Állami Garay János gimnázium, Szekszárd, 1936
s tárgyait kedveltté tudta tenni. Nem egyszer voltunk tanúi annak a megnyugvásnak, biztonságnak, a befogadásra alkalmas alázatnak, amelyet a félreérthetetlenül tisztázott követelmények, a kiforrott módszer, a biztos vonalvezetés s az egyenletes munkának megszokása tanítványaiban keltett s azoknak a szép didaktikai eredményeknek, amelyeket tanítványainál e megnyugvással párosult szorgalom és férfias nekibuzdulás biztosított. Bizonyság erre, hogy tanítványainak a többsége, noha tárgya viszonylag nagy feladatot rótt a tanulókra, jeles és jó volt, noha ezeket a jegyeket nem egy látszateredményt méltató elbírálás komolytalan kedvezősége biztosította. Mintha az éremnek a másik oldalát szemlélnők állandóan Pazár Dezső munkásságát és eljárásmódját elemezve: csupa új és örök pedagógiai eszmény és célkitűzés egy másik oldalról meglopva, egy másik úton megközelítve . . . Csupa észszerűség, kedv, lendület és lélektani biztosíték; eredmény, siker és szuggesztív tényezőkkel párosított rend; kristályos elvszerűség, biztos vonalvezetés, kiforrott, de meg nem merevedett stílus mindenütt . . . Bizonyos, hogy a történelem az a tárgy, amelyben ha a legtöbb pedagógiai érték, a legkevesebb pregnáns didaktikai új lehetőség szunnyad vagy legalább is van kibányászva mindenki számára hozzáférhetően és egy új didaktikába beleépítve s így a történelemtanár a leghálátlanabb területen mozog módszertani evolúciós törekvéseiben. Ezt is tiszteletreméltó szerénységgel érezte. De mindamellett végzetes tévedés volna azt hinni, hogy megcsontosodott konzervatív volt, aki felett az újabb idők gazdag tudományos eredményeikkel nyomtalanul múltak el. Az újból is ami szívéhez vagy belátásához férkőzött s amit tárgya természete megengedett, felhasználta. S ilyen volt nem egy dolog. A prelegálást az osztályfoglalkoztatással váltotta fel s kristályos, világos vonalvezetésével s nagyszerű megalapozásával remek átmeneteket produkált. Az új anyag gyakran úgy következett a régiből, mint konklúzió a megadott premiszszákból s az előhaladás sokszoros, világosan kiemelt kapcsolatokon siklott. A szemléltetést ahol csak lehet, alkalmazta s minden alkalmat megragadott rá, hogy hatását megfigyelje. Stb. stb. Ragaszkodott a régihez, de nem ignorálta az újat. Egyszóval: varázsló nem volt, de mester volt. Önmaga klasszikusa volt. Azzá tette önmagát hűségével és haladékonyságával. Harmincöt évi munkásság a tökéletesedés, az elvhűség, a kitartás, a pontosság, az ügyszeretet jegyében! . . . És itt van értelme az elcsépelt életrajzi fordulatnak: mint ember is kiváló volt; a legszeretetreméltóbbak és a legszeretettebbek közül való. Csak hallani kellett, amint néha saját pályájáról, tanári megindulásáról, módszere kialakulásáról, gyakorlata tökéletesedéséről, módszertani problémáiról beszélt. Valóságos erőfürdő volt egy ilyen mosolyban, szerénységben, öntudat és őszinteség kisugárzásában fürdetett beszélgetés. Szerénysége és alázatossága határt nem ismert, önismerete páratlan volt. Ez a minden ízét átható önismeret s fejlődése minden étappe-ját számontartó tudatosság felért a zsenialitással . . . Ebben is az örök megújulás örök és legfontosabb forrását viselte magában. Nemes konzervatív, „hű a haladékony időhöz", — ebben is méltán állhat eszményképül a jövőbe induló, a jövő útjait új szemmel fürkésző előtt is. Áldásos munkássága után áldott pihenőt kívánunk neki a munka és a nyugalom napjait számláló Mindenhatótól.