Vannak igazságok mely­eket a lángeszű férfi is csak nő által érthet meg.“ „Igaz,“ mondá Lichtenberg, „csakhogy az, mit a nőtől tárulunk olyan mint a villanyfolyam ütése: csak akkor érezzük, midőn bezárjuk vagy kinyitjuk a lán­­czot. A hosszú együttlét épen elmossa a benyomást. De meg más az a nőnek s más az egy szerencsétlen szerelemnek élni. Vesse meg szivének fájdalmát, álljon rá s minél nagyobb az, annál magasabban fog állni.

Next