Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-01-22 / 7. szám

VI. évi folyam. 7. szám, 1876. január 22-én. Társaidalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági­ egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A­ lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre......................................................................6 frt. — kr. Fél évre.................................................. .... 3 frt. — kr. Negyed évre.................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Hird­etmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket­­felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. A lap szellemi részét illető közlemények a "Székes­­fej­érvár'­ szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 5-ik sz.) czimzendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. •"»­ Irodalmunk a molt évben. Meglehet, hogy talán többen mosolyognak, mi­dőn e czikk czimét olvassák, azt hívén, hogy ily kis városnak irodalmi élete nem is lehet. Családnak. Városunknak van irodalmi élete, habár nem is oly kimerítő, nem oly elágazó és terjedelmes, mint más városoké vagy a fővárosé; de nem is lehet oly teljes, mert hiszen csak egy kis vidék központja, nem va­lamely nagy területé. Sokan a centralisatio hívei közül az egyes vidékektől minden közéletet meg akarnak fosztani, s mindent egy központban akar­­­­nak egyesíteni, hogy ott legyen az irodalom, a mű­vészet stb. központosulva s a vidék puszta uszály hordája legyen a fővárosnak. E nézetet nemcsak nem osztjuk, de határozottan ellenezzük, mert az ily merev centralisatio sohasem hozhat jó eredményt; adjuk meg a vidéknek is a jogot és életképességet oly mérvben, hogy az ha kell a főváros nélkül is megtudjon lenni, hogy önállósággal bírjon s a fővá­ros elvesztővel ne veszítsen fejet, hanem csak egy tekintélyes és főrészét, de oly részét, mely nélkül szükség idején meg tud lenni, önállólag bír rendel­kezni.— Mi tehát azon nézetben vagyunk, hogy a fővároson kívül kell, hogy a vidék is birjon irodalmi élettel s e téren önállósággal. Legyen minden vidék saját központjával együtt egy szerves egész, mely a mennyire a körülmények engedik mindazokat bírja kicsibe, mit a főváros bir és igy saját körébe önállólag emelkedjék s virágozzék. Midőn tehát irodalmunkról szólunk, saját szo­rosan vett irodalmi állapunkat akarjuk ecsetelni. A múlt évben irodalmi állapotunk nem volt jó, nem kedvező, sőt a sanyarú viszonyok következté­ben irodalmunk állapota is igen sanyarú volt. A múlt év elején kedvező színben kezdett mutatkozni, a­mennyiben egyik tehetséges költőnk műveit szép pártolás mellett kiadta, azonban később a beállott szomorú viszonyok súlyát és hatalmát sanyarúan voltunk kénytelenek tapasztalni. A múlt évben közzétett felszólalásunk, mely szerint városunk veterán irodalmi erőit műveik ki­adására hívtuk fel, úgy látszik nem volt pusztába kiáltó szó, mert többen részint sajtó alá rendezték műveiket, részint már ki is adták, sőt örömmel je­lezzük, hogy legutóbb is veterán íróink közül kettő­nek művei rendeztettek sajtó alá. Újólag ismételjük múlt évi felszólalásunkat ve­terán íróinkhoz, rendezzék műveiket sajtó alá s bocsássák közre, hogy az ifjabb nemzedék működésök eredményén okuljon, másrészről tettekre buzditassék. Az ifjabb nemzedék közül többen mondhatni szép buzgalommal haladtak s becses műveket említ­hetünk tőlök fel, melyekkel a hazai irodalmat gya­rapították, igaz, hogy e művek egy része nem hely­ben került ki a sajtó alá, de azért itt íratván, mégis a mienknek mondhatók. Reméljük, hogy ifjaink, ré­szint azok, kik már a múlt évben a síkra kiléptek, részint, kik erőt éreznek magukban ki fognak a nyil­vánosság terére lépni. Irodalmi köreink irodalmi működésére, nem mondhatjuk, hogy kielégítő, sőt azt írhatjuk, hogy működésük a kivánalmaknak nem felelt meg.— Az 1874-ik év végén létetett ugyan e lapokban indít­vány, hogy a „Vörösmarty-kör“ irodalmi működé­sével a tettek mezejére kilépjen. Az indítványozó szava elhangzott a pusztába kiáltó szóként. Felvesz­­szük az akkor eldobott indítványt és újra indítvá­nyozzuk, hogy a kör lépjen ki a tettek mezejére. A közelebbi időkben felolvasásokat tartanak kebelében, ezen felolvasások közül az érdekes és érdemesebbe­ket választassa ki a kör és füzetben adassa ki. Ez­által legalább a kör a világ előtt is bemutatná iro­dalmi ténykedését. Különösen köreinkre nézve megemlítjük, hogy azoktól több és nagyobb ténykedést várunk az új évben. Végre az irodalmi élet egyik fontosabb ágáról szólunk a sajtóról, hogy ez nálunk jó talajra talált, abból látjuk, mert eddig már 11 lap keletkezett vá­rosunkban, mely közül négy mai napig is fennáll. A sajtó irányáról s működéséről kellene szólanunk, azonban ily darázsfészekbe bajos belenyúlni s­­hig­gadtan ítélni. Sajtónknak vannak hibái mindenesetre, különösen a vidéki sajtó általános hibája a szemé­lyeskedés némely helyt nagyon lábra kapott. Hogy az irodalmi színvonalon e téren is megállhassunk mindenesetre a hibákat ki kell javítani, mert csak akkor lesz sajtónk működése minden hiba nélküli. Ez röviden vázolva irodalmunk múlt évi álla­potának rövid vonása, nem teljes s nem kimerítő, de czélun­k ilyet írni — nem is volt. Inkább csak rövid elmefuttatást akartunk tartani, mint kirithntőleg írni. Azon óhajjal zárjuk be sorainkat, vajha irodalmunk helyzete ez évben virágzóbb lenne s kívánjuk, hogy a kor kívánalmainak minden tekintetbe megfelelhes­sen. Kicsi körünkben tegyünk meg mindent irodal­munk érdekében s annak felvirágzását egész erőnk­ből mozdítsuk elő. Zeniért. TÁRCZA. A szerelem könyvéből. Befoglalom szivem mélyébe képed’, Mint kisded tónak tükre az eget, S ott hordozom, ott őrzöm, tele hintve Sugáraiddal tiszta szeretet! Kiűzök onnan mindent, a mi földi És a magasból föld porába van, De mi is lelhet akkoron helyt ottan, Hol én az egész mennyet hordozom? Legyen szivem magányos, néma templom, Hol Isten és a szeretet lakik; Hol tiszta minden­, a madonna-képtől A legutolsó virágszálakig; S ne tudja és ne sejtse soha senki Ez alvó csendnek milyen kéje van; — Oly rég sóvárgok boldogság után, most Hadd bírjam azt én egyedül magam. Nem, nem magam, — megosztom lányka véled, Neked van hozzá legnagyobb jogod; Te majd tudod, hogy egykoron belőle két élet üdvét hogyan alkotod. Lásd, engem a remény tart kábulatban S megejt az inger, a­mit sorsom ad; Mi jó lesz tudnom, hogy megőrizésül kezedbe adtam boldogságomat! Mi szép lesz élni, tudva, hogy ez élet Meg nem szakadva alkot és teremt, S egy örök lánccal összefűzve látni Az édes múltat s a boldog jelent, És bízni egy szép, tündérszép jövőben Melynek ki gyűlő északfényinél A múltak üdve mind-mind újra éled És sziveinkben százszorozva él. Nem álom-é ez, válaszolj szavamra! Lásd, a merengés ábrándokba vitt; Magasba’ járok , nem törődve azzal, Hogy a fényesség egyszer megvakit Szólj, adj reményt, adj hitet minden szódra Forró szivemnek szerelme felel, Szólj s üdvözítsd meg lelkem bús világát Viszonszerelmed üdvösségivel! E rég várt szó majd visszaad magamnak, Lecsendesitve lelkem lázait, S helyettük abban édes boldogságnak Örök tavaszát kelti fel a hit. Csendes, nyugodt lesz szivem szentegyháza, Mint a tó, melyen elpihent a hab, És mert örökre ott fog élni képed : A tónál százszor-százszor boldogabb. Udvardy Géza. A. tito­k. §^~ — Beszélyke. — (Folytatás.) Az öreg asszony pedig fia magatartását és oly kevéssé volt képes magának megmagyarázni, mint me­­nyéét. Kedvetlen, haragos s igen feliidult volt. Mint gondolhatta volna­­, hogy Krisztina ily ne legyen, az a Krisztina, kiért annyit költekezett s kit bizalmával megajándékozott, szeretetével túlhalmozott? Hisz már tíz férje is lehetett neki, mielőtt az ő szegény fiát ke­­lepczéjébe kerítette. Mert hát nem volt ám már épen fiatal, mikor férjhez ment: huszonnégy éves volt. Aztán ki tudja, nem színésznő vagy tánc­osnő volt-e előbb? vagy talán börtönben is ült már a gyilkosság miatt? Talán a rendőrfőnököt, ki őt nyomozza, látta erre ke­resztülhaladni? Talán a bünfenyitő eljárás elöl mene­kült most valahova? Talán — talán, de ki tudhatna mindent! Az is lehet, hogy Tóbiás csak ő előtte tit­kolta s magába fojtotta dühét s tán e pillanatban ké­szül elutazni megszökött neje után, hogy — megölje őt!---------­Ily gondolatokkal tépelődött özvegy Varjas Kris­­tófné s remegett felindulásában. Tóbiás azonban, mint rendesen, ma is szépen megjött a vacsorára s jó ét­­vágygyal evett. Egy nap elmúlt—Krisztina nem jött. Elmúlt a másik is semmi hir felőle. Jött a harmadik nap, s vele egy sürgöny: „Krisztina vasárnap este előtt nem lesz honn.“ — Te ezt elbírod tűrni? kérdezte fiát az öreg. Az csak­ mosolygott. — A kétségbeesés nevetése — gondolta a mama. Tehát vasárnap este meg fog jönni__No, fog is olyan fogadtatásban részesülni, a­milyent aligha várt. Eljött a vasárnap, este is lett, s jött újabb sürgöny: „Krisztina kénytelen tovább időzni itt.“ — Kénytelen? Ki kényszeríti őt? rikácsolt az öreg Varjasné. — Gondoltam mindjárt—szólt Tóbiás. A map n­. kir. érszámü­lés asztalára és trermébe. Legközelebb a védhimlőoltási ügy a magyar hon­atyák tárgyalása alá kerülendő lévén, ezen alkalomból figyelmüket következőkr­e felhívom.

Next