Állami Garay János gimnázium, Szekszárd, 1930
szárdi Diákszövetség elnöke, kedves „Jákó bátyánknak“ legrégibb tanítványa és jóbarátja végezte a megható gyásszertartást, utána Faludi Ferenc, fiatalabb tanítványa s egyben kartársa tartott mindenkit megindító búcsúztatót. „Elért Téged is — mondotta többek között — a tanári sors, az immatura mors, korai halál. Megrendülve állunk kihűlt tested mellett s vigasztalást csupán az Úr szavaiban találunk: In memoria aeterna erit iustus: Az igaz embernek örök emlékezete lesz. Te jó harcot harcoltál, a futást becsülettel elvégezted s az apostol szavaival hisszük, hogy számodra is eltétetett az örök élet koronája. Ez a hitünk a mi egyedüli vígasztalásunk. Egy emberéletre terjedő pályafutásodon nemcsak a szakismeretek közlésére szorítkozott tevékenységed, hanem ami ezeknél sokkal maradandóbb erkölcsi érték: a fenntartás nélkül való kötelességteljesítésre neveltél bennünket. Ez a Te tanári működésednek azon termése, amelynek virágai el nem fognak hervadni soha, mert a Te példaadásodon nevelődött tanítványok plántálják azt tovább nemzedékről-nemzedékre . ..“ Valóban, Pataki Jákó hosszú tanári működésének jelentősége abban tetőzkődik, hogy nem az iskola, hanem az élet számára nevelte az ifjúságot. Ő maga vasszorgalommal, tehetségének fáradhatatlan felhasználásával küzdötte fel magát nemcsak a tudás magaslataira, hanem a társadalmi élet vezető egyéniségei közé. Tanításában az volt a fő célja, hogy így cselekedjenek tanítványai is. Jellemének alapvonása volt az erkölcsi értékek becsülése, a munka és kitartó szorgalom magas polcra való helyezése. Viszont teljesen tagadó álláspontra helyezkedett minden renyheséggel, lazasággal, munka és kötelesség alól való kibújással szemben. Ez az álláspontja őt némely esetben természetszerűleg ridegnek mutatta, holott az egyenes és igazságos eljárás mélységesen emberszerető aranyszívet takart. Becézte a kicsinyeket, serényebb, öntudatos kötelességteljesítésre fogta fokozatosan a nagyobbakat, azt akarta, hogy az életben mindegyik tanuló különb ember legyen az apjánál, vagy akár a tanáránál. Semmi sem mutatja jobban az ő Pestalozzihoz emelkedő tanári lelkületét, mint az, hogy a végzett növendékeknek életpályája és további sorsa iránt is állandóan érdeklődött, aminthogy a végzett növendékek is valósággal körülrajongták őt a „Diákszövetség“ összejövetelei alkalmával. Halálakor írja nekünk egyik volt tanítványa: „Pataki Jákó egyike volt azon legkedvesebb tanárainknak, akik nemcsak az iskola falai között érdeklődtek és viseltettek szeretettel tanítványaik iránt, hanem akkor is, mikor ezek már az életbe léptek; s Ő, aki az iskolában tiszteletet tudott szerezni a tanári tekintélynek, az életbe kikerült tanítványainak tudott igazi, melegszívű jóbarátja is lenni.“ Ilyen lelkületű volt embertársaival szemben is általában, kartársaival szemben pedig a megtestesült szeretetreméltóság. Neki, a szigorú életrendű és aranyszívű embernek komoly összeütközése nem is lehetett senkivel. Ellenkezőleg, a hosszú időközben elhunyt fiatalabb kartársak hátramaradt ügyeinek elintézését, a messze távolban levő hozzátartozókkal való levelezést, sírjuk gondozását, emlékük méltó fenntartását önzetlen kartársi kegyelettel ő szokta intézni. Intézetünk tanári testülete és ifjúsága magamagát tiszteli meg, ha az ő emlékét hasonló kegyelettel fogja megőrizni. Mert ember volt a javából s tanár a legjavából. R. i. p. —