Állami Garay János gimnázium, Szekszárd, 1931

tésen kívül felvilágosítás és útmutatás minden olyan kérdésben, amely a csa­ládot érdeklő pszichopedagógiát illeti. Említésre érdemes a kongresszuson az a 40 nemzet kiküldötte előtt elhangzott óhaj, hogy a közép- és felsőbbfokú tanintézetek a tanulókat, mint jövendő szülőket képezzék ki a nevelői hivatás tekintetében és hogy az egyetemeken a családi léleknevelésnek tanszékek állít­tassanak pedagógusok és szülők részére. Hindenburg jelszavát juttatja ez a mozgalom eszünkbe: „Mentsétek meg a családot!“ Van ennek a kérdésnek magyar talajban sarjadzott hajtása is. A Magyar Gyermektanulmányi és Gyakorlati Lélektani Társaság keretében 1923-ban ala­kult meg a Magyar Szülők Szövetsége (Budapest VI., Dalszínház u. 1. I. 6.), amelynek az volt első hivatása, hogy az 1917 óta fennálló Anyák iskoláját, majd később a Szülők Iskolája című tanfolyamot fenntartsa. Ez a szövetség 1930-ban azzal a célzattal alakult újjá, hogy tevékenységét az egész országra kiterjessze, s egyesítse mindazokat, akik a gyermekért eddig elszigetelve s nem ritkán egymás ellen is dolgoztak: a szülőt, a pedagógust, az egyházat, az orvost, a gyermekvédelmi intézményeket stb. Célkitűzése „összekötő hidat építeni a szülők és az ő gyermekeikkel foglalkozó intézmények közé.“ Ennek a módfelett üdvös intézménynek céljait mozdítja elő a „Szülők Lapja“ c. olcsó havi füzet is. Külön említésre méltó a május hóban Budapesten tartott „Ma­gyar Családvédelmi Kongresszus,“ amelynek keretében a családi nevelésnek nem egy lényeges problémája került megvitatás alá. Hivatalos részről 1897-ben megjelent igazgatói Utasításban olvasható, „hogy az iskolának vannak kötelességei a szülők iránt, viszont ezeknek is az intézettel szemben“ s ezért az igazgató „adja meg nekik az intézeti rendre vonatkozó szükséges felvilágosításokat.“ Kötelességük az igazgatóknak és a tanári testületeknek, hogy „a szülők és tanárok összhangzatos együtt­működését tanácsadással, felvilágosítással lehetővé tegyék és a szülőket nevelői munkásságukban támogassák.“ 1908-ban külön rendelet intézkedik a szülőkkel való érintkezésről, s e célból szülői fogadószobát kellett berendezni és tanári fogadóórákat kellett kitűzni. 1922-ben jelent meg az a rendelet, amely már az 1920. évi Rendtartásban is megemlített szülői értekezletek „kísérlet“­­képpen való megtartását elrendeli. A rendelet szerint a tanuló az iskolán kívüli időben igen gyakran olyan hatások alá kerül, melyek az iskola fáradságos munkásságának eredményét legyengítik, olykor teljesen ellensúlyozzák. „Re­mélhető, hogy a gondosan előkészített és vezetett szülői értekezleteknek idő­vel meglesz a kellő eredménye és az iskola mihamarabb értékes segítőtársat nyer a szülői ház útján a társadalomban.“ A gyakorlatban a szülői értekezletek csaknem teljesen elvesztették az „értekezlet“ jellegüket, s inkább a szülők iskolájává lettek. A fentiekből kitű­nik, hogy ez az elfajulás nincs éppen ellentétben azokkal az alapelgondolá­sokkal, amelyek a szülőkkel való együttműködés eszméjét életrekeltették, bár a kölcsönös eszmecserék kétségtelenül értékesebb eredményre vezettek volna. Ha így a nevelés e két fontos tényezőjének kapcsolata bizonyos mértékben egyoldalúvá is lett, nem mondhatunk le arról, hogy ezt a kapcsolatot mély meggyőződésen és együttérzésen alapuló szövetséggé, a nevelés ideális cél­jaiért együttmunkálkodó lelkek s a magyar ifjúságért dobogó szívek szövet­ségévé ki ne fejlesszük. Ezért helyezünk oly nagy súlyt arra, hogy az évről-évre változatos tárgysorozattal megtartott szülői értekezleten a szülők többsége meg is jelenjék s az iskolának alkalmat adjon a nevelés egy-egy

Next