Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-09-27 / 78. szám

VI. évi folyam. 78. szám. 1876. szeptember 27-én. Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton.A lapára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre......................................................................6 frt. — kr. Fél évre............................................................................3 frt. — kr. Negyed évre..................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf, Hrdlicka Vincze. A lap szellemi részét illető közlemények a „Székesfejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi utcza 5-ik sz.) czímzendők — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem külhetnek vissza. Előfizetési felhívás a „Székes fejérvár“ hetenkint kétszer—szombaton és szerdán — megjelenő tápszátter íi©tm®p október—deczember negyedévi folyamára. A lap ára helyben házhoz hordva vagy vidékre postai küldéssel: Évnegyedre ...................................1 frt. 50 kr. Félévre ..........................................3 frt. 1 kr. Lapunk előfizetőit kérjük, miszerint az előfizetést mielőbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjék.— Egyszersmind kérjük lapunk eddigi pártolóit s barátait, hogy azt saját körükben terjeszteni szíveskedjenek. Előfizetési pénzek Klökner Péter lapkiadóhoz czimzendők, ezek beküldésére ajánljuk a posta-utalványokat, melyek bérmentesítve csak 5 krba kerülnek. Az uj megye. A régi megyei élet felére rámérte törvényhozásunk az utolsó kardcsapást is. Az utolsó időkben ugyan csak tengett, neve volt még a régi, de hatásköre s jogai oly nagyon korlátozva voltak, hogy csak, mint a kormány által mozgatott gépezet működött úgy, mint a kormány akarta. De eddig még legalább meg voltak a nagyon is lenyirbált jogkörrel biró gyűlések s minden évnegyedben meg is tartattak, habár sokszor nem más czélból, minthogy a gyakran váltakozó kormányoknak bizalmat szavazzanak. Azonban a „közigazgatási bizottságok“ pótolni fogják ezeket is. Ezen bizottságok lesznek talán az utolsó nyirbálások, miket a megyében elkövettek; először megfosztották minden jogtól és önállóságtól, azután a közgyűlések tagjait osztályozták és azokat válogatták össze s miután mindezeken szerencsésen átjutottak, összébb vonták a bizottságokat, s csináltak egy újat, a közigazgatásit, melyben már nem csupán a megye van képviselve, hanem be van vonva az állami gépezet is majdnem feles számmal. Ez tehát az utolsó csapás, s egy nagy lépés a végleges centralisatióhoz, úgy a megyei élet teljes megsemmisítéséhez, mert mi érdek vonzaná a megye lakosságát azon közigazgatási bizottsághoz, melynek működésébe vajmi kevés szava van. Meg fogják ezáltal élni a közéletet, mert a közönség előtt közönyössé lesz, s a közigazgatási bizottság szervezeténél fogva megsemmisítik a megyei rendszert, mert a bizottság alkatánál s elemeinél fogva közelebb áll a központosított kormányzathoz, mint a megyei önkormányzathoz. Az utolsó csapás tehát ez a megyék már így is csorbított önkormányzata ellen s egy lépés azok végleges enyészetéhez. A fejér megyei közigazgatási bizottság hétfőn tartott ülésen lett megalakítva, a tagokat tekintve meglehetősen, habár minden tekintetben nem is mondható teljesen sikerültnek. A feladat s munkakör, melyet az uj bizottságnak betölteni kell igen terjedelmes és ha azon kivánalmaknak s hatáskörnek, melyet a törvény körülirt , meg akar felelni, valóban sok nehézségekkel kell megküzdenie s nagy erélyt és tevékenységet kell kifejtenie. Hogy pedig ez elérhető legyen szükséges, miszerint a megválasztott bizottsági tagok, ne csak úgy tegyenek, mint az utóbbi időben a megyénél tették, hogy a bizottsági tag címet viselték, de az ülésekre nem jelentek meg, hanem jelenjenek meg pontosan azon ülésekre, melybe őket a közbizalom felemelte. A közügyek lényeges részei vannak rájuk bízva, melyeknek meg kell felelniök, ha kötelességeiknek valóban eleget akarnak tenni, mit pedig annál is inkább hiszünk, mert nem gondoljuk, hogy a bizottság tagja óhajtott volna bárki is lenni a névért, hanem azért, hogy a közügyekért egyszersmind működjék is. Az új rendszert ha nem pártoljuk, de előre nem ítéljük el, mit józanul gondolkodva nem is tehetünk, lehet, hogy ott fönn a mérvadó köröket azon tiszta öntudat vezérelte, miképen ezzel csak jót tesznek a hazának és hogy ezáltal a közügyek gyors menetét elősegítik. Mi ugyan az elsőre határozottan nemmel felelünk, a másodikra pedig kételyünket fejezzük ki, mert ha mindent mellőzünk is e kérdésnél, de már azon hetegorén elem, mely ott a bizottságban együtt van s teljesen önálló s egymástól független, nagyban nehezíteni fogja az egységes működést. Megvárjuk a gyakorlati élet ítéletét, amely már annyi szép és a papiroson fenségesnek tűnő eszmére mondta ki a perentot, mely ha nem is óhajtjuk, de tekitve a körülményeket, az előjelekből reméljük, hogy erre is ki fogja mondani szigorú hangjával a tagadó választ. A gyakorlati élet itt is a mester és gyakran a törvényhozás legszebb ideáit összemorzsolja, mint kivihetetlent, erre kellene hallgatni a honatyáknak; ha ezt oly jól ismernék, mint amily járatosak a theóriák tömkelegében, akkor nem lenne sok törvényünk papiroson maradt malaszt, melynek minden betűjét meghazudtolja a gyakorlati élet. Nemzeti hibánk különben is, hogy nem tekintve nemzeti sajátságainkra, nem tekintve saját közéletünk minden idegére, törvényhozóink vakon rohannak a külföldi törvények átültetésére s azután oly dolgokat, melyek minden részben ellenkeznek sajátságainkkal, véralkatunkkal, érzületünkkel, ránk erőszakolják s kényszerítenek bennünket, miképen azt úgy fogadjuk, mint igaz hazáit. E helyett pedig jobb lenne, ha nemzeti sajátságaink, tulajdonságaink figyelembe vételével működnének a törvényhozás terén s megfigyelnék közéletünk minden mozzanatát s figyelembe vennék a nemzeti tulajdonságok minden érvelését, — akkor, töh ne kérdezd.... Óh ne kérdezd, hol merengek.... Óh ne kérdezd, fáj nekem.... Szólítsd inkább a holdsugárt, Mely virrasztja éjjelem, Mely varázsát hintegeti, Hogy feledjem a jelent, Hogy szebb színnel fessem jövöm, Mely ígér kint, végtelent! Őt kérdezd, majd elmeséli, Elmondja mint szenvedek.... Elmondja, hogy álmatlanul Mint tűnnek az éjjelek, A könyzápor két orczámról Szakadatlan mint pereg, A búbánat fagyos szele, Mint sorvasztja lelkemet. Közel a perez.... kérdezheted.... Majd a halál megfelel, Ha letörné könyvimet, S ha megtört már e kebel.... Óh ne kérdezd.... még ekkor se! Óh ne kérdezd.... fáj nekem, Lenn a gyászos sír ölén is A csalódott szerelem! Einer. "Végtelenség*. — Eredeti beszély. — Irta: Ifjú Piló Lajos. Pompás teremben vagyunk Ámoriéknál. — Te Mari! mond a fiatalabb, mert vagy te egy idő óta olyan mélabús, mint egy megzúzott világfájdalmas költő, egy Leopardi, Byron, Lenau---— Ezt a kérdést, kedvesem, ép úgy feltehetted volna magadnak; de ha már hozzám intézted, meg is adom reá a feleletet. — Vágyom hallani! — A játszi gyermekkorból kilépve nem álomszerű gyermeteg valóknak, hanem egyenesen álmoknak él az ember, ez teremti varázslehelettel az ábrándokat; s már maga az ábránd bizonyos ide-oda tévedező komolyság kinyomatát hordja magán. — úgy beszélsz, mint egy Rousseau, egy Herbert, Spencer, mint egy psycholog, phisiolog és még tudja és miféle logóriás! — Te pedig most úgy beszélsz, mint egy játszi kedélyű kedves gyermek. — Szó sincs róla! Engem még nem kötöztek meg sugarakkal. — Hogy érted ezt? — Én nem értem még sehogy, hanem te érted, hogyan lehet a szív szemsugarakkal megkötözve. — Játszi gyermek! susog édesen mosolyogva Mariska. — Hiába, az tagadhatatlan is, hogy némely fiatal embernek ragyogó sugarú szemei vannak. — Ah, tehát volt szerencséd észlelni kedvesem? — Theorice, mond jóízűen nevetve a belépő Béla, theorice, kedves bugocskám Mariska, mig neked vraisembable practice__ Elmélet és gyakorlat.... Hehehem ezzel gondatlanul egy fauteilbe vetette magát. — Theorice és practice — szótagoló halkan a szép Emilia, amint a két szót egy tiszta emléklapra észrevétlen felírta, — majd megkérdem én a papától, mit tesz ez? gondolá magában. — Na, megint itt vagy már te boszszantó szeleverdi! Az a szerencséd, hogy úgy beszéltél, miként mi nem értünk. De hiszen örülhetsz is, hogy valami jutott neked is tanáraid tudományából. — Theorice és practice, ismétlő Ámori Béla, — barna kis bajusza alól lágyan mosolygva, s e szavakat kiejtve először a kis Emíliára, azután pedig Mariskára mutatott. — De szó a mi szó, folytatá nevetségesen komoly arczot vágva — Elemér csinos fiú. — Ce monsieur est trés ennuyeux maintenant, mond Mariska boszusan a kis Emilia felé fordulva. — Cette mademoiselle-la est trés amoreuse maintenant. Felel, szavait szintén Emilliához intézve, Béla, miközben folytonosan nevetett. — Hogyan ? Hát te már francziául is beszélsz! Kiált vidámon a kis Emilia. Ezért megérdemelsz-----— ah, vagy hiszen, ezt is — tudom Alfonza kedvéért tanultad meg.