Szemészet, 1869 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1869-03-14 / 1. szám
9 ' gulyás oldatból és a beteg felszólíttatott a középponti alkalmazás erélyes végbevitelére. Egy negyedpercz letelte alatt a láza 2''-ra tágult, anélkül azonban, hogy a mellső csarnokban valamely folyadéknakészrevehető mennyisége gyűlt volna meg. A nadragulyásnak eme rendkívül gyors hatása oly körülmények öszműködése alatt, miket rendesen látaszűkülés szokott nyomon követni (mint amilyenek a víznedv kifolyása és közelponti alkalmazás) bizonyára oda mutat, hogy a nadragulyás a fekélynyíláson keresztül bejutott a mellső csarnokba. Ami ezen tünemény magyarázatát illeti, a szaruközpont besüppedése vagy annak lelapulása, a folyadéknak a fekélytölcsérbe történő sülyedése, továbbá a nadragulyáinak a mellső csarnokban észlelt felszivatása jóformán csak úgy jöhetnek létre, ha a víznedvnek kiürülte után nagy mértékben keskenyült csarnoktér az alkalmazási működés mozzanataiban valamivel tágul. És minthogy az így támadott tér más módon ki nem töltetik, a légnyomás besülyeszti a szaruhártyát. A „mellső csarnokinak nevezete itt tulajdonképen nem ”egészen szabatos, minthogy ez alatt csak a szivárványig nyúló térség értetik, holott azon tér, melynek nagyobbodása Förster által föltételezetik, nem csupán a szivárványig terjed, hanem magában foglalja a sajátképi mellső csarnokon kívül az egész szivárványt és azon tért is, mely a szivárvány és a lencse körzeti részei, illetőleg a Zinni-féle övcse között létezik. Ezek szerint ezen utóbbi említett tér, miután a szivárvány mögött is víznedv van, sokkal helyesebben volna „víznedvi csarnok“ névvel megjelölve. A mellső lencsetek, a Zinni-féle övcse és a sugárizomnak mellső felülete a sugárnyúlványok mellső élével képezik e tér hátsó falzatát mely azt a teke hátsó terétől, mely a lencsét és üvegtestet foglalja magában,elválasztja. Ha a víznedv e csarnokban az említett alkalmazási kísérleteknél valamivel nagyobbodik, ez bizonyára csak oly módon történhetik, hogy a lencsetok körzeti részei az övesével és a sugárnyújtványokkal együtt hátravonulnak. Hogy a mellső csarnok körzete közelponti alkalmazásnál valóban visszanyomul, Helmholtz kísérletei nyomán bizonyos. Ha azonban némelyekről állíttatik, hogy a szivárvány körzetének hátravonulása csupán következménye a lencse mellső kidomborodásának azért, mert azez által helyéből kiszorított víznedv a maga részéről a szivárványt visszanyomná, úgy most ellenkezőleg bizonyos, hogy a víznedvi csarnok hátsó falának körzete nem a kiszorított víznedvnek, hanem más, a lencse szélezetét hátrahúzó erőknek enged; bizonytalan azonban, váljon részesül-e maga a szivárvány ragpontja is e visszahúzatásban, avagy csupán szenvedőleg viseli-e magát a víznedv nyomása irányában. Ha a tőkebelér lencse előtti részében a hydrostatikus nyomás csekélyebb lesz, akkor a lencse mögötti térben nagyobbului kell e nyomásnak, és ezen gyarapodott nyomásnak azon rész fog leginkább engedni, mely legkevésbé bír ellentállani. Hogy eme rész a rendes, zárt tekében a mellső lencsetok, szintén tudjuk a Helmholtz-Cramer- féle kísérletekből, melyek nyomán kétségtelen, hogy a lencse mellső sarka kidomborodik. Másneműek azonban a zárt és mások a csapolt tekebeli viszonyok. Tudjuk ugyanis, hogy a víznedvnek kiüríttetésére a szivárvány és lencse — mint az említett tekebeli terek választó fala, elveszítvén a vérnedv támasztó nyomását, a szaruhártya felét előre tolódnak. A sugárnyujtványok szintén nem kevéssé vonatnak mell felé a Zinni-féle örcse által. A teke hátsó tere mellső fakadónak ezen előrenyomulása által térfogatában öregbedik , a nyomás benne csökken, a tülkhártya feszültsége alábbhagy, a szemteke petyhüdtté lesz. Ha ilyen hydrostatikus viszonyok idejében közelponti alkalmazás oly módon vitetik végbe, hogy a mellső lencsetok rendkívül előreszorított körzete a Zinni övcsével és sugárnyújtványokkal együtt hátranyomulnak, ezáltal mindenek előtt a teke hátsó tere valamivel kisebbedik, a hydrostatikus nyomás tehát benne ismét gyarapodik. A nyomás ezen fokozásának, — mely azonban távolról sem emelkedik a csapolás előtti nyommagasságig — alig lehet azon eredménye, hogy a már amúgy is nagy mértékben előretolt lencsetok még inkább előrelépjen, amint ez zárt tekében meganyiszor történik, hanem egyedül az, hogy a tülkboríték feszültsége nagyobbodik. A míg tehát közelponti alkalmazásnál zárt tekében a mellsőlencsetok középső részének előrepohosodása is a körzeti részeknek egyidejű visszahúzódása által a víznedvi csarnok térfogata nem változik és ennélfogva semmiféle mérés nem mutat változást a szarudomborulaton, addig a csapolt tekében a lencse körzetének hátrahúzódása által a víznedvi csarnok nagyobbal anélkül, hogy a mellső lencsesark kidomborodása áttal pótkisebbülés létesülne, innen áll elő, a szaruhártya pótsülyedése. És hogy e behorpadás a szaru közepén történik, nyilván onnan van, mert e helyt az legvékonyabb. Most azon kérdés lép előtérbe: váljon mi módon jó létre a lencse körzetének hátravonatása. Mindenkor nehézséggel küzdött azon magyarázat, mely szerint a hátsó vonást az érhártya feszítője vinné végbe. E nehézségnek oka ott rejlik, hogy ezen izom vögpontját mellső vagpontjában a Schlemm-féle csatorna táján keresték. Ha azonban ez odaragadást csak védszalag ezáljából történtnek, avagy ellentétesen ható készletnek tekintjük, mely az izom szerfölött nagy összhúzódási hatását van hivatva gátolni és a rögpontot (punctum fixum) az izom érhártyái végébe képzeljük, akkor a nehézségek önmaguktól oszolnak el, akkor az izom ragpontja a sugárnyújtványok és Zinni-féle övecs közvetítése folytán a lencsén lesz feltalálható, és az övecs úgyszólván mát képezi az érhártya-feszítőnek. Az izomnak hosszvonalbani rövidülése a lencsekörzetet hát- és kifelé vonja. A kifelévonás hatása a körkörös izomrostok egyidejű feszültsége által semlegesíttetvén csupán hátrahúzódás marad fenn. A mellett, hogy a sugárizom mell külső vége védszalagként szerepel, több ok szól. Ily védkészlet mindenekelőtt szükségesnek látszik hosszadalmas alkalmazási erőködéseknél a lencse és szivárvány helybentartása tekintetéből és egyszersmind azért, hogy az érhártya feszítőjének fölöttébb nagy rövidülése a belszemnyomást fel ne magasítsa. Azután rövidlátóknál tudva levő dolog, hogy a mellső csarnok feltűnőleg nagy az által, hogy a szivárvány és lencse nagyon hátul fekszenek. Ily esetek némelyikében a lencse még a szivárványhoz viszonylag is felötlőleg távol hátraesik, ami a szivárvány rezgése által külöődik. Ez onnan van, hogy a szivárvány elveszítette a lencse támogatását. Kérdés váljon a lencsének és szivárványnak ezen állapota, valamint a rövidlátók szemeiben belnyomás folytán támadt tengely-hosszabbulás nem volnának-e megmagyarázhatók azáltal, hogy az említett védszalag huzamos alkalmazási erőködésnek nem bir ellentállani és lassan kint megnyúlik ? Végre még néhány szót a fönn leírt szaruhártya-tünetről. E tünet korántsem észlelhető minden szem mellső csarnokának megnyitására. Sőt ellenkezőleg sokkal gyakrabban hiányzik az, semmint jelen van, nevezetesen viharos lábtünetek jelenlétében. Azonban az alkalmazási tevékenységet meglehetősen csökkentő nadragulyaitali telítés, semmiesetre sem akadályozza a szarutünet létrejövetelét. A tünet megjelenésére vagy elmaradására következő körülmények látszanak nevezetesen befolyással lenni: 1- szer. A betegnek nem szabad felette érzékenynek lenni. Sok egyént a csapolási fájdalom annyira legyőz, hogy a műtét után pár perccel sehogysem alkalmasak e kísérletekre és az eléjök tartott ujjra inkább meresztik szemeiket, mintsem hogy rögzítenék azt. 2- szor. A mellső csarnoknak meglehetősen tágnak kell lennie, hogy a lencse kellőleg kidomborodhassék. Ily körülmények között az érhártya feszítője erélyesebben működhetnék el annyira, hogy nadragulyáinak becsöppentése után is elég tágas maradna a szaruhártya behorpadásának kiegyenlítésére. Emiatt és talán a szaruhártya vékonysága következtében lépett fel mindig a szaruhártya behorpadása szarukúp esetében, 3- szor. Valószínűleg szükséges a kérdéses szarutünemény előidézésére erőteljes alkalmazási tehetség és kellő értelmiség, mert aránylag fiatal egyéneknél a tünet sokkal világosabban jelentkezett mint öregeknél, 4- szer. A tekebeli vízhelytállási nyomásnak nem szabad túlságosan nagynak lenni. Elő szokott fordulni nevezetesen a heveny glaucoma későbbi szakaszaiban, hogy a teke csapolásra sem találtatik sokkal puhábbnak. Ilyen esetekben persze nem lehet a szarutünemény jelenkezésére számítani. (Kim. Monatsbi 1864., 368 l.) IV. Victor. 10