Állami Garay János gimnázium, Szekszárd, 1935
gimnázium“ létesítésére. A végrehajtó bizottság erre energikus munkába állott, megkezdte a pénzbeli adományok gyűjtését, miután mind a négy érdekeltség arra törekedett, hogy minél nagyobb anyagi hozzájárulással biztosítsa a maga részére az elsőbbséget, az erősebb jogcímet. Szekszárdon a társadalmi gyűjtés három hét alatt többet, mint 30.000 forintot eredményezett. Az adakozásban társadalmi különbség nélkül úgyszólván mindenki részt vett, természetesen az intelligencia vezetett. A magánosok közül 1000—1000 forintot Tóth Károly mérnök és özv. báró Gerliczy Vincéné, szül. Sztankovánszky Erzsébet adományoztak. Szekszárd nagyközség 30.000 forintot ajánlott fel készpénzben, úgyszintén felajánlotta a Garay téren levő polgári fiúiskola épületét és az új intézet berendezésének költségeit. A másik három érdekeltség ugyancsak tekintélyes anyagi hozzájárulást ajánlott fel és mindegyik külön emlékiratot nyújtott be az alispánhoz, amelyben argumentumait felsorakoztatta. A szekszárdi emlékiratot Boda Vilmos országgyűlési képviselő készítette hatalmas indokolással. Simontsits alispán tett javaslatot a törvényhatóságnak, miután előbb a végrehajtóbizottság elnökségéről, hogy tárgyilagosságát megőrizhesse, lemondott. Helyébe elnökül Hanny Gábort — a későbbi pécsi püspöki helynököt — választotta a bizottság. Gyönk község 90.000 forint alapítványi tőkének jövedelmét és 13.000 forintot, Dunaföldvár 110.000 forintot, Bonyhád 136.000 forintot és Szekszárd 164.000 forintot ajánlott fel azon esetre, ha a főgimnázium az ő falai között létesíttetik. Simontsits alispán a törvényhatósági bizottsághoz intézett véleményes javaslatában mélyen járó, alapos indokolással kifejtette, hogy „a fennforgó viszonyoknak minden oldalú mérlegelése után Szekszárdot, mint a vármegye székhelyét tekinti azon helynek, ahol egy állami színvonal szerint berendezendő teljes főgimnázium létesítése a tényleges szükségletnek egyedül felelne meg, az állam legkevesebb anyagi megterheltetése következtében pedig legkönnyebben volna eszközölhető.“ 1892 május hó 31-én gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklésével tartott rendkívül izgalmas és látogatott törvényhatósági közgyűlésen, amelyen többek között Perczel Dezső bonyhádi képviselő (a későbbi belügyminiszter) az alispáni javaslattal szemben Bonyhád mellett foglalt állást, 105 szavazattöbbséggel (257 bizottsági tag közül 181 az alispáni javaslat mellett, 76 pedig ellene szavazott) a főgimnázium székhelye kérdésében Szekszárd mellett döntött. A bizottsági tagok legnagyobb része saját helyi illetősége szerint szavazott, az indifferensek, mint a „homoki“ urak és a tamási, valamint dombóvári járási bizottsági tagok Szekszárd mellé állottak. Feltűnést keltett Rátkay László, a dunaföldvári költő szavazata, aki Szekszárdot pártolta. A döntés Szekszárdon óriási lelkesedést váltott ki. Este fáklyásmenet üdvözölte Széchenyi főispánt és Simontsits alispánt, kik előtt Boda képviselő tolmácsolta a szekszárdiak hálás köszönetét. A vármegye határozatát a végrehajtóbizottság küldöttségileg adta át Csáky Albin gróf vallásügyi miniszternek és államtitkárjának, a pár hónap előtt elhunyt Berzeviczy Albertnek, akik jóindulatuk biztosítása mellett hangsúlyozták, hogy az önkormányzat megnyilatkozását minden körülmények között igen fontosnak tartják. A kultuszminiszter ezután leküldte Szekszárdra Klamarik miniszteri tanácsost, hogy tartson helyszíni szemlét, aminek eredménye az volt, hogy a város által felajánlott polgári iskola helyiségeit még átalakítás esetén sem találta megfelelőnek, így tehát Szekszárdnak megmaradt a polgári iskolája és a