Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-04-08 / 29. szám

29. szám. 1876. április 8-án. VI. évi folyam. társadalmmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági egylet, iskolatanács,s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A lap ára húshoz hordással vagy postán küldve. Egy évre..........................................................................6 frt. - kr. Fél évre...............................................................................3 frt. - kr. Negyed évre.....................................................................1 frt. 60 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert késtől fogadunk el. Iürdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. A lap szellemi részét illető közlemények a Székesfejérvár szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 5-ik sz.) czímrendők: — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klokner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. A Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. A közügyek érdekében. Közállapotaink, főleg ha ezeknek pénzügyi oldalát tekintjük nyomasztók, mindnyájan tudjuk s erről ha részletesen akarnék szólni unalmasakká leszünk mert olyakat mondanék el, miket tudunk s mik nyílt, ismert dolgok. Nyomasztó közállapotaink okainak bonczolásába sem ereszkedünk most, mert erre térünk nincs, csak egy fontos dologról akarunk szólani, mely szintén sok tekintetben alapját képezi annak, hogy nem úgy vagyunk, mint kellene lennünk. Országos képviselőinkről akarunk némi kis megjegyzéseket kockáztatni, nem részletesen bírálgatva, hanem csak röviden. Sokszor volt szomorúan alkalmunk tapasztalni, hogy ott fenn a képviselőházban a képviselők nem képviselték eléggé híven küldőik érdekeit. Nem képviselték azt az eszméket s érdekeket, melyeket küldőik reájok biztak. A nép küzdött, harczolt, nyomorát s baját hangoztatta, de nem egy eset volt, hogy képviselője, kit érdekei védelmére, érdekei képviselésére küldött az ország házába— tett legkevesebbet érte. Mi ennek oka? Ha fejtegetjük közelebb a dolgokat, nagyon könnyen reája jövünk az okokra s látni fogjuk, hogy sokszor akaratlanul sem képviselték azon érdekeket, melyeket küldőik reájuk biztak. Nem képviselték s nem képviselhették, mert ha hallották is, de nem ismerték közelebbről, miután nem jelentek meg körükben. Az újabb időkben mit tapasztalunk követeink részéről, a legnagyobb részvétlenséget saját közügyeink iránt. Nézzük meg csak a megye tanácskozási termét, hat képviselő van e város s megye területéről és e hat közül nem csalódunk ha azt mondjuk, hogy a lezajlott képviselő választás óta talán egy fordult meg a megyei tanácsteremben. De a jelen évben tartott közgyűléseken, pedig fontos tárgyak voltak szőnyegen egyetlenegy követet sem láttunk megyei gyűléstermünkben. Pedig nekik kellene a jó példával előre menni, nekik kellene élénk részt, venni a tanácskozásokban, szítani az érdeklődést a közügyek iránt, buzdítani, mert ha ők mennek a rész példával előre, ugyan ki fogja akkor a kihaló közéletet fölébreszteni. Ők a nép tribunjai és mégsem küzdenek a népért. Hiába hoznak ott fönn a megyék rendezéséről újabb és újabb törvényeket, ha azok valósítása s kivitelénél nem ők mennek előre. Nekik kellene a tanácskozást élénkké tenni, hiszen mind e megye fiai! De egyrészeket nemcsak a megye tanácstermeiben nem látjuk, sőt választóik körében sem találjuk fel. Hiszen hogyan képviselik akkor választóik érdekeit, ha nem tudják azt közvetlen azoktól, mi fáj nekik, mi kell nekik s mily sérelmeiket kell orvosolni. A nép érdekeit csak úgy tudhatják meg, ha közéjük mennek s ott tapasztalatból ismerik meg bajaikat s szenvedéseiket. Ha tehát a közügyek terén életet s élénkséget akarnak idézni, ne maradjanak ők le a tevékenység teréről, hanem tegyenek. Jelenjenek meg a megyei közgyűléseken, szóljanak a közügyekhez, idézzenek ott élénkséget elő; jelenjenek meg választóik körében ismerjék meg közvetlen a nép érdekeit, mert hisz ha ezt nem ismerik, hogyan tolmácsolják azt a képviselőház előtt? Midőn a nép állapotával ismeretlen a képviselő, akkor aztán nem érdekeinek képviselője, de megölője; láthatjuk ezt a képviselőház számtalan oly határozmányaiból, melyeket tájékozatlan képviselők hozván, nem a jólétet fejlesztik, hanem akaratlanul is az anyagi gyarapodást elérik. Ezért tehát, hogy képviselőink a közállapotokról, a választók érdekei s érzelmeiről közvetlen tudomást szerezhessenek jelenjenek meg gyakrabban kerületeikben s itt hívjanak össze okos, értelmes választóik köréből értekezleteket s engedjék ezeket is szólni a fontosabb közügyekről, hogy igy azok nézetéről is tudomást szerezzenek. Legcompetensebbek ezek sok dologban, mert az élet tapasztalataiból beszélnek; ha ez történik, akkor eleje lesz véve sok oly törvénynek, mely míg theoretice jónak látszik, a gyakorlati életben kivihetetlen. Vagy tegyenek úgy képviselőink, hogy egy állandó bizottságot alakítsanak kerületeikben, hol minden érdek, minden szak és osztály képviselve legyen pártkülönbség nélkül, s ezen bizottsággal koronként értekezzenek, így van ez a fővárosi terézvárosi kerületben. Elhihetik szavuk nyomatékosabb lesz ott fenn is, mert tudni fogják, hogy a miért küzdeni fognak az országházban, nem egy ember nézete, hanem egy kerület értelmiségének osztatlan véleménye, mely által szavuk súlyosabb lesz, mert nemcsak saját nézeteiket, hanem megfontolt értelmiség nézetét is képviselik. Ezeket ajánljuk képviselőink figyelmébe. A nép bizalma választotta meg őket — sok van kezökbe letéve, feleljenek meg mindezeknek ott fönn és itthon is. —.— TIRCIA, A szerelem könyvéből. Hordok szivembe’ kínos, hosszú gyászt, Lelkemnek álma égő gyötrelem; Szememre fátyolt bánat éje van, Őrültté tesz a forró szerelem. Nyugalmam olyan, mint a tenger árja: Keblén altatja el a mennykövet. — Óh angyalom! ha még te sem szeretnél... Mondd meg, szeretsz, szeretsz-e engemet? Epedve várom, lesz-e egykoron, Ki elringatja lelkemen e kint; Óh szólj, hibám e, a midőn szivem Vigasztalásért te feléd tekint? Adj balzsamot sebeim gyógyszeréül, A melytől lelkem minden bút feled. — Óh angyalom! ha még te sem szeretnél... Mond meg, szeretsz, szeretsz-e engemet? Vidd, vidd ez álmot tőlem messzire, Mindegyik percze egy század nekem, S mindegyik képe kínos kötelék, A mely gyötör, de szét nem téphetem; Egy-egy sebet vág mindegyik szivemre S a seb nem gyógyul, a seb nem heged. — Óh angyalom! ha még te sem szeretnél... Mondd meg, szeretsz, szeretsz e engemet? Vagy mondd leányka, hogy szived nem érez, S csak balga álom lelkemen a hit, róh mondd ki ezt, te leszesz legalább, Ki lemondani, bukni megtanít. Te leszsz, ki majdan megtanul nevetni Szétzúzott lelkem álmai felett. — Óh angyalom! ha még te sem szeretnél. . Mondd meg, szeretsz, szeretsz e engemet? Tudod, hogy én milyen szerettelek, Lelkemnek égő szenvedésivel, Tudod, hogy szivem — ha tán megszakad — Szerelmedért s te érted vérzik el. Miért sajnálod azt a kis szót tőlem, Mely megmenthetné csüggedt lelkemet ? — Oh angyalom! ha még te sem szeretnél... Mondd meg szeretsz, szeretsz-e engemet ? Udvardy Géza. Légyott. Beszély. — Irta : Bulyovszky Xalila,. (Folytatás ) ír. Luiza azon lényekhez tartozék, kik közlekedők, ha boldogok s elzárkózottak a szerencsétlenségben. Örömeit megosztó vala az első idegennel: bánatát nem közlötte volna testvérével. Sajátja ez minden büszke szívnek s csalhatlan jele az alapjában megingatott léleknek. Kérdéseimre, melyeket a legöszintébb részvét vezető ajkaimra, szelid mosolylyal, kitérőleg válaszolt; s ha vigasztalni akarom és szebb jövő reményivel kecsegtetem, igenlőleg hajtogató fejét, megszorító kezemet s ég felé tekintett. Valami megható volt e néma bánat, e nemes megadás a vigasztalan sorsban! Közeledésem jól esett neki; valahányszor megpillantott, halvány arczát gyönge pír futa be, és szemeiben múlékony örömsugár szikrázott; de ha feldúlt életének titkához akarok közeledni, arcza elborult és szelid tekintete hallgatásért látszék csengeni. És nekem, ki nem mindennapi vonzalommal viseltetem ez árva liliom iránt, melynek hervadása ezer fájdalmas gondolatot ébreszte bennem, nem vala bátorságom bizalmát erőszakolni. Érzem, hogy a halálos seb, mely megöli még magában rejti a tört s minden érintés csak nevelné kínjait a nélkül, hogy megmentését engedné remélni. De bár elhallgató múltját, annyit gyanithatok s ezt a következés is igazold, hogy története az, mi sok más hölgyeké, kik elvesznek, nem tudni miért? Szegény Luiza, te nagyon szerettél! nagyon hittél! és nagyon csalódtál! Mily boldog, kinek élete ment a szenvedélyek viharától! Mily boldog, ki nem emelkedik ez érzések szédítő magasságába s nem bizza sajkáját a csalfa folyam játszi habjaira! Vagy ki tudja! Hisz annak, ki érzéseiben felülemelkedik a mindennapiságon, egy nap, egy óra több boldogságot adhat, mint amazoknak egy élet? És e fájdalom, tűnődés, kétségbeesés nem megannyi kötelék-e, mi a lelket a végtelenhez csatolja? S felér-e a biztos kikötő nyugalma a háborgó tenger nagyszerű csatáival? Uszoda felállítására vonatkozó tervezet. A közóhaj már régóta abban öszpontosul, vajha nálunk egy czélszerűen berendezett, a kor kivánalma-