Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-03 / 49. szám

XI. évfolyam. 1891 Szekszárd, csütörtök deczember 3 törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnam­egyei gazdasági egyesület s a szekszárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. cg Szerkesztőség:­­ Kiadóhivatal: Pándzső-ucoza 1022. sz. 1 Szarka-utcza 1290. sz. SZEKSZÁRDON. Hirdetési dijak: Három hasábos petit sor 15 kr. ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Bírósági árverési hirdetmények: 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. 200—300-ig » » 4 frt. 300—400-ig » » 5 frt. Felelős szerkesztő és lap tulajdonos: GEIGER GYULA. Kéziratok nem adatnak vissza. Helyettes szerkesztő: Dr. BODOSSY GÉZA. Előfizetési ár: Egész évre.........................6 frt. Fél évre Évnegyedre ...... 3 frt. . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó köz­lemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. A felekezeti járandóságok behajtása. E lapok egyik múlt számában Németh Béla úr tollából fönli czím alatt egy közle­mény jelent meg, melyet lehetetlenség hall­gatással mellőznöm. Mindenekelőtt kijelentem azonban, hogy a közlemény intenczióját egész terjedelmében osztom, s a magam részéről is úgy az au­tonóm egyházak, mint a közigazgatás érde­kében fölötte óhajtom, hogy az adott jó taná­csot az illető körök megfogadnák. Kijelentem továbbá, hogy az említett czikket kritizálni egyáltalán nem akarom, s hiszem, hogy fel­szólalásomat Németh Béla úr sem fogja en­nek tekinteni. A közügy késztet arra, hogy fölszólaljak, mert a jelzett czikkben több rendbeli téves fogalom van, s mert épen a czikk győzött meg hogy nemcsak nálunk és a szomszédos vár­megyékben, de szerte az országban, a köz­­igazgatási hatóságok egyáltalán nincsenek tisztában sem az egyházak autonóm jogával, sem a közigazgatás hatóságoknak az egy­házakkal szemben fönnálló jogaik és köteles­ségeikre nézve. Ez alkalommal azonban kizárólag csakis azon kérdéssel fogok foglalkozni, hogy a köz­­igazgatási hatóságoknak mi a kötelességük a felekezeti járandóságok, helyesen egyházi köztartozások behajtása körül? Hogy pedig az erre adandó feleletem s helyreigazításom illetve fölvilágosításaim an­nál könnyebben megérthetők legyenek, az egyházak autonóm jogáról kell egyet mást előzetesen megjegyeznem! Hazánkban az egyes egyházak autonóm jogaiknál fogva önmaguk igazgatják és kormá­n­y­ozzák magukat. Ezen kormány­zati jogba — a felség legfőbb felügyeleti jo­gán kívül — a politikai hatóságoknak mi beleszólásuk sincs. Ez a legtisztább önkor­mányzati jog, milyennel egyetlen politikai község sem bír. Az egyház ezen önkormányzati jogánál fogva önmaga állapítja meg és veti ki híveire az egyházi és iskolai adókat és szolgál hiá­nyokat, az egyházi tisztviselők fizetéseit és járandóságait stb., önkormányzati jogánál fogva továbbá az egyházi tisztviselőkre, sőt az egyháztagokra pénzbüntetéseket is szabhat ki. Az ide vonatkozó határozatok hozata­lába s azok mikénti végrehajtásába a politikai hatóságnak a szó teljes értelmében mi beleszólása sincs, s ha valaki az egyházi hatóságok valamely határozata ellen magát sértve érzi, orvoslást —­ de csakis a hatá­rozat végrehajtása után — kizárólag a tör­vény rendes útján és sohasem a közigazga­tási hatóság útján kereshet. A­nélkül tehát hogy bővebben kellene magyaráznom, mindenki megérteni fogja, hogy az egyházi hatóságok határozataikat csakis önmaguk hajthatják végre, mert az önkor­mányzati jog sine qua non lenne, mihelyt a végrehajtási jogot nélkülözné. Így állván a dolog, bizonyára tisztában lesz mindenki azzal, hogy a közigazgatási hatóságok az egyházi köztartozásokat nem kötelesek behajtani, de erre nem is jogosí­tottak, nem még az esetben sem, ha erre az egyházi elöljáróság fölkérné, miután egyet­len egyházi hatóságnak sincs megadva a jog, hogy az egyház önkormányzati jogáról, bármi részben és habár csak ideiglenesen is, le­­mondjon. A közigazgatási hatóságnak egyedüli kötelessége s nem egyszersmind joga is az, hogy az egyházi határozatok végrehaj­tásához, a­hol ez szükséges és az ille­tékes egyházi hatóság által a maga útján kéretett, segédkezet nyújtson. E segélynyújtás pedig egyáltalán nem állhat a végrehajtásból, hanem csakis abból, hogy az egyházi hatóság megbízottja vagy megbízottjainak, a határozat végrehajtásában a szükségelt asszisztencia — a karhatalom, megadassák.­­ Ez pedig csak az esetben foglal helyt, ha valamely egyháztag az egyházi hatóság valamely jogérvényes határozata végre­hajtásának tettleg ellenszegül. Vagyis a közigazgatási hatóság segélye csakis az esetben vehető igénybe és adható meg, ha: a) az illető egyházi hatóság a saját autonóm jogkörében jogérvényes határozatot hozott és igazolva is van; és b) ha ezen határozat végrehajtásának valamelyik egyházi tag tettleg ellenszegült vagyis, hogy tárgyunknál maradjunk, az egy­házi köztartozások behajtása alkalmával nem A „Szekszárd Vidéke” tárczája. Petrozsényből a Gropli havas aljáig. (Erdélyből.) Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor be kell vallanom, hogy egy felfedezés részesévé azon a réven csöppentem, hogy a petrozsényi jegyző­nél voltam tisztelegni s e jó ur­argusi szemei engem is alkalmas kísérőnek találtak a Téglás Gábor m. kir. állami főreáliskola igazgató fel­fedező utazásához. Már akár mint történt legyen, azonban tény, hogy vitézül kiálltuk a bajtársam­­mal együtt a fárasztó hegyi utazás gyötrelmeit s ép akkora igényt nyertünk a hegymászó bajnoki titulusra, mint a­kik egész nyári izzadással pá­lyáznak e dicsőségért. Ilyenformán szinte mulasztás volna tőlem, ha ez ép oly élvezetes, mint — valjuk be nyíltan — kin­cs nélkülözés-teljes utazással be nem számol­nék a »Szekszárd Vidéke« t. olvasóinak. A hajnali 3 óra már talpon talált s híven a megelőző nap megállapított uliprogrammhoz, 4 órakor m­ár vigan tovarobogott kis társaságunk, hogy a Szeletruk rakonczátlan patakától gyalog­szerre kerekedve a Gropo havas irányában dél­nek megkezdjük az izzasztó hegymászást. A havasi réteken kaszáló emberek, bámu­lattal szemlélték hosszú karavánunkat s fejcsó­­válással adtak kifejezést azon gyanujoknak, hogy még a kitűzött czél előtt meg fogunk hátrálni. De mi annál elszántabbul feszitönk izmainkat s a Magura 973­ méter magaslatáról felnyíló gyönyörű látkép ujabb ingert adott­ utazásunknak. Amott Petrozsény bontakozott ki a reggeli köd homályá­ból füstölgő széntelepeivel;­­ emitt Iszkronytól a Román Zsil kígyózó csíkja’ hasit a határlánczolat hatalmas tömegén végig. E szép látvány annyira felvillanyozott, hogy dalolva lejtettünk az Izwor felé, hol pihenőt tartva, reggelizéshez láttunk. A sokféle üli kellékek revidiálásánál némi elégületlenséget keltett egyik petrozsényi bará­tunk abbeli eljárása, hogy a tisztébe osztott üve­geket meglehetős tartalmi hiányossággal látta, jónak becsomagolni. Mert hát nemcsak a katonák győzelméhez, de az utazás sikeréhez is fö­lökellék az élelmi vonatok bősége, s itt mindjárt a ki­indulásnál kénytelen volt intendaturánk a »le­génységi adagok« csökkentésével gondoskodni arról, hogy népes társaságunk gastronómiai szük­ségletei végig kifussák. Ez annyival kellemetlenebb felfedezés volt,­­mert eltekintve a fogyasztók­­ részéről mindjárt az expeditió kezdetén megnyilatkozott különb­ségektől az utazási fáradalmakkal arányban emel­kedik a testi szükségletek mértéke is úgy, hogy szinte ki valánk téve annak a veszedelemnek, hogy az izwor hús habjaiból legyünk kénytelenek a rémséges izzadmány pótlásáról majd gondos­kodni. A jó kedély azonban még a bütykösök tar­­talmatlanságát is pótolni képes s az Ogrinu 1100 m. meredekjét ruganyos léptekkel siettünk leküzdeni. Dombora jegyző barátunk alig győzte útközben előadni, hogyan lovagolt a határjárás idején az ő testörsége mellett a közszeretetben álló Hunyadmegyei főispán, Pogány György végig oly meredekségeken, hol alig tenyérnyire keske­nyül az ösvény s egyetlen hibás lépés halál mar­talékává teszi az utazót. Bizony az sem minden­napi jelenet lehetett mikor Hollaky Arthur — jelenleg Hunyadmegye alispánja — főszolgabíró korában egy váratlan felhőszakadás után nyakig elmerülve gázolta át a szilaj Polatistyét bünte­tésül mintegy azért a kis időveszteségért, a­mit egy miniszeri kiküldöttnek a függő ágyból kínál­kozó havasi élvezése okozott. Éppen ennél az emlékezetes gázlónál ütöttük fel táborunkat, mi is. A gyönyörű fenyvesek ölén rejtőző völgy­zugban haragosan tovairamló havasi viz moraj­lása oly­andalitólag hatott mindnyájunkra, hogy szépen megfeledkezénk teherhordó lovunk lelé-

Next