Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-11-08 / 90. szám

soha sem lehet, megtámadta azt, mely minket ve­­­delmeHónapok óta dúl a vére, harca, s a h«»ne­­feA« : Danán , a MdiSn, mely Árpád ivadékainak lakhelye A^tyí'fél, visszautaeitá barátságunkat p4rtfo£ú.«W »eab.d.ágharczunk e nyomornak Lm Slilt sake, fülekre, mert a Fahe tenge, ^ S 'e^ÄnAÄje. — De a derék török nép elj^bTMu vitézül küzd a veszélyes áramlat el­en, viszontagságai által kimerítve alig bírja meg geit is ápolni. A müveit Európában nincs egye­s nemzet, mely ipar­kodnék a szenvedők fájdalmait enyhíteni. Lehetünk-e mi hálátl^ok^ megfeledkezhetünk-e azokról, kik szívüki­géep£V hazátlanul bujdosó apáinkat ? Nem,­ a magyar ifjúság ily nyomorult nem volt, s nem is lesz soha! Nem engedi meg azt, hogy az utókor megvesse a lovagias magyar nemzetet! Mi összerakjuk filléreinket, míg fillérekből ezrek lesznek, s elküldjük oda, hol segélyért kiált a szenvedő. A zászló, melyet a magyar ifjúság vesz kezébe, nem bukhatik el, s mi megmutatjuk török testvére­inknek, hogy e kalmár időben is tud a magyar ál­dozni, ha magasztos eszméről van szó. És a magyar ifjúság nem engedheti meg, hogy valaki által megelőztessék, a magyar ifjúság féltékeny e dicsőségre. Testvérek! Szervezkedjetek! Alakuljatok bizottságokká, s aztán indítsátok meg a gyűjtéseket a török sebesültek részére; keressétek fel a koldusok kunyhóját, a gaz­dagok palotáit; ne legyen falu, puszta, ne legyen viskó, hol gyűjtő ivetekkel meg nem jelentek; ren­dezzetek tánczvigalmakat, hangversenyeket, sorsjáté­kokat, a mint viszonyaitok engedik. *, S hogy az összeg impozáns legyen, küldjétek hozzánk (Gyűjtő-bizottsági iroda, Zöldfa-utcza 30-ik szám,) s mi azt hirlapilag nyugtázva, eljuttatjuk ren­deltetése helyére. Testvérek! Nem biztatunk, nem lekesitünk benneteket, hisz eléggé lelkesít szándékunk tisztasága. Tegyetek meg mindent a mit lehet, egy pilla­natra se tévesszétek szem elöl, hogy ti magyar ifjak vagytok. Budapest, 1876. november 2. A budapesti két egyetem ifjúságának nevében: Szűcs Gyula, Soós Jenő, elnök, alelnök. Lukács Gyula, pénztárnok. Egy sokat megvitatott ü­gy. A Vörösmarty-kör és régészeti­ egylet fusiója sokat meg lett vitatva, de mindeddig még a gyakorlati élet­ben ezen terv, mely kitüzetett, nem való vitatott; hogy mi ennek oka, most nem kutatjuk, hanem igen más oldalról fejtegetjük e kérdést.­nyira nyer terjedelmében, hogy hozzá képest az egész madár felette gyengének látszik, azért hangja hamar e­­­r­e­k­e­d. Legszembeszökőbb ellentéte a pacsirta. Hangja igen nagy, hatalmas accordokban kell ezt egyszerre kiöntenie. Énekével akarja hallgatóit meg­hódítani. Mint más madárnak, neki is megvannak dal­nok-versenytársai. A pacsirta nemcsak a fák zöld lombjait, hanem a kalitkát is szereti, ha páholyszerű stylben van építve, s gyakran két pacsirtát lehet látni egy kalitkában, de akkor egyik sem énekel, ha­nem mindegyik a csalogány dalát hallgatja. Egész könyveket lehetne írni arról, hogyan éne­kel két szép pacsirta, melyek közül egyik szőke, másik barna. A rokon fekete pintynek egészen más szokásai vannak ez már nem oly félénk mint amazok s nem messze az összes madarak fészkétől alacsony bokorba (vagy nádszékre) ül. Legjobban szereti az erdőt cser­jékkel, úgy mint Bal­ás a hurkát. Néhány műértő, összefüggő csattogása miatt, neki adják az elsőséget az úri madarak között, de ezek nem a legavatottabbak, ők nem fogják fel a szellemet, mely a hangokban nyilatkozik. — Tűz­erő és nemesség tekintetében felsőbb fokon áll a többi éneklő madaraknál. De míg a pacsirta leglel­kesebb éneklése közben is megtartja nemes nyugal­mát, a fekete pinty egész teste remeg és rángatód­­­zik, kivált ha kissé szürkül. A pacsirta epedve emeli fejét; a fekete pinty erélyesen nyújtja azt az erdőbe; a pacsirta fuvoláz, trilláz és zokog; a fekete pinty csak fuvoláz, de fölötte szépen és kellemesen. Utánna azonnal a rigóra kell átmennünk, a har­madik rokonra, de kiért a művész családnak nincs oka szégyenkezni. A rigó fellépése külömbözik a csa­logány és a fekete pintyétől, de leginkább a csalo­gánnyal szeret duettban énekelni. Művészi capriceai­­ban valami közösség uralkodik közte és a csalogány között. A rigó leginkább bérczeken fészkel; éneke remek s alighanem megállhat a fekete pintye mellett. A szép rigó napnyugatkor dicséretes kitartással éne­kel, míg nappal a legnagyobb henyélésnek adja át magát. A poszáta (barázdabillegető) ellenben nem henyél annyit mint a rigó, hanem ennek is meg vannak elő­adási sajátságai. Ha énekelni akar, mindig torkát kö­szörüli, s akkor ilyféle hangokat hallott: „hem-hem.“ Szereti magát virág szárán traverszálni, azaz hintázni s igy ringatózva énekel, de ha fellelkesedik, felszáll a pacsirta után s a mező felett lebegve tartja énekét. Ez gyakran igen különös, de sőt nevetséges is, mert ereje megközelitőleg sem elég; de előadásá­ban van valami a mi helyes. De ennél különösebben viseli magát a seregély, melynek hazája Szilágy- Somlyó. Ez előadása közben tánczol, ugrik, felröpdös s a legnevetségesebb bukfenczezést viszi véghez.­­ És ne említsük legkedvesebb és legnagyobb dalnokunkat, derék házikakasunkat? Ő szólnok és dalnok egyszerre ; korán kel, későn fekszik; ő hirde­ti a hajnal hasadtát mint az éjjeli bakter; és ilyen­kor 4 órakor kiáltja ki a hármat, a kettőt pedig egy órakor; a cserebogarakat nagyon szereti, és ka­kas létére gyönyörű kappan hangja van; a többi madarak per­kend szólítják őt. Az éneklő madarak társasága tegnap egy új vezér éneklő madárral szaporodott, s a háromtagú madár-intendatura készül fölléptetni őt. Mi hisszük, hogy a dalcsarnok vonzerejét emelni fogja egy vezér­­dalár szereplése, mit szívünkből óhajtunk is. Ez lenne különben a legújabb és legmelegebb újság, melyet már azért is melegen kell pártolnunk, hogy a köz­művelődés csarnokában éleszszük a hazafiasság lángját, lángoló természetünknél fogva. Különben városunkban semmi újság. A bor ára emelkedett; a tél beköszöntött; az utczasarkokon ma­­rónit árulgatnak; Nagy k. a. rekedt; Lukács Gyula ithon volt; a kintornás család kintornája elromlott; a a ludak most is mezítláb járnak; — Vezérinét a helybeli színházhoz szerződtették; — egy kisasz­­szonynak titkos udvarolója az „Újvilágb­a fizetett elő; — a „Székesfejérvári naptáriból 3000 pél­dányt adott el kiadója ; — Turner k. a. nem énekel többé a Hunyady operában. Egyéb nem történt. Mindezekből azonban látszik, hogy a közelebbi napoknak elég sok története volt, s a tárczairónak ugyancsak elég dolga lett volna, hogy a sok elősorolt újság rendszeres formát kapjon benne, azonban e sorok írója csakis az olvasó iránti tiszteletből hall­gatta el a javát, s a sok apró történeteket azért irta hübele halás, lovat ad az Isten módjára egymás há­tára , hogy csak fecskeröptiben mutassa be azokat, a világot sarkából kiforgató nagyszerű eseményeket, melyeket ha hosszasan leírt volna, a n. évd. olvasó közönséget mindenesetre egy kis csömör kerülgetné. Avval pedig nem akarunk szolgálni, magunk sem ké­rünk belőle. Jean d' Or. 372 Részünk eszméjét, s .aül azt véleményezzük, ejtsük el a fusió és a rég’­ a Vörösmarty-kör, alapszabályai módosítása a jelet­ _/ szakosztályok felállításával, hagyassák meg szab’ -degi beosztással azon reményben, hogy az alap­ul alymódosítás által a szakosztályok felállítása mellett _,abb és virágzó szellemi élet fejlődik. Karoljuk fel ellenben a régészeti­ egyletet úgy, hogy az múzeum-egyleti jelleggel bírjon épen, mint a kassai s más hazai jelenleg virágzó egyletek. Mivel­­tessék kebelében a történet, régészet, a szépművészet, szóval mindazok, melyek egy múzeumi egylet kebelé­ben elférnek. Legyen ennek tulajdona a nagybecsű képtár s könyvtár, a régiségtárral együtt. S kezdje meg működését mielőbb a megye és város szellemi érdekei javára annál inkább, miután már előre is tőle sokat várunk, melyek közül a leg­fontosabbat, egy szakközlöny alapítását említjük csak ez alkalommal meg, mert ezen egyletnek szerintünk egyik feladata lenne egy történelmi, régészeti s szép­művészeti szakközlöny kiadása, havonként egyszeri megjelenéssel Van nekünk a szépművészetek terén jeles képzettségű­, úgy a régészet és történet terén igen jártas szakférfiúnk, Gróf Zichy Jenő ur, azt hisz szűk­e lenne olyan szives, hogy e szak­folyóirat élére állana, mely szakközlöny a gróf ur és hasonló munka­társak közreműködése mellett nemcsak e megyében s városban, de a hazában is elterjedne, kivált ha a ha­zai szép és képzőművészeti, úgy történelmi s régészeti érdekeket képviselné, melyek közül, különösen a szépművészetek e hazában még szakközlönynyel nem is igen rendelkeznek. Ez által a múzeumi­ egylet központja lehetne a megyénk s városunk szellemi életének, különösen ha a szellemi téren érdekeit egy közlöny által nemcsak képviselné, hanem a tudomány s művészetek ágait körünkben terjesztené és fejlesztené is A casinoi jelleget öltő Vörösmarty-kör mellett, melyre szintén szükség van — csak is egy ily múze­umi egylet az említett szellemi eszközökkel állhatna fenn s működhetnék szellemi érdekeink fejlesztésére. Ezen egylet létesítése által bírnánk eg­y régiség-, kép- és könyvtárral, volna egy központunk, hol a szellemi érdekek elérésére minden nemes eszköz egye­sítenék s lenne egy közlöny, mely az említett érde­keket képviselné. Ajánljuk ezt újabb megvitatás végett, s ha ez eszme elfogadtatnék a fejérmegyei történelmi- s régé­szeti­ egylet, mely oly szép számú tagokkal rendelke­zik, sem fel nem oszolnék, sem bele nem olvadna más egyletekbe, hanem létjogát megtartva, csupán czimét változtatná muzeum egyletre és működését ki­terjesztené a szépművészetekre is. Ez nem járna oly nagy átalakulással, és sokkal könnyebben kivihető lenne, mint azon terv, mely még mindig a kezdet nehézségeivel küzd.*) Zemért. Nyílt levél a szerkesztőhöz. T. szerkesztő úr! Kunoss Endrére vonatkozólag a „Magyar Ency­clopedia“ 212-ik lapján az áll: meghalt 33 éves korá­*) A fusio eszméje újabban felszínre kerülvén úgy látszik, most már kivihető lesz, mind az által jelen czikket, miután több oly dolgot is tartalmaz, mely a fusionált egylet által is elfogadható, közöljük. S­z­e­r­­­ban Pesten 1843­, a mi nem való. A „Székesfejérvár“ 88 ik száma „Hírek“ rovatában pedig, hol első helyen a halottak napja kegyeletes megüléséről lévén szó, legközelebb a többek között ezeket olvastam: „Szük­séges volna, ha azon elhunyt jeleseink sírján is a ke­gyelet adóját lerónánk, kik itt nyugosznak távol minden rokoni köteléktől elhagyatva. Megyénkben, de városunk­ban is van több jeles férfi sírja — ilyen Kunoss Endre a jeles költőé—jeltelenül elhagyva stb.“ Ebből azt értem, hogy Kunoss Endre Székes­­fejérvárott volna eltemetve és sírja jeltelenül elhagyva, én pedig úgy tudom, hogy a jobb sorsra érdemes fiatal költő Kálozon halt meg, ott el is temettetett, sírját pedig lanttal ékesített, díszes, még a temető előtt el­vonuló útról is olvasható eme fölirású sírkő jelzi: KUNOSS ENDRE 1843. A mindenektől ugy látszik elhagyatott hosszasan szenvedőt, gróf Zichy Ödön fogadta vendégszerető házába, hol én akkori kálozi káplán Kunosst beteg­ségében meglátogattam, a végre kiszenvedett temetésén jelen voltam, a temetési szertartást végző út. Müller Pál ref. lelkész ur oldalán a templomhoz kisértem, a fölötte tartott halotti beszédet meghallgattam, de még a fölvett textusra is hiven emlékszem. Jab. 9. r. 25, 26. v. A halotti beszéd után ugyan a lelkész ur ol­dalán kisértem Kunosst a ref. temetőbe. Bizton hivat­kozom mindezekben a még most is élő igen tisztelt lelkész ur kedves urambátyámra, kit irántam tanusi­­sitottt szives jó hajlamaiért a jó Isten még sokáig éltessen! Ezen adatok s a történeti igazság érdekében legyen tehát szives t. szerkesztő ur nyilvánosságra hozni, hogy ha Kunoss Endre — kinek emlékéhez több fiatal kori érdekeltségeim kötnek, — csakugyan Székesfejérvárott nyugszik jeltelenül elhagyatva: mi­kor? micsoda alkalommal? kinek intézkedései folytán szállitattak hamvai Székesfej­érvárra. Maradván kiváló tisztelettel.*) Csákberényben, november hó 3-án. Poór Péter, plébános. Színészet. Szombaton f. h. 4-én operai társulatunk először mutatta be magát a víg opera terén, Rossininek „Sevillai borbély“-át adván elő. Mándokinénál volt alkalmunk gyönyörű coloraturáját teljes mértékben megismerhetni, a fuvolaáriát és változatokat a zeneleczke alatt kitű­nően énekelte. Fekete Almaviva szerepét elég ügyes­séggel adta és jól énekelt. Traversznek (czímszerep) éneke igen sok kívánni valót hagy hátra, játéka sem elégített ki. Szilágyi (Bartolo) és Török (Basilio) komikumsok által nem egyszer hangos kaczajt idéztek elő. — Az előadás nem eléggé sikerült — És ennek az az oka, hogy az operai tagok igen sokat veszítnek, midőn próbában beszélnek, a­mi különben nemcsak Fejérvárt, hanem mindenütt előfordul, és még alig egy éve, Bécsnek összes sajtója Lord Byron „Manfrédje“ előadása alkalmával azon megjegyzést *) A helyreigazító soroknak községgel adunk helyet, azon megjegyzéssel, hogy Kunoss tetemei a kálozi temetőben nyugosznak s Fejérvárra nem hozattak be. A jeltelenség alatt a közlő csupán azt érte, mivel halottak napján Kunoss sírját nem diszitették fel még egy koszorúval sem. Szerk.

Next