Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1876-07-15 / 57. szám
II. évi folyam. «37. szám. 1876. julius 15-én. SZEKESFEJERVÁR. Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A.la,para, házhoz hordással vagy postán küldve: Egy évre......................................................................6 frt. — kr. Fél évre............................................... .... 3 frt. — kr. Negyed évre.............................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Xilirttot ixfény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől (! ) nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesteől: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf, Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető közlemények a „Székesfejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 5-ik sz.) czímrendők,a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klokker Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. Rendezzünk iparkiállítást! A lapokban folytonosan iparunk hátramaradásáról, kereskedelmünk pangásáról és anyagi viszonyaink hanyatlásáról olvasunk. Oly egyforma panaszos hangokon írtak, olvastak, beszéltek már ezekről több éven át, hogy egészen megszokott valami olyanforma egyhangúságában, mint az „Eduard és Kunigunda “-féle érzékeny szerelmi ballada. Panaszkodunk, de nem teszünk semmit arra nézve, hogy iparunk, kereskedelmünk, így anyagi jövőnk biztosítása érdekében tennénk valamit, hogy elvégre igyekeznénk kiemelni egyoldalú és kezdetileges helyzetéből, és hogy bármi áron biztosítanánk ama feltételeket, melyek iparunk és kereskedelmünk alapjai megvetésének okvetlen kellékei. Mindenek előtt az a kérdés: mik a teendők, hogy viszonyaink gyorsan jobbra forduljanak ? Mindenek előtt dolgoznunk, szorgalmas munkásság által keresetre szert tennünk és ezt biztosítanunk kell, hogy családainkat s ezzel magát az államot is fenntartsuk, mert ha becsületes munkával önmagunkon nem segítünk, önmagunk lételét nem biztosítjuk, akkor bajainkon nem segítünk, ipar-és kereskedelmünk felvirágoztatását nem várhatjuk; arra pedig éppenséggel ne számítsunk, hogy sült galamb repüljön a szánkba. Szegeden az év folyamán közgazdasági, ipar és kereskedelmi szempontból egyiránt jelentékeny fontosságú kiállítás rendeztetik, melyben városunk kiváló iparosai szintén részt veendenek. Iparkiállítások rendezése az ipar fejlődésére nézve nagy fontossággal bírnak, mert míg a kiállításon egyrészt az ipar haladottságának eredményét hozzuk nyilvánosságra, másrészt a különféle vidékekről kiállított iparczikkek szembeállítása által versenyt idézünk elő, egy vagy más tekintetben a tökéletesebbekkel versenyre kelünk azokat utolérjük és ha lehet elhagyjuk, feléjük emelkedünk. E mellett meg kereskedésünkre nézve azon előny vivatik ki, miszerint bizonyos iparczikkek nagyobb forgalomnak örvendenének. Az iparkiállitás rendezése nemcsak ama város iparára nézve, hol a kiállítás rendeztetik, előnyös, hanem az egész vidék iparának felvirágoztatására nézve nagy horderejű, és habár elleneink (mert megvan nálunk az a nem tudom miféle szokás, hogy mindennek van ellensége, csupa rosz akaratból, vagy szőrszál hasogató viszketegségből, vagy tudatlanságból) részint ellenszenvből, részint ki nem elégített becsérzetnél fogva, vagy akármivel, nem bírják kellőképen felfogni és megítélni az ipar emelkedésére nézve azon fontos körülményt, a nagy előnyöket és vívmányokat, melyek az iparkiállítások által érünk el, még sem állhat sem czélunk, sem szándékunkban, bennünk más meggyőződést gerjeszteni. Annyi bizonyos és elvitázhatatlan, hogy iparunk és kereskedelmünknek mi sem adna oly nagy lendületet, mint egy iparkiállítás. — Iparosaink körében szerencsés gondolat villant fel, midőn arra gondoltak, hogy jó lenne közelebb Székesfejérvárott a szegediek példájára iparkiállítást rendezni. Ha Kecskemét, Győr, Apatin stb rendezhetett iparkiállítást, miért ne rendezhetnénk mi is? nincs-e nagy vidékünk, kiterjedt iparunk, kereskedelmünk? nincs-e közlekedési eszközeink, vasutaink összeköttetésbe hozzák az egész országot, városunkból négy irányban fut a gőzmozdony. Egy jól rendezett iparkiállítás minden bizonynyal sokat tehet úgy az ipar, mint kereskedelem fejlesztése és lendítésére sokat tehet különösen nálunk, nem kevésbé beismerjük az iparosok ebbeli reményének jogosultságát, hogy sikerülni fog nálunk is iparkiállítást rendezni, s felhívjuk őket arra, hogy minden tőlük kitelhető eszközzel odahassanak, hogy e rég táplált óhaj is megvalósuljon. Tegyünk meg mindent uraim, amit lehet, hogy iparunkat és kereskedelmünket kiragadjuk azon helyzetből, melyben oly hosszú ideig sinlik; mert ha önmagunkon nem segítünk, akkor mit várhatunk? — Most itt van az idő csak tenni kell, s egyesült erővel sikerülene majd iparunk és kereskedelmünk fejődését előmozdítani. TÁRCZA: Mikor elváltunk. — 1874. julius 13. — Jk. vidám nyári napsugár Játszva ömle szét fürtiben És megtört két gyémántcsöppben Galambszin szemed könnyiben. Künn a bozót zöld lombja közt, Bús dalra kelt egy kis madár, Szivem elszorult s gondolám Jobb volna nekem meghalni már. S a gyors idő repült, repült A válás percze eljőve S mint kezem kezedben nyugodt Gyöngy hullt szemedből rája le. Mint szerettem volna szólni, Elmondani mint fáj szivem, Mint forr benne, miként zajong A visszafojtott érzelem. Akartam tőled eldeni, Ne felejtsd el szerelmemet, Mert hisz tudod sivár és zord, Nékem az élet nélküled. Hisz tudod te vagy reményem, Tündöklő hajnalcsillaga, Mennyországom itt e földön S tál a siron az üdv maga. . .. . S nem tudtam szólni csak reád Néztem soká, hallgatagon, De szivemben zajlott zúgott A mély végetlen fájdalom. S a napsugár még tündökölt S szemed fénye még ragyoga, Oh ha viszontszerelmednek Lett volna e köny záloga! Távoztam tőled szó nélkül, De megértett ugye szived? .... Az igaz, a nagy fájdalom Csak néma, csak szótlan lehet. (Két év múlva.) Távol tőled bús magányban Folydogálnak napjaim S feléd szállnak, szivem álma, Forró sóhajtásaim. Az együtt leélt perczeket Én feledni nem tudám, S te nyugalmam elrablója, Gondoltál-e néha rám? Megtartád-e Ígéreted, Mit egyszer játszva tevél? Hogy nevemre megtanítod ? Nem folytatom ... megértél! ? Pap László: Egy gyorskocsi belseje. — Louvestre Emil novellája. — (Folytatás.) Az olvasó azonban már észrevehette, hogy ezen utóbbinak fő-fő tulajdonsága sem a megnyugvás, sem pedig a türelem nem volt. Az utazás boszantó kellemetlenségei különben is felidézték beteges haragját, ehez járult még a közte s a vadász között támadt feleselés, mely őt folyton növekedő méreggel töltötte el, mig a következő esettel összeveszéssé fajult. Darvon több darab podgyászt a gyorskocsi menynyezetéről lecsüggő hálózatba helyeztetett, az altiszt azt állitá, hogy az neki felette alkalmatlan s követelte, hogy azokat tegye onnan el. — Gontran ezt kereken megtagadta. — Hát elteszi-e vagy nem? Kiáltott a katona éles szóváltás után, melyben mintegy öntudatlanul neki melegedett. — Nem fogom eltenni, felelt Darvon. — Jó, úgy kihányom azokat az ablakon, válaszolt a fiatalember, kezét a hálózat felé vivén. Gontran megragadta e kezet. — Gondolja meg uram, hogy mit akar tenni, mond egész elváltozott hangon, mióta csak itt van, mindent következetesen megkísértett arra, hogy türelmemet elveszítsem, ön felszállása óta úgy viselte magát, mint hogyha kiváltsága lenne jogtalankodni és zsarnokoskodni, de tudja meg, hogy én nem olyan ember vagyok, aki borsót hagy törni az orra alá! — Talán bizony fenyegetőzni akar az úr ? — de? kérdé a katona, gyűlöletteljes tekintetet vetve Gontranra. — Oh a világért sem! szakitá meg Grugel, ki nyugtalankodott a vita fordulata fölött, rokonom csak figyelmeztetni akarta.... A nők a nemzetgazdászatban. — Dr. Neumann Ármintól. — A kérdés, melylyel ez alkalommal foglalkozom, majdnem egy évszázad óta napirenden van a nélkül, hogy abban megállapodás jött volna létre. Dr. Stein egyetemi tanár legközelebb ezen kérdést szokott szellemdús modorában nemzetgazdasági oldalról vette ki ■ válát alá, volt tanárom nyomdokait követve jelenleg én is, a nőket nemzetgazdasági szempontból teszem vizsgálódásom tárgyává. Évszázadunk egyik legdrágább előjoga a nőket nemcsak tisztelni és szeretni, hanem azoknak lénye, benső természete fölött gondolkozni s a nők társadalmi missióját közelebbről ismerni. Mindazon határtalan kincsek mellett, melyeket a régiek a szellemi élet minden terén összehalmoztak, ezen tér volt az, melyhez működő szellemük soha fel nem magasodott; sőt a régi női világ legragyogóbb csillagai előtt hallgatva halad el a bölcsészet és történelem és sem Penelope bájoló képe, sem a tündöklő Lais, sem Kleopatra hatalmas és Meszszalina gyalázatteljes jelensége nem bírta őket gondolkozásba ejteni. Arisztotelész „politikájában ezer meg ezer okokkal bírja kimutatni, hogyan növekednek s enyésznek el a nagy férfiak, az államok , de az élet egyik leghatalmasabb tényezőjéről, az asszonyról mit sem tud. Plátó ismeri a világ minden eszményképeit, az emberek, a gondolatok, az államok eszményét, a halhatatlanság eszméjét, de a nő eszményképét nem ismeri. A lyrikusok megénekelnek mindent, az olympiai játékokat s győzőket, de azokat kiknek bájaiktól elagadtatva végre ezen győzők is hódolnak, a nőket nem ismerik. — S igy volt ez a későbbi évszázadokban is.