Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-07-15 / 57. szám

II. évi folyam. «37. szám. 1876. julius 15-én. SZEKESFEJERVÁR. Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági­ egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A.­la,p­ara, házhoz hordással vagy postán küldve: Egy évre......................................................................6 frt. — kr. Fél évre............................................... .... 3 frt. — kr. Negyed évre.............................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Xilirttot­ ixfény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől (! ) nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Bu­dapesteől: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf, Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető közlemények a „Székes­­fejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 5-ik sz.) czímrendők,­­a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klokk­er Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr fizetendő. Kéziratok nem­ küldetnek vissza. Rendezzünk iparkiállítást! A lapokban folytonosan iparunk hátramaradá­sáról, kereskedelmünk pangásáról és anyagi viszo­nyaink hanyatlásáról olvasunk. Oly egyforma panaszos hangokon írtak, olvas­tak, beszéltek már ezekről több éven át, hogy egészen megszokott valami­ olyanforma egyhangúságában, mint az „Eduard és Kunigunda “-féle érzékeny sze­relmi ballada. Panaszkodunk, de nem teszünk semmit arra nézve, hogy iparunk, kereskedelmünk, így anyagi jövőnk biztosítása érdekében tennénk valamit, hogy elvégre igyekeznénk kiemelni egyoldalú és kezdeti­­leges helyzetéből, és hogy bármi áron biztosítanánk ama feltételeket, melyek iparunk és kereskedelmünk alapjai megvetésének okvetlen kellékei. Mindenek előtt az a kérdés: mik a teendők, hogy viszonyaink gyorsan jobbra forduljanak ? Mindenek előtt dolgoznunk, szorgalmas munkás­ság által keresetre szert tennünk és ezt biztosíta­nunk kell, hogy családainkat s ezzel magát az államot is fenntartsuk, mert ha becsületes munkával önma­gunkon nem segítünk, önmagunk lételét nem bizto­sítjuk, akkor bajainkon nem segítünk, ipar-és keres­kedelmünk felvirágoztatását nem várhatjuk; arra pedig éppenséggel ne számítsunk, hogy sült galamb repüljön a szánkba. Szegeden az év folyamán közgazdasági, ipar és kereskedelmi szempontból egyiránt jelentékeny fon­tosságú kiállítás rendeztetik, melyben városunk ki­váló iparosai szintén részt veendenek. Iparkiállítások rendezése az ipar fejlődésére nézve nagy fontossággal bírnak, mert míg a kiállításon egyrészt az ipar­ ha­ladottságának eredményét hozzuk nyilvánosságra, másrészt a különféle vidékekről kiállított iparczikkek szembeállítása által versenyt idézünk elő, egy vagy más tekintetben a tökél­etesebbekkel versenyre kelünk azokat utolérjük és ha lehet elhagyjuk, feléjük emelkedünk. E mellett meg kereskedésünkre nézve azon előny vivatik ki, miszerint bizonyos iparczikkek nagyobb forgalomnak örvendenének. Az iparkiállitás rendezése nemcsak ama város iparára nézve, hol a kiállítás rendeztetik, előnyös, hanem az egész vidék iparának felvirágoztatására nézve nagy horderejű, és habár elleneink (mert meg­van nálunk az a nem tudom miféle szokás, hogy min­dennek van ellensége, csupa rosz akaratból, vagy szőrszál hasogató viszketegségből, vagy tudatlanság­ból) részint ellenszenvből, részint ki nem elégített becsérzetnél fogva, vagy akármivel, nem bírják kellő­képen felfogni és megítélni az ipar emelkedésére nézve azon fontos körülményt, a nagy előnyöket és vívmányokat, melyek az iparkiállítások által érünk el, még sem állhat sem czélunk, sem szándékunkban, bennünk más meggyőződést gerjeszteni. Annyi bizonyos és elvitázhatatlan, hogy ipa­runk és kereskedelmünknek mi sem adna oly nagy lendületet, mint­­ egy iparkiállítás. — Iparosaink körében szerencsés gondolat villant fel, midőn arra gondoltak, hogy jó lenne közelebb Szé­­kesfejérvárott a szegediek példájára iparkiállítást rendezni. Ha Kecskemét, Győr, Apatin stb rendezhe­tett ipar­kiállítást, miért ne rendezhetnénk mi is?­­ nincs-e nagy vidékünk, kiterjedt iparunk, kereskedel­münk? nincs-e közlekedési eszközeink, vasutaink összeköttetésbe hozzák az egész országot, városunk­ból négy irányban fut a gőzmozdony. Egy jól rendezett iparkiállítás minden bizony­nyal sokat tehet úgy az ipar, mint kereskedelem fej­lesztése­ és lendítésére sokat tehet különösen nálunk, nem kevésbé beismerjük az iparosok ebbeli reményé­nek jogosultságát, hogy sikerülni fog nálunk is ipar­kiállítást rendezni, s felhívjuk őket arra, hogy minden tőlük kitelhető eszközzel odahassanak, hogy e rég táplált óhaj is megvalósuljon. Tegyünk meg mindent uraim, a­mit lehet, hogy iparunkat és kereskedelmünket kiragadjuk azon hely­zetből, melyben oly hosszú ideig sinlik; mert ha ön­magunkon nem segítünk, akkor mit várhatunk? — Most itt van az idő csak tenni kell, s egyesült erővel sikerülene majd iparunk és kereskedelmünk fejődé­sét előmozdítani. TÁR­CZ­A: Mikor elváltunk­. — 1874. julius 13. — Jk. vidám nyári napsugár Játszva ömle szét fürtiben És megtört két gyémántcsöppben Galambszin szemed könnyiben. Künn a bozót zöld lombja közt, Bús dalra kelt egy kis madár, Szivem elszorult s gondolám Jobb volna nekem meghalni már. S a gyors idő repült, repült A válás percze eljőve S mint kezem kezedben nyugodt Gyöngy hullt szemedből rája le. Mint szerettem volna szólni, Elmondani mint fáj szivem­, Mint forr benne, miként zajong A visszafojtott érzelem. Akartam tőled eldeni, Ne felejtsd el szerelmemet, Mert hisz tudod sivár és zord, Nékem az élet nélküled. Hisz tudod te vagy reményem, Tündöklő hajnalcsillaga, Mennyországom itt e földön S tál a siron az üdv maga. . .. . S nem tudtam szólni csak reád Néztem soká, hallgatagon, De szivemben zajlott zúgott A mély végetlen fájdalom. S a napsugár még tündökölt S szemed fénye még ragyoga, Oh ha viszontszerelmednek Lett volna e köny záloga! Távoztam tőled szó nélkül, De megértett ugy­e szived? .... Az igaz, a nagy fájdalom Csak néma, csak szótlan lehet. (Két év múlva.) Távol tőled bús magányban Folydogálnak napjaim S feléd szállnak, szivem álma, Forró sóhajtásaim. Az együtt leélt perczeket Én feledni nem tudám, S te nyugalmam elrablója, Gondoltál-e néha rám? Megtartád-e Ígéreted, Mit egyszer játszva tevél? Hogy nevemre megtanítod ? Nem folytatom ... megértél! ? Pap László: Egy gyorskocsi belseje. — Louvestre Emil novellája. — (Folytatás.) A­z olvasó azonban már észrevehette, hogy ezen utóbbinak fő-fő tulajdonsága sem a megnyugvás, sem pedig a türelem nem volt. Az utazás boszantó kelle­metlenségei különben is felidézték beteges haragját, ehez járult még a közte s a vadász között támadt feleselés, mely őt folyton növekedő méreggel töltötte el, mig a következő esettel összeveszéssé fajult. D­arvon több darab podgyászt a gyorskocsi meny­­nyezetéről lecsüggő hálózatba helyeztetett, az altiszt azt állitá, hogy az neki felette alkalmatlan s követelte, hogy azokat tegye onnan el. — Gontran ezt kereken megtagadta. — Hát elteszi-e vagy nem? Kiáltott a katona éles szóváltás után, melyben mintegy öntudatlanul neki melegedett. — Nem fogom eltenni, felelt Darvon. — Jó, úgy kihányom azokat az ablakon, vála­szolt a fiatal­ember, kezét a hálózat felé vivén. G­ontran megragadta e kezet. — Gondolja meg uram, hogy mit akar tenni, mond egész elváltozott hangon, mióta csak itt van, mindent következetesen megkísértett arra, hogy türel­memet elveszítsem, ön felszállása óta úgy viselte ma­gát, mint hogyha kiváltsága lenne jogtalankodni és zsarnokoskodni, de tudja meg, hogy én nem olyan ember vagyok, a­ki borsót hagy törni az orra alá! — Talán bizony fenyegetőzni akar az úr ? — d­e? kérdé a katona, gyűlöletteljes tekintetet vetve G­ontranra. — Oh a világért sem! szakitá meg Grugel, ki nyugtalankodott a vita fordulata fölött, rokonom csak figyelmeztetni akarta.... A nők a nemzetgazdászatban. — Dr. Neumann Ármintól. — A kérdés, melylyel ez alkalommal foglalkozom, majdnem egy évszázad óta napirenden van a nélkül, hogy abban megállapodás jött volna létre. Dr. Stein egyetemi tanár legközelebb ezen kérdést szokott szel­lemdús modorában nemzetgazdasági oldalról vette ki ■ válát alá, volt tanárom nyomdokait követve jelenleg én is, a nőket nemzetgazdasági szempontból teszem vizsgálódásom tárgyává. É­vszázadunk egyik legdrágább előjoga a nőket nemcsak tisztelni és szeretni, hanem azoknak lénye, benső természete fölött gondolkozni s a nők társa­dalmi missióját közelebbről ismerni. M­indazon határtalan kincsek mellett, melyeket a régiek a szellemi élet minden terén összehalmoztak, ezen tér volt az, melyhez működő szellemük soha fel nem magasodott; sőt a régi női világ legragyogóbb csillagai előtt hallgatva halad el a bölcsészet és tör­ténelem és sem Penelope bájoló képe, sem a tündöklő Lais, sem Kleopatra hatalmas és Meszszalina gyalázat­teljes jelensége nem bírta őket gondolkozásba ejteni. A­risztotelész „politikájában ezer meg ezer okok­kal bírja kimutatni, hogyan növekednek s enyésznek el a nagy férfiak, az államok , de az élet egyik leg­hatalmasabb tényezőjéről, az asszonyról mit sem­ tud. Plátó ismeri a világ minden eszményképeit, az emberek, a gondolatok, az államok eszményét, a hal­hatatlanság eszméjét, de a nő eszményképét nem ismeri. A lyrikusok megénekelnek mindent, az olympiai játékokat s győzőket, de azokat kiknek bájaiktól ela­gadtatva végre ezen győzők is hódolnak, a nőket nem ismerik. — S igy volt ez a későbbi évszázadokban is.

Next