Szemészet, 1865 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1865-01-15 / 1. szám

tyahatár), s ezt végre egy gyakran igen sötét színű vonal övedzi (érhártyahatár.) Az edények csak ritkán fekszenek a dombosa köze­pén, hanem rendesen keveset befelé; eredetüktől fogva na­­gyobbára két irányban haladnak, úgymint föl s lefelé. Gyak­ran egy-két igen finom edény indul az ütér elágazási pontjá­tól kezdve a sárga folt, azaz kifelé, mert tudjuk, hogy maguk a nagyobb ágak a sárga foltot kikerülve azt nagy ívekben övedzik.­­ Az edények elágazását illetőleg számtalan egyéni különféleségek léteznek. Az edényektől kifelé egy világos szinű különböző nagy­ságú folt látható az ideg­korongon. Színe a rosta lemez­­t­ő­l függ. Igen jól kell ismernünk az idegkorong külső részén előforduló számtalan színárnyalatokat, nehogy kórosaknak tartsuk. A lázidegnek még egy igen fontos sajátsága az úgyne­vezett élettani vájulat (Excavatio) melynek keletkezése módját azonnal fölfogjuk, mihelyt a rosta lemez körüli részek egymáshozi viszonyát megértettük. Mivel az idegszálak, mint tudjuk, a reczehártyának leg­bensőbb rétegét képezik, el kell előbb vonulniok a hátsó (külső) rétegek mellett, azaz ezeknek széleire előbb rá kell simulniok, mielőtt síkban kiterjeszkedhetnének. így támad a dombosan azon kis, tölcséralakú vájulat, mely a reczehártya külső rétegei­nek, s az idegszálaknak is elhelyezési módja szerint nagyon különféle. A­mint t. i. a külső rétegek vagy egészen a rosta lemezig érnek, vagy pedig ez előtt ellaposodnak, a vájulat vagy igen meredek, vagy csak igen lassúban áthajló leend. Az idegszálak továbbá nagyobb részint kikerülik a sárga folt táját, hanem inkább befelé tolulnak, hol félhold alakú dom­borulatot képeznek, melynek középső legmagasabb helye be­felé fekszik , szarvai ellenben a sárga folt felé irányozvák. Innét következik, hogy a rostalemez a sárga folt táján legvi­lágosabban látható, minthogy itt az idegrostok igen vékony réteget képeznek és hogy az edények az idegszálak által ké­pezett rétegnek befelé fekvő vastagabb helyein görbületeket mutatnak, mintegy távlatilag (perspectivisch) megrövi­­dülteknek látszanak. Ez élettani vájulat az által különbözik a kórostól (üveg­­hályogostól), hogy az említett edénygörbület soha sem esik össz­e a lázidegnek szélével mint az utóbbinál, hanem ettől kissé befelé fekszik. (Foly. köv.) A corrosiv hatása szivárványtól­ ellen. A nevezett gyógyszer üdvös hatása a szivárvány lobos folyamatai ellen régóta ismeretes s számos, részint bujaseny­­ves, részint más okokból eredt esetekben alkalmaztatik. Nem is gondolnám érdemesnek, vagy inkább érdekesnek a tárgyat itt újra előhozni, ha nem találkozom a lefolyt hetekben egy oly esettel, melyben a sublimat hatását igen világosan lehetett észrevenni, s midőn az beállott, az eddig legkonokabb és már-már szerveződni látszott látadugasz (Papilienpropf) rög­tön pár nap alatt tökéletesen felszívódott. Sz. K., 23 éves, Abonyból, december 12-én először láto­gat meg, miután jobb szeme 10 nappal előbb temetés alkal­mával történt meghűlés következtében megbetegedett. Mint­hogy a helyben rendelt gyógykezelés daczára (többek közt hideg borogatások és összehúzó szemvizek) a kórállapot nap­ról napra nőtt, a fájdalom, kenyere­s s homályosodott látás mindinkább szaporodtak, édes­anyja kíséretében hozzám jött. Bujasenyvben nem szenvedett, különben is jól táplált, izmos, bár sovány magas termetű egyén. A szemhéjrés kissé összehú­zódott, a közhártya egész terjedelmében sűrűen belövelt, a szaruhártya némi felhám ernyedése folytán nem olyan fénye­sen tükröző, mint a másik szemé, a mellső csarnok talán kissé szűkebb, a víznedv zavaros. A szivárvány az előrehaladt lábfolyamat tüneteit nagy fokban mutatja. Ugyanis világos szürke színe piszkos zölddé változott ; felülete, különösen külső felében egyenetlen, pely­hes , rostos szövetrajza mindenütt tökéletesen elmosódott; a láta felső-külső széléhez közel kitágult véredény ismerhető fel. A láta alig szűkebb a bal szeménél, de szögletes, semmi mó­don nem mozdul; széle kissé duzzadt, majdnem egész terje­delmében x/.1 vonalnyi széles fehér körvonallal befelé felru­házva, mely szintén ki- és fölfelé legjobban tűnik föl; ezen, mintegy kétszerezett széltől fogva pedig az egész láta közép­tere szürkés, félig átlátszó kocsonyás anyag által annyira van kitöltve, hogy legkisebb szabad hely sem marad, melyen keresztül a világosság akadály nélkül áthatolhatna. Ezen iz­­zadmány felülete sima, némileg fénylő, domború s belső fele inkább mellfelé fekszik mint a külső, minek következtében kerekded szabad szélével kissé a mellső csarnokba emelkedik. Ilyen nagy fokú boncztani leletnek­­megfelel a látező csökke­nése : a beteg nagy tárgyak, előtte járó embereket, sőt az ab­lak és lámpa fényét is sűrű köd vagy fátyolon keresztül veszi észre, ujjakat pedig még legkisebb távolságra sem képes biz­tosan számolni. Sugárzatba, mely leginkább éjjel szaporodik, nappal pár órára is enged, folytonos könyezés, étvágyhiány, szétszorulás vannak jelen, de valódi lázas tüneteket nem találni. Az említett, a lázát kitöltő s a mellső csarnokba emelkedő kocsonyás lerakodmányra különösen kell hogy figyelmeztes­sem­­. olvasóimat, miután ez egy sajátságos, nem igen gyak­ran előforduló nemét a szivárványláb terményeinek jellemzi. Ilyennel találkozunk némely igen heveny lefolyású esetekben, anélkül hogy ezen esetek különben egy bizonyos módon, mint p. o. fokuk, fájdalmasságuk, vagy kór­okuk tekintetében kü­lönböznének másoktól. Bujasenyvvel láttam, mint a nélkül is. Jellemző az, hogy a szivárvány majdnem egész felülete duz­zadt mintegy pelyhesnek mutatkozik, gyurmája bibircs gya­­nánti dudorodás nélkül s hogy a viznedv többé-kevésbé zava­ros. Székhelye a láta területe, a melyet, mint jelen esetben, egészen elzárja, néha pedig a mellső csarnoknak még a látá­­tól távolabb fekvő tájain is lelhető fel. Nem tudnám találóbb szavakkal leírni, mint midőn azt mondom, hogy ezen lerakod­­mány vastagabb üveghártyához annyira hasonlít, hogy mikor azt egy helybeli postahivatalnoknak szemében először láttam, előreesett lencsének tartani hajlandó lettem volna, ha nem hiányoznak vala a többi ilyen lencse-fic­amodással járó tüne­tek. A félig kocsonya, félig üveganyag küllemű lerakodmány csakugyan egy középszerű jéglencse mekkoraságát s alakját mutatta s a mellső csarnokban úgy fel volt függesztve vagy inkább a szivárvány mellső felületéhez ragasztva, hogy a látát és egyszersmind a csarnok külső felét kitöltvén, ez utóbbi fenekéig egészen nem ért. A tünemény akkor előttem új lévén, azt szorgalmasan észleltem, de meglepetésemre másnap szem­látomást kisebbedvén, harmadik nap már egészen elenyészett, úgy hogy többé nyoma sem volt. Ugyanezen ■ egyén későbbi években ismétlődve szenvedett iritisben, majd az egyik, majd a másik szemen, de már nem oly nagy mértékben s kocsonyás­­ lerakodmány képződése nélkül. A nevezett izzadmány épen oly gyorsan fölszivatik, mint kifejlődik , ámbár arra nézve fokbeli különbségek nem hiá­nyoznak. Ott, hol pár nappal tovább tartott, az eleinte fényes áttetsző domboros felület pontozott piszkos fehér színűvé lesz, s mindinkább vékonyuló lemezzé változik át, mely részint vas­tagságában, részint területében fokonkint csökken, míg egé­szen eltűnik a lázából, melyben helyette majd pont -, majd csík­­szerű szürkés és festenyes czafatok közvetlenül a lencse tok­ján maradnak hátra. Bár eddig az ilynemű szivárványláknak kivétel nélkül jó kimenetelét tapasztaltam, nem tagadhatom, hogy nem csekély veszedelemmel jár, miután az igen heveny lefolyás a helybeli véredényrendszer magas fokú izgatásával párosulva, dús s tö­

Next