Szemészet, 1869 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1869-03-14 / 1. szám

9 ' gulyás oldatból és a beteg felszólíttatott a kö­zé­p­p­o­n­t­i alkalmazás erélyes végbevitelére. Egy n­eg­yedpercz letelte alatt a láza 2''-ra tágult, anélkül azonban, hogy a mellső csarnokban valamely folyadéknak­­észrevehető mennyisége gyűlt volna meg. A nadragulyásnak eme rendkívül gyors hatása oly körülmények öszműködése alatt, miket rendesen látaszűkülés szokott nyomon követni (mint a­milyenek a víznedv kifolyása és közelponti alkalmazás) bizonyára oda mu­tat, hogy a nadragulyás a fekélynyíláson keresztül bejutott a mellső csarnokba. Ami ezen tünemény magyarázatát illeti, a szaruközpont besüppedése vagy annak lelapulása, a folyadéknak a fekélytölc­­sérbe történő sülyedése, továbbá a nadragulyáinak a mellső csar­nokban észlelt felszivatása jóformán csak úgy jöhetnek létre, ha a víznedvnek kiürülte után nagy mértékben keskenyült csarnok­tér az alkalmazási működés mozzanataiban valamivel tágul. És mint­hogy az így támadott tér más módon ki nem töltetik, a lég­nyomás besülyeszti a szaruhártyát. A „mellső csarnokinak nevezete itt tulajdonképen nem ”egészen szabatos, minthogy ez alatt csak a szivárványig nyúló térség értetik, holott azon tér, melynek nagyobbodása Förster által föltételezetik, nem csupán a szivárványig terjed, hanem magá­ban foglalja a sajátképi mellső csarnokon kívül az egész szivár­ványt és azon tért is, mely a szivárvány és a lencse körzeti részei, illetőleg a Zinni-féle övcse között létezik. Ezek szerint ezen utóbb­i említett tér, miután a szivárvány mögött is víznedv van, sokkal helyesebben volna „víznedvi csarnok“ névvel megjelölve. A mellső lencsetek, a Zinni-féle övcse és a sugárizomnak mellső felülete a sugárnyúlványok mellső élével képezik e tér hátsó falzatát mely azt a teke hátsó terétől, mely a lencsét és üvegtestet foglalja magában,­­elválasztja. Ha a víznedv e csarnokban az említett alkalmazási kísérleteknél valamivel nagyobbodik, ez bizonyára csak oly módon történhetik, hogy a lencsetok körzeti részei az ö­vesével és a sugár­­nyújtványokkal együtt hátravonulnak. Hogy a mellső csarnok kör­zete közelponti alkalmazásnál valóban visszanyomul, Helmholtz kísérletei nyomán bizonyos. Ha azonban némelyekről állíttatik, hogy a szivárvány körzetének hátravonulása csupán követ­­k­ezménye a lencse mellső kidomborodásának azért, mert az­­ez által helyéből kiszorított víznedv a maga részéről a szivár­ványt vissza­nyomná, úgy most ellenkezőleg bizonyos, hogy a víz­­nedvi­ csarnok hátsó falának körzete nem a kiszorított víznedvnek, hanem más, a lencse szélezetét hátrahúzó erőknek enged; bizonytalan azonban, váljon részesül-e maga a szivárvány rag­­pontja is e visszahúzatásban, avagy csupán szenvedőleg viseli-e magát a víznedv nyomása irányában. Ha a tőkebel­ér lencse előtti részében a hydrostatikus nyomás csekélyebb lesz, akkor a lencse mögötti térben nagyobbului kell e nyomásnak, és ezen gyarapodott nyomásnak azon rész fog leginkább engedni, mely legkevésbé bír ellentállani. Hogy eme rész a rendes, zárt tekében a mellső lencsetok, szintén tudjuk a Helmholtz-Cramer- féle kísérletekből, melyek nyomán két­ségtelen, hogy a lencse mellső sarka kidomborodik. Másneműek azonban a zárt és mások a csapolt tekebeli vi­szonyok. Tudjuk ugyanis, hogy a víznedvnek kiüríttetésére a szivár­vány és lencse — mint az említett tekebeli terek választó fala,­­ elveszítvén a vérnedv támasztó nyomását, a szaruhártya felé­t előre tolódnak. A sugárnyujtványok szintén nem kevéssé vonatnak mell felé a Zinni-féle örcse által. A teke hátsó tere mellső faka­dónak ezen előrenyomulása által térfogatában öregbedik , a nyomás benne csökken, a tülkhártya feszültsége alábbhagy, a szemteke petyhüdtté lesz. Ha ilyen hydrostatikus viszonyok ide­jében közelponti alkalmazás oly módon vitetik végbe, hogy a mellső lencsetok rendkívül előreszorított körzete a Zinni övcsével és sugárnyújtványokkal együtt hátranyomulnak, ez­által minde­nek előtt a teke hátsó tere valamivel kisebbedik, a hydrostatikus nyomás tehát benne ismét gyarapodik. A nyomás ezen foko­zásának, — mely azonban távolról sem emelkedik a csapolás előtti nyommagasságig — alig lehet azon eredménye, hogy a már amúgy is nagy mértékben előretolt lencsetok még inkább előrelép­jen, amint ez zárt tekében meganyiszor történik, hanem egyedül az, hogy a tülkboríték feszültsége nagyobbodik. A míg tehát közelponti alkalmazásnál zárt tekében a mellső­­lencsetok középső részének előrepohosodása is a körzeti részeknek egyidejű visszahúzódása által a víznedvi csarnok térfogata nem változik és ennélfogva semmiféle mérés nem mutat változást a szarudomborulaton, addig a csapolt tekében a lencse körzetének hátrahúzódása által a víznedvi csarnok nagyobbal a­nélkül, hogy a mellső lencsesark kidomborodása áttal pót­­kisebbülés létesülne,­­ innen áll elő, a szaruhártya pótsülyedése. És hogy e behorpadás a szaru közepén történik, nyil­ván onnan van, mert e helyt az legvékonyabb. Most azon kérdés lép előtérbe: váljon mi módon jó létre a lencse körzetének hátravonatása. Mindenkor nehézséggel küzdött azon magyarázat, mely szerint a hátsó­ vonást az érhártya feszí­tője vinné végbe. E nehézségnek oka ott rejlik, hogy ezen izom vögpontját mellső vagpontjában a Schlemm-féle csatorna táján ke­resték. Ha azonban ez odaragadást csak védszalag ez­áljából történtnek, avagy ellentétesen ható készletnek tekintjük, mely az izom szerfölött nagy összhúzódási hatását van hivatva gátolni és a rögpontot (punctum fixum) az izom érhártyái végébe képzeljük, akkor a nehézségek ön­maguktól oszolnak el, akkor az izom ragpontja a sugárnyújtványok és Zinni-féle övecs közvetítése folytán a lencsén lesz feltalálható, és az övecs úgyszól­ván m­át képezi az érhártya-feszítőnek. Az izomnak hosszvonal­­bani rövidülése a lencsekörzetet hát- és kifelé vonja. A kifelé­­vonás hatása a körkörös izomrostok egyidejű feszültsége által sem­­legesíttetvén csupán hátrahúzódás marad fenn. A mellett, hogy a sugárizom mell­ külső vége védszalagként szerepel, több ok szól. Ily védkészlet mindenekelőtt szükségesnek látszik hosszadalmas alkalmazási erőködéseknél a lencse és szivár­vány helybentartása tekintetéből és egyszersmind azért, hogy az érhártya feszítőjének fölöttébb nagy rövidülése a belszemnyomást fel ne magasítsa. Azután rövidlátóknál tudva levő dolog, hogy a mellső csarnok feltűnőleg nagy az által, hogy a szivárvány és lencse na­gyon hátul fekszenek. Ily esetek némelyikében a lencse még a szivárványhoz viszonylag is felötlőleg távol hátraesik, a­mi a szi­várvány rezgése által külö­ődik. Ez onnan van, hogy a szivárvány elveszítette a lencse támogatását. Kérdés váljon a lencsének és szivárványnak ezen állapota, valamint a rövidlátók szemeiben bel­­nyomás folytán támadt tengely-hosszabbulás nem volnának-e meg­magyarázhatók azáltal, hogy az említett védszalag huzamos alkalmazási erőködésnek nem bir ellentállani és lassan kint megnyúlik ? Végre még néhány szót a fönn leírt szaruhártya-tünetről. E tünet korántsem észlelhető minden szem mellső csarnokának meg­nyitására. Sőt ellenkezőleg sokkal gyakrabban hiányzik az, sem­mint jelen van, nevezetesen viharos lábtünetek jelenlétében. Azon­ban az alkalmazási tevékenységet meglehetősen csökkentő nadra­­gulyaitali telítés, semmiesetre sem akadályozza a szarutünet létre­­jövetelét. A tünet megjelenésére vagy elmaradására következő körülmények látszanak nevezetesen befolyással lenni: 1- szer. A betegnek nem szabad felette érzékenynek lenni. Sok egyént a csapolási fájdalom annyira legyőz, hogy a műtét után pár perc­c­el sehogysem alkalmasak e kísérletekre és az eléjök tartott ujjra inkább meresztik szemeiket, mintsem hogy rögzí­tenék azt. 2- szor. A mellső csarnoknak meglehetősen tágnak kell lennie, hogy a lencse kellőleg kidomborodhassék. Ily körülmények között az érhártya feszítője erélyesebben működhetnék el annyira, hogy nadragulyáinak becsöppentése után is elég tágas maradna a sza­ruhártya behorpadásának kiegyenlítésére. E­miatt és talán a szaru­hártya vékonysága következtében lépett fel mindig a szaruhártya behorpadása szarukúp esetében, 3- szor. Valószínűleg szükséges a kérdéses szarutünemény előidézésére erőteljes alkalmazási tehetség­ és kellő értelmiség, mert aránylag fiatal egyéneknél a tünet sokkal világosabban jelent­kezett mint öregeknél, 4- szer. A tekebeli vízhelytállási nyomásnak nem szabad túlságosan nagynak lenni. Elő szokott fordulni nevezetesen a he­veny glaucoma későbbi szakaszaiban, hogy a teke csapolásra sem találtatik sokkal puhábbnak. Ilyen esetekben persze nem lehet a szarutünemény jelenkezésére számítani. (Kim­. Monatsbi 1864., 368 l.) IV. Victor. 10

Next