Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1865-01-15 / 1. szám
tyahatár), s ezt végre egy gyakran igen sötét színű vonal övedzi (érhártyahatár.) Az edények csak ritkán fekszenek a dombosa közepén, hanem rendesen keveset befelé; eredetüktől fogva nagyobbára két irányban haladnak, úgymint föl s lefelé. Gyakran egy-két igen finom edény indul az ütér elágazási pontjától kezdve a sárga folt, azaz kifelé, mert tudjuk, hogy maguk a nagyobb ágak a sárga foltot kikerülve azt nagy ívekben övedzik. Az edények elágazását illetőleg számtalan egyéni különféleségek léteznek. Az edényektől kifelé egy világos szinű különböző nagyságú folt látható az idegkorongon. Színe a rosta lemeztől függ. Igen jól kell ismernünk az idegkorong külső részén előforduló számtalan színárnyalatokat, nehogy kórosaknak tartsuk. A lázidegnek még egy igen fontos sajátsága az úgynevezett élettani vájulat (Excavatio) melynek keletkezése módját azonnal fölfogjuk, mihelyt a rosta lemez körüli részek egymáshozi viszonyát megértettük. Mivel az idegszálak, mint tudjuk, a reczehártyának legbensőbb rétegét képezik, el kell előbb vonulniok a hátsó (külső) rétegek mellett, azaz ezeknek széleire előbb rá kell simulniok, mielőtt síkban kiterjeszkedhetnének. így támad a dombosan azon kis, tölcséralakú vájulat, mely a reczehártya külső rétegeinek, s az idegszálaknak is elhelyezési módja szerint nagyon különféle. Amint t. i. a külső rétegek vagy egészen a rosta lemezig érnek, vagy pedig ez előtt ellaposodnak, a vájulat vagy igen meredek, vagy csak igen lassúban áthajló leend. Az idegszálak továbbá nagyobb részint kikerülik a sárga folt táját, hanem inkább befelé tolulnak, hol félhold alakú domborulatot képeznek, melynek középső legmagasabb helye befelé fekszik , szarvai ellenben a sárga folt felé irányozvák. Innét következik, hogy a rostalemez a sárga folt táján legvilágosabban látható, minthogy itt az idegrostok igen vékony réteget képeznek és hogy az edények az idegszálak által képezett rétegnek befelé fekvő vastagabb helyein görbületeket mutatnak, mintegy távlatilag (perspectivisch) megrövidülteknek látszanak. Ez élettani vájulat az által különbözik a kórostól (üveghályogostól), hogy az említett edénygörbület soha sem esik össze a lázidegnek szélével mint az utóbbinál, hanem ettől kissé befelé fekszik. (Foly. köv.) A corrosiv hatása szivárványtól ellen. A nevezett gyógyszer üdvös hatása a szivárvány lobos folyamatai ellen régóta ismeretes s számos, részint bujasenyves, részint más okokból eredt esetekben alkalmaztatik. Nem is gondolnám érdemesnek, vagy inkább érdekesnek a tárgyat itt újra előhozni, ha nem találkozom a lefolyt hetekben egy oly esettel, melyben a sublimat hatását igen világosan lehetett észrevenni, s midőn az beállott, az eddig legkonokabb és már-már szerveződni látszott látadugasz (Papilienpropf) rögtön pár nap alatt tökéletesen felszívódott. Sz. K., 23 éves, Abonyból, december 12-én először látogat meg, miután jobb szeme 10 nappal előbb temetés alkalmával történt meghűlés következtében megbetegedett. Minthogy a helyben rendelt gyógykezelés daczára (többek közt hideg borogatások és összehúzó szemvizek) a kórállapot napról napra nőtt, a fájdalom, kenyeres s homályosodott látás mindinkább szaporodtak, édesanyja kíséretében hozzám jött. Bujasenyvben nem szenvedett, különben is jól táplált, izmos, bár sovány magas termetű egyén. A szemhéjrés kissé összehúzódott, a közhártya egész terjedelmében sűrűen belövelt, a szaruhártya némi felhám ernyedése folytán nem olyan fényesen tükröző, mint a másik szemé, a mellső csarnok talán kissé szűkebb, a víznedv zavaros. A szivárvány az előrehaladt lábfolyamat tüneteit nagy fokban mutatja. Ugyanis világos szürke színe piszkos zölddé változott ; felülete, különösen külső felében egyenetlen, pelyhes , rostos szövetrajza mindenütt tökéletesen elmosódott; a láta felső-külső széléhez közel kitágult véredény ismerhető fel. A láta alig szűkebb a bal szeménél, de szögletes, semmi módon nem mozdul; széle kissé duzzadt, majdnem egész terjedelmében x/.1 vonalnyi széles fehér körvonallal befelé felruházva, mely szintén ki- és fölfelé legjobban tűnik föl; ezen, mintegy kétszerezett széltől fogva pedig az egész láta középtere szürkés, félig átlátszó kocsonyás anyag által annyira van kitöltve, hogy legkisebb szabad hely sem marad, melyen keresztül a világosság akadály nélkül áthatolhatna. Ezen izzadmány felülete sima, némileg fénylő, domború s belső fele inkább mellfelé fekszik mint a külső, minek következtében kerekded szabad szélével kissé a mellső csarnokba emelkedik. Ilyen nagy fokú boncztani leletnekmegfelel a látező csökkenése : a beteg nagy tárgyak, előtte járó embereket, sőt az ablak és lámpa fényét is sűrű köd vagy fátyolon keresztül veszi észre, ujjakat pedig még legkisebb távolságra sem képes biztosan számolni. Sugárzatba, mely leginkább éjjel szaporodik, nappal pár órára is enged, folytonos könyezés, étvágyhiány, szétszorulás vannak jelen, de valódi lázas tüneteket nem találni. Az említett, a lázát kitöltő s a mellső csarnokba emelkedő kocsonyás lerakodmányra különösen kell hogy figyelmeztessem. olvasóimat, miután ez egy sajátságos, nem igen gyakran előforduló nemét a szivárványláb terményeinek jellemzi. Ilyennel találkozunk némely igen heveny lefolyású esetekben, anélkül hogy ezen esetek különben egy bizonyos módon, mint p. o. fokuk, fájdalmasságuk, vagy kórokuk tekintetében különböznének másoktól. Bujasenyvvel láttam, mint a nélkül is. Jellemző az, hogy a szivárvány majdnem egész felülete duzzadt mintegy pelyhesnek mutatkozik, gyurmája bibircs gyanánti dudorodás nélkül s hogy a viznedv többé-kevésbé zavaros. Székhelye a láta területe, a melyet, mint jelen esetben, egészen elzárja, néha pedig a mellső csarnoknak még a látától távolabb fekvő tájain is lelhető fel. Nem tudnám találóbb szavakkal leírni, mint midőn azt mondom, hogy ezen lerakodmány vastagabb üveghártyához annyira hasonlít, hogy mikor azt egy helybeli postahivatalnoknak szemében először láttam, előreesett lencsének tartani hajlandó lettem volna, ha nem hiányoznak vala a többi ilyen lencse-ficamodással járó tünetek. A félig kocsonya, félig üveganyag küllemű lerakodmány csakugyan egy középszerű jéglencse mekkoraságát s alakját mutatta s a mellső csarnokban úgy fel volt függesztve vagy inkább a szivárvány mellső felületéhez ragasztva, hogy a látát és egyszersmind a csarnok külső felét kitöltvén, ez utóbbi fenekéig egészen nem ért. A tünemény akkor előttem új lévén, azt szorgalmasan észleltem, de meglepetésemre másnap szemlátomást kisebbedvén, harmadik nap már egészen elenyészett, úgy hogy többé nyoma sem volt. Ugyanezen ■ egyén későbbi években ismétlődve szenvedett iritisben, majd az egyik, majd a másik szemen, de már nem oly nagy mértékben s kocsonyás lerakodmány képződése nélkül. A nevezett izzadmány épen oly gyorsan fölszivatik, mint kifejlődik , ámbár arra nézve fokbeli különbségek nem hiányoznak. Ott, hol pár nappal tovább tartott, az eleinte fényes áttetsző domboros felület pontozott piszkos fehér színűvé lesz, s mindinkább vékonyuló lemezzé változik át, mely részint vastagságában, részint területében fokonkint csökken, míg egészen eltűnik a lázából, melyben helyette majd pont -, majd csíkszerű szürkés és festenyes czafatok közvetlenül a lencse tokján maradnak hátra. Bár eddig az ilynemű szivárványláknak kivétel nélkül jó kimenetelét tapasztaltam, nem tagadhatom, hogy nem csekély veszedelemmel jár, miután az igen heveny lefolyás a helybeli véredényrendszer magas fokú izgatásával párosulva, dús s tö