Állami Garay János gimnázium, Szekszárd, 1915

. Vele együtt elszalasztottuk intézetünk lehetetlen környe­zetének rendezését is. Most már mikor szabadulunk meg a piactér szomszédságától, a­mely az esős évszakban posvány, nyáron portelep, állandóan pedig ganéjdomb és szemétlerakodó­hely ? A tanulmányi viszonyokon is az állandóság bélyege van. Mert hiszen a helyi viszonyokon kívül az országos tanterv, tanulmányi irány és szellem sem változott. A tantestület sze­mélyi viszonyaiban is kevés változás történt. A számokkal ki­fejezhető tanulmányi eredmény állandóan kedvező. Kitetszik a kedvező eredmény akkor, ha az érettségi vizsgálatot tett tanuló­kat vesszük számba. Az utolsó tíz év alatt érettségi vizsgálatot összesen 192 tanuló tett, átlagosan tehát évenként 19. Tehát az I. osztályba felvett tanulók fent kimutatott átlagos számá­nak (41) és a felét sikerült az érettségi vizsgálatra felvinni. Lehetővé tette ezt a mérsékelt tanulólétszám s némi meg­alkuvás a fennálló minősítési törvény okozta helyzettel. S a­míg ez fennáll, a­míg minden értelmiségi álláshoz, s az egyévi önkéntességhez is érettségi kell, nem volna bölcs dolog ezen az állásponton változtatni. A helyzet parancsolta méltányosság erős küzdelemmel járt. Az országgyűlés elé terjesztett középiskolai reformjavaslat el­törli a görögöt helyettesítő eddigi tárgyakat (görög irodalom és szabadkézi rajz) s helyükbe egy modern nyelvet állít be a tantervbe. A latinon kívül tehát még két nyelvet kell tanulnia a magyar fiúnak. A küzdelem ezzel még nehezebbé válik. A tanév lefolyása. — Személyi változások. A tanév második felében intézetünkhöz a dévai főreáliskolától áthelyeztetett Varsa Ignác r. tanár, aki március elején foglalta el állását. Csak egy hónapig tanít­hatott, mert április elejével katonai szolgálatra hivatott be, amely alól azon­ban a tanév végén ismét fölmentetett. — Még a tanév megnyílta előtt egy évi buzgó ittműködés után s igen kellemes emléket hagyva hátra, megvált intézetünktől Lajos Gyula r. k. hittanár; helyére a pécsi püspök Hardy Ernő pécsegyházmegyei áldozárt, képesített középiskolai tanárt alkalmazta volt. — A katonai szolgálatot teljesítő G­ö­d­e Lajos ref. lel­kész, hitoktató helyett az egyházi hatóság Iterczegh József helybeli ref. segédlelkészt bízta meg a ref. tanulók hittanításával. A tanév megnyitása s a tanítás megkezdése a rendes időben tör­ténhetett a szeptember 1., 2. és 3-án történt beiratások után, s az alább következő cikkben vázolt viszonyok és korlátozások közt megszakítás nélkül folyhatott a június 3-án történt bezárásig. A tanév elején és folya­

Next